Adott egy varázslatosan szép vidék.
A kedvenc helyeim egyike…
Mert a Mecsek völgyeiben megbúvó falvaknál, nincs szebb. Orfű, Abaliget, Husztót, Kán, Szentkatalin, Kovácsszénája, Bodolyabér. Igaz, nekünk 15-20 perc autóval, de mégis imádok arra kutyázni, arra sétálni. Nem véletlen, hogy az egyik mesebeli falu szélén van a birtokunk. 🙂
Nem élnék máshol. Nem élnék máskor. Nem élnék másokkal. Szeretek megélni minden közös pillanatot Gazdival és Spy-al, itt ebben a csodás környezetben.
Reggeli torna, a tóparton…
Szóval nagyon is megértem őket. Azokat, a főként német és holland párokat, vagy családokat, akik ezekben a falvakban kezdenek új életet, vagy itt tervezik leélni az életüket. Sokan vannak. Igaz, hogy felmentek az ingatlan árak ezekben a falvakban, mióta megérkeztek, de cserébe, precízen rendben tartott, tiszta, élhető, és biztonságos lett a vidék. Ők pedig, kitartóan és lelkesen tanulnak. Tanulnak minket magyarokat – bár sokszor nem értenek- , tanulják a nyelvünket, ami nagyon mulatságos, és tanulják azt is, hogyan tudnak a legnagyobb harmóniában élni a természettel. Ismerek közülük párat. Méhészt, biogazdálkodót, sajtmestert, gyógyszerészt. 🙂 Olyan isteni kecskesajtot, amik tőlük vettem, nem ettem még soha. Spyke is imádja. A kecskesajtot különösen szereti. Ebben is hasonlítunk. 😀
Ami összehozott minket, az a természet, és a kutyáink iránt érzett feltétlen szeretet. Érdemes volna nekünk is tanulni tőlük, néhány dolgot.
Például azt, hogy miután berendezkedtek, felkeresik a környéken lévő menhelyeket, és onnan fogadnak örökbe kutyát.
Ars poetica…
A kutyáik, akik kezdetben kissé félősek, gyakran túlmozgásosak, az új környezet és a szeretet, valamint a biztonságérzet hatására, elkezdenek kisimulni. Pillanatok alatt megtanulnak németül, hollandul, és csodás társakká válnak. Rájöttem, hogy a kutyák a legnagyobb zsenik a világon, mert még számunkra évekbe telik egy idegen nyelv elsajátítása, ők pár hét alatt mindent megértenek, anyanyelvi szinten. Akár több nyelvet is egyszerre. 😀
Magyaróra…
Ami még számomra nagyon szimpatikus bennük az, az, hogy állandóan túráznak, sétálnak. Olyan erdei utakon, vagy falvak közti, dombokon átívelő földutakon, ahol soha, egy árva lélekkel nem találkoztam még, megjelentek a hollandok a kutyáikkal.
Amerre, a madár sem jár…
A menhelyes, kisimult kutyáikkal, akik mindig szabadon vannak, és látszik rajtuk, mennyire boldogok. Eszük ágában sincs verekedni, támadni, agresszívan fellépni. Pedig biztosan van múltjuk. Ahogy hallottam, néhányuknak elég kemény. Érdekes, hogy a legtöbb kutya aki hozzájuk került, nem fiatal, és nem is kölyök. Sokuk fekete. Náluk fontos szempont, hogy esélytelent mentsenek, olyat akin megesett a szívük.
Néhányukhoz csatlakoztam egy-egy sétára Spy-al, és megmutattam pár, csoda szép ösvényt – szigorúan Vadászmentes részeket :-D- , patakot, hogy ha arra járnak, mindig legyen biztos frissítőpontjuk.
Frissítőpont…
Ezeken a sétákon általában elmesélik, honnan jöttek, mivel foglalkoznak. A legviccesebb mindig az, amikor három-négy nyelven próbálunk kommunikálni egymással. Az angol általában fix pont, de a némettel sincs bajom. A hollandot nem értem, és sokszor a magyart sem, amit ők próbálnak használni. Szerencsére, a kézzel-lábbal kommunikáció is kitűnően megy.
Azok a falvak, ahol ők laknak Orfű vonzáskörzetében találhatók. Azt is megfigyeltem, hogy ott gyakran sétálnak. A víz közelsége, a völgy szépsége, megér pár 10 km autózást. Mert ami még fontos, hogy rászánják az időt kutyasétáltatásra. A kutyáik bár kertben, házban élnek, biztosan le vannak mozgatva. Sem maguktól, sem a kutyáktól nem sajnálják az időt, és a néhány liter üzemanyagot arra, hogy minőségi időt töltsenek együtt.
Új haver, bár ő nem menhelyes…
Legutóbb mikor Orfűn sétáltunk Spy-al, láttam, hogy két nő közeledik, két kutyával. A kutyák, húzták a pórázt, és igyekeztek minél gyorsabban felszántani a hölgyekkel, a lovaspályát. Mivel messze voltak, nem foglalkoztam velük, inkább Spyke-t figyeltem. De őt, a világ minden kincséért sem érdekelné két kutya pórázon, ha a tóparton van kacsasz@r. Boldogan szimatolt, és készült arra, hogy beillatosítsa magát, amikor a szél egy hangot hozott a távolból.
Feeerfi. Aztán csend. Majd megint. Feeerfi. Odanéztem, és láttam, hogy a kutyás nők kiabálnak. Nekem. Hevesen mutogattak, és megismételték.
-Jonapot! Feeerfi.- nem, tényleg nem írtam el, így hangzott. 😀 Magamban azon gondolkoztam, hogy mi a bánat lehet az a feeerfi. Aztán rájöttem, hogy Spy neme után érdeklődnek, igen élénken, mi több, kérdeznek tőlem, ráadásul, magyarul. Hű. Erre most mit válaszoljak. Szigorúan véve persze, az. Férfi. Bár sajnos, már nem teljes a fütyikészlet. Na mindegy. Ne is bonyolítsuk.
Visszakiabáltam, hogy :
-Jó napot. Igen, férfi. 😀
Aztán közelebb jöttek, és én, meg a feeerfi megismerkedtünk velük, és a vadiúj, menhelyes kutyáikkal.:-D Miután angolra váltottunk, jóval gördülékenyebben haladt a társalgás. Kiderült, hogy pár hónapja költöztek ide, imádják a környéket, és nagyon szeretik a magyar konyhát. Ilyen magas labdát nem szabad nekem feldobni, mert aki ismer az jól tudja, hogy előszeretettel tanítom meg minden külföldi ismerősömnek, egyetlen magyar étel nevét. Velük is ez történt. Az autóig gyakorolták, hogy: hortobágyi húsos-palacsinta. 😀
Szóval, új lakók érkeztek. Én azt kívánom, jöjjenek csak, minél többen. Ők, a Hollandiából bevándorlók. 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: