Nyavalyák és kórságok…

11 év után, joggal gondolhattam volna, hogy Spy már nem igazán tud újat mutatni nekem. Hatalmasat tévedtem.

De kezdjük csak szépen az elején. Az őszi “kórságok”, mint minden évben, ezúttal sem maradtak el. Eddig maximum abban volt különbség, hogy ezek a nyavalyák eloszlottak évről-évre. Idén, midet kipipálhattuk egymás után, mi több, járt hozzá egy bonus is.

A szokatlanul meleg, és hosszú vénasszonyok nyara kedvezett a rovaroknak. Az erdőben szinte lépni sem lehetett a rengeteg szarvaskullancs légytől. Mivel ezeket Spy vagy a fülében, vagy bundájában hozza haza – már ha éppen nem a farkát behúzva jelzi, ha van egy rajta, és szedjem le de azonnal- ezt elkerülendő, úgy döntöttem egy darabig maradjunk inkább a tóparton.

A tónál…

Még úszni is lehetett októberben…

Legalább addig, amíg beköszöntenek a fagyok. Igen ám, de ezzel az óvintézkedéssel sajnos nem tudtam elkerülni, hogy azok az apró kis legyek a szeménél zavarogjanak. A lényeg, hogy pontosan két nappal azelőtt, hogy bejelentkeztünk az éves utolsó, őszi kutyakozmetikára, a kis PRT szemférges lett. Fürdés, nyírás elnapolva, Spy lekezelve. Miután 3 teljes napig tocsogott a rácseppentős oldatban ő is, és a lakás is, a probléma rendeződött. Szépen vállon is veregettem magam, hogy lám-lám a sok orvoshoz járásnak csak megvan az eredménye, mert ezt is kikezeltem teljesen önállóan. 😀

Az erdőt továbbra is kerültük, de ott volt a rét. Az igazán szuper, nagy játszótér, minden vadászkutya álma. Gyönyörűen virágba borult ismét, így késő ősszel.

A réten, picit sárosan…

A virágok, pedig vonzották a méheket, poszméheket. Mint tudjuk Spy allergiás a csípésükre. A poszméhek kis földalatti üregekben élnek. Valamiért pont ott, ahol a kis PRT ásni szokott. Nagy boldogan kotort.

Kicsit kotor…

Én pont diót szedtem, és egyszer csak azt láttam, hogy lapos kúszásban, gyakorlatilag farok nélkül, – annyira maga alá húzta- menekült. Mindent eldobtam, és utána vetettem magam. És megláttam. Egy méh volt a hátán. Elkergettem, de aztán valami groteszk táncba  kezdtünk, mert a méh immár engem tartott ellenségnek. A látvány fenomenális volt. Spy rettegve menekült, én hadonászva – és picit szentségelve – rohantam utána. A lényeg, hogy a kocsi felé futottunk. Máig nem tudom eldönteni, hogy akkor és ott Spyke tőlem, vagy a méhtől félt -e jobban. Ölbe vettem, átnéztem. Fullánkot nem találtam. Szó szerint bedobtam a kocsiba, és már telefonáltam is.

-Úton vagyunk a rendelőbe, kb. 20 perc amíg odaérünk. Kicsit forgalomfüggő is, de ha kell indiai módra vezetek majd. A lényeg, hogy Spy-t megcsípte egy méh. Vagy egy darázs. De az is lehet, hogy nem csípte meg. Nem tudom. Nem találtam fullánkot. Csak azért vagyok bizonytalan, mert általában ha megcsípik, visít mint egy aprócska vadmalac, most pedig csak simán menekült. Visítás nem volt. Szóval lehet, hogy csak vaklárma. Egyébként pedig, hány percen belül fog felduzzadni a feje? Ja, amúgy szia. Ági vagyok. – hadartam el Kezelőnek, lélegzetvétel nélkül.

-Szia. Pár percen belül jelentkezik a duzzanat. Ha addig, amíg a kocsihoz értetek nem duzzadt fel, akkor, nem valószínű, hogy baj van. De azért ne engedd, hogy ugráljon, mert ha mégis megcsípték, akkor beödémásodnak a belső szervek, és ha az megreped, na akkor van baj.

-Jó. Akkor figyelem. Eddig még nincs duzzanat, de már eltelt egy negyed óra a támadás óta.

-Akkor csak pihentesd. Nem kell bejönnötök. Egyébként, hogy vezetnek az indiaiak?

-Ó, az nagyon jó. Egy filmben láttam. Letekerik az ablakot, és kiordítanak, hogy : Tűnjetek el az útból, szifiliszes kutyák. Gondoltam, kipróbálom útban a rendelő felé. 😀

Kezelő jót nevetett, én pedig egész éjjel virrasztottam, hogy ha kell, megakadályozzam, hogy  felugorjon Spy az ágyba az ödémás belső szerveivel. 😀 A lényeg, hogy szemférgesség, és őszi méhtámadás október közepén. Pipa.

Gondoltam az októbernek lassan vége, túl vagyunk a bogaras korszakon, nagy baj már nem lehet. Ekkor azonban, teljesen váratlanul, Spy egy sétán felvisított. Ne már! Rohantam hozzá. Méh, darázs a közelben nem volt. Néztem a lábát, hátha tüskébe lépett. Semmi. Lassan és kicsit enerváltan folytattuk a kört. Nem tetszett a kutya. Valami nem stimmelt. Ráadásul péntek délután volt. Kezelőt már biztosan nem érem el. Mindegy. Bármi is lesz megoldom. Az a péntek este is a szokott módon telt. Én még javában dolgoztam otthon, Gazdi és Spy a kanapén pihentek, amikor úgy 8 körül leültem hozzájuk, kezemben egy joghurttal.

A kanapén…

Csendesen nassolgattam, a kis PRT pedig a szeme sarkából figyelt. Hagytam egy adagot a pohárban, és odanyújtottam neki. Kinyalogatta, kicsit tekergette a fejét, majd elkezdett köhögni. Előbb csak köhögött, aztán már visított is. A francba! A nyakával van baj. Kiújult a sérve. Én hülye, meg a lábát nézegettem. Elő a vésztartalék fájdalomcsillapítóval!  Miután bevarázsoltam a gyógyszert a kutyába, átnéztem a készleteket. Tudtam, hogy nem fog kitartani hétfőig. Lázas tervezésbe kezdtem, hogy mégis honnan a viharból tudok szerezni hétvégi utánpótlást. Azt tudtam, ha kell a Vatikánig is elmegyek, de a kis PRT nem lesz ellátatlan. Miközben vártam a hatást, élénk levelezésbe kezdtem az MRI leletet adó orvosunkkal is. Ő megnyugtatott, hogy ha reagál az NSAID-kre / non szteroid gyulladáscsökkentők/ , akkor valószínűleg csak egy fellángolásról van szó, nem pedig állapotromlásról, de kedvesen felajánlotta az újabb MRI-t, ha szükséges. Úgy gondoltam, előbb próbáljuk meg a gyulladáscsökkentőket és némi Milgamma-t. Megnéztem a gyógyszeres szekrényt. Ne már! Pont most ettük meg. Elrohantam az ügyeletes patikába, de kiderült, hogy a drazsé pont hiánycikk. Ez engem nem gátolt meg semmiben, mert minden gyógyszerész barátnőmet riasztottam – igen, még este 😀 – és sikerült kinyittatnom egy patikát, és elhozni az utolsó készleten lévő darabot. Jól van gondoltam, eddig minden a terv szerint halad. Szombaton reggel, majd jöhetnek az állatorvosok. 😀 Csak megbirkózom velük is. Végül délelőtt 10 óra körül, úgy 5 telefonnal később, már meg is szereztem a gyógyszert. Küldetés teljesítve. 5 napos kúra után tudtam, hogy Spy jól van. Hogy miből? Abból, hogy olyan rossz volt mint az ördög. Egy azon napon tartott futóedzést egy macskának, egy komplett birkanyájnak, nekem, néhány kecskének, és két őznek.

A kecskék…

Két lovat, pedig elengedett udvariasan. 😀 Mindezt két órába sűrítve. Akkor minden rendben. Nyaki gerincsérv kiújulás is megoldva. Pipa.

Elégedetten gondoltam arra, hogy már minden őszi kórságon túl vagyunk, idénre akkor meg is lennénk. De nem Spy lenne, ha nem mutatott volna be egy vadiúj dolgot. Amolyan jutalomjátékként. Csak úgy zárásnak.

Egy őszi tábortűznél sütögettünk, Vadászékkal. Gesztenyét, burgonyát, némi virslit a kutyáknak, nyársat a férfiaknak. Miután elhamvadt az utolsó parázs, éppen készültünk hazajönni, Gazdi már kifelé indult, amikor Vadászné még azt javasolta, hogy vigyünk magunkkal egy kis almát, körtét, birset is haza. Elkezdtük hát összeszedni a kertből a gyümölcsöt, amikor megláttam, hogy Spyke egy őzlábbal a szájában szalad elöl, – mint kiderült Nimi hozta haza nemrég, még majdnem friss 😀 –  Nimród és Forest, pedig követték. A Vadász gyorsan letiltotta a kutyáit mielőtt kitört volna a háború, el is vitte őket hátra, az én kis vacakom, pedig rejtekhely után nézett a kertben. Fel-alá járkált, és a kert számos pontján elásta az őzlábat. De úgy tűnt egyik hely sem kellően biztonságos, mert újra és újra kikotorta, és elásta máshová. Nyugodtan beszélgettünk Vadásznéval, és szedtük a kert végében a gyümölcsöt, amikor Spy semmivel össze nem téveszthető visítását hallottam. Eldobtam mindent és lélekszakadva rohantam előre. A látványtól szó szerint sokkot kaptam. A hamuban hasalt a kutyám, mindene szürke volt, csak az orra volt fekete, a szeme sem látszott, és megállás nélkül sírt.Ilyen keservesen legutóbb akkor hallottam sírni, mikor a nyakát szétszedte egy pit.

-Úristen! Megégett! -kiabáltam.

-Biztos, hogy nem. Nem feküdne ott, ha még meleg lenne.- vigasztalt Vadászné. Közben Vadász és Gazdi is kirohantak a házból.

Benyúltam a hamuba, és kiszedtem a kutyát. A hamu éppen csak langyos volt. Szóval akkor nem égett meg. De akkor mi a baja? Átnéztem a hamuban sült kutyám, és láttam, hogy a szemébe ment a hamu. Azért sírt, mert az csípte. A rafinált kis terrier a hamuban ásta el az őzlábat, a többiek elől, és amikor az orrával kotorta be, valószínűleg a szemébe is jutott belőle. Az, hogy mitől lett tetőtől talpig szürke, mint egy ordas farkas, nem tudom. De nem, voltak színei, mindenhol vastagon állt rajta a szürke pernye. Gyorsan kimostuk a szemét. Mindent hátrahagyva, ismét mentőautó üzemmódba kapcsoltunk, és haza robogtunk. Otthon, a frissen kitakarított fürdőkádba dobtuk a terriert, és kimosdattuk.

Gazdi fürdet…

El sem tudom mondani, hogy nézett ki a kád. Fürdés után, jöhetett a fültisztítás, és a szemcseppezés. Még jó, hogy az is van otthon.

Miután felfrissült, Spy a lakásban kezdett egy kis ámokfutásba. Mire végeztem a fürdő takarítással, a Gazdival közösen felaprítottak egy törölközőt, és széttéptek egy plüsst, a nagy huzavonában. Már csak a porszívózás volt hátra, és némi nyugtató. Mert az is van ám otthon. 😀 Másnap reggel pedig még vissza volt a komplett kocsi, mert a hamu mindent beborított ott is.

Szóval szép kis októberünk volt. Nem merem elkiabálni, de remélem, hogy ennek a szériának, hamarosan vége lesz, és valóban minden megtörtént, ami csak megtörténhetett idénre. Azért a gyógyszerkészleteket feltöltöttem. Én pedig, lassan töltődöm. 😀

Töltődünk…