Az a szombat is úgy kezdődött mint a többi. Zoé és Mamija munkába mentek. Zoé, aki krónikus betegsége miatt, régóta 24 órás felügyelet alatt állt, a legjobb kezekben volt. Bár, a kiskutya ellátása rengeteg plusz feladatot jelentett, a Mamija mégis boldogan viselte gondját. Igaz, hogy így kevesebb idő jutott a többi kutyusára, de még ők is elfogadták a helyzetet, mert megértették, hogy gondoskodni kell a társukról.
Az utóbbi időben ugyan megszaporodtak a tennivalók, – hiszen a legyengült immunrendszere miatt Zoé minden vacakot összeszedett- most mégis leginkább, a kétóránkénti fülmosás miatt tartott a Mamival a munkahelyére. Bár, a kiskutya betegsége már régóta ismert volt, a lehető legjobb ellátásban részesült. Nemcsak a családja imádta, hanem a város legjobb orvosa -Kezelő- gondoskodott róla.
Minden a legnagyobb rendben zajlott, a rémes hőségtől eltekintve, – amit azonban gyorsan orvosoltak klímával mind a kocsiban, mind a munkahelyen- semmi különös nem történt. Olyan volt ez mint a vihar előtti csend.
A baj,minden előzmény nélkül, villámcsapásként érkezett. Zoé rosszul lett. A Mamija tudta, hogy futniuk kell az orvoshoz, tehát felkapta a telefont és hívta Kezelőt. A rossz hír, miszerint az orvos városon kívül van, áramütésként futott végig a gerincén. De mivel a kiskutyának orvos kellett, nem lehetett válogatni, elindultak a szombat délelőtt nyitva tartó rendelőbe.
Hosszas várakozás után, – mert mi sem természetesebb viselkedésmódja a magyar embernek, miszerint senkit nem engedek magam elé, legyen bármilyen súlyos állapotban is, sajnos ezt én is megtapasztaltam a vérző Spy esetében- végre a doktor elé járultak. Zoé Mamija elmondta, hogy krónikus beteg a kutya, ismertette a teljes anamnézist, elmondta milyen gyógyszereket szed Zoé, majd kérte, hogy készítsenek röntgent vagy ultrahangot a kutyáról, mert belső vérzésre gyanakszik. Erre készítette fel ugyanis Kezelő a távolból. 🙁
A rendelőben úgy néztek rá mint egy földönkívülire – aki vajon mit tudhat, amit ők nem- és közölték, hogy egy kis hányáscsillapító meg némi fájdalomcsillapító majd elmulasztja ezt a fránya puffadást. Zoé Mamija itt már könyörgőre fogta a dolgot, és szó szerint kérlelte az orvost, hogy vizsgálja meg jobban a kutyát. Mivel a további ellátást nem látta indokoltnak, a doki éppen kitessékelte volna őket, mikor Zoé Mamija megelégelte a dolgot, és kérte a doktort, hogy írja fel mit adott a kutyának, hogy a saját orvosával hétfőn megbeszélhesse a gyógyszerelést. A doki ekkor vált igazán dühössé, de nem tudott mit tenni, felírta a gyógyszerneveket, majd kirakta őket.
A fájdalomcsillapító hatott, Zoé jobban lett. A Mamija is megnyugodott, és visszament a város másik felébe, hogy folytassa a munkáját. Néhány óra múlva, elmúlt a gyógyszerek hatása, és a kis Zoé ismét rosszul lett. A jeges borzongás felerősödött, és a Mamija, jobb híján, hívta azt a rendelőt, ahol jártak. Beszámolt róla, hogy nagyon rossz a helyzet, és vinné vissza a kutyát, hogy nézzék meg újra.
A “jó” doktor azonban közölte, hogy lejárt a munkaideje és zárja a rendelőt, megy haza. Egy kapu tehát ismét bezárult.
Pécs. Vidéki nagyváros. Szombat 12 óra után. NINCS ÜGYELETES ORVOS! Ilyenkor csak az segíthet, ha valaki felveszi egyáltalán a telefont. Végre, számtalan sikertelen hívás után, elértek egy másik orvost. Autóba ültek, és áthágva minden szabályt száguldottak a dokihoz. Miután ismét elmondott minden tudnivalót a kutyáról, a kettes számú orvos gyorsan fel is állította a diagnózist. Zoé, szerinte hőgutát kapott.
Hiába magyarázta a Mamija, hogy az kizárt- hiszen mindenhol klíma van, és ma még kint sem voltak- mintha egy süketnek beszélt volna. Körülnézett a rendelőben és akkor meglátta azt – ami az én szememben vörös posztó és egyenlő azzal, hogy fogalmam sincs róla miért is lettem orvos – a bekeretezett homeopátiás oklevelet. Tudta, hogy rossz helyen vannak, rossz időben. Egy rémálom kellős közepén. Zsigerből érezte, hogy nagyon nagy a baj. A kutyus rettenetesen rosszul volt. De a homeopátiás orvos nem hagyta ellátás nélkül. Bekente valamivel az ínyét! Nem tudni mi volt a szer, de a kutya ismét kicsit összeszedte magát.
Elindultak haza. Otthon a kis testet dajkálta a Mami, amikor ismét jött egy rosszullét. Próbálták még az Állatkórházat hívni Mohácson, de a megyében sehol nem találtak egyetlen orvost sem, aki ellátta volna a kutyát. Kizárásos alapon, maradt újra a homeopata.
Egy Mami tudja, érzi, ha nagyon nagy a baj. Látva, hogy Zoé szenved, két dolgot tudott biztosan. Egy. A kislány nem biztos, hogy megéli a hétfőt, mire Kezelő visszaér. Kettő, ha ennyire rossz a helyzet, neki kell döntenie. Mindig is tudta, hogy Zoé betegsége miatt lehet, hogy neki kell egyszer kimondani a végszót. De nem volt rá felkészülve. Még nem ! Mert erre nem lehet felkészülni.
Akkor és ott, mégis meghozta élete legnehezebb döntését, és elhatározta, hogy elengedi Zoét. Nem fogja tovább kitenni mindenféle hókuszpókusznak, ami nyilvánvalóan nem segít. Nem akarja, hogy szenvedjen. Nem méltó az senkihez. A fájdalmat csillapítani kell!
Felhívta hát a homeopata orvost, és kérte, hogy segítsen nekik, hogy Zoé szenvedés nélkül aludjon el. A homeopata elmondta, hogy nem vállal eutanáziát. / Ezt a döntést megértem, bár bizonyos esetekben, véleményem szerint felülbírálhatná./ Ekkor Zoé Mamija, már sírva könyörgött, hogy segítsen rajtuk mert a kutya SZENVED! Adjon valamit amivel kihúzzák hétfőig. A homeopata felajánlotta, hogy összeráz megint valami cuccot, szóval üljön kocsiba, és menjen érte.
Mint minden Mami, ő is rendszeresen beszélt a kutyához. A teljes család ott volt és vigyázott a kislányra, mikor a Mamija kivette az öléből, és letette a fotelba, majd kérte Zoét, hogy várja meg, mert mindjárt jön vissza hozzá, de addig is legyen nagyon-nagyon erős, és tartson ki!
Rekord sebességgel tette meg az oda-vissza utat. Mint kiderült elkésett. Minden hiába volt. Zoé meghalt mire hazaért.
Egy kis élet elvesztése mindig fájdalmas. Rettenetes és kibírhatatlan. Mert tudod, hogy már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. Hiába kelsz fel hajnalban, hogy a napi rituálék szerint ellásd a kislányt, már nincs ott. Hiába tudod, hogy az adott körülmények között megtettél mindent, mégis jönnek a mi lett volna ha, típusú kérdések.
Zoé örökre elment. A története azonban nem egyedi. Egy másik Mami, egy másik városból megengedte, hogy felhasználjam a kis mudi, Róbert történetét is.
A két kutyában az a közös, hogy mindketten hétvégén haltak meg. Akkor amikor nincs rendes orvosi ellátás, sem kis, sem nagyvárosban, vidéken. / Megjegyzem az sem lett volna segítség, ha a fent említett két orvos ügyelt volna éppen, ezzel a fantasztikus szakértelemmel./
Nincs tanulság. Csak a kérdések maradnak, amikre nem tudom a választ.
– Miért lesz valaki állatorvos, ha nem tud vagy akar segíteni egy haldokló kis betegen?
– Mond még valamit ma az, hogy Hippokratészi eskü?
– Tényleg a pénz mozgat mindent? / Itt tudom a választ. Róbert esetében azon az éjjelen, csak azért ment ki orvos, mert a Mamija megkérte, hogy nevezzen meg egy összeget, amiért hajlandó autóba ülni. Megnevezett! Majd a haldokló kutyát propolisszal kezelte! Agyrém! Zoénál, pedig mind a két orvos boldogan tette zsebre a honoráriumot, úgy mintha jó munkát végeztek volna./
– Mi van, mi lesz azokkal akik szombaton vagy vasárnap lesznek rosszul, éri őket baleset? Nekik miért kell, hogy a szivárványhíd olyan messze legyen? Mert ők “csak” kutyák?
A Szivárványhíd…
/Spyke-val egyszer kerültem hasonló helyzetbe, nem is olyan rég. Méltatlan volt, hogy várakoznom kellett a vérző kutyámmal, méltatlan volt, hogy stigmaként vetült rám, hogy a Kezelő páciense vagyok. Mert van még valami ebben a történetben. A szakmai hozzá nem értésen túl! Az irigység. Akkor nekünk szerencsénk volt. Eljött a hétfő. De azóta van B tervem. Vész estén, az úti célom egy másik megyébe szól, ahol láss csodát, képesek megszervezni az ügyeletet, hétvégén is. /
– Miért nem működik normálisan náluk ez sem? / Összehasonlításképpen, véletlenül tudom, hogy megy ez a tőlünk nem túl távoli Ausztriában!/erről már írtam itt: https://terrierterapia.cafeblog.hu/2014/05/01/hogyan-roviditsunk-le-egy-nyaralast/
– Miért kell, hogy méltatlanul, fájdalmakkal távozzon valaki / legyen az ember vagy kutya/ a Földről?
Amit mindkét kutyus Mamijától megtudtam, hogy nincsenek értelmes válaszok. Marad a kínzó üresség, a fájdalom és a csend. Esetleg egy urna, meg a hatalmas lyuk a szíved helyén. Hiszen, már soha többé nem hallod, azokat is kis körmös lábakat, ahogy tipegnek feléd!
Zoé! Róbert! És minden kis kutyus, aki már nincs köztünk legyetek boldogok odaát! Soha nem felejtünk el Titeket!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: