Vadetetés…

A névnapomon történt. Hívott a Vadász, hogy csatlakozzam hozzájuk, egy jó kis vadetetésre. Kaptam magam és Spyke-t, autóba ültünk, és már robogtunk is a megbeszélt találka helyre. 

Mivel kissé tartottam a tréfáitól, és az esetleges meglepetéseitől, a szokásos túlélő felszerelésem mellé, ezúttal kesztyűt, sapkát, – bár Evelin után szabadon, én usánkán gondolkoztam –  is csomagoltam.  Megnyugodva láttam, hogy a plató tele van. Egy bála szalma, egy kupac morzsolt kukorica, és némi csöves kukorica foglalta a helyet. 🙂

Beültünk hozzájuk, és elindultunk. Igazán kellemes érzés volt hogy, miközben minden fogtömésem, és vesekövem ugrált, – tudniillik a Vadász azt hitte a Dakar-on van-  három kutya próbált egyszerre, az ölembe helyezkedni. Miután a pilóta megelégelte a három navigátor zizegését, és az utas hangos panaszkodását, elbődült, és onnantól kezdve mindenki vigyázz ülésben utazott tovább. Nimi nem bírt magával, ezért lelassítottunk, és kiraktuk, Gyerünk! Irány a vadetető! – vezényszóval. 🙂

Ezután, már sokkal kényelmesebb volt az autózás, mert már csak Spy toporgott az ölemben. 🙂 Maradt hát idő a Vadász kedvenc sportjára, ami abból  áll, hogy ő vadászul beszél, én pedig elmagyarázom, városi nő módjára, hogy az amit mond, szerintem mit jelent. Eközben, a Vadász láthatóan jól szórakozik, és gondolatban jegyzetel, hogy az összes marhaságot megoszthassa minél előbb a többekkel is. Valahogy így hangzik mindez:

– Suta.

– Kétbalkezes. Kurta. Rövid. Nem?- kérdezem.

 A Vadász felnevet!

– Nem! Milyen állat? Mit mondtam?

– Kis őzike. Talán, kicsi lány őzike 🙂 Eltaláltam?

– Nem! Pontosan úgy fogalmazunk, hogy, első üzekedés után a nőstény gímvad.  – sóhajt. Hányszor mondjam még el?

– Nem kell kötekedni! Én is pont azt mondtam. Sosem figyelsz. 😀

És ez így menne a végtelenségig, de szerencsére már csak egy domb, és elérünk a vadetetőhöz. Na? Ki vár ott? Nimi! Persze ő az erdőn át jött. 🙂 Rövidített. Hazafelé, lehet, hogy én is inkább arra megyek.

A komoly megmérettetés még csak most jön. A Vadász betolat az etetőhöz, és felvezényel a platóra, miközben Ő is felugrik. Elsőnek, legurítjuk a bálát. Aztán, kapok egy lapátot – ami már önmagában is dög nehéz, miből lehet ez, valami meteoritból? -,  hogy kezdjük el közösen lelapátolni a szemes takarmányt. Nekikezdek, és a lapátról mindenfelé pereg le a kukorica, leginkább a platóra, és legkevésbé a földre. Nagy, széles mozdulataival a Vadász már egy csomót lelapátolt, mikor megelégeli a bénázásom, és morog valamit arról, hogy legközelebb berak egy homokozólapátot is, azzal biztosan menni fog a dolog. 

– Mindent hallottam! Szerintem, meg egy billencs kéne Neked! – replikáztam.

Végül, hogy hasznos legyek a csöves kukoricákat dobálom le, és elvágom a bála madzagokat. Újra a földön vagyok. Spy boldogan fekszik bele mindenbe, és kostól meg mindent – leginkább vadkakit- , rohangál fel-alá, majd hempereg még párat, hogy lássam micsoda tökéletes boldogság is mindez egy kutyának.

Ezt, csak a rokonaim szeretik, a varacskosok…

Parfümözés közben…

Miután végeztünk az etetéssel, elindulunk egy közös sétára. A belső körbe megyünk, és új részeket fedezünk fel. Közben a Vadász és én arról beszélgetünk, hogy miért is ne fotózzam a kutyáit, meg őt, és miért nem akar kommentelni sem.

