Másfél millió lépés…

Fogalmam sincs, hogy Rockenbauer Pálnak volt-e kutyája. Azt azonban tudom, – bár nem számoltam 🙂 – , hogy én már tuti, hogy túl vagyok ezen a másfél millió lépésen. Lassan, vezethetek túrákat is az erdőben. 🙂 

Nemrég egy nagy közös kiránduláson voltunk a barátnőmmel. Rengeteg jelzésen haladtunk végig, még mások, akik éppen teljesítmény túráztak, térképeztek. Nekünk nem kellett. Olyan magabiztossággal mozgok az erdőben, mintha mindig is ezt csináltam volna. Vadásznak mondjuk nem, de erdésznek talán elmehetnék. Oké. Még a fajok felismerésén lenne mit csiszolni, de a parkerdőben rengeteg útvonalat ismerek, fejből. Miért mesélem el mindezt? Azért, mert az az érdekes, honnan indultunk.

8 éve szeptemberben, egy 10 hetes kis terrier forgatta fel teljesen az életünket. Felváltva borzolta az idegeinket, és nevetett meg. Mindenki máshogy készül a Gazdi szerepre. Én a tudomány híve vagyok, – bár -e tekintetben később inkább ösztönből tettem a dolgom- szóval könyvespolcnyi irodalom érkezett a kutyával együtt. Nálunk Gazdi hozta a kelengyét és a kutyát, egy körben, így nekem már csak! a nevelés maradt.

Nektek mi volt az első dolgotok, miután kutyások lettetek? Sosem találjátok ki, hogy az enyém mi volt. 🙂

Emlékszem, az első utam egy térképboltba vezetett. Még mások orvost keresnek, meg kutyasulit, barátokat, én térképet akartam. Minél gyorsabban. Miért? Ha emlékszik valaki arra, milyen amikor a kutya még csak kölyök, nem kell hosszasan magyaráznom. Néha olyan érzésem volt, hogy nem egy kutyánk, hanem egy tasmán ördögünk van. Akit képtelenség elfárasztani. Lakásban, pedig  szinte lehetetlen.

A felforgató megérkezett…

Csupa változás, rengeteg korlátozás. Megtanulni mit lehet, mit nem lehet. Így kezdődik a kutyás lét. Az oltás sorozat végéig nem vihetjük kutyás helyre. Ebből logikusan következett, hogy minden futtató, kirándulóhely, park, kutya ovi  kilőve. Mi a megoldás? Kell egy térkép! Lehetőleg mielőtt teljesen megőrülünk. Mégsem tölthetjük azt a röpke pár hetet a lakásban. Gazdi éppen vidéken volt, így rám maradt a kutya teljesen. Nekem kellett megoldanom egyedül a sétát. 

Szigorúan pórázon… 🙂

Fiatal, városi nőként leginkább a közismert kirándulóhelyek voltak a fejemben. Ahol néha sétáltunk korábban Gazdival, vagy voltam valaha iskolai kirándulások alkalmával. Szóval, olyan ismereteket kellett volna előszednem, leporolnom, amik finoman szólva sem voltak naprakészek. Itt már borítékolni lehetett a bukást. 🙂

Szóval, berobogtam egy térképboltba, és megvettem a Mecsek turista térképét. Olyan útvonalakat szerettem volna találni, amik elég fárasztóak, meredekek, ismeretlenek, ezért kevésé látogatottak. Hazaértem a kincsemmel, és tervezni kezdtem a délutáni sétát. Elhűlve láttam, hogy a turista térkép nem jelöl útvonalakat. Vannak rajta vízfolyások, szintvonalak – oké, ezek megvoltak még földrajz óráról- de a klasszikus jelölések nincsenek rajta! Egy árva útvonal sem!

Vissza a térképeshez. Feldúltan, lobogtatom a drága szerzeményem, és lerohanom az első utamba eső – természetesen férfi, és gyakorlott túrázó, még az is lehet, hogy geológus? – eladót.

– Mi a baj kisasszony? – kérdezi a talpig kirándulós cuccban lévő férfi. 

– Egy órája vettem ezt a turistatérképet, és valószínűleg rossz!

– Miből gondolja, hogy rossz?

– Abból, hogy az a neve, hogy a Mecsek turista térképe, – mellesleg azt mondták, hogy ez a legrészletesebb és a legújabb- de nincsenek rajta az útvonal jelölések!

– Az lehetetlen.

– Elnézést, de miért volna az? Tisztában vagyok az alapvető jelölésekkel. Háromszög= csúcs, Kör=forrás, Vízszintes csík= útvonal stb. Mindez különféle színekben. – csillantom meg hozzáértésemet. Ezen a térképen pedig nincs semmi! Jó, azt nem várom, hogy hurkokkal jelöljék, az egyes ösvényeket- bár megjegyzem jó lenne- de, hogy jelzés sincs rajta az azért túlzás. – háborgok tovább.

– Megnézhetem? – Egyébként olyan, hogy csík nem létezik, javít ki. Az sávjelzés. 

– Jól van! Ne vesszünk el a részletekben. Ezen sem csík, sem sáv nincs.

– Dehogy nincs!  Itt van, minden minden rajta! – mondja. Nézze csak! És rámutat egy mikroszkopikus méretű, piros háromszögre. 

– Jó, ilyenek vannak rajta, de az erdőben nem ez a jelzés van.- erősködöm tovább.

– Ezt végképp nem értem. – mondja.

– Akkor vegyünk egy példát. Ha mondjuk fel szeretnék menni a Misinára, keresnem kell egy valamilyen színű, háromszöget. Ezen ez hol van?

– Itt. – majd rámutat egy piros háromszög kontúrra. 

Ekkor értettem meg, hogy az egyes szimbólumokat nem töltik ki színekkel a térképen. Például ami a valóságban sárga pötty, a térképen csak egy sárga kör. Én pedig pöttyöt kerestem. Azt ami a fára is fel van festve. Meg teljesen beszínezett háromszöget, és vastag csíkokat. Naná, hogy nincs ilyen rajta!

Megszégyenülten kullogtam haza, és a frissen szerzett tudásommal kinéztem az első közös útvonalunkat. Összepakoltam mindent, ami egy heti túléléshez kell – vittem a térképet is – és leparkoltunk ott, ahol a madár sem jár. Ketten voltunk az erdőben. Spyke meg én. Gyönyörű napsütéses ősz volt. Csicseregtek a madarak, a zsebem tele jutalommal, van nálam térkép meg egy csomó hasznos holmi, szóval kezdődhet az erdei séta.

Úton, a katlan felé…

Elindulok meredeken lefelé, be az erdőbe. Spyke-t szabadon engedem, – elvégre nem vagyok egy korlátozó típus, és terveim szerint Spyke mindig mellettem fog közlekedni, még a világ, világ, és ezt most kell megtanulnia! –  egy darabig követ. Aztán lecövekel, és tehetek, mondhatok bármit nem moccan. Összesen nem tettünk meg 500 m-t. Hát, így valószínűleg csak én fogok elfáradni, ő nem. Mivel olvastam valahol, hogy úgyis utánam jön, folytatom a túrát. Lemaradozva, de jön. Leérünk egy katlanba. Ott aztán végleg megmakacsolja magát, és nem mozdul. Nincs más hátra én megyek vissza hozzá. Ezen fellelkesedik és elkezd futni, vissza a kocsihoz. Mivel egy út mellett állunk, – igaz parkolóban – ezért én is futni kezdek. Közben Gazdi intelmei visszhangzanak a fejemben, úgy mint:  Vigyázz rá! Ne engedd el! Beszélj hozzá! El ne üssék, rabolják! , és társai. Megvan az a jelenet, hogy egy kölyök kutya sprintel hegynek fel, én felváltva ordítok, szitkozódok, kedvesen hívogatom, jutalmat ígérek, és gyakorlatilag üldözöm? Persze, hogy mókásnak tartja, persze, hogy élvezi. Kergetős játék. Abban jó. Imádja. Még jobban rákapcsol.  

Elhagyjuk a parkolót, Spyke egy másik ösvényen fut. Elrohanok egy jelzés mellet, és futás közben kihalászom a térképet, hogy megnézzem, merre rohanunk. Esélyem sincs leolvasni a térképről semmit. Hagyom is. Inkább kergetem tovább Spyke-t. Közben pedig bevillan, hogy Aron Ralston a gyakorlott túravezető és túrázó is ott bukott el, hogy nem hagyott üzenetet, merre jár, és ez a hiba a karjába került.  / Erről szól, a 127 óra a kanyon fogságában. Nagyon jó könyv! / Te jó ég, senki sem tudja, – beleértve engem is- hol vagyunk.

Zihálva, de utolérem a kis büdöst. Ennyit a póráz nélküli, erdei sétáról. 😀 Irányba állítom a terriert – gyakorlatilag csinálunk egy hátra arcot- , és ő boldogan húz, kifelé az erdőből. Tudja merre kell menni. 🙂  Térkép nélkül. Basszus.

A parkolóban ragyogóan süt a nap.

Megjöttünk!  Ez a parkoló…

A kutya megnyugszik, szimatol. Látszik, hogy ezt szereti. Ezt ismeri. Amíg tücsközik- bogarazik, hívom Gazdit. Mert persze van telefonom, a kocsiban. 😀

– Képzeld! A kutya fél az erdőben! – és elmesélem mi történt. Aztán, közösen összerakjuk, hogy valószínűleg csak szoktatni kell hozzá, mert minden új még neki, és ha hazajön Gazdi,  majd közösen megyünk erdőbe. Addig vigyem valami rétre. 

– Még jó, hogy van egy vadiúj térképem, tele jobbnál jobb útvonalakkal, és most keressek rétet? Olyat, amin nem járnak kutyák?

– Hívd fel a Vadászt!  Ő biztosan mutat nektek jó helyeket.

Végül is, ezt választottam. Gyakorlatilag egy szántóföldön töltöttük az első heteket.

Ide jártunk, amíg kicsi volt. Naponta kétszer…

Öröm volt nézni, hogy pockozott, egerezett a kis törpe. Aztán hazafelé kisgömböc pózban aludt, az ölemben.  🙂 Majd elérkezett az idő is, amikor már lehetett kutyák közé vinni. Magunkhoz képest, elég simán vettük az első akadályokat. 

Szóval, innen indultunk. Ebből lett a cserebogár. 🙂 A kezdetben az erdőtől félő kiskutyából, mára egy  erdőn mezőn magabiztosan járó kutya lett, és a nő, aki a térképet sem tudta használni, ma már elég sok útvonalat ismer. A térképboltban, el sem hinnék. Az a bizonyos  térkép már rongyos, és jó pár éve nincs is rá szükségem.