Sosem tudod meg addig, milyen fontos valójában számodra valaki, amíg el nem veszíted. Spyke eltűnése alatt, végig légüres térben éltünk. Vegetáltunk. Féltünk még egymással is megosztani a legsötétebb gondolatainkat. Ezért, inkább elmondtam a lányoknak. Mindenkinek aki hívott, és mindenkinek aki az utamba került. Nem lett könnyebb. Kisírtam ugyan magam, de a fájdalom nem enyhült.
Rettegtünk minden újabb naptól, az üresen kongó lakástól. Megbeszéltük Gazdival, hogy ha hétvégéig sem kerül elő, akkor kutyák közé megyünk. Ők tudták csak oldani kissé a kínt. Plakátolás közben, teljesen véletlenül összefutottunk Sári és Rozi Gazdikkal. Ők tudják, ismerik milyen az igazi veszteség. Sírva öltem Rozika mamiját. Akkor fogalmazódott meg bennem, ha nem kerül elő Spyke, a hétvégét a lányokkal szeretném tölteni. Szerencsére erre nem került sor – csak egy hét múlva, már három kutyával – mert pénteken visszakerült hozzánk a kis terrier. Most elmesélem pontról pontra, hogy viselkedik egy frissen előkerült PRT.
1. LIFT…
Romos állapotban volt. Kiszáradva, lefogyva, porosan vittük haza. A combjáról, azok a gyönyörű kis kerek izmok eltűntek, és egy csoffadt kutyánk volt. A lépcsőzésnél besegítettem, hogy ne erőltesse magát. Napokig hordtam a szívem felett :-), fel és le. Javaslom, sose tegyetek ilyet egy terrierrel. Pár nap múlva, amikor kialudta magát, kicsit felerősödött, a sétákból hazafelé menet, konzekvensen lefékezett az első lépcsőnél, keresztbe állt és várta, hogy induljon a lift. 🙂 Csak arra várt, hogy felvegyem és cipeljem fel. Nagy ritkán még napokkal később is bedőltem neki, és megtettem. Majd az ajtónk előtt, miután letettem rám nézett és elindult fel a támfalra, át a vizslákhoz. Még magasabb lépcsőkőn mint amin én cipeltem, simán futva. 🙂 Éppen csak nem kettesével szedve a lépcsőket. Akkor már tudtam, hogy jól van. Csak szimulál, és élvezi a törődést, és a liftezést.
2. RIZS…
De vissza az első órákhoz. Kezelő, amint Spyke előkerült, riadót fújt, és hasnyálmirigy gyulladást vizionált. Ezért csak rizst – hús nélkül- engedélyezett Spy-nak. Akkora mennyiségben, mint a tenyerem, háromszorra elosztva. Majdnem elsírtam magam. Ez a kutya életében nem ette meg a rizst. Soha. Hiába próbálkoztam, kérleltem, a Kezelő nem engedett. Hazaérve, felvettük a kajás tányért, Spyke pedig nem értette a dolgot. Járkált fel-alá, nagyon éhes volt. Végül megfőtt a rizs, és én kiporcióztam. Azért, hogy még finomabb legyen szórtam rá egy kis probiotikumot is. /Szintén Kezelő receptje. 🙂 Nem is értem, miért nem jelent meg eddig szakácskönyve, vagy szerepel főzős műsorokban. Esetleg, írhatna egy blogot is tuti receptekkel./ Szóval, letettem és vártam mi fog történni. A kutya nekiesett. A probiotikumos rizsnek! Felszippantotta, úgy ahogy volt.
Spy üres, fényesre nyalt kistányérja…
Elhűlten néztem, és csodálkoztam, hogy ez a kutya mindenevő, csak minket szórakoztatott röpke 8 éven át a válogatásával. Azóta is kedveli a rizst. Persze már hússal. 🙂 Mikor tudtam, hogy újra a régi? Hetekkel később, egyszer vadrizst és tonhalat kapott. A halat utálta mindig is. Fellelkesültem a rizsen, és a magam szórakoztatására kipróbáltam, hátha. A tányérból nem ette meg. Fintorogva elkerülte. Leültem mellé, és a kezemből próbáltam etetni. Úgy reagált rá, mint ördög a tömjénfüstre. Elhátrált és otthagyott. 🙂 Bezzeg a probiotikumos rizs pár hete még tuti volt, mi?
3. ÉJSZAKA…
Addig azért nem tudtam aludni, mert nem volt otthon Spyke, akkor éjjel meg azért nem, mert otthon volt. Tudom furcsa, de ha nagyon nagy öröm ér, akkor még inkább éber leszek. Órákig hallgattam a szuszogását, arcomon mosollyal. Ez a mosoly, csak azokban a pillanatokban fagyott le, amikor Kezelő víziója szerint, megpróbáltam felfedezni az alvó kutyán a kezdeti hasnyálmirigy gyulladás első jeleit. Gondoltam esetleg felhívom, hogy pontosítsuk a tüneteket. Végül is, csak hajnali 4 volt. Miután semmi gyanúsat nem észleltem, csak a szokásos nyammogást és sóhajtozást, ütemes szuszogást, picivel később, mikor már az agyam is elfáradt, elaludtam.
Alvás reggel, délben és este… Még sebesen.
Alvás. Csak a helyszín változott…
Spyke teljes három napot aludt végig. Csak enni – rizst 🙂 – és sétálni került elő. Így regenerálódott, a maga módján.
4. SÉTA…
Másnap, elérkezettnek láttam az időt egy közös sétára. Boldogan autóztam vele, és magamban ujjongtam, hogy ez a kutya most már biztosan, élte végéig mellettem fog sétálni, hiszen, biztosan megviselte a távollét. Rémlett, hogy hány kutyás történetet hallottam arról, hogy egy nap a Gazda nélkül, hogyan változtatott át szökős kutyákat, igazi láb mellett sétáló minta ebekké. Percekre voltam attól, hogy ezt élőben is lássam. 😀 Elindultunk, és láttam Spyke-n, hogy pótolja a kiesett napokat. Szaglászott, rohangált. Engedtem, hogy kitombolja magát, majd oda hívtam, magamhoz. Rám sem nézett. Nem reagált, majd elindult az ellenkező irányba. Ennyit arról, mennyire viselte meg a dolog. Dúltam-fúltam. Az első sétánkon mégsem nyomhatom le. Vagy mégis? Á, nem! Olyan kis elesett. Soha ne dőljetek be ennek! Másnap, újra ez volt az ügymenet. Nem gondolkodtam tovább, nem sajnáltam tovább. Lenyomtam. Azóta is rendben megy a behívás. Ennyit arról, mekkora játékosok, és hogyan használnak ki minden lehetőséget. Szemtelen, büdös terrierje. 🙂
5. KUKÁZÁS…
Szerintem, ez is Kezelő hibája. 🙂 Spyke addig egyszer sem éhezett. Soha nem kellett összeszednie semmit. Nem is kukázott. Soha! Azokban a napokban azonban az önfenntartó ösztön beélesedett, és probiotikumos rizs ide vagy oda, megpróbált gondoskodni magáról. Azt vettem észre, hogy a kutya, keményen kukázik. Addig erre nem volt példa, és korábban nem kellett kifeszegetnem csirkecsontokat, szalámi héjakat és egyéb ínycsiklandó dolgokat a szájából. Hülye vagy? Hasnyálmirigy gyulladást kapsz! – mondatokkal kísérve mindezt. Úgy egy hétig, rávert bármilyen hajléktalanra, ha kajáról volt szó. A kukák, tűzrakó helyek voltak a kedvenc terepei. Legyen szó elszenesedett hagymáról, szalonna bőrről, vagy bármi másról, minden érdekelte.
Finom szalonnabőr…
Az étel adagok növelésével, és a minőségi változással párhuzamosan, ez is megszűnt. Ma már újra válogat, és nem kukázik. 😀
6. NYOMKÖVETÉS…
Első felindulásunkban – nem mellesleg Kezelő tanácsára, aki bámulatos érzékkel akkor javasolta, amikor még nem volt meg Spyke, hogy kéne vennünk neki GPS-t – rögtön beruháztunk egy nyomkövetőre, amit aztán gondosan fel is applikáltunk a kutya nyakörvére. Egy klassz kis cuccot, olcsó szilikon gumival. Pár nap múlva a nyomkövető eltűnt. A kutya megvolt! Még jó, hogy be tudtuk mérni. A GPS a támfalon volt a bozótban. 🙂 Felkúsztam érte, Gazdi navigált, valahogy így: 20m-re balra, kicsit feljebb! – és végtelenül jól szórakozott rajtam. Ezt a cuccost sem terrieren tesztelték, az tuti. Megerősítettük a védelmet, és rágyorskötözőztük a nyakörvre. Spyke, úgy nézett ki benne, mint valami kocka, egy valódi IT guru. Már csak egy csuklya hiányzik és szerepelhet a Star Wars-ban is.
Imádja! 🙂
Úgy döntöttünk, a következő estekben kötelező viselet a GPS. Viharban, napköziben, tűzijáték és Szilveszter esetén.
Szóval az a kutya aki előkerült, az első pár napban még csak nyomokban tartalmazta a korábbi Spy-t. Úgy egy hét után, újra rendesen hallott, lépcsőzött, normálisan evett, már nem kukázott, és végül de nem utolsó sorban, nem kapott hasnyálmigy gyulladást sem. Eljött az ideje a közös sétáknak.
Egy héttel később, Sárival és Rozival, na meg a Gazdáikkal. 🙂 A kutyákat nem érdekelte, hogy mi történt Spyke-val. Ők ott folytatták, ahol korábban abbahagyták. Játszottak. Úgy mint mindig. Nyuszisat. 😀
Én, pedig végtelenül boldog voltam, hogy három kutyával töltöttük a napot!
Találkoztunk…
Na? Ki a nyuszi?
Az erdőben…
Magaslesen…
Csoportosan, magaslesen…
Okos kutyák!
A történetnek jó vége lett. De a lényeg, hogy pár nap regenerálódás után, soha ne dőljünk be egy PRT szimulálásának. Ha rajta múlna, még most is felvonózna, vagy arra sétáltatna engem, amerre kedve tartja. 🙂 Okos. Nagyon okos!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: