Avagy, mikor jár és hogyan igényelhetek rokkant igazolványt a kocsiba?
Egy sportsérüléssel kezdődött minden. Gazdi, egy rossz mozdulat után, labrumszakadást szenvedett. / Magyarul, a csípőízületben található porcgyűrű leszakadt./ Tervezett műtéten esett át, és éppen 8! hetes rehabilitációját tölti. Már vágjuk a centit, és túl vagyunk az első két héten. 😀
Mit is jelentett ez a mindennapokban? Kezdetben kórházba járást, naponta. Majd miután hazajött Gazdi, 6 hétig, két mankót, gyógytornát, nulla terhelést. Gyakorlatilag fél lábon áll, él, néha már ugrál. Vannak még extra finomságok is, mint pl, hogy ne hajlítsa be a térdét 80 foknál nagyobb szögbe, és így tovább. Ha letelik a hat hét, jöhet egy újabb két hetes etap, akkor majd egy mankóval.
Szóval, elég sok minden maradt rám mostanában. De ezt tudtuk, és nyilván a házasság velejárója a betegségben rész is. 🙂 Kezdésnek, beszereztem egy szobabiciklit, majd Fekete Lacit megszégyenítve, totál egyedül felcipeltem a tetőtéri lakásunka. Úgy 50 lépcsőn. 😀 Gazdi két mankón állt, és hangosan biztatott az ajtóból.
– Már csak négy-három- két lépcső kicsim. Megcsinálod!
– Jó, aztán, ha felértem, rögtön kitépem a tölgyfát! Tövestől. 😀
Már a helyén…
Ezután következett egy lábmozgató gép, -ezt egy vendégünk vitte fel, neki nem járt biztatás- és egy halom kiegészítő. A lakásunk, leginkább a Rehabilitációs Intézetre emlékeztet. Labdák, gumiszalagok, lábmozgató gép, és szobabicikli foglal el minden szabad helyet.
Rehab…
Annyit eszközt még életemben nem szereltem össze, mint mostanában. Ennyi béna rajzot és fordítást sem olvastam össze. Higgyétek el, egy gyógyszer betegtájékoztatója választékos magyar, ezekhez képest. 😀
Van még egy, említésre méltó darabunk, egy kis zöld fürdőkád, mackós mintával, lévén, hogy a kádba sem tud bemászni Gazdi. Szögmérővel ellenőrizte a gyógytornász. Én pedig csak forgattam a szemem közben. Ezt a kádat, később majd kiteszem Spy-nak a teraszra, kismedencének, ha már itthon töltjük a nyarat, pont ezért választottam ki olyan gondosan a színt és motívumot is. Gazdi csak egy lavórt kért, de én ezt hoztam, helyette. 🙂
Cuki és csúszásgátlós…
Nos, ha valaki gyerekvállaláson töri a fejét, mindenképpen javaslom neki, hogy töltsön el pár hetet betegápolóként, mert a fürdetés, öltöztetés, cipőkötés csak pár apróság amire nem számítottam. Pedig rutinos betegápolónak számítok, ha Gazdi eddigi műtéteit figyelembe vesszük. Számítottam a fáslizásra, injekciók beadására, kötéscserére, de ezek igazán nem voltak újdonságok. Összességében, minden tiszteletem a kórházi dolgozóké, ápolóké. Elképesztő munkát végeznek! Komolyan.
A kórházi kosztról pedig annyit, hogy hárman is jóllaktunk Gazdi egyik vacsorájából! A menü, rozskenyér, savanyú uborka és sült oldalas volt, egyik este. Gazdi imádja a kenyeret, a többit nem szereti. Így az övé lett a rozskenyér, meg az a szatyor cucc amit bevittem Neki. Én megveszek a savanyú uborkáért, szóval a szobatársak legnagyobb döbbenetére, ott helyben meg is ettem. Örüljenek neki, hogy az ő adagjukat csak messziről nézegettem! A hús persze szabad préda volt, na azt hazahoztam Spy-nak. Ízlett neki. 🙂
Itthon, az állandó napi programokhoz – Spy séta háromszor, munka, háztartás, bevásárlás- még pár dolog társult, Gazdi teljes- all inclusive, (itt most vétózik) – ellátása, és lekvárfőzés, hiszen szezon van, kontrollra járás stb. Az első időszakban, még minden cuccot beszereztem, merő rohanás volt az egész nap, de ez mostanára már kicsit könnyebb az egész. Belejöttünk. Mindannyian.
A legrosszabb az egészben, mégis, talán a cipekedés. Általában, még a fülemen is szatyor lóg. Vagy rekeszekben hurcolom fel a gyümölcsöt, üvegeket, később le a lekvárt a hűvös garázsba, vagy csak simán a bevásárlással viaskodom. Olyan helyekre is én megyek, ahová korábban Gazdi járt, pl. Metro. Na azt, tényleg utálom. Van egy hűtő, benne fagyott, egész állatokkal. Komolyan, mint egy tömegsír, pont úgy néz ki, nagy ívben kerülöm is. A változatosság kedvéért, ott is lehet pakolni, vizet, tejet, cukrot stb.
Nos, nem tudom, hogyan és mikor történt, – lehetett egy rossz mozdulat, a cipekedés, vagy Spy is megránthatott, ez már sosem derül ki- de én is lesérültem. Előbb csak a csuklóm fájdogált. Mi az nekem! Bekaptam pár – általam nagyon favorizált- nagy dózisú fájdalomcsillapítót, persze lökésterápiával kezdtem, és nem történt semmi! Ekkor kezdett derengeni, hogy nagyobb a baj, mint hittem.
Na még egy marokkal! Inkább a gyomrom vérezzen, mint ezt a fájdalmat kelljen elviselnem. – gondoltam.
Aztán, jött a valódi kín. Nem vicc. Ha valakinek volt, vagy van ilyen problémája, tudja miről beszélek. A fájdalom fokozódott, előbb besugárzott a tenyerembe, csuklómba, vállamba, majd eljutott a nyakamig. Fel-le “rohangált” az idegpályákon. Nem kellett hozzá szuper diagnosztának lennem, hogy tudjam itt bizony neuropátiás fájdalomról van szó, amire az addig beszedett pár maréknyi cucc, bizony nem fog hatni. Remek! Akkor teljesen feleslegesen kockáztattam a gyomorvérzést. – konstatáltam éjjel. Félig ülő helyzetben vergődtem hajnalig, mert ezekben a kórképekben a fekvés bizony, sokat ront a helyzeten.
Hajnali háromkor, nem bírtam tovább. Akkor fordult meg először a fejemben az amputáció gondolata. Ha Aron Ralston le tudta vágni a kézfejét egy kis bicskával, akkor én most tőből lerágom a sajátom.
Legyen ez itt, a könyvajánló helye! Ha valaki szereti az élet által írt, hihetetlen történeteket, emberi kitartásról, küzdésről, határok feszegetéséről, akkor mindenképpen javaslom neki, a hegymászók beszámolóit. Engem elvarázsolnak. Gazdit is, de az ő kalandjairól, majd jövőre írok bővebben. 🙂 Annyira nem hétköznapi amit csinálnak! Nyilván kiderült már rólam, hogy nem szeretem az átlagost, kerülöm az unalmas vagy szürke dolgokat, gyűlölök mindent ami irracionális. Ezzel szemben, szeretem a kalandorokat, határhódítókat, álmodozókat, alkotókat. Nyilván ezért is Gazdi a férjem. 🙂
Kedvenc mondatom pedig a témában, egy azóta sajnos már meghalt híres Mt. Everest mászótól, túravezetőtől Rob Hall-tól származik : -Az emberi szervezetet nem arra találták ki, hogy olyan magasságokban is működjön, ahol a Boeing száll.
Jöjjön végre a könyvajánló is. Szóval, egyik kedvencem könyvem, Aron Ralston : 127 óra- A kanyon fogságában, című írása. Több szempontból is tanulságos a története, de én kutyásként, túrázóként, azt tartom szem előtt leginkább, hogy legyen mindig valaki, aki tudja merre járok. Ha már telefont nem viszek magammal. 😀 Még egy kis kitérő. Évek óta keresem , Reinhold Messner: Nanga Parbat- A végzet hegye című könyvét. Megvenném, ha megvan valakinek. Komolyan!
De, vissza a karomhoz! Tudtam, hogy van pár dolog ami segíthet. Úgy mint, szelektív szerotonin visszavétel gátlók, lidocain tapasz, különféle ópiát alapú szerek, idegvitaminok, lokális injekciók, műtét, stb. Na azért, az utolsó két opció előtt, teszek még egy próbát a gyógyszerekkel. És láss csodát! Megvilágosodtam. Tudtam, hogy heves vitát folytattunk ezekről a szerekről még januárban Kezelővel, mert Spy-al, szedette pár napig őket, az MRI után. Aztán lecseréltem a kutya gyógyszereit, – pont a hozzászokás veszélye miatt- a maradékot pedig elsüllyesztettem a szekrényében. Ez az! Van ópiát alapú gyógyszerem és idegvédő vitaminom is. Most ez kell nekem! Mindent feltúrtam, és megvolt. Azonnal bele is kezdtem a kúrába, és mire kivilágosodott, picit jobb lett.
De nem annyira, hogy ellássam magunkat. Fura pantomim előadás folyt otthon, egy féllábú, meg egy félkezű főszereplésével. Vagy utóbbi, inkább félkegyelmű? 🙂
Vezetni alig tudtam, Spy sétáltatása is komoly nehézségbe ütközött. Szó sem lehetett szerpentinről, hosszú utakról, örültem, hogy elvergődtünk a szüleimhez. Néhány délutáni sétát kiváltottunk málnaszürettel, – kiderült Spyke-nak ízlik a málna- meg fűben fetrengéssel. Az utóbbit nem én műveltem, bár fájt annyira a karom, hogy simán belefért volna.
Ekkor újabb tortúra következett, az anyai gyógymód. Lehetek bármilyen idős, tanulhattam bármennyit, dolgozhatok éppen a világ top 5 originális gyógyszercégeinek bármelyikénél, az ő módszerei biztosan beválnak majd. Miután megtudta, mi bajom, már rohant is, és hozta az ő személyes kedvenc kis kenőcsét. Az biztos segít alapon. Ő már csak tudja. Nyilván jobban ért hozzá nálam. 😀 A forrásai kitűnőek, hiszen a női magazinok, Tv reklámok, vajákos rokonok nem tévedhetnek. De az anyák már csak ilyenek, és hiába tartottam gyorstalpaló kiselőadást hatástanból, forgattam a szemem, és méltatlankodtam hangosan, ő már nyomta is rám a fél tubussal. Nyilván a szakma szabályait figyelembe vette, mikor több vékony réteg helyett, – aminek, netán lett volna esélye felszívódni, bár használni úgysem használt volna 😀 – vastagon bekent, “gépzsírral”. Nem volt erőm ellenkezni, ha hazaérek, úgyis lemosom!
Hazavergődve irány Spy szekrénye! Mindenki a saját jutalomfalatkáját kapta. Spyke csirkés rágcsát, én gyógyszereket. 🙂
Kedvenc rágcsa…
Lemostam a kenőcsöt is, és vártam az ópiátok hatását. Amint ott kuporogtam, nyomorultul a kanapén, Spy felugrott mellém, és a fájós csuklóm kezdte nyalogatni. Vajon, honnan tudta, hogy ott van a bajok eredete? / Ó! Ide is jöhetne egy könyvajánló!, Talán majd máskor./ Fogalmam sincs. Azt viszont tudom, hogy ez volt a leghatásosabb, és a legjobb gyógymód, amit valaha is tapasztaltam. 🙂 Törzskönyveztetni fogom. Ja, nem a kutyát, az már O.K. , hanem a módszert! 😀
Az én terápiás kutyám!
Hát, valahogy így mentette meg a Spyke, és az ő szekrénye a következő napjaimat. A kúra hatásos volt. A gyógyszerek nevét, és a dozírozást direkt nem írom le, mert nem éppen a szakma szabályait szem előtt tartva, vagy éppen a protokollt betartva szedtem. Egy kis kombinálás volt azért benne. A terrierterápiás kezelést, pedig naponta többször alkalmaztam! 😀
Végül, miben hasonlítunk egymásra Spy-al? Nos, túl azon, hogy ugyanazokat a gyógyszereket “esszük”, és Ev szerint makacs vagyok, mint a PRT, bár emlegetett öszvért is- hiszen orvosról hallani sem akartam, még a legnehezebb órákban sem- leginkább abban, hogy türelmetlen vagyok. Mindent azonnal szeretnék. A gyógyulást is. Ez ügyben sajnos meg sem közelítem Spy-t. Ő sokkal gyorsabban regenerálódik és gyógyul mint én!
Kezelőorvosom…
Na majd legközelebb…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: