Régebben – még kutyás létem előtt- , amikor azt olvastam, hogy a fajtamentők azt írják, hogy “Sportos gazdinak ajánljuk”, mindig elgondolkoztam. Ez meg mi a fenét jelenthet? Ki a sportos? Mondjuk Gazdi, aki úszik, fut, bicajozik, evez? Vagy akár én is, aki csak nordic-ol és bicajozik?
Gazdi…
Akkor most lehet terrierünk, vagy válaszunk mást. Egyáltalán lehet terrier az első kutyánk? Amíg én ezeken gondolkoztam, Gazdi gyorsan beszerezte Spyke-t. 🙂 Villám gyorsan választ is kaptam a kérdéseimre. 🙂
Egy PRT mindig fontoskodik. Egy PRT mindig nyüzsög. Egy PRT olyan örökmozgó, akit képtelenség lefárasztani. Pedig próbáltuk már a coursing-et és az agility-t is. Ezekről itt olvashattok: https://terrierterapia.cafeblog.hu/2014/04/11/a-nagy-sportag-valaszto-1-resz/,https://terrierterapia.cafeblog.hu/2014/04/17/a-nagy-sportag-valaszto-2-resz/.
Ezek azok a tények,- nyüzsög, fontoskodik, örökmozgó- amiről halvány fogalmam sem volt, mikor beleszerettem ebbe a foltos kis manóba. Az első héten, rögtön kaptam is egy leckét ebből, – erről szólt a https://terrierterapia.cafeblog.hu/2014/03/22/segitseg-egyedul-maradtam/ című írásom- de az, hogy folyamatosan elérjem az ideális- értsd fáradt kutya állapotot- óriási változtatásokat igényelt.
A reggeli séta minimum fél órás. Vagy egy. Attól függ mennyire aktív éppen a kicsike. 🙂 Ezzel fixen kalkulálnom kell,- csak nekem, mert ez a program mindig az enyém, bár erről nem én döntöttem, sőt még szavazás sem volt róla 🙂 – ha esik ha fúj. Ez, azért igényel némi lemondást. Leginkább az ágyban lustálkodásról. Ami egyáltalán nem teher, sőt. Szerintem nincs jobb dolog, mint kiszállni a mókuskerékből, és amikor anyukák és apukák egymást ledudálva, nyomorognak a dugóban az iskola felé, mi az erdőbe igyekszünk. Nincs sok ember rajtunk kívül. Csak kutyások és futók. Évek óta ismerjük egymást. Jó kis csapat van ott.
A futásról jut eszembe. A másik nagy változás a kutyás létünkben az volt, amikor ráébredtem, hogy képtelen vagyok egy kiképző őrmester szigorával nevelni Spyke-t, szóval nekem máshogy kell jó kutyát faragnom belőle, és lássuk be, nem marad más eszközöm hozzá, csak a mozgás. Ha fáradt, akkor biztosan jó is a kutya. Van egy jó hírem. Még egy PRT is. 🙂
Elméletben ez ragyogóan működött, de elkezdeni kutyával futni, nos az sem egyszerű. Nekem főleg nem. A futás és én, Spyke előtt nem voltunk nagy barátok. Bringa ok. Úszás rendben. Nordic walking is kipipálva, lévén, hogy ebből még félmaratont is teljesítettem. De a futás? Meglátjuk.
A bringa mellett nem tudtam, akartam futtatni, mert csak erdőben lehetne szabadon, – de lássuk be ott még én nem vagyok biztonságban – ön és közveszélyes lévén- , hiszen képes vagyok bármikor fejre esni a köveken, szóval nem vagyok egy született MTB-s-, és ott a kutya vagy lemaradt, vagy elment “vadászni” vagy nemes egyszerűséggel megállt. Szóval a követés mint opció, meg sem fordult a fejében. Soha! 🙂 A bringához meg mégsem akartam kötni, mert akartam engedni abból az elvből, hogy had legyen szabadon. Úszni sem úszunk együtt, mivel engem nem hoznak lázba a tóba dobált botok. Egyenlőre. A nordic walking- szintén úgy nézett ki, hogy caplattam utána a rekettyésben, két bottal a csuklómon – még véletlenül sem volt közös. Vagy ha mégis, akkor otthagytam ahol ásott és, jött később utánam, majd futott el előttem. 😀 Ezt sem akartam pórázos programmá tenni. Ha mozgunk, legyen az közös élmény, és ne egy pórázon húzás, bármelyikünk részéről. 🙂
Nem maradt más. Próbáljuk meg a futást. Hát az maga volt a rémálom. Az a kép, hogy én majd szépen körbefutom a tavat, ami úgy 7 km, két okból tört darabokra. Először azért, mert amikor elkezdtem futni, úgy kemény 500 m után, szabályosan meg akartam halni. Spy és Gazdi simán mentek tovább, én meg szúró oldallal, vöröslő fejjel, hörögve igyekeztem a legközelebbi padig. De úgy döntöttem nem adom fel. Elvégre van egy PRT-m, és a terrierek közismerten kellően makacsok, szóval ebben nyugodtan példát vehetek róla. A következő nap 1 km után álltam meg. Ősszel, novemberben kezdtük a futást, úgy 5-6 éve, és Gazdi rögtön kitűzte a célt is. Ha december 20.-ig lefutom a tó kört, kapok egy profi futócipőt Karácsonyra. Fel voltam dobva. December 6.-án, már a Mikulás pakolt egy csokit az új futócipőmbe. 🙂 Másodszor pedig ott bukott el a dolog, amikor azt hittem, hogy én csak futok elöl, Spy pedig simán követ. Ehhez azért volt pár szava a kutyának is. 🙂 Mehettem előre ahányszor csak akartam, ő tuti ott maradt ahonnan indulunk volna és felváltva ásott, botért óbégatott, vagy békát, siklót szedegetett ki a tóból. De futni, na azt nem akart.
Szuper! Ezután már csak azt kellett kitalálnom, hogyan tehetném érdekessé mindezt egy terrier számára. A módszerem az lett, hogy még én bemelegítek – jó hosszan – addig ő szimatol, ás, stb. Majd elindulunk. Én futok elöl, Spy pedig úgy 300 m-t fut pórázon, kissé mögöttem, hátul. Követő módban, lelapított fülekkel, körmözik. Belendül, és megérzi a ritmust. Elengedem. Már nem akar megállni, fut előttem, élvezi, hogy falkában vagyunk és diktálhatja a tempót. Olyan kis ősi, szánhúzó módban üget, persze nem akasztunk rá egy szánkót, és engem. 🙂 Ha mégis halaszthatatlan dolga akad, – pl. wc, másik kutya feltérképezése – akkor megáll, de én megyek tovább. Amint végez, rohan teljes gázzal, hogy utolérjen, – kap egy falatot- és beálljon elém. 🙂 Egy sétányon futunk a tó körül, távol a forgalomtól. Van egy rész, ahol azonban nem épült meg a sétány, ezt a másfél km-t a műúton tesszük meg, ismét pórázon. Ekkor már elöl fut, nem húz, ismeri a tempóm. Élvezi a mozgást. Ideális futótárs. 🙂 Megy ez közösen, lassan de gyorsan is. Tőlem függ. Ő bírja. 😀 Aztán, mikor újra a sétányra érünk, elengedem. Nyáron, becsobban a vízbe, és úgy fut utánam. Télen nincs csobbanás. 😀 Természetesen a célba mindig elsőnek ér, és természetesen esze ágában sincs mégegy kört futni. Na még mit nem. Az unalmas. 🙂 A félmaratonra ezért, sokszor egyedül készültem, mert nekem akkor gyakran volt 14, vagy akár 20 km-es edzésnapom is.
Ezt a hét km-t, úgy 40 perc vagy az alatt tesszük meg. Tőlem függ. Én vagyok a gyenge pont. 🙂 Szeret velem, velünk futni. Később terepre is mentünk, erdőbe. Ott végig póráz nélkül jön, csak többször lemaradozik, mert több az inger. A futó kutyák, – beleértve Spy-t is – nem kötekednek más kutyákkal. Többnyire tudomást sem vesznek róluk. Ha mégis, elég egy gyors szaglászás és már folytatjuk is az utat. Ilyenkor a lényeg, maga az “utazás”.
Annyira közös programmá vált a futás, hogy többször elindultunk kutyás futáson is vele. Vagy Gazdi, – ők a gyorsabb csapatunk- vagy én.
Versenytársak…
Ő is indul…
Bár a hangosbemondótól fél,
Csak egy kis pánik…
és a kordon mögötti tömeg sem a kedvence, ahogy elindulunk, bevillan neki, hogy itt most valami jó dolog történik, olyan, amit ismer. Nem húz, laza pórázon futunk.
A pasit lehagytuk 😀
A végén meg főleg jó móka, hiszen egy szatyornyi cuccot kapnak a célba érkezők.
Beértünk…
Ja, nem a gazdák. 🙂 Meg érmet is. Na jó, az lehet közös.
Spyke érdeme, hogy képes vagyok a félmaratonra. Már nem csak nordic-ban. 🙂 Természetesen innen is van érmem, és Gazdinak is – az már saját- és még az időm is vállalható. 🙂 Van egy kis parafa táblánk a garázsban. Itt gyűjtjük az érmeket, rajtszámokat.
Az egyik rajtszámunk, bár Spy nevét elírták 😀
Mindannyian. Van aki csak futásban, de van köztünk olyan aki bicajban is nagy gyűjtő. 😀
Szóval, nincs biztos receptem arra, hogyan fussunk kutyával. Ez csak a mi történetünk. Nálunk így működik. Büszke vagyok magunkra, mert megy ez póráz nélkül is. Úgy, ahogy az elején elterveztem. Nekem pedig hosszú távon is, nem csak 500 m-en. Gazdinál ez nem volt kérdés soha, ő is félmaratonozik, bicajozik. Ha hármasban futunk, az még jobb, mert Spy egyszerre játssza a hátvéd, és felderítő posztot is. Szerintem háromszor annyit fut mint mi. 🙂
Alapvetően ebben a történetben én voltam a gyenge pont. De egy PRT átalakított. A főnyereményem pedig egy fáradt kutya lett. Amiben nekünk kell igazodni hozzá, az csak annyi, hogy 20 fok felett nem futunk. Mondjuk azt én is utálom. 😀 Szóval, nyáron nem ritkán már reggel 6-kor futunk. Télen, pedig csak a sötétedés szab határt. Nyárra ezért megtartjuk a rét, tó kombinációt Spyke-nak, ami legalább két órás program, és tapasztalatunk szerint abban is tökéletesen ki tudja ütni magát.
Történjen bármi is, a kutya napirendje kőbe vésett. Reggel séta, délután, úszás, rét, futás. Mikor mi. Csak így tudjuk elérni, hogy ne kelljen még séta után is labdázni a lakásban. Bár van egy rossz hírem. Mivel örökmozgó, ősztől- tavaszig, bármennyit is voltunk kint vele aznap, ezt sem ússzuk meg.
Fáraszthatjuk még az agyát is, de akinek terrierje van, tudja, hogy milyen gyorsan tanulnak és kombinálnak, majd unnak rá dolgokra. Szóval, marad a mozgás, ami örök. 😀
Ma már tökéletesen értem, mit is jelent a sportos gazdának ajánljuk kitétel. Egy terrierrel erre biztosan fel kell készülni. De nagyon megéri. Csak mondom. 😀
Minden lemondást megér…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: