Picit több mint tíz éve, nagyot fordult velem a világ. Megtanultam alkalmazkodni egy kis szőrős kutyához, aki még csak meg sem tud szólalni, és mégis képes mindent elmondani amit akar. Sokszor csak ránézek, és annyit mondok: – Mondd már Spy ! Gyerünk, szólalj meg! Tudom, hogy tudsz beszélni /is!/. 🙂
Mondd már!
Hihetetlen, hogy mennyi mindenben hasonlítunk egymásra, mennyire összecsiszolódtunk.
Ketten…
Pont a napokban gondolkodtam el azon, mikor és hol tettem le azt a terhet, amit korábban cipeltem. Eleinte, meg akartam felelni a világon mindenkinek. Az ökonáciknak, akik valamilyen kitekert magánmisztikum szerint értelmezik a kutyatartást, vagy nyilatkoznak a vadászatról, húsevésről, esetleg más kutyásoknak, a kutyaiskolában stb.
Óvodás Spyke…
Szó szerint szorongtam egy-egy sétakor, hiszen kilométerekkel előre pásztáztam a területet, nehogy összefussunk más gazdás kutyákkal. Pár verekedés, jó néhány sérülés, és két műtét után már megtanultam, hogyan kezeljem a külvilágot. Kezdő kutyásként ez nem igazán ment jól, de ma már nincs az a helyzet amitől megijednék. Már nem tervezem meg előre merre menjünk. A bizalom és a spontaneitás jellemzi a kapcsolatunkat Spy-al. A legutolsó, és talán legijesztőbb tréningemet kutyás témában, a Vadász tartotta, aki megmutatta, elmagyarázta, hogyan szedjek szét két verekedő kutyát, egyedül, puszta kézzel. Szerencsére, azóta csak egyszer kellett alkalmaznom, de jó, hogy a képzettségem már megvan hozzá.
Amikor a kis PRT megérkezett mindenkitől csak azt hallgattam. Terriert? Első kutyának? Ezt akkor sem értettem és most sem igazán értem, miért probléma. Nem vagyok etológus, sem kutyakiképző, de hiszem és látom, ha egy kutyához megtaláljuk a kulcsot, sosem kell pórázon rángatnunk, vagy feleslegesen treníroznunk. Persze senkit sem beszélek le arról, hogy falkavezéresdit játsszon, – eleinte én is próbálkoztam ezzel- de nálam ez egyáltalán nem működik. Lehet, hogy szerencsém van, nem tudom. Én inkább mégis azt hiszem, hogy a kutyára való maximális odafigyelés, az összes igényének megfelelő életmód kialakítása, és a türelem, no meg a kellő humorérzék az amitől működik az összhang. Én magam sem szeretem a szabálydobozt. Hogyan is erőltetném rá akkor ezt a kutyámra?
Spyke nem robot kutya. Ismeri az összes trükköt és az alapvető parancsokat, hiszen járt kutyaiskolába, óvodába és agility-re is, de abból a párból is bőségesen ért, amit naponta elmondok neki. Általában teljes körmondatokban kérem fel valamire, nem csak odavakkantok egy-egy szót. 😀
Mondjuk sétakor, még itthon:
– Spy! Gyere öltözik a Mami és megyünk sétálni. -erre rögtön kirohan az előszobába, hempereg párat a szőnyegen, és vigyorogva néz, amíg rákerül a nyakörv.
Vagy kint a ház előtt az utcán, a feljárón:
– Spy befelé! Gyere ide mellém és gyorsan gyere be az útról, mert jönnek az autók, jön a busz stb. Gyere hopp! – és már bent is van a kocsiban.
Vagy a séta végén:
– Spyke, gyere felteszem a pórázt és együtt megyünk tovább.- odajön, megáll és boldogan kocog mellettem. Olyankor már sosem húz.
A réten:
– Figyelj Spy! Találkozunk a háznál, rókavárnál stb.! A Mami ott fog várni téged. – ő pedig elrohan, hogy mindent leellenőrizzen a mezőn, majd megjelenik a megbeszélt helyen.
A nagybetűs RÓKALYUK, találkozási pontunk…
Szabadon…
Amikor itthon marad reggel:
– Spy, menj feküdj le a kiskutya helyedre, mindjárt jön a Mami! – és Spyke az összes fekhelyet végigpróbálja délelőtt. Alszik a kanapén, az ágyban, a kis házikóban stb. Látom hol töltötte a délelőttöt, hol nyomódtak be a párnák. 😀 Jó fiú. Szót fogad. Alszik a helyén. Az összes helyén.
A kosárban…
Nem rág meg semmit, nem rombol, nem ugat feleslegesen. Itthon igazi mintakutya. A napokban, egy kolléganőm aludt nálunk, és teljesen le volt döbbenve, hogy milyen jó kutya Spy. Éppen kutyát keresnek a gyerekeik mellé, de ő még ellenáll – jaj, nem is tudom, hogy ez miért annyira ismerős! – és Spyke nagyon jó referencia volt. Persze elmondtam, hogy nem így kaptam, készen. Mi több elriasztottam kicsit! 😀 Azon az éjszakán átengedtük a vendégünknek a hálószobát. Úgy terveztük, hogy Spy majd a nappaliban marad éjszakára, vagy bejön hozzánk a vendégszobába, aludni. Vacsora után, mikor lefekvéshez készülődtünk, Spyke a legnagyobb természetességgel beballagott a hálóba,- ahová a vendéget is tettük- és lefeküdt a kosarába, ami az ágy mellett van. Nem volt szívünk kivinni onnan, így ő és a vendégünk egy szobában aludtak. Persze, hiszen miért is alkalmazkodna Spy? Elvégre ez az ő otthona, gondolta a ravasz kis terrier. 😀
Emlékszem, amikor régen elképzeltem, hogy kutyánk lesz, az a kép villant be mindig, hogy szabadon sétálgatunk egy mezőn. Megvalósult. Spy mindig póráz nélkül közlekedik, szabadon. / Kivéve a városban, de oda nem járunk túl sűrűn, eléggé utáljuk./
Sokszor teszem fel a kérdést, hogy jól kezelem-e a kis PRT-t. Nos, ha beleképzelem magam a kutya helyébe, biztosan lehetne még itt-ott csiszolni a dolgokon. De hiszem, hogy a szeretet, a bizalom és a szabadság az, amit ha maximálisan megadok neki, akkor talán minőségi életet biztosítok számára. Kiegészítve finom ételekkel, és egy jó Kezelővel! 😀
Szabálydoboz. Utálatos egy dolog. Ha mindent betartanánk ami ma egy kutyára vonatkozik Magyarországon, bizony nem kéne kutyát tartanunk, vagy esetleg a kertben egyet, dísznek. Mert aki ezeket kitalálta, az biztosan nem társállatként, hanem rabszolgaként tekintett a kutyára. Ha Spy mindenhová csak pórázon mehetne – igen az erdőbe, mezőre is – csak kutyás strandokra járhatna, akkor bizony nagy bajban lennénk. Úgy, a büdös életben nem tudnám lefárasztani annyira, hogy egy bolyhos kis kezesbáránnyá változzon a séta végére. 🙂 Persze ismerni kell a jelzéseit. Pontosan tudom, hol vannak a gyenge pontjai, és mikor kell a póráz. De ehhez figyelni kell a kutyát. Nem egyszer, folyamatosan, 10 éven át. 🙂 Hiszen nem szent ő sem. Pontosan tudom, hogy egy jó kis balhéban mindig benne van. Nem kezdeményez, egyszerűen csak beleáll. Ezeket a szituációkat is jól ismerem már. Ismerem őt. Ismerem a félelmeit, az erősségeit, a gyengeségeit. Ezt azonban jó volna ha elfogadnák mások is. Jó volna, ha felnőtt, felelős gazdiként tekintenének rám.
Nem lázítani akarok, de fontos, hogy kellően lazán tudjuk értelmezni és kezelni a szabályokat. A saját példámból kiindulva mondom, hogy nem félni, hanem élni kell. És élni hagyni!
Mindezt, csak egy rövid bevezetőnek szántam a következő bejegyzésemhez, ami egy totális kudarcba fulladt medencés buliról szól majd, arról, hogyan nem néztek, felnőtt, felelős gazdinak. Hamarosan…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: