Csapatmunka…

Pár hete, még a nagy viharok, és mostani kánikula előtt történt. Az iskola még javában tartott, a nyaralók még nem vették birtokba a tóparti, kis füves területet. Csak a parti büfések dolgoztak, néhány kiránduló volt, és pár horgász. Ideális volt a hely és az idő is, hogy Spy ússzon néhány hosszt.

Hűsöl…

A feladatokat, mint mindig, akkor is felosztottuk egymás közt. Még én kerestem egy szuper botot, – apportírozni- addig a fiúk siklólesen voltak. Vicces, mikor Spy minden zörgésre beugrat a nádasba. 

Siklólesen…

Amint megvolt a fadarab, Spyke boldogan birtokba vette.

Aztán elkezdődött, neki az úszásedzés, nekem pedig egy telekonferencia. Nem kérdés, ki járt jobban.

Gazdira maradt az animátorkodás, én pedig tőlük kicsit távolabb, egy fa árnyékában, a padon próbáltam a “rendkívül fontos” céges ügyekre koncentrálni. Onnan, kívülről, felülnézetből, volt időm alaposan megfigyelni mindent, hiszen egy komplett kisfilm pergett a szemem előtt, főszerepben a kutyánkkal.

A plázson csak Gazdi és Spyke voltak. Hamarosan megjelent egy kisbabás pár, és úgy tűnt őket egyáltalán nem zavarja, hogy egy kutya úszkál és rohangál a területen. 🙂 Leterítették a plédjüket, és mosolyogva figyelték a mutatványt. Akadt még egy megfigyelő – rajtam kívül- egy rottweiler személyében. A kutyus és családja a kerítés túloldalán ejtőzött, és néha ők is próbálták vízre tenni a kutyájukat. Kevés sikerrel. A rotit, leginkább Spy érdekelte. Ugatott, csaholt, hívta játszani, a kerítésen át.

Bár ő nem a roti, de itt látszik a kerítés, és a stég is.

Spy rá se rántott. Neki fontosabb dolga volt, az imádott botját kellett hol kihozni a vízből, hol faragni rajta, egy kicsit.

Hosszú percekig tartott ez az idilli állapot, és hirtelen, az egyik dobás után, ahelyett, hogy csobbant volna, és szinte futva úszott volna a botért, hirtelen megtorpant Spy. Gazdi hiába biztatta, és mutatta neki, hol a bot, Spyke számára megszűnt a külvilág. Elkezdett szimatolni és ugatni. 

Mindketten jól tudjuk Gazdival, mit is jelent ez. A kutya, talált valamit. Feltehetően egy siklót. Gazdi odarohant hozzá, – Spy , az a kutya, akitől mindent el lehet venni, még az éppen rágcsált kaját is- hogy elvegye tőle a kígyót, és arrébb vigye onnan a kutyát, én pedig közben némán szurkoltam Neki, – hiszen még mindig tartott a maratoni fontoskodás a cégnél-  hogy sikerüljön, de elkésett. A PRT kellően gyors volt, és kihúzta a kövek közül a siklót, és kidobta a fűre. A kígyó pár centire landolt a pokróctól, ahol a kis család nézelődött. Anyuka felugrott, mondjuk én is azt tettem volna, sőt én el is rohantam volna a helyében, amilyen messzire csak tudok, de ő inkább a higgadt, szemlélődő típus volt. Gazdi, kezében egy újabb bottal, uralta a helyzet, és hamar közbelépett. Gyorsan felemelte a siklót, és vitte a vízhez. A boton himbálózó kígyó – egyébként pont úgy lógott, és nézett ki mint egy rúdon száradó pár kolbász- szerencsére élt, és a sokkon kívül más baja nem történt. Spy megfontolt, és Forest-tel ellentétben, ő nem megy neki mindennek, azonnal.  Épp ezt ecsetelte Gazdi a fiatal párnak, miközben gyalogolt a tó felé, hogy vízre tegye az állatot.

Eközben, Spy Gazdi nyakáig ugrált, és próbálta visszaszerezni a ” játékot” . Ekkor, váratlan dolog történt. Felgyorsultak az események.  A szomszédos stégről a roti – aki végig ugatva, csaholva követte az izgalmas eseményeket- hatalmas csobbanással, beugrott a vízbe, megkerülte a kerítést, és sebesen közeledett a parthoz. A Gazdái ordítva hívták vissza, de esélytelenül. Nem értettem mi bajuk volt. Addig azt akarták, hogy ússzon. Na most úszott, és éppen szökött is. 😀

Emlékszem, ekkor a cégnél valaki megkérdezte, mit csinálok. Őszintén elmondtam, hogy ülök egy padon a tóparton, és telekonferenciázok. 😀 

A hangzavar nem csillapodott. A rotit fenyegették aztán minden elképzelhető dologgal, szóban, de csak nem fordult vissza. Gazdi elérte a partot és bedobta a siklót. Spy utánaugrott, és kihúzta! Hihetetlen. Újra kidobta a fűre, ugrált körülötte és mellé, mellé harapott, tépett rá egy kis füvet.  A roti, ekkor ért partot, és ha már ott volt, hatékonyan besegített. Nem cicázott, nemes egyszerűséggel ketté harapta az állatot. Spy előbb ledöbbent, majd gyorsan szerzett magának egy fél siklót. Mire észbe kaphatott volna Gazdi, már minden kutyánál volt egy-egy fél kígyó. A roti, a saját darabját irigyen arrébb vitte, és keresztülcsattogott kisbabásék pokrócán, szájában a kígyóval, csurom vizesen. 

Rotigazdi, eközben azon aggódott ordítva, hogy a kutyájának kígyós lesz a szája, és, hogy fogja visszahívni. Ez simán behallatszott a gyógyszercég délutáni szeánszába. 😀

Ha megszólalhattam volna, mindenkinek azt javasoltam volna, hogy fusson amerre lát, mert hamarosan még cifrább dolgok következnek. De én csak rendületlenül, némán, és főleg higgadtan hallgattam tovább az észosztást, és néztem a “filmet”.

Kisbabásék ezek után, hamar megelégelték a Nat Geo Wild élő közvetítését, és szedelőzködni kezdtek. Eleget láttak már. 

A PRT -nél lávő darab még mozgott. Ezt, a kutya nem hagyta annyiban, most már megrázta, úgy ahogy a terrierek szokták a zsákmányt, és nagy lendülettel arrébb is köpte. Egy alkalommal már láttam ezt, akkor én nem voltam elég gyors, és az akkori zsákmány rajtam landolt, pontosan a lábamon. Én, akkor üvöltve, visítva menekültem, miközben Spy nem értette mi bajom van, miért nem örülök neki, hogy elhárította a veszélyt. Nos, ezért mondtam, hogy ilyenkor fusson mindenki amerre lát. 

A mostani fejrázás után, a rotin csattant a kígyó. Rotigazdi aki eközben úszva közeledett, szó szerint majdnem megőrült a vízben. Válogatott káromkodásokat ordított, – amit szintén élőben hallgattak a kollégák- majd miután kievickélt a partra a köveken át, – mit mondjak, nem pont olyan látvány volt mint mikor egy James Bond lány jön ki a vízből- előbb jól ledorongolta a kutyát, majd hazavontatta, kint a parton, megkerülve a kerítésüket. A terület újra a miénk volt. A gyerekes család után, a roti is hazament. Gazdinak csak a takarítás maradt, és a nála lévő bottal bepiszkálta a vízbe a tetemet. Had egyenek a ragadozó halak is, alapon.

A telekonferencia a végéhez közeledett. A főnököm megköszönte, hogy ennyire interaktív volt a hívás, majd csendesen megjegyezte, hogy legközelebb melyik gombot nyomjam meg, ha nem akarom, hogy behallatsszon a hullámverés, szélzúgás, káromkodás és kutyaugatás.

Mi az?

– Nahát! Tényleg. Ez aztán okostelefon a javából! Látszik, hogy mennyi mindenre NEM használom. – mondtam neki. Egyébként pedig, aki délután ötkor akar beszélgetni velem, hát fel kell, hogy készüljön mindenre. Ez már vastagon, séta idő náluk! 😀