Úszólecke Vol.1…

Azon a nyáron rettenetes meleg volt. Az az igazi kánikula, amikor levegőt venni sem volt kedvem, mert még az orrnyálkahártyámat is égette a hőség. Nem mondom, hogy hősiesen szenvedtem, inkább hol nyűglődtem, hol mérgelődtem, és közben annyira vártam vissza a telet, hogy még a napokat is számoltam. 🙂

Spyke, pedig egész nap csak dőlt egyik oldaláról a másikra, hol a hűvös kövön, hol a cool pet matracon hűsölve. Egy olyan matracot én is elfogadtam volna, mert az legalább pár fokkal leviszi a testhőt. De a kutyát mégsem lökdöshettem le róla. Maradt hát a sötétítés, és a klíma. 

Ez, azonban csak ideiglenes megoldás, és működik is úgy egy napig, mert ha az embernek egy aktív PRT a kuyája, akkor bizony,  hőség ide, hőség oda mozgatni kell, különben még nehezebb lesz vele, a “melegházban”.

Éjszakánként, bámulatosan lehűlt a levegő, -volt vagy 34 fok- és én a nyitott ablaknál szenvedve, tervet  kovácsoltam, – miközben diszkréten csordogált az izzadság a gerincemen- hogy meglegyen a kutyánk napi mozgása is, és mégse kapjon hőgutát sétakor. Nehéz ügy volt, hiszen javában tombolt a nyári szünet, a szabad strandokon egy zsebkendőt sem lehetett már leteríteni, és különben is, valami olyan megoldás kellett, amikor még csak miénk a vízpart, különben hallgathatom a strandolók jajveszékelését, hogy hű, rálépett a kutya a pokrócra, megszagolta a papucsot, stb. Maradt hát a kora reggel, és az éjszaka. Az éjszakát, mégis gyorsan kizártam, mert megfigyeltem, hogy a bulizók, bizony nem igen hagyják el a vízpartot, még sötétedéskor sem. 🙁

Akkor hát, legyen a reggel. Egy órával még korábban keltünk. Mondjuk észre sem vettem, mert abban a dögletes kánikulában úgysem tudtam aludni. Bevágódtunk a kocsiba, és irány a tópart. Az előző napi strandolásra és éjszakai bulira csak az eldobált ételmaradékok, sörös és cigis dobozok, pelenkák? , és egyéb, egyszer használatos dolgok emlékeztettek. Megállapítottam, hogy embernél mocskosabb lény nem létezik, és mekkora igénytelenségre vall, hogy másnap ugyanebbe újra belefekszenek a pokrócaikkal. Egy nádashoz közeli kis bejárót, azonban még elég tisztának találtam ahhoz, hogy ott úsztassam Spy-t.

Csurom vizesen, hajnalban…

Miután kimérgelődtem magam, előhalásztam az aqua toy-t és indult a móka. Tópart,

Napkelte, a stégen…

úszás, futás, irigykedés, ásás. Így ment ez napokig, és a jutalmam egy ázott, fáradt kis kutya volt, aki békésen szuszogott otthon a kánikulában, és cserébe, beérte egy sötétedés utáni erdőzéssel esténként. 

Amikor elmeséltem Petrának, hogyan fárasztom le Spyke-t, nagyon fellelkesedett. Érthető is, hiszen neki is egy vásott terrier mozgásigényét kellett kielégítenie.

Erdőben könnyebb…

Mivel, ő korán járt dolgozni, és nem tudott hajnalban jönni, anyukájának jutott a hálás feladat, és hozta a kutyusát naponta, így, már két terrier tombolt a vízparton, reggelente. Hamar kiderült, hogy az aqua toy-t nem terriereken tesztelték. A nyárfa virágzáskor ismert, fehér szöszmösz beterítette a partot. Úgy, hogy egy darab nyárfa nem volt 20km-es körzetben sem. 😀 A terrierek aprólékosan és akkurátusan dolgoztak. Előbb kettétépték, majd gondosan kibelezték a játékot. Egy játék, per nap. Ez volt a mérlegünk. Lehetett ott bármi, labda, csipogós labda, faág, csak az kellett, ami a másiknál van. Helyből ugráltak hasast a vízbe és úsztak versenyt naponta. 

Mikor elfogyott mindkét család játék készlete, beugrottam a kutyás boltba. Hihetetlen szerencsém volt, mert éppen kiárusították az aqua toy-t. 

– Petra! Képzeld 150 Ft a játék. Mennyit vegyek nektek?

– Mennyi van?

– Hát, ebben a boltban úgy 10 db, de még körbetelefonáltatok a láncban, és bekérem minden boltból a készletüket. Megvesszük?

– Naná! 😀

Így szereztünk 19 db játékot, azon a nyáron. 🙂 A hőség nem enyhült. Volt, hogy egy-egy játék strapabíróbbnak bizonyult mint a többi, és lógó béllel ugyan, de még kibírt pár napot. Tartalékoltunk ahogy csak tudtunk, de eljött az a nap, mikor már az utolsó darabokat feszegettem ki két terrier pofájából, hogy kihúzzuk nyár végéig. Ezeknél az esteknél, Pokróc és Pokrócné

Pokróc és Pokrócné…

a két terrier, egyaránt engem talált a világ legutálatosabb emberének, aki képes elrontani a szórakozásukat. 🙂

Ez most komoly?

Miután kimerültek az úszásban, egymás fejét víz alá nyomásban, ásásban, veszekedésben, kergetőzésben, Spyke és én elindultunk haza. Nekem mennem kellett dolgozni, de Petra kutyusa és a Anyukája, rendszerint még maradtak. Annyira megtetszett nekik a kis rejtett öböl és a mini strand, hogy a nagy tömeg érkezéséig, – ami a másnapi beszámoló szerint, úgy 9-10 között volt- napoztak, pihentek. A kislány kutya, ilyenkor már csak pihegett a pokrócon, a Nagyi még olvasgatott, egy kicsit úszott néha. A terrier fárasztás tökéletesen megoldódott, minden nap. Délutánonként, jött is a telefon Petrától, hogy miután hazaért, elő sem jött a kutyája, hogy üdvözölje, mert annyira kiütötte magát. Aznap is. 😀

Érthető hát, hogy az aqua toy nagy kincs volt. Mindannyiunknak. 🙂

A Szent Grál…

Egyik reggel, éppen az utolsó dobásra készültem, – már különben is, rég indulnom kellett volna, mert aznap, emlékszem jött a főnököm, szóval eléggé késésben voltam- és a két terrier ülve figyelt a parton. Ugrásra készen. Azért ültek, mert addigra már rendesen elfáradtak, én pedig már számolni sem számoltam, hány hosszt is úsztak aznap.  Szóval, röpül a játék, jó messze a nádason túl. Spyke rám néz. Ő ugyan be nem megy. És elkocogott, az árnyéba, egy fa alá. Petra anyukájával mindent megtettünk, hogy legalább az ő kutyájukat beküldjük még egyszer. Kavicsokat dobáltunk, mert a csobbanásra mindig ugrottak eddig, de akkor hiába. Úgy tűnt, a hülyeség ragadós. Mindkét terrier hátat fordított nekünk, és elrobogtak, ásni.

Közben, csörgött a telefonom. Már csak ez hiányzott. Biztosan a főnököm, és a meleg miatt ő is, egy olyan, előbb jön, előbb megy tervet eszelt ki. Megnyugodva látom, hogy csak Petra hív.

– Szia. Kint vagytok még a tónál?

– Igen! De lassan indulunk. Már elég melegen süt a nap.

– Légyszi! Add Anyámnak a telefont, mert hiába csörgetem, ő nem veszi fel a sajátját, pedig valami fontosat kell mondanom.

Körülnézek, és a két terrieren kívül, nem látok senkit a parton.

– Figyelj Petra! Várj egy picit, mindjárt visszahívunk. Most nem tudom adni.

– Miért? Mi baj van?

– Nincs baj! Nyugi!

– Akkor? Hol van?

– Hát! Izé. Öööööööööööööö, Anyád épp most úszott be az aqua toy-ért! 😀 😀 😀

Döbbent csend, majd vihogás a telefonban.

– Ha kijött, adj neki egy kis jutalomfalatot!

Hiába, terrier és nagymama fárasztásban és úsztatásban, egyaránt jó vagyok.