Szombat reggel, épphogy elállt kicsit az eső, hívott a Vadász. A kedvenc helyünkre indult a kutyáival. Mint megtudtam, az Asszony kirakta őt kutyástól, mert takarít. 🙂 Gondolta, ha már úgyis lemaradtunk a Csillagászos túráról, – megjegyzem miatta- menjünk ki közösen egy kicsit. Kocsiba ugrottunk és már robogtam is a találkozópontig.
Meeting point…
Felügyelő…
Éppen pakoltam ki a pórázt, túlélő szettet, amikor megállt és szólt, hogy ugorjunk be hozzájuk, mert a sár miatt egy darabig kocsival megyünk. Terepen.
Kicsit sáros az út…
Volt egy kis vitánk abból, hogy ki hova üljön. Én, ugyanis kategorikusan kijelentettem, hogy Spyke nem fog a többi kutyával a platón utazni, és végül belátta, hogy jobban jár ha rám hagyja a dolgot, úgy hamarabb elindulunk. Beszálltunk, Spy elhelyezkedett az ölemben, ami kiváló munícióval szolgált a Vadásznak, így pár km-en át azt hallgattam, hogy Spy micsoda Mami kedvence lett – mire a kutya rám vigyorgott és képen nyalt, nemhiába, kiválóan ért ahhoz, hogyan égessen le mindig a megfelelő helyen és időben- bezzeg az ő kutyái szépen fegyelmezetten utaznak hátul. Megjegyzem, ha az izgatott vakkantások, a platón szaladgálás, és a szűkölés ide sorolandó, nos akkor mindenképpen mintakutyák. 🙂
Már elég mélyen jártunk az erdőben, és egy bukkanó miatt lassítania kellett, amikor láttam, hogy Nimi leugrik a platóról, visszanéz a többiekre és olyan kaján ” Csá lúzerek” pillantással beveti magát a fák közé. A többiek csak ugatták, de maradtak a kocsin. Ezt az elégtételt. Köszi Nimi! Mielőtt azonban levegőt vettem volna, a Vadász rám nézett és közölte, hogy ez is az én hibám. Csak álljunk meg és mindjárt elmagyarázza. Aztán letekerte az ablakot és elbődült, hogy: Nimród! Irány a vízmosás!
– Jó, de most hova tűnt Nimi?
– Nimród. Tudod, hogy utálom, ha Nimized. Csak Te csinálod ezt, meg az Asszony.
– Jó, akkor hol van Nimród?
-Nyugi. A vízmosásnál lesz, mire odaérünk.
Kicsit még zötykölődtünk, és megérkeztünk a vízmosáshoz. Perceken belül ott volt Nimi is. Lógó nyelvvel. Boldogan. Végre kikecmeregtünk a kocsiból. Spy meg a többi kutya, a kölcsönös üdvözlések után, szépen falkában – igaz nem tömött sorokban, hanem ki-ki a vérmérséklete szerint futkosva- elindultak előttünk.
– Milyen volt az éjszakai túra a csoporttal?
-Szörnyű. Soha többet nem vállalom. Igazad volt, jobban jártam volna, ha csak mi megyünk a kutyákkal, esetleg a Csillagásszal, az rendes tag volt.
-Ennyire rossz volt?
-Tudod milyen az amikor van a csoportban egy, aki mindent tudni akar? Mindenre kíváncsi? Éppen csak azt nem kérdezte meg mennyit fogyaszt a kocsim. Azon kívül mindent. Mennyibe kerül a töltény? Bla,bla, bla. Egy másik debil, meg megtalált magának. Egész végig a túrán, hallgatnom kellett az éjsötét locsogását, vagy néznem a bamba vigyorát. Na az hallgatni kb. olyan érzés volt mint amikor valaki végighúzza a körmét a táblán. Alig vártam, hogy vége legyen.
Örömmel konstatáltam, hogy eddig jól állunk. Előbb Nimi, most a túra, leszámítva Spy ölben utazását, 2:1 ide. 🙂 Ekkor azonban, egy apró figyelmetlenség miatt kiegyenlített a Vadász. A kutyák előre szaladtak, Spy pedig megmutatta nekik ahol a fű sem nő helyet. Azt, ahol láttuk a döglött vaddisznót pár hete, és azt ahol csak csontok voltak már múltkor is és most is. A kutyák szagolgatnak, megkotorják kicsit a földet, majd a legnagyobb egyetértésben fetrengenek, kitúrva egymást a legjobb területekről.
Büdöske…
– Ez meg mi a fene? -kérdezi a Vadász.
– Á! Nyugi, már semmi. Csak egy döglött vaddisznó volt ott.
-Honnan tudod?
-Láttam.
-És mégis, miért nem szóltál?
-Akartam, csak elfelejtettem. Épp elég sokkoló volt a látvány. Főleg nekem. Hidd el nem túl felemelő, amikor látsz egy ilyet. Végig az járt a fejemben, hogy ha Spy megtalálja, hogyan fogom elvontatni onnan. Mivel én láttam meg előbb, gyorsan pórázra vettem, és elvittem onnan, vissza a kocsihoz. Aztán jöttek a 40 fokok, én el is felejtettem az egészet, mi nem jártunk kint a réten, és mikor lehűlt az idő, rettegtem, hogy mit fogunk még találni. De múltkor már csak csontok voltak. Az ökoszisztéma kiválóan működött.
-És mikor találtátok?
-Dátumra pontosan nem tudom megmondani, de még akkor, amikor éppen a faeper érett, mert jöttünk szedni egy barátnőmmel meg a rotijával, hogy lekvárt főzzünk. Tényleg kértek belőle?
-Hagyd már a lekvárt. Milyen volt a disznó? Koca? Fiatal, idős?
-Hát, jótól kérdezed. Biztos nem vadkan volt, mert a kocsinál kisebbnek tűnt. 🙂 Azt megjegyeztem, hogy mekkora. Egy életre.
-Külsérelmi nyomok?
-Minek nézel? Patológusnak? Hidd el, nem nézegettem. Azt láttam csak, hogy valami már lerágta az egyik hátsó lábát. Egyébként friss lehetett, nem volt büdös. A roti találta meg, és örültünk, hogy Spy nem vette észre, mert máshol portyázott éppen. De képzeld, kiderült, hogy a kutyám szereti a faepret.
-Nem érdekel! A disznóról még valami?
-Tényleg semmi. Láttuk, és elpucoltunk amilyen gyorsan csak tudtunk.
Még 20 percig hallgattam, hogy hívnom kellett volna, így a végén megkértem, hogy rendszeresítsünk egy formanyomtatványt amin majd jelentem az ilyen eseteket, mire végre megnyugodott. Elindultunk a nagy rét felé. Spy repülőrajtot vett, és vitte magával Nimit.
A kis fehér folt, Spy, Nimit takarják a fák…
Az airdale és a német juhász maradtak még, de végül őket is elengedte a Vadász. A két kis mini Napoleon után vetették magukat, és csatlakoztak a bulihoz.
-Látod ezért mondtam, hogy a Te hibád, hogy Nimród ilyen. A Tiéd és az Asszonyé.
Való igaz, hogy a Vadász kedvenc kutyája Whiskey volt. / Spyke papája./ Miután meghalt, sokáig nem lett új kutya, és csak a két nagyobbal éltek. Aztán egy osztrák vadászkennelből elhozták Nimit. A Vadászné felhívott, és megkért, hogy segítsek bejuttatni a picit a házba. Mivel a Vadásznál csak az észérvek mennek át, kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha a nagyok kint maradnának, a pici pedig élete végéig benti kutya lenne. Ha ugyanis valaki rossz szándékkal ártana a nagyoknak kint, – méreg, stb.- arra nem számítana, hogy bent is van még egy kutya. Ez a briliáns logika annyira megtetszett a Vadásznak, hogy Nimi bekerült. Igaz csak a folyosóra, de az is valami. Sőt! A Vadász haverjai is rendszeresítettek bentre egy-egy kutyát. Ha jól számolom 5-6 kutya került be a folyosókra. Így kell ezt csinálni. 🙂
Utolértük a kutyáinkat. Kicsit megálltunk és vártuk amíg kifárasztják egymást, és magukat is.
Ástam, bandáztam, nem koszos a lábam…
Ekkor következett az, amit soha nem gondoltam, hogy hallani fogok ennek a mogorva fráternek a szájából.
– Az Asszony szerint – és szerintem is- Spyke került a legjobb helyre 8 éve. Bár Te nem vagy kőkemény vele, mégis jó kutya lett. Amikor megjött Nimród, rögtön az Asszony kedvence lett. Jobb kajákat főzött neki, mint nekem. És még ma sem tudom, hogyan de rávett, hogy neveljük “Terrierterápia” szerint. És nézd meg. Tiszta Spyke. Megtanítottam, neki a találka pontokat, és úgy működik, mint a Te kutyád. Persze nem Wihskey, vagy Spyke, de szeretem ezt a kutyát!
Biztosan van valami rezgés köztük, mert amikor a Vadász Whiskey-ről beszélt, Nimi abbahagyta az ásást, odarohant hozzá és a lábához fúrta a fejét. A Vadász megsimogatta, én pedig elérzékenyültem. Ekkora dicséretre nem számítottam. Nimi, látta, hogy fújom az orrom, így hozzám is odabújt kicsit. A féltékeny kis PRT-m erre lerohanta és elzavarta.
Húzz innen! Ez az én Mamim…
Ennyit a szentimentális pillanatokról, ha terriered van. Másodpercek alatt helyreállt a világ rendje. 🙂 Látva, hogy valami történés van, gyorsan jöttek a többiek is. Igazi flashmob kerekedett, aminek a csúcspontja az volt, hogy majdnem teljesen kiürítettem a zsebem, és a mintaebek minden jutalomfalatot elrágcsáltak. Spy, azonban gondola megalapozza kicsit a jövőjét is, és az egyik kekszet elásta. Reméljük bőven termő jutalomfalatbokor cseperedik belőle.
Szívesen mondtam volna a Vadásznak valami Cesar Millan féle bölcsességet, de nem volt rá szükség. Tudtam, hogy rég visszavett már a szigorból. 🙂
Egy füttyentés után – csakhogy kizökkentsen, és újra felvegye a zord álcát- , a mintaebek felsorakoztak és mind visszaindultunk a kocsihoz. Útközben még volt egy kis vadászlesre mászás – kivéve Spyke-t, mert ő nem tud felmenni, ezt ismét kihasználta a Vadász, és hogy keretet adjon a napnak újra leanyámasszonykatonázta- és apró civakodás az utolsó csirkefalatokon.
Gyertek le!
Nem fogjátok elhinni, de visszafelé minden kutya a fülkében utazott! 😀 Szerintem, ha nem vagyok ott, akkor is így lehet ez. Zötykölődés közben, váratlanul megszólalt a Vadász.
– Még el nem felejtem! Kérünk a lekvárból is. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: