Flúgos futam…

Karácsony előtt történt. Félelmetes gyorsasággal múltak a napok, és egyre nőtt a nyomás a drága városlakókon- köztük rajtam is- , hogy bevásároljanak az Ünnepre. 

Én, aki nagy ívben kerülöm a tömeget, mégis minden lelkierőmet összeszedve elindultam – Aranyvasárnap, hát mikor máskor- hogy beszerezzem a menüm hozzávalóit. Ajándékot, kizárólag neten rendelek, mert így nem kell nyomulnom a plázákban. / Itt is lehet hibázni. Történetesen úgy, hogy addig vacakoltam a rendeléssel, míg végül a csomag az ünnepeket egy raktárban töltötte, és december 28.-án érkezett meg. /Megjegyzem, nem is értem miért cinkelt meg a Vadász annak idején azzal, hogy az erdő vasárnap is nyitva van. Durván általánosít, de ezt mindig is tudtam. Az, hogy városi nő vagyok, és lila kabátban kirándulok, meg színes gumicsizmában, nem jelent egyet azzal, hogy non-stop shoppingolok. 

Szóval, hősiesen kiválasztok egy közelben lévő,  nagy alapterületű boltot, és betolom a kocsim. Füldugót is kellett volna vinnem – konstatálom- , mert ennyi hallás károsodottal nem gyakran kerül az ember egy közegbe, ami mellé még diszkréten bömböl valami karácsonyi zene is. Egyből ünnepi hangulatba kerülök, és egy expresszvonatot megszégyenítő sebességgel száguldok végig a sorokon. Célegyenesben vagyok. Beállok a pénztárhoz. Vajon mennyi esélye volt annak, hogy velem egy időben végezzen a leglármásabb család is, két lurkóval, akik teljes hangerővel bömbölnek karácsonyi gyermekdalokat a fülembe, miközben mindkét vesém porrá zúzzák a kocsijukkal? Szerintem nagyobb, mint gondoltam. 😀

Hát ezek után, leszakadt vesékkel és zilált idegrendszerrel hívom Evelint. Megérdeklődöm, hogy nem szeretne-e kiszabadulni kicsit a nagyvárosi dzsungelből. Szerencsémre, de.  Tehát megcélozzuk a rétet. Úgyis kell még némi dekoráció – értsd fagyöngy- a lakásba. 

A fent említett szerkómban és a tetőtől talpig narancssárga terrierrel elindulunk. Kicsit párás, ködös idő van, de végre csend. Mint két kamaszlány, vihogunk és beszélgetünk, mesélünk, miközben Spyke a szokásos útvonalat járja be. Megígértem Evelinnek, hogy a legjobb fagyöngyös helyre viszem, ami egyet jelent azzal, hogy elindulunk a vadak főútvonalán. Mondjuk erre már veszítettem el barátnőket – erről szólt ez az írásom https://terrierterapia.cafeblog.hu/2015/09/19/teli-mese/– szóval egy percre sem felejtem el, hogy mélyen bent vagyunk a belső körben. Spyke élvezi a dolgot, és úgy tesz mint mindig. Rám néz, majd “megbeszéljük” a találka helyet. Ő beveszi magát az erdőbe, mi pedig megyünk fagyöngyözni. 🙂

A legjobb lelőhelyek egy szakadék peremén vannak. Ami itt még 8-10 m mély még, és végül a domb alján teljesen kisimul. Szóval bemászok, és egy ígéretesnek tűnő gömböt célzok meg. A gumicsizma nemigazán jó ötlet, ha nedves, ködös időben, mohos fákra kell mászni. Szóval csúszkálok is rendesen, – miközben megfordul a fejemben, hogy ha most ide bezúgok, akkor vagy 1. Kimászok a szakadékból a rókalyuk felé, amennyiben nem töröm össze túlságosan magam, 2. Telefonálok és kihúz a Vadász a  kocsijával. Francba elfelejtettem szólni Neki, hogy kint vagyunk. 3. Kijön a katasztrófavédelem, meg a hegyi mentők és este megnézhetem magam a Híradóban- de szerencsére az utolsó pillanatban megkapaszkodtam és csak fenékre estem. Szóval nem lett bajom, így megkérem Evelint, hogy próbáljon meg lehúzni egy ágat, amint szintén sok fagyöngy van. Itt újabb bénázás következik, majd végül egy kis ágat sikerül letörni. A reccsenésre lóhalálában megérkezik Spyke, aki azt hitte neki szedtem botot. 😀 Miután látta, hogy ez csak ócska fagyöngy újból lelépett. 

Közben Éppen azt mutatom meg élőben Evelinnek, hol vesztettem el a csajokat, kutyástól annak idején. Ő néha hátranézeget, és keresi Spy-t, de megnyugtatom, hogy mehetünk tovább, mert mire oda érünk, ahol el kell fordulnunk, ott lesz a kutya is. Aki nem látta, nem hiszi el, de ez tényleg így működik. Mire a fordulóhoz érünk, utolér Spyke. Teljes gőzzel fut. Végül kb. 50 km/h-val beveszi a kanyart. Magamban ujjongok. Fárad a kutya. 🙂 

