Medencés buli…

Vidéki nagyvárosban – egyáltalán városban- élni kutyával, több mint kihívás. Egy Kalkuttai Szent Teréz nyugalmával megáldott kutyatartónak is. Hát még nekem, aki gyűlöli a tömeget, utálja a zajt és a fennhangon való állandó visítást, a kioktatásokról nem is szólva. Nagyítóval kell keresni a helyeket, ahová kutyával mehetek. Nem elég, hogy az időjárás miatt folyamatosan nagyon kell figyelnem, – ha vihar van amiatt, ha hőség van azért- de mindehhez hozzáadódik a gyerekesekhez, más kutyásokhoz, futókhoz stb. való állandó alkalmazkodás. Nem jó ez sem Spy-nak, sem nekem. Biztosan ezért is csatangolunk állandóan, erdőben, réten, tóparton. Szabadon. Minden kötöttség és póráz nélkül.

Egy közparkban, szabadon… Ausztriában.

És itthon, az erdőben…

A rét is a miénk, ameddig csak ellátunk..

Egy őszi napon azonban meglehetősen szokatlan kezdeményezésre bukkantam a városban. Nem igazán szoktak fellelkesíteni a közös kutyás programok, de ezúttal kivételesen érdekelt a dolog. Történt ugyanis, hogy az egyik pécsi Főiskola szabadtéri medencéjébe, kutyás, szezonzáró bulit hirdettek. Ez arról szólt, hogy utolsó nap, még mielőtt leengedik a medencéből a vizet, várnak minden kutyást egy jó kis pancsolásra. Nem járunk túl gyakran ilyen helyekre, – kutyafuttatóba sem megyünk- de annyira megtetszett az ötlet, ráadásul a kis PRT akkora vízicsibe, hogy ezt is ki akartam próbálni vele. Ha már a tó, folyó, patak, mocsár és szökőkút megvolt. 😀

Szökőkútban…

Gondoltam, úszás közben csak nem gyilkolják egymást halálra a medencében a kutyák. Ismerem Spy-t, ő maximum morog mikor úszik, és valaki ránéz eközben a botjára, játékára. 😀

Erdei tóban…

Azért, hogy legalább még egy terrier legyen rajta kívül, rögtön hívtam is Dezsőkét meg a Gazdiját. Jó volt az időzítés, mert éppen hazatértek a tengerparti kutyás nyaralásukról, és már hiányzott egy kiadós úszás, nekik is. Ilyenkor ugyanis, a Gazdik szintén bemennek a medencébe a kutyákkal együtt. Jó volt újra beszélni velük, és megosztani a nyári élményeket, kutyás tapasztalatokat.

Nyaraláson…

Vágtuk hát a centit, és vártuk, hogy eljöjjön a medencés buli napja. Utánanéztem, hogy 7 órától vihetők be a kutyák, tehát egy laza délelőtti, és egy esti villanyfényes úszásra gondoltam. Azon a napon, bár még csak szeptember elejét írtunk, esett az eső, és kb. 8-10 fok lehetett napközben. Ilyen apróságokon azonban sem mi, sem Dezsőék nem akadnak fenn, tehát ha csak a két terrier is lesz ott, de mi biztosan menni fogunk. 

Szerencsére, mi közel lakunk a Főiskolához, így már reggel 10-kor, szemerkélő esőben útra keltünk. Mondanom sem kell, hogy egy teremtett lélek nem járt a környéken kutyával. Annál inkább gyerekkel, mert légvonalban 500, gyalogosan kb. 7-800 méterre a medencétől van egy fedett medence is, ahol történetesen babaúszás zajlik vasárnap délelőtt. Udvariasan átengedtük nekik a parkolót, és kitolattunk a Főiskola területéről, nehogy szegények rommá ázzanak a szemerkélő esőben, mi pedig pórázra vettük a kis PRT-t és elindultunk a medencéhez.

Spy csóválva sietett előre. Egyszer csak egy vérfagyasztó, rémes sikító hang, ránk rivallt. 

– Ide nem lehet kutyát behozni! – üvöltötte az anyaszörny, kezében a kisdeddel.

Éreztem, hogy megemelkedik a vérnyomásom, de elszámoltam százig.

– Önnek is Jó napot! Ma be lehet hozni a kutyákat, mert szezonzáró medencés party lesz számukra.

– Az csak este hétkor kezdődik.- replikázott. Addig még jönnek a strandolók!

Sok abszurd marhaságot hallottam már, de ez mindenen túltett.

– Ne idegesítsen hölgyem. Ha csak nem grönlandi turistákat várnak, maga szerint hányan pancsikolnak majd esőben és 8 fokban a medencénél?

– Akkor sem lehet!- hangzott el az újabb észérv.

Gazdi megfogta a kezem, visszafordította Spy-t és annyit mondott.

– Hagyd csak! Menjünk haza!

Ilyenkor azonban nagyon nehezem tolerálom, hogy páriaként kezelnek, csak azért mert kutyám van. Egy kutyám, akit itthon nem vihetek be a legtöbb étterembe, holott az ő taknya nem folyik bele a levesbe, és nem hisztériázik órákig.

Egy kutyám, aki nem mehet be szinte sehová, pedig tisztább és okosabb mint  pl. a nagy magyar internetező átlag. Egy kutyám, aki biztosan nem fog belepisilni és kakilni a medencébe. Érdekes, hogy ugyanezen típus, egyáltalán nem zavartatja magát, vagy hisztériázik akkor, ha azt a langymeleg, leváló felhámtól, bőr és körömgombáktól hemzsegő medencét, amiben persze a jó sok vizelet is van, mondjuk wellness medencének nevezik. Abban vígan elvan. Akár egy egész hétvégét is. Akkor nincsenek közegészségügyi aggályai.

Persze,  hogy belőlem is kijött az anyaszörny, és védtem tovább a kölköm.

– Miért, Ön szerint mégis milyen szörnyűség történik, ha most bemegyünk a kutyával? – érdeklődtem.

– Mindent összepisil. A füvet, bokrokat, virágokat.

Érzetem, hogy ekkora szellemi fölénnyel nehéz lesz megbirkóznom, ezért aztán feltettem egy utolsó kérdést.

– Ön szerint nem teljesen mindegy, hogy délelőtt tízkor, vagy este hétkor pisil össze mindent? Egyébként is miért számít ez, ha Önök egy zárt térben tartózkodnak? Talán beviszi a vizeletmolekulákat a szél?

Nem jött válasz. Csak állt ott dacosan, és közben áztatta magát és a gyerekét is. Végül hátat fordítottam nekik, és kisétáltunk. Hazafelé még felhívtam Dezsőkééket, hogy elmondjam el ne induljanak, mert egy rémisztő rusnyaság őrzi a kapukat. Dezsi Gazdája rezignáltan csak annyit mondott:

– A medencés buli miatt ne aggódjatok, ti is tudjátok, hogy mindannyian mehetünk bárhová kutyástól, legfeljebb nem itthon. De azért azt sajnálom, hogy erről a cicaharcról lemaradtam. 😀

Így történt, hogy a két 10 pluszos terrierfiú végül nem jutott el az év egyetlen, legális, kutyás, medencés bulijára. Tudom, hogy valószínűleg én néztem el az időpontot. Igen, tévedtem. Mert a szabály, az szabály. 😀  Az élni és élni hagyni, pedig nem működik. Még. Vagy egyáltalán. Én pedig estére sem kerültem olyan hangulatba, hogy 7 után visszanézzünk. Helyette egy közös erdőkerülésre mentünk, ahol a legvadabb állat egy-két pocok volt. 😀