A Nagymester…

Múlt éjjel rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy Spyke éjszaka lerágta a lábfejem, bokából. Mindössze két logikus magyarázatom van a tekintetben, hogy miért is történhetett mindez. 1. Túl sok volt a nasi, lefekvés előtt. / Ami meg, természetesen a hűtőgépgyártók hibája, mert ha nem szeretnénk, hogy lefekvés előtt még nassoljunk, minek szereltek bele világítást./ 2. A Nagymester az oka  mindennek. / Ez a valószínűbb magyarázat!/

Hogy ki is a Nagymester? Egy idős vadász. Még tavaly futottunk össze vele először, amikor a réten csatangoltunk.

Vadászterületen…

80 éves bácsiról van szó, aki két szatyorral, és egy méretes hátizsákkal jött felénk, mint kiderült dugig tömve minden cucca dióval.

– Agyon Isten! Mit keres egy ilyen szép lány egyedül a határban?

– Szép napot! Nem vagyok egyedül! A kutyám is velem van. Éppen a bokorban ellenőriz valamit.

Jövök!

Végszóra kirontott a bozótból Spyke, és boldogan futott a bácsihoz. Ez a reakció, nem éppen átlagos, ha a kis PRT-t jól ismeri valaki. Ritkán fogad ilyen kitörő lelkesedéssel embereket, főleg ismeretleneket. Rá inkább az elkerülés jellemző, vagy ha éppen nem szívlel valakit, akkor maximum az ugatás. 

– Jaj! Hát a legjobb kutya! Nekem is ilyen kutyáim voltak, még vadásztam. De ma már, inkább csak horgászni szoktam. Most egy pulim van.

– Értem. Nagyon tetszik a kutyámnak. De az is lehet, hogy csak diót szeretne! Azt ugyanis imádja. Tényleg, hol lehet ennyi diót találni?

A bácsi elmagyarázta, merre menjek, mert szerinte még annyi papírhéjú dió volt ott, mint a sár. 🙂 Még jó, hogy legalább olyan pontosan ismerem a rétet, mint Ő. 15 perc gyaloglás után, elfordultam arra amerre mondta, és láss csodát, egy diómennyországban találtam magam. Az előző napi vihar leverte a diót, így a bácsi intelmei szerint, sietnem kellett, hogy gyorsan összeszedjem, mielőtt a vaddisznók megeszik. Mivel aznap csak kis táskám volt, bezsákoltam amit tudtam, és másnap visszamentem.

Vissza, a diófákhoz!

Nem mondom, volt még dió, de láttam ám a vaddisznó nyomokat is. 🙂

Szóval innen az ismeretségünk. De menjünk csak tovább! Időben ugorjunk előre egy évet, térben pedig távolodjunk el a rétről, és célozzuk meg a Vadász házát.

Múlt héten történt. Éppen a szokásos cserélgetős, beszerző körutamra indultam, a Vadászhoz. A csomagtartóban zörögtek a vadontermő gyümölcsökből készült lekvárjaim.

Alapanyagok…

Ebből, pedig lekvár lesz!

 A zsebem tele kutyakeksszel, a táskámban pedig ott lapult pár Bravecto. Spyke végigénekelte az utat, tudván, hogy hova megyünk.

Amint megérkeztünk, berobogott az udvarba, a tyúkok szétszaladtak, tekintetükön látszott, hogy rettenetesen örülnek a látogatónak, és már kezdődött is a cirokseprű rángatás. Három kutya húzta, háromfelé. 

Még a kis kosaraimat előszedegettem, kijött a Vadász és a felesége is. Szétszortíroztuk a lekvárokat, ki mit kap / több családot is ellátok vele, és mind vadászok. 😀 /, majd éppen elindultunk volna tojást begyűjteni a Vadásznéval, amikor biciklicsengő hangjára lettünk figyelmesek. A Vadász gyorsan ismertette a tényeket.

– Ő itt a legjobb ember a világon. Bölcs, művelt és mind szellemileg, mind fizikailag is nagyon friss. Sokat vadásztunk együtt, és rengeteget tanultam tőle. Hagyományról, tiszteletről. Légy vele kedves, és most az egyszer, könyörgöm, ne beszélj butaságokat!

– Nem kell izgulni! Tudok viselkedni!- dünnyögtem.

A bácsi leparkolt a bicajjal, és egy szákban halat hozott be. Spyke egyből lerohanta. Remek, ma akkor halszagú lesz a kutya! Gondoltam, tarthatnánk valami rapid termelői piacnapot, de nem mertem megszólalni. A bemutatkozás után, kiderült, hogy tényleg cserélni jött Ő is. Halat hozott, és vadat vitt. 🙂 Mondom én, hogy piacozhattunk volna! 😀

Spyke meg a kutyák, előrohantak. A bácsi meglátta a kis PRT-t és rögtön felismerte. Kölcsönösen imádták egymást, újra.

– Maguk azok? A rétről! Na? Találtak diót, ott ahol mondtam. / Azta! Simán emlékezett ránk, én pedig, fele annyi idősen, néha azt sem tudom milyen évben járunk./

Mi vagyunk azok! A rétről…

– Igen! Rengeteget. Csak az idén nem.

– Tudja kedves, idén elfagyott. Tavaly én is 6 mázsát! szedtem, – mondja ezt egy 80 éves bácsi!- idén meg vagy 15 kg-t.

Aztán, hogy a helyére kerüljenek a hiányzó mozaikok, elmeséltük Neki, hogy a Vadásztól vettem a kis PRT-t, úgy 9 éve, és ő Whiskey fia. 🙂 Mint kiderült, még részt vett olyan társas vadászaton, ahol Whiskey is ott volt. 🙂 

Vadászkutya…

Miután lebonyolítottuk az üzletet, szedelőzködni kezdtem.

– Úgyis mész vissza Pécsre. Elviszed a bácsit? – kérdezte a Vadász.

– Persze szívesen. Csak összeszedem a sajtot, tojást, túrót, tejfölt, meg a kutyám, valahonnan a kertből.

– Vigyen vadhúst is, kedveském. – szólt a bácsi.

– Á! Soha, nem visz! Vegetáriánus.- kontrázott a Vadász.

– Nagy kár. Ez a legfinomabb hús, amit csak kóstolni lehet. Nincs benne gyógyszer, tápszer, finom, friss. – mondta a bácsi, és már kezdett is bele a következő történetbe.

– Képzeljétek. Tavaly télen, voltam vendégvadászaton. Minden jól ment, csak a végén nem jól került a vad a terítékre!

Amíg a bácsi, teljes beleéléssel, tovább ecsetelte a brutális részleteket, nálam beindultak a fogaskerekek. Nem jól került a terítékre? Hát ha valaki, én aztán mindent tudok a terítésről. Nagyanyám, az a damasztabroszos, Zsolnay porcelános, gyöngysoros, vasárnapi ebédet adó hölgy volt. Éppen csak lexikont nem dugott a hónom alá, hogy szépen tartsam magam és az evőeszközöket. A fél gyerekkorom terítéssel telt. De akárhogy is erőlködtem, sehogy sem tudtam felidézni, hogy lett volna külön intelme a vadhúsra vonatozóan. Nem hagyott nyugodni a dolog, így megszakítva beszélgetésüket, megkérdeztem.

– Nem mindegy, hogy hol van a vadhús a tányéron?

– Hol? – kérdezte a Vadász, elfehéredve.

– Hát a terítéken. Úgy értem, a tányéron. 

A bácsi felnevetett. Intett a Vadásznak, hogy hagyja, csak. Majd Ő elmagyaráz mindent.

–  Kedvesem!  A teríték, az nem a tányér! A vadászat végén, kiterítjük az elejtett vadat. Az a teríték. A malac fekhet a hasán, de a nemes vad csak az oldalán. / Itt elmondta, hogy melyik oldalán, de már nem emlékszem rá. / Általában sötét van, tél és hideg. Tüzet gyújtunk. A vadászok körbe állják a terítéket.  Levesszük a kalapunkat, és a vadászkürtök is megszólalnak. A lőtt sebbe sebtöretet – ezt sem tudom már, hogy mi!- helyezünk, és az utolsó falatot is a vad szájába tesszük. Némán tisztelgünk a vad előtt.  / Volt még szó kalaptöretről, zsigerelésről, meg még pár dologról, amit nem tudok pontosan visszaidézni. Több szabályuk van, mint a Windsoroknak. 😀 / Na, el tudja már képzelni, hogy milyen is ez, kedvesem?

Gondolatban gyorsan végigfuttattam az általam ismert, látott, olvasott rituálék sorát, majd kinyögtem.

– Persze! Pont olyan, mint a Klu Klux Klán. Ön pedig a Nagymeser! – feleltem.

A Vadász szeme tikkelni kezdett. A Nagymester, pedig a térdét csapkodta a nevetéstől. Közben, előkerült Spyke is.  A kedvenc cirokseprűjével. Az, hogy miként szedte el a többiektől, máig is rejtély. A Nagymester ránézett, és azt mondta.

– A legjobb kutyák a világon.

Rókalyukban…

Pockot keresve…

– Mindig ilyennel vadásztam. Elrágja még a vaddisznó csánkját is!

– Jaj! Vaddisznós sztorijaim nekem is vannak. -lelkendeztem. 

– Azokat majd elmeséled, máskor! – dörrent rám a Vadász.

És azért, hogy erre már ne reagálhassak, a kosaraimmal együtt a kocsi felé terelt. Induláskor, még odasúgta, hogy hazáig ha lehet, csak növényekről beszélgessünk, – abban elég jó vagyok- és ne égessem tovább. A hazafelé úton újabb részleteket tudtam meg a Nagymesterről. Egyedül él, mert a felesége már meghalt. Pécsett is van lakása, – éppen oda vittem-  de a vidéki kis házban tölti az év nagy részét. Imád horgászni és vadászni. Bár azt csak ritkán szokott, mostanában.  És csak mondta, és mondta, és mondta! Az idősek, imádnak mesélni. Erről, mindjárt eszembe is jutott, hogy legközelebb tuti bemutatom a 77 éves barátnőmnek is. Imádnivaló hölgy, és  ő fel is van fegyverkezve. 😀 / De ez már egy másik történet./

Végre mi is hazaértünk Spy-al. Engem, azonban nem hagyott nyugodni az a bizonyos utolsó mondat. Otthon az első dolgom volt, hogy ráguglizzak, mi a nyavalyás rosseb az a csánk. Mikor megláttam, ismét csak kérdéseim voltak. Mikor rágja el a kutyám? Él még a disznó akkor? Vadászat közben? Vagy a terítéken?  😀 De ezeket már nem tudtam kinek feltenni. Na majd legközelebb!

A Nagymester, nem utolsó sorban profin használja az internetet. A vadászetikett képzésem azóta is, folyamatban van, már kaptam Tőle videót, zsigerelésről is. Végignéztem. Mit mondjak? Attól elvonatkoztatva, hogy mit láttam, tiszta és profi munka volt. 

Csoda, hogy szörnyű rémálmaim vannak?