Poloskaland…

Beköszöntöttek a hideg éjszakák. Ennek van pozitív, és kevésbé örömteli oldala is. Az például nagyszerű, hogy ismét együtt durmolunk Spy-al, aki immár a takaróm alól látja el a házi őrizetet, előre láthatóan, úgy nyárig.

Negatívum, egyértelműen a poloskák. 

A szokásos esti rutin szerint zajlott nálunk az élet, aznap is. Vacsora után, megvolt a közös játék, majd Spy elvonult a kis házikójába.

Jó éjt!

Egyszer, csak elősomfordált, beült a rettegő sarokba, és látszott, hogy valami nagyon, de nagyon nincs rendben vele. Egy darabig csendesen figyeltem, kihoztam egy polár plédet, hogy ne a hideg kövön üljön, feküdjön – mondom, téli üzemmódban vagyunk már – és próbáltam tovább olvasni. Néha lopva ránéztem, és láttam, hogy lefeküdt, nyugtatgatja magát, de alapvetően van valami baj.

Ideje volt riadót fújnom, és kivesézni a teljes egész napot, hogy megtaláljuk, hol is csúszott félre valami. Gazdit kezdtem hát boldogítani, és indult is a barkóba by Mami.

– Szerinted mi baja van?- kérdeztem.

– Nem tudom. Dörgött? Villámlott? Petárdázott valaki.

– Nem hallottam. Szerintem nem!

– Megehetett kint valamit?

– Biztosan nem! Ma csak zöld lett!

– Akkor mi lehet? A dió amit feltört, okozhatott gondot?

– Tényleg! Az is lehet! Felsérthette a gyomrát, belét. De lehet még bélcsavarodás is, vacsi után. Hívom Kezelőt!

Már éppen tárcsáztam volna, mikor a kis PRT egy nagy sóhaj keretében, kinyújtózott a takarón, és édesen elszenderedett. A bajnak nyoma sem volt. Kezdtem megnyugodni. Lehet, hogy csak téves riasztás?

– Megyek fürdeni! Légyszíves figyeld majd. – kértem Gazdit.

Alig léptem ki a fürdőszobából, egy falfehér Gazdi fogadott. 

– Most már biztos, hogy valami baja van Spy-nak. Épp az előbb kullogott át a szobán, és mászott be, hasig behúzott farokkal, az asztal alá.  

Paramami azonnal pánikba esett és elkezdte vizsgálni a kutyát. Nyomkodom, lázat nézek. Semmi. Csak olyan bánatos.

– Te jó ég! Hatalmas a hasa!

– Ezen nincs mit csodálkozni, most vacsorázott. – próbált nyugtatni Gazdi.

– Jó, de én ma még nem is láttam kakilni. Te?

– Én sem. 

– Lehet, hogy ez a baj! Bedugult. Menjünk ki, majd megnézem,  hogy milyen a széklete. 

– Most? Hova megyünk? Tök sötét van, hideg, és elmúlt 9 óra.

– Nem baj! Kitaláljuk! Csak gyorsan felöltözöm és indulunk. -lelkendeztem, félig vizes hajjal.

Erre a mondatra, az addig letargiás kutya felugrott, és boldogan csóvált, amíg készülődtem. Fej föl, fülek beélesítve, farok fel. Csodás!- gondoltam magamban. Mindössze, csak ki kell mennie.

Az erdőt gyorsan kizártuk, így maradtak a romok a Mecseken, amit kivilágítanak  éjszakára. Útközben elvégeztem pár rutinvizsgálatot a kutyán, a kocsiban. 🙂 Láza nincs, a szeme élénken csillog, közérzete jó, hasa nagy, illata finom. 😀

Megérkeztünk, és Spyke hatalmas lelkesedéssel futkosott a fűben, mi pedig szinkronban lestük Gazdival, hogy lesz-e végre eredmény. Rajtunk kívül egy teremtett lélek sem jár kint, különösen mivel éjszaka volt, és sötétét, de mi boldogan fagyoskodtunk, csak könnyítsen magán a kutya. Spyke-nak, azonban esze ágában sem volt végezni a dolgát, egyszerűen csak élvezte a harmadik sétát aznap. 40 perc után, félig lefagyott füllel és ujjakkal, feladtuk. A kis PRT még maradt volna, de kocsiba szálltunk és hazaindultunk.

Otthon a kutya beballagott a hálóba, és végre, mindannyian lefeküdtünk. A fejemben kergették egymást az események. Nagy ellentmondás volt Spyke aznap esti viselkedésében, és idegesített, hogy nem tudom mi a baj. Én a szuper diagnoszta, aki simán megmondja, ha valakinek helicobacter pylori-ja van, úgy is ha éppen nem találkozott az illetővel.  Tényleg, lehet, hogy ebből kéne megélnem? Csak hallgatnám mások nyavalyáit, és a megfelelő helye irányítanám őket? Hm… De Kezelőnek mit mondok? Újabb, végtelen hosszú éjszakának néztem elébe. A legjobb, ha ilyenkor kibeszéli magából az ember, mi bántja. 😀

– Alszol? – kérdeztem Gazdit.

– Próbálok.

– Szerinted lehet, hogy mégis csak a dióhéj sértette fel a belét?

– Nem tudom. Holnap vidd el a Kezelőhöz. Aludjunk már! Most mit csinálsz?  Hova mész?

– Kitúrom a diót a szemetesből és összerakom. Megnézem!

– Mi van? Éjfélkor? Aludj már!

Én azonban elszántam magam, hogy kiderítem mi a baj, így egy helyszínelő alaposságával gumikesztyűt húztam, kiborítottam a szemetest, és éjjel a padlón kucorogva összelegóztam egy egész diót. A héj minden darabja megvolt.

– Na? Mi van?

– A dióhéj ép. Fogalmam sincs mi a baja. Hallgasd csak!

Remélem mindenki előtt megvan az a kép, hogy két felnőtt ember fekszik a sötét szobában és hallgatják közösen milyen hangokat ad ki a kutya. Spyke, mivel közeledett a hajnal, feljött az ágyra, és hozzám bújt.

Biztonságban…

Így jobban hallottuk. Sztereóban.

– Hallod, hogy zubog a hasa? Ez nem normális. 

– Az a nem normális, hogy ezt csináljuk éjszaka. ALUDJATOK MÁR!

-Jó, jó.

Ekkor, a kis PRT sóhajtott egy nagyot, és egy szörnyen penetráns szellentéssel örvendeztetett meg.

– Érzed ezt?- kérdeztem. Na ez, ez a szag, ez már biztos, hogy nem normális!

– Nem csak érzem, de a szemem is csípi, és elég volt! Amit Te csinálsz az a nem normális. Megyek a másik szobába!

Magunkra maradtunk Spy-al. A hajnal még messze volt, és a büdösen, ám békésen szuszogó kutyát simogatva újra, meg újra végigfuttattam a lehetőségeket, de csak nem tudtam rájönni mi a baj. Biztos, hogy van rá racionális magyarázat. Tudom mit láttam. De mi lehet a baj? Intestinális diszmikorobizmusra gyanakodtam első körben, de a kórképek amiket végigpörgettem, reggelig csak súlyosbodtak a fejemben. Mit mondok így a Kezelőnek?

Ébredés után rögtön szedelőzködtem, és telefonnal meg zacskó hegyekkel felszerelve nekivágtunk Spy-al a reggeli sétának.

Minden o.k.

A tervem az volt, hogy begyűjtöm a mintát, és irány Kezelő! Ma reggel kiderítjük mi baja a kutyának.

Úgy lestem a Spy-t, mint sólyom a mezei pockot. Minden rezdülését, minden mozdulatát. Normálisnak tűnt. De csak nem jött az a fránya produkció. Már attól tartottam, hogy bélelzáródása van, – Jaj ne! akkor biztosan műteni fogják, mikor is evett utoljára?- amikor, kb. 3 km sétafikálás után, valamikor 179 jelölgetéssel később, végre megesett a dolog.  Begyűjtöttem a mintát. Azta! Remek darab. Mondhatni tankönyvi. 😀 Akkor mégis  mi volt a baja? Nem hiszek a csodákban, véletlenekben, abban, hogy kísértetet látott, homeopátiában, stb. Kell, hogy legyen valami épeszű magyarázat. 

Mindenesetre a Kezelőt legalább nem kell boldogítanom, és a műtétet is törölhetjük. Hazamentünk. Éppen békésen rendezkedtem, mikor Spy ismét előadta a nagy műsort. Fül hátracsap, farok behúz, irány a rettegő sarok. És, akkor megláttam. Mi több meghallottam! Egy poloska repkedett a szobában, és kopogott a mennyezeten. Ja! Vagy úgy! Értem! 🙂

Tudni kell rólam, hogy nehéz kihozni a sodromból. Van azonban egy dolog, amitől az alapvetően békés lényem átkapcsol gyilkos üzemmódba. Mindent rovart gyűlölök, főleg ha petét rak, bebábozódik, hernyó lesz, és zümmög és, vagy döngicsél. Ezért, minden ablakon szúnyogháló van. Ha mégis betéved egy döglégy, én azonnal konyharuhát ragadok, vérben forog a szemem, és indul a hadjárat, aminek a végére, csak egyikünk marad életben, vagy a lakásban. Spy kiskora óta figyeli ezt a hajszát. Látja, hogy az amúgy tök normális Mamija, bekattan. Ilyenkor kiül a teraszra és megvárja még végzek. 

Majd bemegyek. Ha lenyugodtál!

Most, hogy beállt a hideg, Spyke nem tudott kimenni. Hallotta a poloskát, tudta mi következik, ezért döntött úgy, hogy megvárja a viharsarokban a küzdelem végét.

Viharsarok…

Szegény kutyát én frusztrálom! De tanultam az esetből. Mostanában, amikor poloskát látok, csendben gyilkolok. Sorozatban. Hang nélkül. Úgy, hogy még csak a vérnyomásom sem emelkedik meg. 😀 Nem tudom, melyik az ijesztőbb? 😀

Egyébként, a rovaroktól, bogaraktól, vagy tőlem, kint a szabadban nem tart Spyke. 😀 Csakis a lakásban. 😀