– Tudod, az Asszony és az Öreg is olvassák amiket írsz. Legutóbb egy vadászat után is jöttek olyan megjegyzések, hogy gyűlölöm a vadászokat stb. Ez bánt, és bár sokan írják, hogy szeretik a Vadászt, én megmaradnék csak nektek, így a háttérben.

– Ne foglalkozz velük. Ezekre én sem reagálok. Tudod, ha belekezdenék egy vitába arról, hogy milyenek a nagybetűs VADÁSZOK, ERDÉSZEK akkor sem értenék sokan. Nézd meg csak a mai napot. Még mi itt -10 fokban dolgozunk, hóban fagyban – na jó én csak kicsit 🙂 – ők otthon ülnek a meleg lakásban és írogatnak ész nélkül. Ha pedig, véletlenül megsérül egy kutya, akkor meg mindennek elmondanak, csak azt nem értik, hogy vadászatra nem műtővel, orvossal és rohammentővel indulnak a vadászok.

– Pedig Whisky-ért én is mindent megtettem.

– Tudom! Ne is emészd magad ezzel. Nézz rájuk, nézz rá erre a három kutyára. Kinek van jobb élete náluk? Ha ők választhatnának, biztosan tudom, hogy Téged választanának. Mert nekik így jó, ez az életük. Teljes életük van. 🙂

És! Mivel mindig értettem hozzá, hogy úgy dicsérjek, ahogy mások szidnak, még gyorsan hozzátettem.

– Tudod, én vega vagyok. Szóval mondhatok ilyesmit. Azok akik otthon ülnek a fotelben, és szidnak, vajon mennyire fintorognak egy húsboltban ? Vagy sírnak -e mint én, ha elmegy mellettük egy állatokat szállító kamion? Az én szememben nem a vadászat a legrosszabb,  nálam mindennek a legalja a vágóhíd. 

– Kösz! Akkor megnyugodtam, hogy van nálam is lejjebb. 🙂

Láttam, hogy bántja a dolog, szóval próbáltam csendben maradni, és csak nézelődni. Elértünk egy kis tisztásra, ahol már lassan véget ér a vadészterület, és látszanak a házak a közelben.

Innen már, lassan  visszafordulunk…

Egy csomó csipkebogyóbokrot találtam, és még C vitamin kúrát tartottam, csodás felfedezést tettem. Egy kismadár raktározott a gyümölcsből. Annyira okos, hogy egy csipkebokorban lakik, óriás tüskékkel körülvéve magát. Igazi kis erődítmény.

Okos megoldás…

A kutyáink tombolva élvezték a sétát. Minden vadnyomot követtek, és felváltva rohantak elő az erdőből.

Klassz kis séta…

Egy pocoktúrásokkal teli részen egyszer csak megláttam valamit.

– Spyke! Hozzám! – visítottam.

Jövök!

– Mi a baj? – kérdezte a Vadász.

– Nézd! Ott a pocoklyukak felett fél méterrel köröz egy sas! Hihetetlen! Nem fél az emberektől sem.

– Egy micsoda?

– Sas! Láttam a természettudományos csatornákon, hogy egy kecskét is képesek elrabolni. Spy pedig kisebb mint egy mezei nyúl. Mondjuk a fülei nem biztos. 🙂

– Hogyan tudsz ennyi marhaságot összehordani? Itt nem élnek sasok! 

– Akkor az mi?

– Sólyom.

Sajnos már nem emlékszem, hogy milyen sólymot mondott, de később megnéztük a fészkét is. Jó nagy volt. Elsőre gólyafészket mondtam volna, de nem mertem megszólalni.

– Tudod mi az a sólyom? -kérdezte.

– Hogyne tudnám. Láttam azt is a NatGeo Wild-on. Megjegyeztem, mert saluki-val együtt vadásztak vele. Kutyában pedig jó vagyok. 😀 Szóval,  a sólyom – és itt megadtam a kegyelemdöfést aznapra-  egy karon ülő, vadászmadár, sapkában. 🙂

El nem tudom mondani, hogy ezt azóta hányszor ismételtette el velem, és biztosan tudom, hogy a névnapom óta ez viszi a prímet, letaszítva  a gím rudlit  a dobogóról, pedig arról még nem is meséltem.

Majd legközelebb…