Hétköznap reggel. Már megint kicsit csúszásban vagyunk. Nem miattam, én mindig pontosan kelek, készítem a kávét, reggelit. Van egy lustaság – igen Spyke – aki mindig húzza még az időt.
Már indulunk?
Ágyban lustálkodás közben, minden reggel, gondosan megmossa a kezem, arcom, aztán visszaalszik, legtöbbször úgy hogy a vesémbe fekszik. 😀 Nehéz otthagyni, és indulni, de menni kell.
Már cipőben és kabátban vagyok, elpakoltam a kulcsaim, mikor még a kutya nyújtózik egyet, kiugrik az ágyból, és jön. Mehetünk sétálni. 🙂 Általában nem viszek semmit magammal reggel, – se telefont, se egyéb értékeket, hiszen elég sok a kocsifeltörés az erdei parkolóban- mert szeretem békésen, csendben indítani a napot. Nos, ezért sincs túl sok kép a reggeli törzsközönségről.
Aznap reggel is a szokásos erdei kört rójuk, amikor beérjük a bordeux-i dog havert. Félelmetes, impozáns méretű, jámbor óriás. Spy, mindig fricskázza egy kicsit, például imádja ledönteni a földre, és csipkedni a lábát, fülét. Viccesek együtt.
Jó barátok…
Aznap reggel is csak bóklászunk közösen, ők már hazafelé tartanak, amikor váratlan lábdobogás hallatszik mögülem. Fura érzés, mikor valaki a füledbe zihál, mert úgy örül neked, és közben a fejed búbjáig pattog. Beér minket Bongó az aierdale terrier. Egyedül. Róla már írtam korábban. https://terrierterapia.cafeblog.hu/2014/04/25/rossz-kutya-jo-kutya-bongo-tortenete/
Őket is ismeri minden kutyás a környéken. Reggelente futni szoktak, szóval nyilvánvaló, hogy a Gazdija még a közelben van. A bordeux-i dog, és Gazdája közben hazafelé indul, mi pedig folytatjuk a kört. Bongót ezzel, döntéskényszerbe hozzuk. Vagy elindul hazafelé a majdnem szomszédaival, vagy jön velünk. Nem kérdés. Megnyertük. Spy vezeti a menetet, Bongó jön mellettem. Ezek szerint a Gazdája még az erdőben lehet, és biztosan keresi.
A reggeli nordic-os csapat közelít szemből. Már messziről kiabálva, kérdezik.
– Már két kutyája van?
– Nem! Ő nem az enyém. – válaszolom, miközben Bongó, aki mindig is az iskola éltanulója volt, bemutatja azt a jobb oldalon láb mellett szorosan haladást, ( ál)gazdira szegezett tekintettel, amiért anno a fél vesémet odaadtam volna, ha Spy akár csak egyszer is megcsinálja a suliban. 🙂 Én, pedig önkéntelenül is nyúlok a zsebembe és dicsérem a kutyát, aki persze mint mondtam, nem az enyém.
– Okos vagy Bongesz!- és simogatom a fejét. Jutifalat lecsúszik. Spy, visszajön megnézni, hogy miről maradt le, és ott állok két vigyázzban ülő kutyával, akik közül mint tudjuk, csak egy az enyém. 😀
Melyik is az enyém?
A nordic walking-os csapat, ezután teljesen összezavarodva halad tovább. Néha hátra pillantanak, hogy biztosan jól értették-e amit mondtam. Bongó pedig nem tágít. Kitartóan sétál, póráz nélkül, lábnál. Kicsit miénk most az erdő, van időnk még a pakolóig érünk. Közben, remélem, hogy a Gazdija majd ott vár, vagy legalábbis összefutunk valahol. Ahogy kocog mellettem a kutya, eszembe jut, hogy van bilétája, csak nálam nincs telefon. Lassan beérünk a parkolóba. Látom, hogy egy reggeli futó – róla tudom, hogy mindig van telefon nála- éppen indulni készül. Futásnak eredünk, ráordítok a kutyákra, hogy Marad! – mire mindketten lefagynak, én pedig szabályosan bevetem magam az éppen indulni készülő férfi kocsija elé. Lefékez, de nincs ideje, hogy elküldjön melegebb éghajlatra, mert már hadrom is, hogy miért kell a telefonja.
Hívjuk Bongó Gazdit. Nem veszi fel. Ott állunk tétován, hogy mi legyen, és végül úgy döntök, várunk még. A futó elköszön tőlünk és haza indul. Spy nem bírja ezt az egy helyben álldogálós műsort, így újra elindul, hegynek fel. Bongó utána. Hát, akkor nem kérdés a kérdés, maradunk még, és sétálunk. 🙂
Mivel nem szívesen távolodnék el a parkolótól, pórázra veszem Bongót, és úgy megyünk Spy után. A kanyarban újabb ismerős tűnik fel. Spyke bichon barátnője is sétából hazafelé tart, a Gazdival. Messziről kiabálunk egymás kutyáinak, és örülünk, hogy találkoztunk. Spyke, megszagolja a kislányt, és mindketten boldogan futnak felénk.
Ők ketten barátok…
Közben Bongó szabályosan ül, láb mellett.
– Van még egy kutyád? -hangzik a kérdés, immár másodszor aznap. A szitu ismét kevésbé magyarázható, hiszen most már pórázon, bilétával, mellettem ül az aierdale. Mindegy, belefogok a rövid ismertetésbe.
– Nem az enyém, csak a barátnőmé, akivel együtt jártunk kutyasuliba. Egyidősek Spy-al. Itt laknak a közelben, és a Gazdija fut valahol, ő meg, mint mindig lelépett. Képzeld…
Folytatnám még a mesét, de egyszer csak egy hatalmas rántást érzek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem landoltam én is a kis bichon-on, akire hörögve rávetette magát Bongó.
– Szedd le róla! Ne engedd el!
– Nyugi! Fogom! -és közben csavarok egyet a nyakörvön, – ahogy a Vadásztól tanultam- hogy Bongó kiköpje a bichon-t. Közben fél szemmel Spy-t lesem, de ő csak távolról nézegeti a csajok háborúját.
– Ne engedd ide! Vedd fel! – zihálom, miután lefeszegettem a kutyát a kis csajról.
– Nem fog odamenni, fél!
– Megyünk majd sétálni?
– Jó, hívjuk egymást.
Gyorsan kocsiba ülnek, én pedig ott állok az ismét dr. Jeckyll-é vált, Mr. Hyde-al, – jó, jó tudom, hogy Bongó lány 🙂 – aki idő közben lenyugodott kissé, és újra fegyelmezetten ül mellettem. Teljesen elfelejtettem, hogy az igen iskolázott hölgy egyetlen hibája, hogy nem bírja a pici kutyákat.
Enyhén zilált idegekkel, éppen, Spy befogásán ügyködöm, amikor egy kocsi fékez mellettem, és hozza rám a frászt. A futó, aki hívta Bongó Gazdiját. A kezembe nyomja a telefont, és már vonalban is van a barátnőm.
– Szia! Nálam van Bongesz!
– Basszus! Hazáig együtt futottunk, bejöttem fürdeni, és ezek szerint visszament még az erdőbe. Nincs az a villanypásztor ami kifogna egy terrieren.
– Hát valószínűleg így történt.
– Jól van. Hagyd ott, majd hazajön.
– Dehogy hagyom! Várj meg viszem haza!
Megköszönöm a futó fáradozását, és megnyugtatom, hogy házhoz szállítom a csomagot, nem lesz semmi baj.
Célegyenesben vagyunk. Már csak össze kell kötnöm a két terriert, – áldom a kiképző pórázom, hogy két karabiner van rajta- és bevarázsolni őket a kocsiba. Spyke-nak esze ágában sincs hazamenni. Csel következik. Bongeszt etetem, némi mutatvány kíséretében, mire odajön a kis féltékeny PRT is. Karabiner csattan, és rögtön két kutya húz a kocsi felé.
A parkoló időközben megtelik. Újabb futók, kutyások jönnek, akik pontosan ismerik a két kutyát, és ismerik Bongesz Gazdiját is. Elszörnyedve nézik, hogy betuszkolom fényes nappal a kocsimba más kutyáját. Bongó vidáman beugrik, Spy-t húzza a pórázon maga után. 🙂
Egyikük még utánam kiált.
– Hová viszi? Nem a maga kutyája!
– Haza! -válaszolom, és csak ezután esik le, hogy ez elég félreérthető volt.
Éppen indulok, mikor a visszapillantóból látom, hogy a 17 kilós tacskó Gazdija, – egy idős néni, olyan házmesterekre hajazó precizitással- felírja a rendszámom! Közben széles gesztusokkal hergeli a parkoló népét.
Ehhez már végképp nincs kedvem. Elindulunk haza. Bongeszékhoz haza. 🙂 A két kutya pontosan úgy utazik mint mindig, ha az én autómban vannak. Spy -é a jobb első ülés, Bongóé a jobb hátsó. Egy hang nélkül utazunk, teljes nyugalomban. Végre egy kis csend is van a mai napban. 🙂 Nézem őket, és pontosan az az érzés fog el mint mindig, ha terriereket látok. Tudom, hogy Bongó kifinomultsága, lány létére leginkább egy láncfűrészes gyilkoséhoz hasonlítható, és, hogy Spy sem minta kutya. Emlékszem, hogy egymást tanították fetrengeni, pocsolyázni, sarazni, vadászni stb. Vérterrierek. Igazi gengszterek, akikre nem lehet haragudni. Az pedig, biztosan csak valami véletlen lehet, hogy az általam ismert valamennyi terriernőcske hasonlóan pokróc stílusú. 🙂
Térdig koszos terrierek…
De semmi másra nem cserélném el őket. Imádom, hogy rosszak, szeretem, hogy terrierek. Ízig-vérig. Mindketten. 🙂
Bongó Gazdija már vár minket. Elmesélem a reggeli sztorit, miközben folyamatosan a hátam mögé nézek és várom, hogy a körözött autóm miatt lecsapjon rám a Rendőrség, hiszen visszaeső gazdás kutyatolvaj vagyok. 😀 Most, azért örülök, hogy nincs nálam a mobilom, legalább nehezebb előkeríteniük, hiszen bemérni tuti nem fognak. 😀
Egy kis műdorgálás után, a két 9 éves kutya elkezd játszani egymással. Úgy, mint ha 9 hónaposak lennének. Mindent beleadva, terrier módra. Van itt minden, kergetőzés, fogcsattogtatás, morgás, két lábon lökdösődés, csipkedés, sárba hempergetés, lökdösődés, műbalhé. Én pedig megnyugszom. Végre nem kell lefogni, megvédeni senkit, és elmagyarázni, hogy nem bánt, csak így játszik, meg, hogy nem az én kutyám. 8 évet repültünk vissza egy pillanat alatt, ők mindig, ott folytatják, ahol abbahagyták. 😀 Mi terrieres mamik, arcunkon széles mosollyal nézzük, hogy milyen cukik. A láncfűrészes és a baltás. 😀
Lassan elbúcsúzunk, és kifelé megyünk a kocsihoz. Bongó és a Gazdi kikísérnek. Nyitom az ajtót és Bongó ismét megpróbál beugrani hozzánk. Hiába, imád autózni, és a mai nap is eddig tök bulis volt! 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: