Januárban történt. Azokon a napokon nagyon hideg volt, és éjjel könnyen lehűlt -20 fokra is a levegő. Imádjuk a telet és igyekeztünk minél több időt kint tölteni, de a korai sötétedés “hazazavart” minket. Hosszú sétán voltunk túl. Spyke még felment a szokásos ellenőrző körútjára, a teraszunk feletti kis erdősávba, én pedig égve hagytam a kinti világítást. Gondoltam hamar visszajön, mert rohamosan hűlt az idő.
Világosban, a mi kis erdőnk…
Magashegyi levegőn…
Sosem ugat, vagy kaparja az ajtót ha be akar jönni. Egyszerűen leül a lábtörlőre, és megvárja még beengedem. Néha hallom ahogy nekidől az ajtónak, néha nem.
Hazatért. Szintén világosban. 😀
Ezért, hogy ne maradjon kint túl sokáig, gyakran kinézek. Soha sem szoktam aggódni, hiszen a mi házunk, és a szomszédoké is jól körbezárt erődítmény, ahonnan biztosan nem jut ki az utcára, maximum a közös erdősávban vacakolhat valamivel.
Az ellenőrző körút mindennapi program. Egy dingó alaposságával jelöli körbe a területét, naponta kétszer. Láttam az Animal Planeten, hogyan csinálják ezt a vérprofi dingók. Naponta többször is. Szóval, tudom miről beszélek. 😀
A terület nem kicsi, tőlünk jobbra és balra is két szomszédnyi erdősáv, plusz ha sétálni indulunk, ugyanez a parcella az utcán is, pórázon. De még a leghosszabb körút is befejeződik úgy egy óra alatt, ha pedig mindent rendben talál, 5-10 perc múlva már ott ücsörög a lábtörlőn. Szóval, miközben végzem az otthoni teendőimet, gondosan kikukucskálok, mert bár nem aggódom, á nem!-, biztonság kedvéért, úgy 10 percenként. 🙂
Aznap azonban nem jött vissza ilyen “hamar”. Gondoltam talált valamit. Mókust, macskát stb. Amit felkergetett egy fára, és most ott őrzi alatta.
Profi munka…
Az azonban egészen furcsa volt, hogy nem ugatta. Kezdtem nyugtalankodni. Ilyenkor törnek rám a mi van ha típusú kérdések.
Mi van ha mégis kijutott az utcára?
Mi van ha villámlott, vagy dörgött csak én nem láttam, hallottam?
Mi van ha valamelyik idióta megint tűzijátékozott valahol messze, és én azt sem hallottam, ő pedig megijedt?
Mi van ha valamelyik szomszéd véletlenül nyitva hagyta a kaput, ő pedig kisurrant?
Mi van ha elrabolták, -mint én régebben egy német juhászt- hiszen olyan cuki?
Mondom én, hogy cuki!
Hol a kutya? Mégis hogyan tűnhetett el a saját házunkból? Hova ment?
Gyorsan ránéztem az ablak melletti kis részre ahol a pórázt, nyakörvet tartom. O.k. A nyakörve rajta van. Bilétával. Chip is rendben.
Akkor most én jövök! Kiabálok, hívom. Semmi. Nyugalom! Maradjunk higgadtak!
Gondosan végigfuttatom magamban a protokollt. Első feladat, riasztani Gazdit. Ez általában abból áll, hogy frászt hozok rá is, a különféle forgatókönyvekkel. Ez meg is történt, miután részletesen vázoltam minden lehetséges variációt. Gazdi pedig kiment a teraszra és Ő is elkezdte hívni Spy-t. Se mozgást, se motoszkálást, se ugatást nem hallottunk. Az egész utcában csend volt, és sötét. Valamint jéghideg.
Bedobtam a “csodaszert”. Csörgettem a kulcsot, elindultam “sétálni”, és hívtam. Általában erre, még ha fent is lapít a dombon, azonnal jön. Most még mindig semmi. Van a tarsolyomban még egy “bombabiztos” megoldás. Leballagok a kapu elé, és felkaputelefonálok hozzánk, úgy mint a postás, gázóra leolvasó, futár stb. Erre a hangra bárhonnan, akár a második szomszédból is hazafut. Most azonban semmi.
Végre Gazdi is kezdte komolyan venni a dolgot. Engem pedig a szívbaj kerülgetett. Új tervet eszeltünk ki. Én kocsiba ülök, és átfésülöm a környéket, gazdi pedig egy elemlámpával vág neki a rekettyésnek. Mindketten telefonnal indultunk majd.
Előtte azonban beöltöztünk a küldetéshez. Még jó, hogy van itthon magashegyi mászásokra való expedíciós felszerelésünk. Úgy -20 fok lehetett, ami meglehetősen kellemes hőmérsékletnek számít pl. a Mt. Everesten, de nálunk cseppet hideg. /Erről jut eszembe. Hajrá Suhajda Szilárd! Hajrá Klein Dávid! Nagyon szurkolunk nektek márciusban! / Szóval bakancs, thermo aláöltöző, és a szokásos felsőruházat felvétele után Gazdi fejlámpával nekivágott az emelkedőnek, és elindult a hegyre. Oxigén, és rögzített kötelek nélkül. Reinhold Messner stílusban. 😀 Én, kb. ugyanilyen szerelésben kocsiba ültem, és készültem a sétahelyek átfésülésére. Bár meg kell mondanom, fogalmam sem volt miért ment volna el a kutya bárhova is.
Indulás előtt ellenőriztük a telefonok, lámpák töltöttségét, és ketté váltunk.
– Szívem! Kezdd a rókalyuknál!- fontoskodtam még egy kicsit.
– Tudom! Oda indulok, aztán irány a vizslák felé vezető ösvény.
Itt picit elbizonytalanodtam, hogy elég jó tervet eszeltünk-e ki, mert már láttam lelki szemeimmel, hogy a sötétben, a házuk felett húzódó erdősávjukban lopakodó fejlámpás Gazdira, ráhívják majd a Rendőrséget páran a szomszédok közül. De aztán elhessegettem a gondolatot, mert ha a tűzijátékos telefonomra nem jöttek ki, akkor biztosan -20 fokban is bent fánkoznak majd a melegben. Szóval aggodalomra nincs ok!
Azért úgy kb. 5 percenként “rádióztunk”. A rókalyuknál nincs Spyke, a vizslákig még nem ért át Gazdi, mert idézem: ” Rohadtul sűrű ez a bozót, és tele van szúrós bokrokkal is. “
Próbáltam nyugtatni, de igazság szerint halálra váltan autókáztam a Mecseken. Egy lélek sem volt sehol. Sem állat, sem ember. Egyetlen kapcsolatom a külvilággal a mobilom volt, ami néhol nem működik, mert nincs térerő. Az erdei tornapályánál álltam meg, és egy horgászatnál használt lámpával világítottam, miközben hívtam Spy-t. Csak kisebb neszezések, de egyébként néma csend. Mint egy olcsó horrorfilmben. Szinte láttam magam, ahogy “beszippant” az erdő. Gyorsan visszaindultam az autó felé, amikor a “félelmetes” sötét éjszakában, a saját telefonomtól állt meg majdnem a szívem. Gazdi volt!
– Gyere haza! Megvan!
– Hol van?
– Bent morog a rókalyukban, lent a föld alatt! Az előbb mikor erre jöttem csendben volt, azért nem hallottam.
– Ki tudod húzni, vagy hozzak fel ásót?- kérdeztem, csak, hogy peregjen tovább a fejemben vetített horrorfilm. 😀
– Dehogy! Már tolat kifelé!
Gyorsan autóba vágtam magam, és száguldottam haza. Otthon egy poros kutya és egy csipkebogyó szaggatta Gazdi várt rám. Legalább most már tudom, hogy van egy tartalék csipkebogyó lelőhelyünk. 😀
Miután sikeresen elvesztettük a kutyát a saját “kertünkben”, lelkesen új tervet szövögettem.
– Holnap felmászok, és még világosban, betemetem a rókalyukat.- közöltem rezignáltan, miközben takarítgattuk a fáradt, ám annál elégedettebb kutyát.
Fürdés…
Ja, nem a fürdés miatt volt elégedett. 😀
– Megőrültél! És ha van benne róka?- kérdezte Gazdi.
– Mi? Róka? Róka azóta nincs a környékünkön, mióta Spyke becuccolt. Mint ahogy nincs mókus, meg macska sem. Maximum egy kígyó vermelhetett el télre, vagy egy betévedt sün lehet bent. De jó! Nem temetem be!
Kertünk dísze, a fantasztikus rókalyuk, azóta is megvan. Sűrűn látogatja Spy, és a szomszéd drótos tacsija. Néha beugranak a vizslák is. Ha pedig nincs meg Spyke, elég ha kicsit feljebb mászom, és hallgatózom. 🙂
És, hogy mióta van rókalyuk a kertünkben? Igazság szerint, már akkor itt volt mikor beköltöztünk. Gondolom az erdősáv ideális hely volt neki, egészen addig még meg nem érkezett a kis PRT. A róka már régen elcuccolt, de néha még be-be téved valamilyen kóbor állat az üregbe. Spyke pedig egy házmester alaposságával és rendszerességével végzi az állagmegóvást, és a védelmet.
“Beltéri” rókalyuk…
Megnyugtató a tudat, hogy van kint a réten, és vészhelyzet esetén itthon is egy olyan tartalék rókalyuk, amiben lehet “gyakorlatozni”. 😀
Ja, hogy van GPS nyomkövetőnk is. Igen, van. Szilveszterkor és vihar esetén használjuk is szorgalmasan. 😀 De csak mert Spyke úgy imádja.
Imádja! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: