Emlékszem, abban az évben sokat gondolkoztunk a családbővítésen. Akinek van kutyája megérti miért. Ha több kutyája van, biztosan tudja is, miről beszélek. Néhány éve történt. Nyár volt. A nyaralás előtti utolsó hetekben jártunk. Mondhatni finisben voltunk. Azon gondolkoztunk, hová is kéne vinni Spy-t sétálni, ahol árnyék és víz is van.
A dagonya mindig fontos. Nyáron különösen….
Ekkor ugrott be, hogy a menhely mellett van egy kis rét, erdővel, csermellyel, – és ha csak nem zárnak ki minket, amiről már olvashattatok a https://terrierterapia.cafeblog.hu/2015/02/21/csaladi-agility/ írásomban- ideális lehet. Bár erősen reménykedtem, hogy cirkuszi látványosságokat nem kell bemutatnom aznap.
Rákerestem gyorsan a bent lévő kutyákra és Karolára, a foxi mixre esett a választásunk. Pót pórázt, halomnyi jutalom falatot és Spy-t is felpakolva, elindultunk, hogy megsétáltassuk a kislányt. Eldöntöttük, hogy zárásig ott leszünk, had élvezze a szabadságot, játékot, és a PRT-t 🙂 – ami külön élvezet- egy kicsit, a kennel után.
Érkezéskor leosztottuk a feladatokat. Enyém az új kutya, – persze, hiszen Gazdi a könnyebb utat választotta, az addigra már igen jól nevelt Spyke-val 😀 – én pedig újra repülhetek a póráz végén, mint mindig. Amíg vártam, hogy kihozzák a lánykát, a fiúk megtették a szokásos kört, és szemügyre vették Spy felmenőit, a malacokat és a vaddisznót, lovakat.
Nagy ívben kerülték a cicaházat, és a sün, mókus, rágcsáló szekciót. 🙂
Végre jött egy gondozó, és én boldogan bemondtam, hogy Karola a foxi mix sétál velem ma. Fejvakarás következett. A gondozó nem értette, kit is szeretnék. Én, ekkor a reklámokból is ismert, és jól bevált ismétlős és szótagolós magyarázatba kezdtem.
– Karola. A foxi mix. Tudja, olyan kicsi, foltos.
– Értem, de melyik?
– Hogyhogy melyik? Hát a foxi mix.
– Jó de itt kettő is van.
– Á! Vagy úgy! Akkor megmutatom. Engedjen oda.
– Nem jöhet be, hölgyem.
– Jó, akkor hozza ki. Megvárom.
Egy perc múlva, nyakán Spy nyakörvével megjelent egy tünemény. Nem Karola volt, nem őt sikerült megfogni elsőre. 🙂 Rátettem a pórázt, és már rohantunk is a fiúk után. Egy gyorsvonat sebességével. 🙂
Gazdi méltatlankodott kicsit.
– De hát ő nem is Karola.
Nem Karola 🙂 Pár cm-el magasabb mint Spyke, és kicsit csőrikébb is. De a fülei… 🙂
– Nem mondod. Én is tudom, de most már nem tehetem vissza, ma ő sétál. Vagyis húz. Átveszed?
– Nem! Jó nekem Spyke. – felelte, és vígan gyalogolt a szabadon, póráz nélkül kocogó Spyke után. Mi pedig rohantunk, én kiugrott vállízülettel. Egyenesen az erdőbe. Gondoltam, amilyen meleg van, és amilyen izgatott a kislány, jó lesz neki a hűs csermely.
Tévedtem. Egy primadonna kecsességével állt a víznél, és gondosan ügyelt arra, hogy elég messze legyen a víztől. Eközben, a mi mini varacskosunk, bemutatta, hogyan kell dagonyázni. Patakban, iszapban, úgy igazi férfi módra. 🙂 Miután sártól csöpögő hassal kijött a vízből, már csak egy kis fűben törölközés volt hátra. A velem sétáló kislány döbbenten nézte. Mi már nem akadunk fenn meg ilyen apróságokon. Megszoktuk.
Ekkor kezdődött az igazi játék. Botokkal, labdával felszerelkezve irány a tisztás, és Spy meg Gazdi kezdik az apportírozást, irigykedéssel kombinálva. A lányka sikongat. Nem merem elengedni. Inkább meghosszabbítom a pórázt Spy pórázával, és visszapattintom a vállízületem.
Eszembe jut, hogy van nálam juti falat. Amíg a fiúk tombolnak, csendesen tanítgatom. Nem tudom a nevét. Csak azt, hogy biztosan nem Karola. 🙂 Akkor legyen. Keresztmami üzemmódba váltok. Nevezzük mondjuk, hmm mondjuk, Gracie-nek. 🙂
– Gyere Gracie!
Jön! Újabb próba, újabb siker. Szuper! A kötődés elkezdődött. Részemről is. Neve van. Szót fogad. Nekem. 🙂 Akkor gyerünk, vonjuk be a közös játékba. Elengedem. Egy agár sebességével vágtat a bot után. Ha hívom, jön azonnal. Hozzám. Újra ellágyulok. Sosem gondoltam, hogy mennyire más egy szuka. Mennyivel simulékonyabb. Ezalatt, a pokróc stílusáról messze földön ismert Spyke nem szívesen osztozik a boton. Többször lemorogja a lányt. Senki ne zavarja meg a szórakozását. 🙂 Megállapítjuk, hogy ez a kislány szuper volna agility-ben. Itt kissé lefagyok. Remélem az akadályugrást, mászást ma nem kell bemutatnom, és szorgalmasan figyelem az órám, nehogy kizárjanak ismét. Zárás előtt, pórázt teszek a lánykára, és indulunk vissza. Órákig futott, játszott, és nem fáradt el. Azért, hogy komfortosan érezzem magam, és tudjam, hogy a kecses külső mögött egy terrier lakik, visszafelé is rendületlenül húz . 🙂
Nehezen tesszük vissza a kennelbe. Csalódott. Látom. Picit sírdogálok, és megígérem, hogy átgondoljuk a dolgot, és én még biztosan visszajövök hozzá.
Hazafelé a kis PRT elégedetten utazik hátul. Azzal, az itt minden hely foglalt fejjel. 🙂
Császármorzsa…
Én morzsolgatom a könnyeim, és neveket. Spyke. Gracie. 🙂 Gazdi nem bírja tovább és belemegy – ebben a hónapban már másodszor, bár ha Karolát is számolom, akkor harmadszor, csak róla még nem tudott – , legyen még egy kutyánk. Hurrá!
Másnap, ismét a menhelyen vagyunk, és mivel Karolát időközben gazdihoz adták, – jó tudni, hogy akire csak ránézek Gazdis lesz- zökkenőmentesen sikerül kivinnünk Gracie-t. 🙂 Én, közben írtam a szállásadónak, hogy módosul a nyaralásunk, mert nem egy, hanem két kutyával mennénk. Igaz, már azt az egyet is alig sikerült bekönyörögnöm, de reménykedem, hogy megengedik. Elutasítanak.
Egy nap múlva utazunk. Persze az utolsó délutánt is a menhelyen töltjük. Az egyik önkéntes utca szomszédunk. Megkérem, hogy Gracie-t – akiről időközben megtudtam, hogy Liszt néven fut a nyilvántartásban, és a 6-os út mellett találták- ne adják ki, amíg vissza nem jövünk. Megígéri.
Másnap elutazunk. Útközben is a kutyáról beszélgetünk. Gazdi szerint nem fair, hogy lefoglaltuk. Egy kutyának sem kellene a menhelyen lennie, nem hogy két hetet, de egy napot sem. Adjuk meg az esélyt, hogy Gazdija legyen. Ha mégsem így alakul, akkor még ott vagyunk mi. 😀 Belátom, hogy igaza van, és telefonálok. Törlöm a foglalást. 😀 Aztán két hétig, teljes erővel kutyázunk, pihenünk, sportolunk, nyaralunk. A mi kis egykénkkel.
Gazdival…
Velem…
Két hét múlva,mi újra a menhelyen vagyunk. Lisztnek, Gracie-nek hűlt helye van csak. Az utazásunk után pár nappal ment érte az új Gazdija. Nagyon örülök nekik. Előbb Karola, majd Liszt. Jó kis sétáltatók vagyunk. Ha az agility-s kutyust is számolom, csak abban a hónapban az volt a harmadik kutyus akit kivittek előlünk. 🙂 Gazdi megkér, hogy most egy darabig ne menjünk a menhelyre. Eleget ültünk ezen az érzelmi hullámvasúton.
Pár hét múlva Spyke-t kozmetikába viszem. A lányok boldogan mesélik, hogy volt náluk egy menhelyes kutyus, aki kiköpött Spy. Egyeztetjük az adatokat. Szín, foltok, fülek stb. Biztosan tudom, hogy a mi kis Liszt, Gracie-nk az. Itt lakik a városban. Közben megtudom, hogy ők is keresnek minket. 🙂
A következő kozmetikánál, pedig újra látom. Maya-t. 🙂 Kivirult, boldog gazdis kutyaként. Megismert engem is. Na meg Spy-t is. Hiszen egy ilyen pasit lehetetlen csak úgy elfelejteni. 😀
Maya,Gracie,Liszt és Spyke 🙂
Azok a fülek!
Hosszú boldog Gazdis életet kicsi Gracie-m! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: