Avagy “tavaszi” nagytakarítás és felújítás a réten, Karácsonykor.
Karácsony másnapja. Amikor a legtöbb ember otthon pihen, és a maradék sütit majszolva, lazul a kanapén. De semmiképpen sem térdig érő sárban cuppog egy réten.
Csakis egy pici apróságon múlt, hogy nálunk is inkább az első variáció valósulhasson meg, kiegészítve egy kis kutyasétával. De az élet nagy rendező, és mint mindig, most is másképp alakult a programunk.
Az történt, hogy még jóval Karácsony előtt Gazdit megkérte a Vadász, hogy készítsen néhány feltűnően rikító, és főleg laminált számot, amivel a leseket, lőállásokat tudják jelölni. A régiek felett eljárt már az idő, ráadásul az állandóan változtatott és bővülő magasles helyek miatt, újakra is szükség volt. Gazdi el is készítette a pöpec kis táblákat, még úgy december 20.-a körül. A Vadászék azonban nagyon elfoglaltak voltak, – vadásztak- és nem volt idő arra, hogy átadjuk. Karácsony első napján, azonban felhívtam, és bejelentettem a jó hírt, miszerint megvannak a táblái.
Kitörő lelkesedéssel fogadta, és mindjárt el is hívott mindannyiunkat, délutánra, egy kis sétára, meg kopácsolásra. Amikor belementem a dologba, még nem sejtettem, hogy a Karácsonyi tavaszban milyen meglepetések várnak majd.
A megbeszélt helyre mi értünk oda előbb. Maradt hát időm egy gyors bőrápolásra is. Az egyik sétánkra, a langyos meleg időben rövid szárú zoknit vettem fel, és csak a rétre érve döbbentem rá, hogy bizony a terepre gumicsizma szükségeltetik. Még jó, hogy ott lapul a kocsiban mindig, így nem jelentet gondot a cipőcsere. Visszafelé vettem csak észre, hogy a szára kidörzsölte a bőröm, ami égett és vörös volt.
Éppen a harci sérülésem kenegettem, mikor megjött a Vadász.
– Te meg mi a jó francot csinálsz?
Elmagyaráztam, hogy mi történt, de csak nem hagyta abba az értetlenkedést.
– Azt látom, hogy kened a bőröd, de úgy mégis mivel? Azzal a kutyáknak való kenőccsel, amit nekem is adtál?
A varázs kenőcs…
– Szerintem ne akard tudni! – vágott közbe gyorsan Gazdi, De én már nagy levegőt vettem, és mondtam is.
– Igen, a kutya krémével. Tekintsük ezt most, off label alkalmazásnak. 😀 Karácsony lévén két lehetőségem volt. Vagy készítek valami magisztrális kenőcsöt otthon – amihez azért hiányzott pár alapdolog- vagy körülnézek és alternatív megoldást keresek. Ezt találtam Spy szekrényében! Nagyon ütős cucc, körömvirág, propolisz, kamilla stb. Én sem csinálhattam volna jobbat. Kis túlzással, nyugodtan kenegetheted vele az aranyeredet is. Ha és amennyiben van, netán pont Karácsonykor újul ki. Egyébként, volt még mancskrém is! 😀
Morgott valamit, amit nem értettem jól. Szerencsére. Miután bezsúfolódtunk a Vadászhoz a kocsiba, elindultunk és útközben elosztottuk a számokat, kalapácsokat, és felosztottuk a területet. Nem igazán élveztem az autóval sárban csúszkálást, és az elágazásnál, kértem, hogy had szálljunk ki. Vadász bevállalta kocsival a távoli terepeket, de a miénk így is elég nagy kör volt.
Gazdival ketten kétfelé váltunk, és Spyke pedig hol velem, hol Gazdinál volt, aszerint melyikünk járt éppen izgalmasabb részen. Ez a kis kutya aznap, valami iszonyú távot tett meg.
A napsütésben szépen kopácsoltam, és az utasításnak megfelelően minden esetben rögzítettem is fényképen a művem, hogy Vadász leellenőrizhessen később mindent.
Egy magasles megszámozva…
Szemmagasságban, ahogy kérték…
Egyszer csak kiáltást hallottam a 16-ostól. Gazdi hívott, hogy menjek gyorsan. Átvágtam az erdősávon, és elhűlve láttam, hogy Spy mit talált. Egy patás lábszárat, még az előző vadászatból. Miután kitúrta a trágyakupacból, – nem tudom milyen szerencsecsomag tette pont oda-, elkocogott vele, és gondosan elrejtette.
Kérem!
Útban a tuti rejtekhely felé…
Indultam vissza a saját területemre, megkerültem az erdős részt, Spy pedig vígan kocogott utánam.
– Szerintem maradj a Gazdival! És nem, nem kérek patás puszit!
Ne gyere velem Spy!
De a kis PRT lerázhatatlan volt, elvégre a 17-es, és 18-as igazán jó környék. Éppen gondosan rögzítettem, és dokumentáltam a munkám, mikor újabb rémség került elő.
Spy ezúttal egy őz alsó állkapcsát találta meg. Abban is volt még némi rágcsálnivaló, amolyan fogíny maradék. Azt is megcsócsálta kicsit. Spyke igazán nem válogatós, csak és kizárólag otthon.
Másik kincs…
Finom!
Két és fél óra munka, és erdőkerülés után, Gazdival a sáros résznél találkoztunk, és már vártuk a fuvart. Amíg vártunk volt még egy ideje a kis PRT-nek, leöblíteni a finom uzsonnát néhány korty vízzel, és derékig megmártózni.
Megszomjazott, és melege van. Jöhet a frissítő!
Egyszer csak újabb neszt hallott, és Spy bevetette magát az erdőbe, majd felzavart egy fácánt. Pontosan ekkor ért vissza a Vadász is.
– Apja fia! Ügyes kutya.
Spyke pedig felbuzdulva a dicséreten megmutatta Vadásznak is az állkapcsot.
Jó, mi?
Mielőtt azonban rátehette volna erre a szuper zsákmányára a Vadász a kezét, azt is gyorsan elrejtette.
– Azt tudtam, hogy a vadászat végén levágjátok az állatok patáit – egyébként találtunk is egyet- , meg kizsigerelitek őket, de a fejüket is levágjátok?
– Dehogy! Ezt nem mi tettük. Vannak azért más ragadozók is. 🙂
– Ezt nem akarom inkább tudni. Hát jó! Mindenesetre ha így megy, pár éven belül simán összehozunk majd egy őzcsontvázat, amit akár ki is lehet majd állítani. Nézzük csak! Eddig van elrejtve egy két patás lábszárunk, két fél agancsunk, és másfél állkapcsunk. Spyke tudja hova tette őket. 😀
– Agancsotok? Hol?
– Egy beltéri, otthon a porszívó mellett, egy kültéri, pedig itt kint a réten. De azt biztosan nem mutatom meg hol. 😀
Ezek után, talán nem furcsa, hogy a másnap délelőttöt így töltötte Spyke.
Tisztán és illatosan, másnap…
És, hogy a délutánt, hogyan? Az már egy másik történet. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: