Terrierterápia, kockázatokkal és mellékhatásokkal...

A róka, a kutya, és egy titokzatos erdőlakó…

Ha késve is, de végre megérkezett a zord tél. Szibériai fagyos napok köszöntöttek be, amikor úgy döntöttem, hogy egy ilyen csodás napot nem is lehet máshol tölteni, mint a réten.

Gyönyörű, mint mindig, de télen a legszebb a táj…

Elindultunk Spy-al, hogy felderítsük a téli rétet. A legnagyobb körre vittem, ami úgy másfél, két órás lehet. Terrierfüggő.

Magaslesen…

Tényleg elég hideg volt, amit mindketten nagyon jól bírtunk, de éjjelre már mínusz húsz fokot prognosztizáltak. Szinte eseménytelen sétánk volt, egy-két rókavár felderítéstől és fedőszag felvételtől eltekintve.

Álcázás közben…

 

Találkahelyünk, a romos ház környéke…

Ha már nagy vadat nem láttunk, Spy lelkesen nekiállt ásni. Két dologból nem tudom kizökkenteni soha, az ásásból, és abból, ha valamit – macska, mókus, stb.- felkerget egy fára. Leültem egy magaslesre, és hagytam had tegye a dolgát a kis PRT. Néma csendben voltam, és élveztem a telet, a hideget, és a tájat. Ábrándozásomból az zökkentett ki, hogy a nap már lemenőben volt. Biztosan sokan láttátok már, amikor a lemenő nap rózsaszínre fest mindet. Mi még félúton voltunk, és mivel télen hamar sötétedik, úgy gondoltam rövidítünk. Nem a földúton megyünk vissza, hanem átvágunk a kiserdőn.

Terepszínű, pedig ott van a képen Spy…

 

Rövidítünk, lemenőben a nap…

Úgy 50 méterre lehettünk az erdő és az utolsó rét határán, amikor valami – amit én rókának láttam- elhúzott előttünk, és a kis PRT visítva utána eredt. Semmi gond. Ebből a kergetésből hamar vissza fog jönni. – gondoltam. A nyomait könnyen tudtam követni a hóban.

Erre járt Spyke…

Vártam egy kicsit, és meghallottam, hogy nem túl messze tőlem, elkezd ugatni. Annyira sűrű volt a bozótos, hogy nem láttam őt, csak hallottam. Nem estem kétségbe, elvégre az autó úgy 500 m-re lehetett csak, és gondoltam, had fárassza magát, legalább jobban alszik este.

Éppen körbejártam a szeder, kökény, csipkebogyó bozótost, hol tudnék bejutni hozzá, és kivontatni, amikor megszólalt a telefonom. A Vadász hívott.

– Mit csináltok még itt kint alkonyatban? Láttam a kocsit.

– Nyugi, már megyünk haza, csak Spy éppen most lépett le. Itt vagyunk az erdőben, de a bozóttól nem látom, csak hallom. Megkergetett egy rókát. Mindjárt megyek érte.

– Siessetek haza. Gyorsan sötétedik, és nagyon hűl a levegő. Mi még kitesszük a vadaknak a takarmányt, aztán jövünk vissza.

Éppen elrobogtak, amikor találtam egy kis járatot, és közelebb férkőztem Spy-hoz. Lapos kúszásban. A látványtól teljesen elhűltem. Nem egy rókalyuk felett csaholt, ahogy gondoltam,  hanem egy fa körül ugrált. Volt valami azon a fán. Valami, ami nagyobb mint egy mókus, és rettenetesen furán nézett ki.

Tudtam, hogy be kell másznom a kutyáért, és kivezetnem, mert ebből a szituból magától biztosan nem jön ki. Közben gyors telefonos segítséget kértem.

– Van nálatok valami bozótvágó? Nem tudom kihívni, mert felkergetett valamit a fára, és nem tudom átverekedni magam a bokrokon.

Néma csend volt a vonalban. Aztán megszólalt a Vadász.

– Az ugye megvan, hogy a róka nem a fán lakik.- kérdezte.

– Nyugi! Emlékszem a mesére, a rókavárról.

Kihangosítóval beszéltek, így Pótvadász is bekapcsolódott.

– Úgy mégis, mit mondtál neki a rókavárról.- kérte számon Vadászt.

– Semmit. Csak az igazat.

Pótvadász tovább értetlenkedett, és addig nem hagyott békén, amíg vissza nem mondtam a leckét, arról, hogy mitől olyan ravasz a róka, és hogyan üldözi el a tisztaságmániás borzot a várából. Egyébként a módszere az, hogy kifigyeli amikor a borz kimegy a várból, bekúszik és oda piszkít. Ezt pár alkalommal még megismétli, majd a higiéniára oly kényes borz szedelőzködik, és odébbáll. Ezután az önkéntes lakásfoglaló róka, és a kedves párja belakják, és benépesítik a várat. Tavasszal majd megszületnek a kicsik.

Pótvadász hangosan röhögött, és azt ismételgette, hogy: tisztaságmániás borz, meg önkéntes lakásfoglaló rókák.

A Vadász végül megunta, és letorkolta.

– Természetesen, nem így mondtam el neki. Mit csináljak vele, ha ennyi maradt meg belőle?

Kezdtem unni, hogy nem jutok be a kis PRT-hez, ők meg velem szórakoznak.

– Akkor jöttök utat vágni, vagy sem?

– Nyugi! Mindjárt ott leszünk. Addig mondd el mi történt.

– Már elmondtam. Spy megkergetett egy rókát, és most a fa alatt ugat.

– Biztos, hogy róka volt?

– Igen. Bozontos farka van, és kis róka. A naplementében láttam. Rózsaszínű volt.

– Kis róka? Ilyenkor? Egyedül? A fán? Ugye tudod, hogy azok csak tavasszal születnek majd.

– Hát, akkor ez egy koraszülött. Tuti, hogy róka. Mókus nem lehetett. Annál nagyobb volt. Jóval.

 – Még, hogy koraszülött. Szerinted úgy mégis hol született? Valami magánklinikán? Bordásfalas, ülőfürdős, apás szüléssel?- piszkált tovább a Vadász.

– Már nem tudom mi ez. De ha nem róka, akkor csak mutáns mókus lehet. -oldottam meg briliánsan a rejtélyt. Elvégre egy mókus nem nő meg fél méteresre.

– Nem lehet, hogy nyuszt, vagy nyest?

– Úgy mégis honnan kéne tudnom, szerinted? Átrohant előttünk. Csak egy pillanatra láttam.

– Hogy néz ki?

– Várjatok közelebb megyek. Szerintem úgy néz ki mint egy borz és egy róka, meg egy mókus keveréke. Néz engem a fáról. Elég gonosz tekintete van. Ugye nem fog leugrani a nyakamba?

– Nem hibrid, nem mutáns mókus, hanem nyuszt. -mondták. És nem, nem ugrik a nyakadba.

Aztán meghallottam, hogy jön az autó. A Vadász elbődült, hívta Spy-t. Pótvadász sípolt neki. Most én nevettem, mert ott állt három, síppal, dobbal, nádi hegedűvel felszerelt felnőtt a sötétedésben, a bokrok közt, miközben a mutáns mókus fent kapaszkodott a fa tetején, Spyke pedig vigyorogva ugatta, és mutatta, hogy mit talált. Én persze, tudtam, hogy akármit csinálhatunk, végül úgyis csak a nyakörvénél fogva tudjuk kihozni.

-Egyébként miért nem jön ki, ha hívod?- érdeklődött Pótvadász.

Gondoltam vegyük fel ismét a LaFontaine-i fonalat, ha már szerintük azon szocializálódtam, így azt válaszoltam.

– Mert úgy csinál, mint a róka és a holló a mesében. Várja, hogy ölébe hulljon a sajt. Vagy a nyest, vagy a nyuszt, vagy az a mutáns mókus. Mit bánom én, hogy mi. Várja. De nem hozhatnánk ki végre?

Végül akkora járatot törtünk, ahol én már befértem, és kitereltem a vigyorgó kis PRT.

Megdicsértük, hogy milyen ügyes kis vadászkutya, majd mindannyian behuppantunk a meleg kocsiba, és kizötykölődtünk az útig. Bár mindössze 500m-t utaztunk együtt, ez mégis elég volt, hogy felelevenítsék a megfigyeléseimet, a rózsaszín koraszülött rókáról, és a szintén rózsaszínű mutáns mókusról.

– Egyébként ha most nem jövünk éppen erre mit csináltál volna?- érdeklődtek, miután kellően kiszórakozták magukat.

– Vagy körbemegyek, és keresek egy másik bejáratot, de az ebben a hóban, és sötétedésben sokáig eltartott volna, vagy felhívom Gazdit, hogy hozzon fűrészt, és-vagy riasztalak benneteket is. 😀

Miután hazaértünk, kigugliztam a nyusztot. Tudtam, hogy nekem volt igazam. Fehér has, – bár a leírásban inkább narancsszínű- mint a borznak, mókus szerű fej, elálló fülekkel, gyerekróka méret. Nem értem. Miért vitatkoznak ezek folyton velem?

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!