Legutóbb ott hagytuk abba, hogy elégedetten dőltem hátra a csírátlanított, steril lakásunkban és gyönyörködtem a végeredményben. Néha még oda-oda pillantottam a dohányzóasztalra, hogy megbizonyosodjak arról, minden mikronnyi spot -on lejött róla. Szerencsére igen. Nem maradt más hátra mint feltenni a lábam és várni, hogy Gazdi és Spy is hazaérjenek.
Ők, ez idő alatt a Vadász legújabb remekművét tekinteték meg, tárlatvezetéssel egybekötve. Élőhely rekonstrukciónak hívta a művet, szerényen. Én, az ominózus helyet csak egy messziről kerülendő veszélyzónának nevezném. Olyan helynek, amik egy vadászkutya álmaiban és egy kutyás mami rémálmaiban szerepelnek csak. Finoman szólva is eltérő a véleményünk Spy-al a témában. 🙂
Gazdi mesélte el a történetet, miután hazaért a kutyával. Könnyen elképzelhető, hogy itt-ott hézagos lesz a leírás, mert miközben mesélt, több gondolatot is lefuttattam magamban. Elsőként azt, hogy vajon milyen bánásmódot érdemel a Vadász. A kémiai lehetőségek teljes arzenálját végigvettem, majd arra jutottam, hogy mindegyik túl kíméletes, és semmiképpen sincs arányban a Vadász rémtettével. Csak végezzek itt, és rögtön rákeresek arra, mostanában történt -e előrelépés a kínzás területén, és mik a bevett módszerek Guantánamóban és – vagy Észak Koreában. Az tuti, hogy nem a Genfi Egyezmény szerint fogok eljárni!
Ja, igen. Azt is fel kell írnom a listámra, hogy el ne felejtsek legközelebb nyelv alá tehető szert venni a patikában, vérnyomáskiugrásra, magamnak. Addig is, jobb híján marad a papírzacskóba lélegzés.
Az élőhely rekonstrukció – hogy, maradjunk a Vadász elnevezésénél- napokig tartott, és a teljes Vadásztársaság ezen dolgozott. A rét nyugalmát munkagépek zaja, és a szakértők lármás vitája verte fel. Nem volt ugyanis teljes az egyetértés abban, hol is helyezkedjen el az objektum. A tervezésnél figyelembe vették a talaj adottságait – vízzáró réteg stb. szempontjából- majd megszületett a döntés. A rét egy távoli, nyugalmas részét választották ki. Egy kis erdőrészletet, benne egy árnyékos tisztással, a dombtetőn. Valahogy bemanővereztek egy kis markolóval, és két, elég nagy átmérőjű, kerek, de nem túl mély gödröt ástak. Ezzel meg is volt az alapozás. Mi több elkészültek. Jöhetett a tesztüzemmód. Már csak vizet kellett engedni a remekművekbe, hogy megnézzék tényleg nem szivárog-e le a talajba, de annyira jól választották ki a helyet, hogy a víz a gödrökben maradt. Megnyitotta hát kapuit, a kis PRT és a vaddisznók álma, az ötcsillagos Hotel Dagonya. Két medencével, – amelyből az egyik hullámmedenceként is funkcionál, ha déli szél fúj- ami a nyári melegben garantált felfrissülést biztosít mindenkinek. A komplexumban, egy gyerek, egy felnőtt medence, és egy lábmosó szolgálja a fürdőzni vágyókat. / Erről jut eszembe, hogy remélem idén a Vadász is itt fog nyaralni. Már látom, ahogy egy napágyon lazít, a medence szélén, miközben dagadtra csipkedik a szúnyogok. És a böglyök. 😀 /
Mutatom a remekmű egy részletét, a kismedencét…
Ez pedig, a kis lábáztató, ahol még látszanak a munkagépek tisztásra vezető nyomai…
Miközben a Vadász büszkén mutogatta legújabb alkotásukat,- és azt, hogy a nyomok alapján biztos abban, komplett disznócsaládok töltik ott a szabadidejüket- a kis PRT végül úgy döntött, elég a dumából, ő bizony kipróbálja. Állig merült a sáros lébe. Pont jó volt a méret, simán leért a lába, amibe vastagon beleragadt némi iszap. Tett benne egy kört, majd kimászott. A Vadász eközben boldogan ecsetelte Gazdinak, hogy azért nem lett egyformán mély mindkét a dagonya, mert gondolni kellett a kis malackákra is. Amik egyébként, nagyjából úgy kis PRT méretűek. Hát nem nagyszerű és gondoskodó ember a mi drága Vadászunk? Egyébként, fogalmam sincs ezt vajon kibírta-e a spot-on. Azt mindenesetre tudom, hogy én is csak éppen hogy.
Gazdi tehát, egy homogén, barna, itt-ott vastag rétegben sáros, iszapos, töményen vaddisznószagú bűzbombával állított haza a frissen feltuningolt lakásba, akiről azt állította, hogy a mi kutyánk. Ezzel, azért voltak bizonyos fenntartásaim. A méret stimmelt. O.K. De ez biztosan nem Spyke. Itt valami tévedés van. Az a kutya amelyik sétálni ment, tuti nem így nézett ki.
Indulás előtt…
Bár, az iszappakolás alatti mosoly, valahogy ismerősnek tűnt. Gazdi, átérezve a szenvedésemet, próbált vigasztalni.
– Nyugi! A nagy része már lejött, mikor belefeküdt a réten valamibe.
– De jó! Most feldobtátok a napom, ezzel a plusz információval.
– Nem kell a dráma. Azt hittem a döglött halszagot utálod a leginkább.
– A Vadász most simán beelőz egy komplett dögkutat az örökranglistámon!
Ha valaki azt gondolja, hogy ugyan már, ide elég egy kis víz, annak felhívom a figyelmét arra, hogy a Spyke otthoni pórfürdőzése után a kádunk, no meg a komplett fürdőszoba, pont úgy nézett kis mint az a nyüves dagonya, amit a Vadász és bandája fabrikált.
Gazdi fürdet, én zacskóba lélegzem…
És nem. Nem csak egy kis víz kellett hozzá, hanem egy egész flakon lefolyótisztító is, meg egy komplett vegyszerarzenál. Újra. Ide még a cola is kevés volt. 😀 Mondtam már, hogy ezért még számolunk a Vadásszal?
Miután a második menetben is kiütéssel győztem, és ismét láttam magam – lila fejjel- a fürdőszoba csempében, bevillant egy újabb nyugtalanító gondolat. Még a hideg is végigfutott a gerincemen tőle. Be kell ugranom ismét a Kezelőhöz. Úgy tűnik, szükség lesz egy kisebb adag spot-on-ra. Hát nem valahogy így kezdődött ez a rémálom?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: