Happy Country…

 Emlékszem, minden azzal  kezdődött, hogy Gazdi elkezdett furán viselkedni, röviddel azután, hogy Spy meglett. Telefonált a teraszon, nagyon sokat ült a laptop előtt, és titkolózott. Kíváncsivá tett. Nagyon. Hiába kérdezősködtem, nem tudtam kihúzni belőle mit titkol. Aztán a mozaikok kezdtek összeállni. Főleg akkor, amikor közölte, kérjek szabadságot egy hosszú hétvégére. Tudtam, hogy utazunk. De még mindig nem segített. Csak annyit mondott, kutyás helyre. Úgy csomagoljak.

Ilyen esetekre külön excell táblám van, szóval nem ért váratlanul vagy készületlenül a dolog, és  a bővített verzió szerint készültem. Ez tartalmaz minden fontos dolgot, akár apokalipszis esetére is. Szokás szerint, az utca végéből, nekifutással tudtuk csak becsukni a kombi autó hátsó ajtaját. Pedig csak 3 napra mentünk. 😀

Végül, csütörtökön elindultunk. Vigyorogtam, mikor Szlovénián átutaztunk. Ausztriában, pedig már olyan volt, mintha haza mennénk.

Háttérben a hegyek…

Néhány órás út után megérkeztünk, a Drau mellé.

A Drau…

Ott aztán kibökte, hogy végig- mind a négy napon keresztül, amíg Spyke nem volt meg – Ő is fogadkozott, hogy mit fogunk csinálni akkor, amikor újra együtt leszünk. Ebből, nekem csak annyi rémlett – hiszen azokból a napokból, leginkább a kín maradt csak meg- , hogy folyamatosan azt mondogatta, hogy pedig Ő még el akarta vinni Spy-t a kedvenc nyuszis boltjába. Most beváltja az ígéretét,és egy nagyon szuper hétvégét fogunk tölteni egy csodás helyen.

Általában én intézem, foglalom a szállásainkat, szóval finoman érdeklődtem, hogy milyen helyre megyünk. Mégis mire számítsak?  Azt mondjuk tudtam, hogy kutyabarát, de ezen felül mást nem. Végig szuperlatívuszokban beszélt róla. Egy frissen felújított pajta, autentikus bútorok, modern fürdő, bio reggeli. Közel a Drau – pont a telek végében- és mellette egy vadaspark. Embernek, kutyának ideális.

Elképzeltem, és közben mondogattam a nevét. Happy Country … Csak jó lehet. Szintre már láttam is a fehér damaszt ágyneműt, a frissen nyírt rétet, a medencét -mert az is van-  és a sok finomságot amit a környékbeli biofarmokról hoznak reggelire. Szinte listáztam, hogy mit viszünk haza. Sajt, méz, lekvár,  – na jó azt még fontolóra veszem 🙂 – joghurt, kenyér, vaj. Gazdi, ismer, így a hűtőtáskát is becsomagolhattuk. Elvégre az is rajta van a listán. 🙂

Minden rendben, az idő kicsit hűvös- pont így szeretem- szóval berobogtunk a falu végén lévő zsákutca legutolsó farmjára. Útközben tényleg láttuk a vadasparkot,  – Spy a lehúzott ablaknál szimatolt is, látszott, hogy kedvére való a hely – és végre megérkeztünk 5 óra utazás után, a falusi idillbe. Rosegg. Már a kelták idején is lakott település. Tele kis kápolnákkal, rendezett házakkal, gyönyörű panorámával a Júlia Alpokra.

Rosegg…

A főépületben még nem sok vendég volt, hiszen az iskolaszezon még tartott Ausztriában. A medence egy kukoricás mellett kapott helyet, a sarkain görög istennők félaktjaival. Kissé bizarr volt az összhatás, de végül is, miért ne? Gazdi, a frissen felújított malomépületet választotta nekünk – persze felárasan- és, láss csodát, itt rajtunk kívül nem volt senki. 🙂 Mindenki más a főépületben lakott. Megkaptuk a kulcsokat. Benyitottam, és az arcomra fagyott a mosoly. A frissen felújított szoba – gondolom photoshop-al készült- ugyan fehér volt valaha, de a falon szereteszét kent pókok, szúnyogok lenyomatai. Nem volt klasszikus értelemben piszkos, inkább csak olyan viseletes, használt. Komolyan vártam, hogy mikor jön ki a rozoga, ócska- igen, szintén festett, autentikus- bútorok mögül egy egér. Nem vagyok járványügyi felügyelő, de ott és akkor csak a coccus-ok cikáztak át a gondolataimon. Staphylo, pneumo és társai. Spy boldogan szaglászott, tetszett neki minden. Szerinte frankó volt.

Egymásra néztünk, és elhatároztuk, ma már nem indulunk haza, mert az újabb 5 óra lenne, de holnap mindenképpen elmegyünk. Becuccoltunk, – még a bőröndből sem pakoltam ki- és kimenekültünk a faluból, be a jól ismert kisvárosba. El is felejtettük a szállást pár órára, annyira jól éreztük magunkat. Volt labdázás, szökőkutazás, vacsora, egy kis vásárlás, kávézás.

A parkban…

Mindenre felmászik…

Kezdett alkonyodni mikor visszaindultunk. Alig léptünk be a szobába, én éppen hajat mostam, papucsban -lévén nem túl bizalomgerjesztő a zuhanytálca, és azok a fránya coccusok még mindig kísértettek – , amikor éktelen kopácsolásba kezdtek. Vizes hajjal, fúriaként,- természetesen papucsban-  robogtam a recepcióra. Kiderült cserélik a tetőt. Hétfőig. 🙂

Megfenyegettem őket, hogy akkor az egyetlen vendégük is hazamegy a Happy Country-ból,  szóval csináljanak valamit. Próbáltak nyugtatgatni, hogy ez csak valami kis félreértés lehet. Ezen még jobban felhúztam magam, és közöltem, hogy ez nem csak egy aprócska félreértés. Aprócska félreértése Galileinek volt, a pápával. Ez annál jóval több!

Látták, hogy nem érdemes vitába bonyolódniuk, így inkább távozásra bírták a tetőfedőt. Addig nem mozdultam az udvarból, amíg a tetőfedő haza nem indult, furgonostól. Kifelé menet, lehúzta az ablakot és megkérdezte mikor jöhet újra. Azonnal rávágtam, hogy hétfőn. 🙂

Van az úgy, hogy valaki nem érzi, mikor szabad megszólalnia. A recepciós biztosan ez a kategória volt. Kedélyesen közölte, hogy a nyári szezonra végezniük kell a felújítással. Ránéztem.

– Miért, van ami már fel van újítva? -kérdeztem.

– Persze, az Önök szobája is. Miért nem lett szép?

– Mindössze 250 aprócska változtatást javasolnék, hogy kevésbé legyen szánalmas. – válaszoltam, és visszacsattogtam a brand new szobánkba. 🙂

Probléma letudva, már csak az volt a kérdés, hogyan fogunk aludni, mert nem bíztam abban, hogy nem kapunk el valami coccust. A megoldás ott volt az orrom előtt, abban a fél kocsinyi cucc formájában, amit Spyke-nak csomagoltam. A lepedőre ráterítettem Spy frissen mosott pokrócát, hosszú pizsit vettünk fel, – én zoknival, hogy a bőröm sehol ne érintkezzen az ottani holmikkal 😀 – és a párnahuzatra került Spy törölközője. Én paplan helyett a kutya csíkos polárplédjével takaróztam.  

Az a bizonyos pléd…

Így töltöttük az éjszakát. A falak vastagok voltak, kicsit hűvös is volt éjjel, és összességében nagyon jót aludtunk.  Spyke, persze középen trónolt, mint mindig, pedig vittem az alvós párnáját is. Gazdi hümmögött valamit arról, hogy minek viszek ennyi mindent, ha úgyis ágyban alszik a kutya, de gyorsan megérveltem, hogy ezek a holmik most létfontosságúbbak mint eddig bármikor. / Ezután újra kell majd gondolnom a listát, hiszen nem biztos, hogy apokalipszisálló, de ezt nem kötöttem Gazdi orrára./

Reggel aztán, valami szörnyen hangos, éktelen üvöltésre ébredtünk,  Spyke veszettül morgott és ugatott, én kiugrottam az ágyból, hogy megnézzem mi az. Reméltem, hogy nem a tetőfedők jöttek vissza, mert akkor újabb menetem lesz a recepción. Kinyitottam az ablakot – földszinti szoba volt- és egy szamár nézett be, az udvarból. Újra bőgött – vagy mit csinált 🙂 – én gyorsan bevágtam az ablakot, és elnevettem magam. Ez aztán a falusi környezet. 

Jöhetett a reggeli séta.

Erre gyertek!

A ház mögött folyt a Drau.

Reggel a Draunál…

Csak egy kis gazdaságon kellett átvágni, – ahol teheneket tartottak,

A szomszédok közül egy…

– mit nekünk tehenek, ebben már van rutinunk, – és már lent is voltunk a folyónál. Igazi, kutyáknak való játszótér volt. Lehetett úszni, köveket kacsáztatni, iszapban dagonyázni.

Elemében van…

Intézkedik…

Ásás…

Botozás…

Úszás…

Enyém…

Egyik nap még egy aranyásóval, pontosabban, aranymosóval is találkoztunk.

Megbeszéltük, hogy mégsem megyünk haza. Végül is ezért jöttünk. Azért, hogy együtt legyünk, és azt az időt – még ha csak három nap is- kutyásan töltsük el. Miután a járványveszélyt, sikeresen elhárítottam – igaz, hogy gyakorlatilag szkafanderben aludtam- és elüldöztem a tetőfedőket is,  semmi okunk nem volt hazamenni.

Nem bántuk meg, hogy maradtunk. Több minden nagyon emlékezetes maradt. Például az, hogy reggelente akár egy jól beállított ébresztőre, a szamár üvöltésre keltünk. Mondjuk az elég fura volt, hogy a kakas csak 10 körül kukorékolt először. 🙂 Sokszor, még a pára sem szállt fel, mikor mi hárman már a folyóhoz igyekeztünk.

Irány a folyó…

 Az erdő, és egy kis tisztás a domboldalon, jól látszott a folyó felől. Korán reggel, egész csapatnyi szarvas legelészett ott. Felnőttek és kicsik vegyesen. Soha nem láttam ilyen közelről ennyi vadat. Nem féltek tőlünk. Békésen nézelődtek. Aztán a PRT ugatott párat, és ők pedig eltűntek az erdőben.

Spyke nagyon élvezte a dolgot. Igazán elemében volt. Rohant, szimatolt, úszott, fetrengett, ásott, botozott. Hol miket, hol a szomszédban lakó teheneket bosszantotta fel. Egyik alkalommal a vezérhím – mint tudjuk, fiú tehén 🙂 – üldözőbe is vette a mi kis falkánkat. Hol a viharban vagyunk? Pamplona-ban? – kérdeztem Gazdit, és fejvesztve rohantunk vissza a szállásra, keresztül a gazdaságon, bízva abban, hogy az a vékony kis drót -villanypásztor- elegendőnek bizonyul majd a monstrummal szemben. Mondjuk voltak kétségeim, de működött. Szerencsére. 😀

A kedvenc reggeli jelenetem mégis az volt, amikor a faluból egy husky érkezett a Gazdájával. A kutyán hám volt, és húzott. Úgy ahogy csak a husky-k tudnak húzni. Ütemesen, lazán, egyenletes tempóban, szépen, hátravetett fülekkel.  Boldogan. A Gazdiját húzta, minden reggel, aki tolószékben ült. Óhatatlanul is megbámultam őket. Hihetetlenül szép jelenet volt. A kutya dolgozott, megvolt a reggeli sétája, majd amikor a folyóhoz értek, a férfi levette róla a hámot. Akkor jött az ő játékidejük. Egy labdát dobált a folyóba. Miután a kutya kitombolta magát a vízben, újra rákerült a hám, és már robogtak is vissza a falu felé. Szerettem nézni ezt a párost. Bár ők is láttak minket – pár nap után vissza is integetett a férfi 🙂 – mégsem zökkentek ki a reggeli rituáléjukból. A PRT ugyan pufogott kicsit mikor megérkeztek, de aztán ő is megszokta, hogy mások is vannak ott, és nem az övé az egész folyó. 🙂 

Amikor csak mi voltunk ott…

Háttérben a Júlia Alpok…

Később bejutottunk a nagyvárosba is, ahol Gazdi beváltotta az ígéretét, és végre megnéztük a nyuszis boltot, Spy és a többi vevő legnagyobb örömére, akik lelkesen figyelték ahogy a terráriumot kaparássza Spy, hogy bejusson kicsit körülnézni.

Vedd ki!

Akkor tegyél be!

 Itt egy kisebb szatyornyi cuccot sikerült venni a kutyának. Végre újra volt kinek! 🙂 

Három nap után, már egyáltalán nem volt kedvünk hazamenni. Már kimondottan tetszett a hely. Lelassultunk. Pihentünk.

Pihenték, kreatívkodnak…

Együtt voltunk.

Együtt…

Megszoktuk a falusi idillt, a fura görög istennőket a kukoricás mellett, a felcserélt szamár és kakas szerepet, és úgy általában mindent. Már pajtát sem láttam már annyira vészesnek. 🙂

Azért, hogy a végére jusson valami emlékezetes, vasárnap megérkezett egy busznyi ázsiai. A főépületbe. 🙂 Ők, mint általában mindenhol, itt is lelkesen dokumentálták a látottakat. Fényképezték a pajtát, a teheneket, a folyót, a görög aktokat, a kukoricást, a traktorokat, a kápolnákat és magukat. Hétfőn a reggelinél, mellénk kerültek a derék ázsiaiak. Végigmustrálták a menüt, és látszott rajtuk, hogy nem igazán kedvükre való a kínálat. Csak keveset ettek, és egyre többen, egyre közelebb ültek hozzánk. Nézték a tányérunkat.

– Szerinted mi bajuk van a reggelivel? -kérdezte Gazdi.

– Úgy tudom, nem esznek tejtermékeket. Nekik az romlott tej, és a legtöbbjük nem is tudja megemészteni. Nem ehhez szoktak. Nincs európai gyomruk.

– Akkor mit esznek?

– Innen, talán magokat. De nem tudom. Miért?

– Biztos egyszerű lehet a házigazdáknak. Itt vagy te a vega, meg egy busznyi ázsiai.

– Most mi a baj. Rólam senki meg nem mondja, hogy vega vagyok. Annyi húst pakoltam a tányérra, hogy öröm volt nézni. 🙂

– Jó, de azt Spy-nak hoztad.

– Ez igaz. De majd az ázsiaiak is esznek valamit.

Ekkor, páran még közelebb ültek, és valami fura nyelven kotkodáltak, és mutogattak a Spyke-ra.  Máig nem tudom eldönteni, hogy miért. Mégis mit láttak benne ? Vajon a kutyát, vagy a reggelit? Nem is akartam megtudni. Gyorsan autóba vágtuk magunkat és elindultunk haza. El, abból a félig elvarázsolt, néha kissé szürreális, meseszerű világból.

Itthon, mikor elmeséltem a Vadásznak, hogy alakult a mi kis mini vakációnk, csak rám nézett és közölte.

– Hát, Gazdinak nem jósolok nagy jövőt a szállodaiparban. De ha nekem is kifizetitek Euro-ban azt a három napot, már megyek is, és simán kimeszelem a kedvetekért a pajtánkat. 🙂 Tudod, még husky is van a szomszédban. 😀