Hot summer days…

Hosszú száraz, forró nyár van. Olyan, ami igazán feladja a leckét egy kutyás családnak. Tekintve, hogy a kutya kisebb szívproblémákkal küzd. Érthető hát, hogy a napunk központi kérdése a: Hogyan hűtsem le a kutyát?

Mindent bevetünk ami csak eszünkbe jut. Állandóan van jégkocka az ivóvízben. Hűsítő matrac, hűsítő gallér nélkül sehová sem megyünk. Víz és vizes tálak lépten- nyomon. Klímázunk a kocsiban, és otthon. Már ha éppen működik a klímánk. Mert miért is ne a nyár kellős közepén adná meg magát az is. Bekapcsoltam, de csak valami langyos levegőt fújdogált. Az agyvérzés kerülgetett, tekintve, hogy volt vagy 28 fok a lakásban, teljes elsötétítés mellett. Azonnal új erőre kaptam, amikor azt láttam hogy a kis PRT gondosan leheveredett a klíma elé, oda ahol hűsítő szellő szokta fújdogálni a pótszőrt a fülén. Ezúttal csak forró szél jött a gépezetből, ő pedig csalódottan arrébb kocogott, és ledőlt a járólapra. 😀

Jöhet a hideg levegő! Nyomasd, Mami!

Szerelőt találni augusztusban, nagyjából mission impossible kategória. De ez  a nekem való kihívás. Majd Mami megoldja.

Lázas telefonálásba kezdtem. Senki sem ért rá, senki sem vállalta. Végül, kb. az 55.-ik hívásnál nem ráztak le elég gyorsan. Ezt később már nagyon bánták, de ne szaladjunk ennyire előre. Néhány perces kedélyes csicsergés után a telefonban, a szerelő rám mordult.

– Vagy ma délután megcsinálom, vagy legközelebb szeptember végén.

– Ó! A délután tökéletes, én tudok alkalmazkodni, ha kell egész nap otthon strázsálok, csak kérem jöjjön, mert mi biztosan nem bírjuk ki szeptemberig.

Ezután, megadtam a klíma anamnézisét, és bölcs szerelő rögvest távdiagnosztizált. Szerinte meg tudja javítani, ha a kültéri egység ventilátora forog. Megnyugtattam, hogy az szebben forog mint egy szélkerék, szóval, jöjjön csak bátran. Valójában piszkosul meg sem mozdult. Délután, a nap legmelegebb órájában,  megérkezett a felmentő sereg. Majdnem rájuk zártam az ajtót, hogy el ne iszkoljanak, miután kiderítették, hogy:

– a ventilátor nem forog

– a készülék kb. 12 éves, már nincs hozzá alkatrész.

Leleményes lány lévén, rögtön felajánlottam, hogy a házban lakóknak is pont ilyen kültéri egységük van, szám szerint 4 db, szóval, kapjanak szét bármit, de gyorsan, mert már minden szálláshely foglalt Szibériában, plusz, mivel ott is erdőtüzek vannak, nem valószínű, hogy oda megyünk, és mivel már Grönlandon is 30 fok van, nincs mese, ide kell varázsolniuk az Arktiszi levegőt. De szaporán, mert nem érünk rá egész nap, hiszen a kis PRT-t is el kell vinnem még úszni. Gondoltam, ha végkép idegenkednek ettől az ötlettől, akkor esetleg beáldozom a másik klímánkat, azt ami a hálóban van. De ezt az adut egyelőre nem játszottam ki.

A mester hosszas fejvakargatás után megkérdezte, nem volt-e mostanában áramszünet. Hát hogyne lett volna, drága mesterem, egy teljes napig volt, mert az EON-osok gallyazták a vezetékek melletti fákat az utcában. Akkor nagy szerencsém van, mondta, mert csak valami relé szerűség ment ki, és azt tudják pótolni. Gondoltam magamban, az EON-nak nem lesz akkora szerencséje, ha kiderül, hogy mégsem az a baj, és nem tudják megjavítani a klímát, mert akkor becsattogok hozzájuk, és kedélyesen elcsevegünk majd. 😀 Drága szerelőink, neki is álltak, szétkapták a szerkentyűt, és hamarosan újra működött a klíma, és csak úgy  dőlt be jeges levegő. Ám az ő szenvedéseiknek itt még nem volt vége, hiszen tudva, hogy legközelebb csak ősszel, vagy- esetleg miattam 😀 – akkor se, jönnek ki, praktikusan a beltéri egységeket is kitisztíttattam velük, nehogy a végén még legionella miatt kerüljünk be a Híradóba, ráadásként, ha már olyan magasra felmászott a pasi, kapott egy törlőrongyot is, hogy szépen tisztítsa meg a lamellákat, majd én felügyelem lentről. Nem mert fél munkát végezni, ragyogott és hűtött minden, és még fertőtlenítő szagot is árasztott. Azt, kb. még két nappal utána is. De kicsire nem adunk. Nem is értem miért, de szokatlanul gyorsan összecsomagoltak, és elhúztak. 😀

Jöhetett hát a nap vidámabbik része, a tóparti kutyázás. Spy-t felpakoltam, és Gazdi keresésére indultunk, aki pecázni ment, mert már ő sem nem bírta az otthoni szaunát. Bevállaltam, hogy begyűjtöm a Vadász kutyáit is, és mindenkit lehűtök kicsit. A békés tóparti idill rögtön szertefoszlott, amikor megérkeztem három terrierrel. Miután Pótvadász is megneszelte, – nem is sejtem honnan értesült róla – hogy vizividámpark lesz, ő is elindult a kutyáival. Gazdi, és a kacsák békés programjának abban a percben vége volt, mikor berobogtam a terrierekkel. Spy és Nimi szabadon voltak, és rögtön a vízbe vetették magukat. Forest-et pórázon fogtam, mert ő nem éppen nagy barátja az apróvadaknak, és gondoltam előbb gondosan felmérem a “vadállományt”. Indulás előtt ugyanis Vadásznétól megtudtam, hogy csak az elmúlt néhány napban, kinyírt jó pár pockot, egeret, valamint a szomszéd macskáját, aki áttévedt hozzájuk, és bónuszként egy sünt is. Mondjuk azt nem tudom, hogyan csinálhatta. Égen, földön vadászik, szóval csak fogjam keményen. Megnyugtatott, hogy a kacsák, hattyúk, egyéb madarak nem érdeklik, csakúgy mint Spy-t sem érdeklik, – kivéve a fácánt-, de az talán nem lesz a parton. 😀

Préda…

Uncsi. Ez nem fácán!

Biztos voltam benne, hogy őt is meg fogom fürdetni, ezért induláskor, még otthon, mindenre felkészültem. Váltó ruhát, és gumicipőt is  vittem, mert sejtettem, hogy mindenképpen be kell majd mennem a vízbe. Akkor pedig, jobb ha mindezt önként teszem. Ugrottam én már be tavasszal a tóba Spy után ruhástól, hogy kihúzzam, és az az emlékem nem fakul. 😀 Forest és én, pórázzal, bementünk a vízbe. Ott csak nem lehet baj. Mikor már nem ért le a lába, elengedtem, és dobtam neki egy labdát. A terrierek szépen úsznak, hangtalanul, könnyedén, és főként gyorsan. Forest idősebb mint Spyke, de egy kölyök önfeledtségével labdázott. Szép volt a délután. A PRT-k egy boton huzakodtak, és versenyt úsztak érte, őket Gazdi fárasztotta, mi meg békésen labdáztunk a tóban.

Apa és fia…

Ebbe a teadélutánba egyszer csak berobbant Pótvadász és a két átokfajzat. A vizslája, és a törpe pinscher. 😀 A parton teljes volt a káosz. 4 kutya, két gazdával. Úgy döntöttem én tuti ki nem megyek, oldják meg a pasik, és biztos, hogy a vízben maradok, Forest-el. Mikor láttam, hogy már elég volt az úszásból, kezd fáradni, ölbe vettem a kutyát, és próbáltam úgy tartani, hogy ne engem rugdosson. Márts vízbe egy kutyát, és látni fogod, hogy azonnal elkezdenek tekerni. 🙂 Mikor elértük a kényelmi állapotot, bár még folyamatosan lábtempózott, elkezdtem beszélni hozzá, ő pedig nyalogatta az arcom.

Csak, hogy ne legyen egy békés másodpercem sem, kintről ordítást hallottam. Megérkezett a Vadász a kutyáiért, és köszönés nélkül rám förmedt.

– Te meg mégis mi a jó fenét csinálsz azzal a kutyával?

Gazdi és Pótvadász röhögve felvilágosították, hogy csak babázom. 😀 Gazdi még azt is elárulta Vadásznak, hogy ezt Spy-al is mindig megpróbálom eljátszani a vízben, de a mi kutyánk rpooant okos, és nagy ívben kerül ki. 😀

– Engedd el de rögtön. Ez egy tökéletes vadászkutya, nem egy öleb. Forest! Kifelé!

Elengedtem. Forest begyújtotta a rakétákat, és úszás közben csóválva, kihúzott a vízből, urához és parancsolójához.

Elindultam én is kifelé, és éppen átbukdácsoltam a köveken, amikor a vizsla majdnem feldöntött, mert becsapódott a vízbe. Történt ugyanis, hogy a hátam mögött, egy kacsa pár szállt le a vízre, nem messze tőlünk. Az őrület ismét megkezdődött. Látattok már vizslát úszni? Nem úgy csinálják mint a terrierek, szépen a víz tetején úszva, csendesen, hullámot sem vetve. Nem ám! Egy vízibiciklire emlékeztetnek, ahogy minden lábuk zajosan csapkod, a víz csak úgy csobog, és tajtékzik körülöttük, és csak a fejük van kint. Mindig azt hiszem léket kaptak. Szóval Pótvadász vizslája vízre szállt, pontosan ezzel a technikával, és üldözőbe vette a kacsákat. Nyüszítve, és ugatva úszott kb. 80m -t befelé, mikor a kacsák megunták, és felszálltak. Sírtunk a röhögéstől.

A terrierek kintről nézték, és két dolgot láttam rajtuk. Az egyik, az ennek meg mi a baja nézés volt, a másik, ha kijön a vízből lesz nemulass. Hárman álltak őrséget a parton, és várták a vizslát. A pintscher közben fel-alá szaladgált. A vizslának természetesen esze ágában sem volt kijönni, rótta a köröket a kacsák hűlt helyén. Pótvadász hívta, sípolt is neki, a vizsla csak ránézett, és újra elindult befelé.

– Szerintem,  a túlparton majd szedjétek ki.- mondtam.

– Szerintem meg vissza kéne menned érte, és irányba állítanod. – replikázott Pótvadász.

– Szerintem, meg odaadom a gumicipőm és menj be Te.- válaszoltam.

– Szerintem meg ki kéne hozni a labdát kicsim. – szólt Gazdi. Azt, amit sok-sok euroért vettél Spy-nak, amikor azt hitted elvesztettük a kedvenc lasztiját még a nyaraláson. Csak nem kéne itt hagyni.

– Majd kihozzák a kutyák.

De egyik terriert sem érdekelte a labda, hiába dobáltam köveket mellé, hogy a csobbanással irányt mutassak nekik. Rám sem néztek, mert várták a vizsla partra szállását.

Nem volt mit tenni, végül beúsztam a labdáért, odadobtam a vizslának, és gond nélkül kievickéltünk a partra. Én a farvízén, a hullámokon fuldokoltam. 😀

A parton pedig már várták a terrorierek. 😀

Úgy érzem ezzel a kis úszós délutánnal valamit visszakaptam azért, mert gonoszkodtam a klímásokkal. Így került tökéletes egyensúlyba a napunk. 🙂 De a nyár végét már nagyon várom.