Spy, éppen a katlan oldalában nézeget valamit, talán még kotor is egy kicsit, mi pedig tovább nevetgélünk Evelinnel, – emlékszem, lelkesen ecseteltem, hogy a fagyöngy csak egy betegség a fákon, és amikor leszedjük, nos az kb. olyan, mintha a körömgombától szabadítanánk meg- és itt félbeszakad a mondanivalóm, mert meglátom. A domb tetején egy nagy mezei nyúl eszeget. Előbb suttogom csak, hogy: Spyke! Gyere gyorsan! Ott egy nyuszi! Majd miután látom, hogy hármasugrásban megindul felém a kutya, a nyúl pedig lelépett, legyorsulom a terriert, teljes gőzzel, ordítva futok fel a sáros dombon. Gumicsizmában, és közben mutatom az irányt. A nyúl már árkon bokron túl van, de az élő coursing lehetőségére mindig lecsapunk. A nyoma még érezhető, és végre rááll a PRT. Vadász üzemmódban van. Orra a földön, és cikcakk vonalban követi a nyomot. Meg a nyulat. Evelin közben a hasát fogja, ilyet eddig csak rajzfilmekben látott. Valóban furcsa látvány lehetett kívülről amint üldözőbe vettem a nyuszit. 🙂 Jól van na. Én vagyok a szem. Spy az orr. 😀

Spy nyúlüldözőben van, mi pedig sétálunk tovább, mert a következő állomás a rókalyuk, és elégedetten konstatálom, hogy ma már biztosan nem kell plüsst rángatnom este. 🙂 Spyke térdig lógó nyelvvel, vigyorogva ér utol. Legyorsul, és elsőként ér a rókalyukhoz. 🙂

Gyertek már…

Mi Evelinnel még átvágunk az újra hajtó mentamezőn, és elérjük a rókalyukat. Nocsak. Nocsak. Ismét lakják. Honnan tudom? Elég csak ránézni. Az eddigi két bejárat mellé, nemrég a rókakoma fúrt egy friss, harmadik, szerintünk “C” lépcsőházat. Spyke benéz, de nincs itt semmi érdekes.

A “C” lépcsőház…

Még gondosan körbepisili, miheztartás végett a bejáratokat, és a kis csapat tovább indul.

Lassan kifelé megyünk a katlanból, és még van egy “pompás” látnivaló hátra. Tudniillik, pár napja találtam egy teljes felső állkapcsot, szájpadlással, ami még a nyelvész Ev kíváncsiságát is felkelti. Megcélzom a területet, de Spy új mókát talál magának. A katlan oldalában egy letaposott füves részen fetreng. Felrohanok, hogy megnézzem mi az, és mentsem a menthetőt. De már késő. Mire odaérek, a kutya rózsaszín. A vértől. Nem a sajátjától. A mellény ugyan felfogta a nagyját, de még így is levérfarkasozzuk. 🙂

Azonnal kapcsolok. Vadászat volt. Éjszaka. Megmutatom Evelinnek a nyomokat. Keréknyomok, még frissek, és két helyen vér, amit még nem szívott fel a föld. Spy szimatol, gondolom forog a film a tegnap éjszakáról a fejében. Tetszik neki, nagyon. Látom, hogy tudja, kik voltak kint, mert a kutyalábnyomokat is gondosan végigszimatolja, meg minden fűszálat. Közben, Ev elnevez nyomkeresőnek. 🙂 Semmi ilyen tulajdonságom nincs, csak sok időt töltöttem a Vadász mellett, és figyeltem mindig a meséire. Lehet, hogy az állatok nemek szerinti elnevezése nem az erősségem, de látom, hol járták ki a vadak az ösvényt, hol fészkelnek kismadarak, hol jönnek le autóval a vadászok, és így tovább.

Betárazva télire…

Azért, hogy teljesen vadászat feeling legyen,  lövés dörren. Messziről ugyan, de hallani. Spy fülel. A puska hangjától bezzeg nem fél. 🙂 Ránézek Evelinre, és látom, hogy kikerekedett a szeme.

Megnyugtatom, hogy nem leszünk karácsonyi lakomák, szóval kispurizunk gyorsan. Közben még mérgelődöm egy sort azon, hogy vajon melyik tehetséges vadász felejtette el átállítani az óráját téli időszámításra, hiszen még csak 4 óra van. Mi időben vagyunk.

Gyorsan törlöm az állkapocsnéző programot, és felmérem, hogy csak két mezőn kell átvágnunk és kiérünk a földútra. Ott tuti biztonságban vagyunk. 🙂 Gondolkozom még, hogy hívjam-e a Vadászt, de nem merem megkockáztatni azt a szidást ami rám várna, hogy finoman fogalmazzak. 🙂 Így gyorsan összeterelem a kis csapatot, és Spyke-t póráz nélkül magam mellé állítom. Lábnál követ, illetve kicsit lemaradva kullog utánunk. 🙂 Tudtam, hogy már jól elfáradt, szóval nem volt nehéz dolgom. Az utolsó részen egy facsoportból bukkanunk ki, és két vadászles is van a környéken, szóval itt már póráz van, és én megyek elöl. Szerencsére senki sincs a közelben, így gyorsan kijutunk a földútra.  Fagyönggyel és egy fáradt PRT-vel, tesszük meg az utolsó néhány km-t.

Hát nem megérte?

Visszafelé – Ev legnagyobb megkönnyebbülésére, miszerint nem ölben kell tartania a kis vérfarkast- , már hátul utazik Spyke. 🙂

A hazafelé vezető úton, amikor azt hiszem aznapra már véget ért minden megpróbáltatásom, meglátom a közeli kisboltnál sétáló német juhász lánykát. Behúzom a nyakam, igyekszem feltűnésmentesen elautózni mellettük, de a Gazdája észrevesz, és lelkesen integet. 🙂 Persze! Mert este és vasárnap van. A kutyatolvajlás ideje. 😀