Vadetetés…

Néhány sétánk egészen különleges. A réten, az erdőben, és a mezőkön, valódi nagybetűs kalandokat élhetünk át. Olyanokat, amiket kutya nélkül, soha sem tapasztalhattunk volna meg.

Sétapartnerek…

Erre a sétára, különösen élesen emlékszem. Egyrészt azért mert nem túl régen volt, másrészt pedig azért, mert volt aznap valami furcsa az állatok viselkedésében. De kezdjük az elején.

Idén télen történt. A hó, még váratott magára. Hideg volt. Annyira hideg, hogy a Vadászok már elkezdték a téli takarmányozást. Aznap is véletlenszerűen döntöttük el Gazdival, hová menjünk. Végül, a mesebeli erdőben kötöttünk ki. Ott, ahol patak csörgedezik mélyen a völgyben, és a fenyőerdőt, lombhullató váltja fel, egy kis séta után.

Felértünk…

Ott ahol a művelt földeket, erdő öleli körül, ott az aranysakálok földjén.

Két irányba indulhatunk, ha ezt a helyet választjuk. Vagy egy rövid kaptató után felérünk a dombra, ahol a szántóföldek vannak – és a tehenészet közelsége miatt, mindig hatalmas trágyakupac is, amit persze kötelezően megmászik a kis PRT- , vagy az erdőben kezdünk, és a patakmederből mászunk fel a dombra, a kör végén. Nem dobtunk fel pénzt, arra mentünk, amerre Spy indult. Végül is, teljesen mindegy, hol kezdjük az aznapi “illatosítást”, milyen trágya lesz a fedőszag. 😀

Mivel Spy trágyadombos kedvében volt, arra indultunk.

Jó helyen járunk…

Meg is tette a kötelező körét, és már elkocogtunk a ganékupac mellett, amikor arra lettem figyelmes, hogy a rengeteg madár van a környéken. Azok a madarak – kánya, varjú, vagy mi lehetett, nem tudom, nem vagyok egy nagy madárszakértő, bár biztosan nem sas volt 😀 – nagyon furcsán viselkedtek. Kimondottan agresszívek voltak. Spy ment elöl, és körülötte köröztek. Az egyik, kimondottan zaklatta, el akarta terelni. Az én kis Vadikám, egy darabig angyali türelemmel haladt a maga célja felé, aztán megelégelte a dolgot, és megkergette a varjút. De az egész varjú kolónia körülöttünk, felettünk körözött. Tisztára Hitchcock-i volt.

Aztán észrevettük, hogy valamit őriznek. Azért viselkedtek olyan furcsán. Messziről sárgállott valami a földön. Gazdi is észrevette.

-Nézd! Biztosan kint voltak a Vadászék. Oda, szórtak ki egy kis kukoricát.- mutatta. Szerintem, azt őrzik a varjak.

-Nagyon furcsa. Már sokszor voltunk velük kint télen, takarmányozni. Erre a helyre nem emlékszem. Te voltál már itt velük?- kérdeztem.

-Tényleg nem. Itt nem szoktak etetni.

-Szerinted az kukorica? Olyan furcsa. Én megnézem. Te csak menj Spy után.- kértem Gazditól.

A kis PRT bevetette magát az erdősávba, és semmiképpen nem akart kijönni a vízmosásból. Gazdi őt követte, én pedig odamentem a kukoricáshoz.

Ez a látvány fogadott…

Először, fel sem fogtam mit látok. Aztán Gazdi után kiáltottam.

-Ide ne gyertek! Véletlenül se engedd ide Spy-t.- rikácsoltam.

-Miért, mi van? -kérdezte, és elindult felém. Ennyit arról, hogy ha azt mondod egy pasinak, legyen az a férjed, vagy a kis PRT, hogy valamit ne tegyen meg, akkor tuti, hogy az ellenkezőjét csinálja. 🙂

Mindketten odajöttek. Spyke úgy érezte, hogy a McDonalds-ban van. Volt is miért. Ott is pont ilyen a kaja, csak rántva, darálva. Jó étvágyat hozzá!  Gazdi dokumentálta a látottakat, én pedig kergettem Spy-t, aki mindenképpen kóstolni akart. A madarak, pedig a fejünk felett ricsajoztak.

Nem kukoricát találtunk, hanem húst. Napos csibéket, azt hiszem. Mondtam már, nem vagyok ornitológus. A látvány és a mennyiség, sokkoló volt. Lehet, hogy kiskakasok voltak. Bevallom, nem vizsgáltam át a genitáliáikat.

Ne már!

Vajon hány napos lehetett?

-Én most, rögtön felhívom a Vadászt.- nyögtem ki.

-Ugyan már. Legalább egyszer jól laknak a vadak. Ez az egész itt, még friss. Egyáltalán nincs szaga.

-Ne viccelj. És ha fertőzött, vagy beteg állatok? Mi van a madárinfluenzával? Ide ugyan nem jövünk, amíg ezt el nem takarították.- rendeltem el rögtön a zárlatot. Ugye Spy nem evett belőle?- kérdeztem.

-Valamit biztosan evett, lent a vízmosásban. Addig, amíg nem visítottál, nem nagyon akart kijönni.

-Hogyaza…. Most azonnal indulunk haza. Irány a Kezelő.

A kis PRT, vérig sértődve kocogott visszafelé. Párszor, megpróbált kicselezni, mert vissza akart menni a terített asztalhoz. Nem engedtem, pórázra fogtam. Végül elértük az erdőt. Itt újra szabadon futkározhatott, és egy kis idő múlva, megállt szaglászni. Mélyen bent jártunk a sakálok területén, de már visszafelé haladtunk. Errefelé, mindenhol látni a nyomaikat.

Sakálvacsora lehetett…

Az én kis opportunistám, pedig addig ügyintézett, amíg csak talált valami mást magának. Mire odarohantam, mert láttam, hogy nagyon készül valamire, már késő volt. A szemem láttára nyelt le egy szarvas, vagy vaddisznó bőr darabot. Szőrrel. Csak azért, hogy lássam, őt nem fogom kicselezni. Sosem.

Ezzel, fel is került a pont az i-re. Hazáig lebonyolítottam pár telefont. Kirendeltem a Vadászéket, hogy nézzék meg mit találtunk. Összehívtam egy állatorvosi konzíliumot, – miután Kezelőt nem értem el- Spy falatozása miatt. Felmerült, hogy meghánytatjuk. Végül abban maradtunk, hogy várunk, mert a szőr-bőr kombó nem okozhat bajt. Elvileg. Utána pedig, majd kap egy kis féreghajtót. A vállamon ülő kisördög, még bedobta az Aujeszky kórt is, csak azért, hogy az amúgy is zilált idegrendszeremen borzoljon még egy kicsit. De ezt magamban, viszonylag gyorsan kizártam. Végül is, nem egy elhullott vaddisznó manduláját,tüdejét, és lépét ette meg, felváltva, térdig tocsogva a belsőségekben. Csak egy kis fagyott, szőr darabot. Ráadásul, a Vadásztól tudom, hogy erre felé, szerencsére nincsenek fertőzött állatok. Az ASP már más kérdés. Az még lehet. Előbb, utóbb.

A biztonság kedvéért, egészségügyi zárlatot vezettem be, és megfigyelés alá vontam a kis PRT-t. Másnap, legnagyobb megelégedésemre, a szőröstől- bőröstől darab, úgy ahogy volt, távozott. Legutóbb, kiskorában vártam így egy produktumot, amikor megette Gazdi füldugóját. 😀 Kezdtem megnyugodni. Innen már átvettem az irányítást, és kiosztottam neki egy féreghajtót is. Csak, hogy tudja Spyke. Lehet, hogy kettőnk közül ő a ravaszabb, de én rendelkezem vegyi fegyverekkel is. 😀

Spyke-tól pedig megtanultam, hogy hiába van nálam a világ legfinomabb jutifalatja, az akkor sem veszi fel a versenyt azzal, amit a természet kínál. 😀

És amikor azt hittem, hogy az idei évre, a téli vadászós, dögös kalandokat biztosan kipipálhatom, leesett a hó, és jött a következő sokk. De ez már egy másik történet.