Csak, hogy a nagy klasszikus Steven Tyler-t idézzem, szó szerint. 🙂 De miért is citálom őt ide? Mert szeretném ha megnéznénk a múltkori sétánkat, a másik oldalról is.
Amikor megbeszéltük Evelinnel, hogy kiszabadulunk a városból egy kicsit, még nem sejtettük, milyen fergeteges – lehet, hogy az őrületes jobban illik ide?- délutánunk lesz, a vízparton.
Való igaz, hogy hónapok óta halogatjuk a kacsalest. Mikor legutóbb Spy-al arra jártunk, a kacsák még pelyhesek voltak, és kb. akkorák mint azok a híres fürdőszobai, citromsárga, gumipéldányok. Már akkor beharangoztam Evelinnek, hogy: Na oda, oda, tuti elmegyünk, mert annyira sok kacsa van! Kedvenc barátnőm pedig él ha ezekért a hápogó víziszárnyasokért, olyannyira, hogy képes kacsát fotózni, akkor is mikor ott van Spyke . 😀 Hogy kutyakiképzős kifejezéssel éljek, ez a viselkedés erősen korrigálásra szorul. Az esélytelenek nyugalmával, magamra is vállalom ezt a szinte lehetetlen feladatot, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle, alapon.
Induláskor, már egy rémesen hosszú hét áll mögöttünk. Ziláltak voltak az idegeink. Nekem, konkrétan nehezemre esett a beszéd. Dőlt is belőlem minden sületlenség. Na de, hogy Ev is badarságokat hord majd össze, arra álmomban nem gondoltam volna. De, tudjuk ezt be a kánikulának. 🙂
A nagy tónál kezdődik a programunk. Azért itt, mert ez mélyebb tó, tehát hűvösebb a víz is, és lényegesen nagyobb a felülete, mint a következő úti célunknak, a kacsaúsztatónak. Szóval, itt a kutya tud rendesen fürdeni, és jóval hosszabb távokat úszni. Márpedig, ha egy PRT esetében, ez bizony elsődleges szempont. A szokásos vizes programmal kezdünk, botkeresés és dobálás, majd siklóles.
Ott lapul a nádasban…
Mondom, a nádasban…
A vidámparkban megszerzett gyerekkori rutinom nagyon is jól jön akkor, amikor egy kis fát kell kihorgásznom, mindössze a póráz segítségével. Mit csináljak, ha ezt választotta a kutya? A fadarab megvan, mégsem kapok érte cukorkát, mint régen. 😀
Ezt kérem!
Ja nem is! Itt a sikló…
Miután sikerrel jártam, Spy úgy dönt ez a bot mégis vacak, és inkább siklók után kutat. Lát is egyet, és már csobban is a vízbe, de a sikló rutinos, kellően gyors, én pedig mint mindig, ha ugyanazon négyzetméteren belül látom Spy-t és a siklót, hatalmasat ugrom, és menekülök arrébb. Ev, rutinosan követ. 😀
A másik kis öbölnél nézelődünk, és éppen egy kis halrajt zavar meg egy rablóhal, mikor Evelin felkiált.
– Ott egy homár!
Jaj. jaj. Nagy a baj. Tuti napszúrása van. Először is, ahol mutatja, nem hogy homár, de még csak egy szerencsétlen vízicsiga sincs. Csak kő, meg iszap. Hogy bizonygassa, van ott egy homár, Spy fadarabjával piszkálja a vizet. De a homár csak nem kerül elő. Lehet, hogy elnyelte a feneketlen tó?
– Egy homár? Ja igen, úgy mint a hátizsákos szarvasok?- faggatom egy terapeuta higgadtságával.
– Nem! Azok kirándulók voltak. De ez tényleg egy homár!
Mélyen együtt érzek vele. Én már csak tudom, milyen, amikor nem hiszik el neked, hogy sast láttál. Ja, jó, ha tényleg homár, akkor mindjárt hívom is Gordon Ramsay-t, hogy elvállalnák a beszállítást, friss kagylóból, rákból, lazacból, de főleg HOMÁRBÓL! 🙂 Majdcsak kihorgászom valahogy, a pórázzal a kvótánkat.
Mivel úgy tűnik ebből a helyszínből már nem jön ki semmi plusz, ráadásul éppen hisztirohamot kap egy gyerek a szomszédos nyaralóban, majd később anyuka, apuka, meg a fél tópart is közben, arrébb állunk.
Irány a kacsaúsztató. Útközben felkészítem Evelint, hogy a gumikacsák már biztosan nagyobbak, de szemmel láthatóan, neki mindegy, csak kacsa legyen. 😀 Vajon, hogy fogom rávenni a kutyafotózásra?
Elindulunk a jóval kisebb, úgy tíz perc alatt körbejárható kacsaúsztató, hivatalos nevén, horgásztó körül. Tele van kacsákkal. Kint ülnek a parton és mikor Spy közeledik feléjük, vízre teszik magukat. Evelin mindössze hármat számol meg. Nyugtatgatom, hogy lesz itt még fényképtéma, és finoman utalok is rá, hogy pl. Spyke, lévén nincs nálam gép. 😀 Így, talán a küldetésem is tudom teljesíteni, és végre kutya is lesz a képen, nemcsak szárnyas. Vagy ha neki úgy tetszik, mindkettő.
Spy abszolút szárnyas kompatibilis. Azért, hogy mindezt demonstráljam, gyorsan odahívom magamhoz, úgy, hogy eközben közelednek felém a kacsák is. Ev szerint azért ilyen bátrak, mert már biztos etetik már őket a horgászok. Leguggolok a tópartra, a madársereg meg csak jön, és jön. Spyke semmi érdeklődést nem mutat, szerinte ezért kár volt odahívnom, és amíg Ev olvadozva számolgatja őket nemek szerinti bontásban, – a teljes rajt, falkát, csoportot vagy mit tudom én mi ez -addig a kutya berohan az erdőbe. Még mi, elmélyülten a kacsaleltárral foglalkozunk, egy kutyával kevesebben vagyunk. Gyorsan kihívom Spy-t, és megyünk tovább.
Evelin elégedetlen a kacsamennyiséggel. Hiába mutatom Neki, hogy az eddig számlált példányokhoz még hozzáadhatjuk azt is ami a nádasban guggol. Néma csend.
– Nem látod Ev?
– A nádast nem látom.
– Akkor ide tényleg szemüveg kell. Ott van 10 méterre tőlünk.
A fűzfától picit arrébb ott is a nádas. Benne kacsa. Mi kell még? Evelin, aki Velencei tónál nevelkedett, gyorsan el is magyarázza, hogy ott, más léptékű a nádas. Segítségül hívom a tudományt, és elmondom, hogy ahogy a kacsaúsztató felülete aránylik a Velencei tóhoz, úgy aránylik az itteni nádas is, az ottanihoz. Mit mondjak még. Én mg és g léptékben gondolkozom. Akkor pedig, ez itt bizony egy marha nagy nádas. De különben is nem a nádas a lényeg, hanem a kacsa! Megjegyzem hogy az általa, a nádasról készített egyetlen fotó, nem jó perspektívából – mondhatnám előnytelenül- mutatja be a látványosságot, ráadásul pont nem látszik rajta a kacsa. Mi a tanulság? Gép nélkül nem megyek sehová, többet. 😀
Megyünk tovább, és Ev, beviszi a kegyelemdöfést. Nem elég, hogy a nádas kicsi, de a szerinte, az egész tavon mindössze 3 kacsa él, azok úsznak ide-oda, és követnek minket. Lefagyva sétálok, oldalamon két elégedetlennel. Még Spy látványosan unja a kacsázást, Evelinnek a példányszámmal van baja.
Meg kell oldanom a helyzetet, ezért úgy döntök Spy szórakoztatásával kezdem. Neki mégiscsak könnyebb a kedvére tenni. 🙂 Nem is kell más, mint egy üszkös fadarab, és a kutya már boldog. Persze, itt sem mennek zökkenőmentesen a dolgok. A fadarab beesik a tóba, Spyke nem tud bemenni érte, mert itt egyből ugrani kell, azt meg nem akar, szóval nyöszörögni kezd. Mit tehet ilyenkor egy Mami? Úgy ahogy van világos gatyában, horgászni kezd a fűbe térdelve.
Nyugi, intézem…
Mentem a menthetőt. Térdnél zöld fűfoltos, könyéknél kormos, közte sáros és vizes vagyok mire végzünk. De legalább a kutya már boldog. Egy dolog kipipálva, ha már kacsát varázsolni nem tudok.
Mégis mázlim van, mert amíg Spy a fával játszik, újabb kacsák érkeznek. Végre nyerésre állok, mert szerencsére, teljesen más a nemek szerinti megoszlás ebben a csapatban. Gyorsan fel is kérem Evelint, hogy dokumentálja az eseményeket. Itt láthatjátok, ahogy egy halom kacsa hemzseg a tavon. Nem csak három! Ja, és nem én fotóztam. 🙂 Plusz! Végre rajta van a kutya is! Zárójelben jegyzem meg, hogy szemben, a fűzfa közelében, a nádas is! 😀
Létszámellenőrzés…
Egyébként meg, tehetek én arról, hogy a kacsák akkor, éppen házon kívül voltak, néhány perc erejéig? A séta végére azért,csak megérkeztek. Csak ezen a képen 7 db van! Számításaim szerint voltak vagy harmincan, összesen. 😀
Na jó, ha végre mindenki kivizezte, kacsázta, úszta magát talán indulhatunk is haza. Ekkor, mintegy megkoronázva a délutánt, Spy még bejelenti igényét az üszkös fára. Na még mit nem. Azt fix, hogy nem viszem haza. 😀
Na! Légyszi….
Légyszi…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: