Biztosan észrevettétek, hogy egyre ritkábban írok. Kicsit az időhiány is közrejátszik, de van egy teljesen tudatos döntés is emögött. Sosem voltam nagy kütyü rajongó, és a mostani internet befolyásolt létünk sem tetszik igazán. Elmesélek egy rám nagyon is jellemző történetet. A mobilszolgáltatóm hívott, nemrég.
-Üdvözlöm, azért keresem, mert lassan lejár a hűségideje, és van pár ajánlatom az Ön számára.
-Remek. Az egyetlen dolog ami érdekel, hogyan tudom lefelé módosítani a tarifám, mert erre csak csekély 80.000 Ft ráfizetéssel lett volna lehetőségem a szerződött időszak alatt. Szóval, már nagyon vártam a hívását. 🙂
Itt finoman szólva is belé fagyott a szó.
-Ööööö… Én amiatt hívtam, mert új okostelefont tud vásárolni minimális részletfizetéssel. Duál kamerás…
-Itt álljunk is meg gyorsan. Nem érdekel hány kamerája van, és nem érdekel mit tud még. Az sem érdekel, ha beszél, táncol, vagy süt egy rántottát reggelire. Hülye lennék egy fillért is adni újabb okostelefonra, mikor a mostanit is csak arra használom, hogy beállítsam az ébresztést, néha fotózzak, és telefonáljak. Nem netezek rajta, nincs egyetlen applikáció sem letöltve, mi több, nincs gmail fiókom sem. Baromi jól megvagyok ezek nélkül.
Szerintem a tag azt hitte, hogy más bolygón lakom, de megnyugtattam, hogy nem egy Intézetből szöktem meg, csupán van élet a virtuális téren kívül is.
Ezután a kis bevezető után, talán érthető, hogy igyekszem a lehető legminimálisabb időt eltölteni a neten. Ennek több oka is van. Az első, és számomra a legfontosabb ok, hogy a valóság számomra sokkal értékesebb mint a virtuális tér. Az, hogy tudatosan lelassulunk egy-egy nap végén, és amint hazaérek a munkából, máris rohanunk ki a természetbe mindennél előrébb való. Arról nem is beszélve, annyira jó látni az én vagány kiskutyámat, fülig érő szájjal, vigyorogva. Mivel lassan 12 éves lesz, szeretnénk kihasználni minden lehetőséget arra, hogy érdekes és tartalmas életet biztosítsunk neki.
A másik ok, hogy egyszerűen már nem vagyok képes elviselni azt a sok borzalmat, és rosszindulatot, ami a kutyás oldalakon hömpölyög. Akár kíváncsi vagyok rá, akár nem, biztosan beleakadok minimum naponta egy-egy képbe, ahol vagy egy brutálisan megkínzott, vagy egy elütött, vagy egy kiéheztetett, vagy mondjuk egy rettegő, netán egy viadalon szétmarcangolt kutyát mutogatnak. Őszintén. Bírom a vért. Nem vagyok naiv sem. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi beteg, állattartásra alkalmatlan ember él köztünk. Tudom, hogy ez a valóság. Őszintén tisztelem azokat akik naponta szembesülve ezzel, képesek újra és újra segíteni. De a másik arcába tolni mindezt, kéretlenül, úgy mégis mennyire egészséges? Igen tudom. Ma már máshol, jóval magasabban van az átlagos ingerküszöb. Ma már többet ér egy-egy rettenetes, de legalábbis nyomorból, betegségből, halálból gyártott hír, bejegyzés, mint egy jó hír. Persze, ha nem akarom látni mindezt, elég ha megválogatom az ismerőseimet. 🙂 De az is csak olyan plusz energia, és időpazarlás, amit mással is el tudok tölteni, mint a különféle gombok nyomogatásával. Részemről az is nagyon tudatos döntés, hogy nem pakolom tele az oldalam, véres, nyomorúságos képekkel. Pedig a mi életünk sem tündérmese. Spy-al is történtek, történnek rossz, és csúnya dolgok. A mai napig fel nem fogom, hogy egy műtét utáni kép, egy kutyatámadás utáni bejegyzés mégis miért jelent látogatás dömpinget? Valaki tényleg csak erre kíváncsi? Őszintén mondom, van néhány videóm a gép sötét bugyrába rejtve, amin a kis PRT van, igen csak rossz állapotban. Nem azért vettem fel, hogy közkincsé tegyem, és nézettséget generáljak vele. A rögzítés egyetlen oka az volt, hogy meg tudjam mutatni Kezelőnek, mi történt pontosan Spy-al, hogy zajlik pl. egy roham. Én magam nem nézegetem ezeket, nemhogy mutogassam.
A harmadik ok,pedig a végtelen rosszindulat. Bármely témában kikerül egy kép a netre, azonnal születnek hozzá negatív kommentek, epés megjegyzések, és elindulnak a véget nem érő csatározások, amit a FB lelkesen közvetít számomra is, úgy, hogy pl. XY hozzászólt pl. egy képhez, ami nekem, mondjuk tetszett. Egy darabig csak értetlenkedve olvasom, hogy lehet egy adott témát a végletekig kisarkítani, aztán egyszerűen kikapcsolom a gépet. A fránya értesítések pedig csak jönnek, és jönnek. Jó lenne, ha a sok, mindenhez kényszeresen értő, és hozzászóló, kritizáló, felfogná végre, hogy a vélemény egy olyan dolog, ami mindenkinek van. Csakúgy mint pl. a végbélnyílás. Bármilyen hihetetlen, nem feltétlenül vagyunk kíváncsiak másokéra.
Most őszintén. Nem jobb kint a természetben? Az állatok között? 😀
Zárásként még annyit, hogy azért a kutyás történeteinket továbbra is meg fogom írni. De szigorúan, csak pozitívan. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: