Péntek este. 7 óra elmúlt. Tikkasztó a hőség. Nincs az a pénz, hogy én még egyszer kitegyem a lábam itthonról. Két séta, bőven elég volt. Spyke, a reggeli sétát utálta, de a délutáni, na az kimondottan tetszett neki.
Hűsöl…
Persze, hiszen patakban hűsölt, miközben Gazdinak és nekem, kint a parton diszkréten csordogált az izzadság a gerincoszlopunkon. Közben pedig felzabáltak a szúnyogok. 🙂
Végre itthon vagyunk.
Jön valaki?
A lakásban csak 28 fok van. Micsoda felüdülés ez a 39 után. Csengetnek. Petra érkezik. Ő esti sétát tervez, erdőben. Mondom is Neki, hogy ezt mi biztosan kihagyjuk, amikor lazán megemlíti, hogy a garázsunk melletti kertrészben egy kiscica nyávog.
-Értem, de nem tudom Spyke mellé felhozni. Még baja esik.
-Én sem tudom hazavinni a kutyámtól. Úgy sajnálom, nagyon kicsi.
Nem sokat tudok a macskákról, de gondolom, hogy már egy ideje az utcán van, és ha eddig kibírta, éjjel csak nem lesz baja. Abban maradunk, hogy ha reggel is itt lesz még a cica, kiviszem a menhelyre. Ma már nem megy. Zárva vannak. Leballagok egy kis tejjel. Cica sehol.
Fekszem a sötétben, nem tudok aludni. Sem a melegtől, sem a cica sírástól, sem pedig a tomboló terriertől. Nem engedem ki. Nehogy baj legyen.
Szombat reggel 7-kor, kutyás randink van. Közös erdei sétára indulunk. Óvatosan beterelem Spyke-t a kocsiba. Cica sehol. Felérünk a Mecsek legmagasabb pontjára. Nem mondanám, hogy hűvös van, de még elviselhető. Ilyen korán reggel, azért akad némi mocorgás az erdőben. Minden a szokásos. Spy lelép, én hívom és kis idő múlva, fülig érő szájjal, nyakig szarosan visszatér.
Klassz, ugye?
Az autónál még megitatjuk a kutyákat, és azt tervezem, hogy délutánig-kora estig a lakásban gubbasztunk. Ekkor még nem sejtem, hogy ez csak hiú ábránd marad. 🙂
Hazaérünk és a következő látvány fogad. Gazdi egykis tejjel, vízzel, kajával cicát szelídít. Spyke mindezt látván, hörög a kocsiban. Kiszállok, és a másodperc tört részén múlt csak, hogy a terrier nem ugrott ki a fejemen keresztül. Megpróbálta. 🙂
Megnézem a cicát. Tényleg nagyon kicsi. Gazdi elmondta, hogy a szomszéd kertből jött ki. Megint a garázsnál van, az utcán. Megbeszéljük, hogy elkapjuk, és kivisszük a menhelyre. Egy kis madzag segítségével közelebb csaljuk. Megvan. Gyorsan berakjuk a bokszba. Spy-t, eközben felviszem a lakásba. Kicsit letörölgetem róla a vadkakit, és éppen indulnék, amikor Gazdi kaputelefonál. Menjek nagyon gyorsan, mert a boksz alsó zárja nem csukódott be rendesen, – én zártam be- és a cica egy kis résen kitornászta magát. Megint az úton van.
Spyke is jönni akar. Bezárom. Ekkor olyat tesz, amit korában soha. Üvölt, sír, vonyít, ugat.
Spy ezt nyomta a haverjaival, az utca többi kutyájával…
Felváltva. Ez nem szeparációs stressz, hanem vegytiszta méltatlankodás, amiért kihagyom a cicás buliból.
Ismét az utcán vagyunk. Laza 35 fokban. Izzadtan rohangálunk fel-alá, de ez a kismacska mindig meglóg. A szomszédok az ablakokból, teraszról kéjes vigyorral nyugtázzák, hogy hórukkosék ismét állatmentenek. Van nálam egy kis kacsás rágcsa. Maradt még reggelről. Azzal kicsit közelebb tudjuk csalogatni, de nem kéri. Újra elfut. Spyke, aki végig követi az eseményeket az ablakból, fentről óbégat. Annyira felhúzza magát és az utca összes kutyáját, hogy kórusban ugatnak, tutulnak, visítanak. Szuper kis hétvége a csendes utcában.
Újabb terv kell. Valami gombolyag féle. Úgy tűnik ez érdekli. Négykézláb csúszkálunk az utcán, a parkoló autók kerekei mögül kell kivarázsolnunk. Kezdem feladni. Mondom is Gazdinak, hogy nézze meg, ez cica egészséges, igaz, hogy nagyon kicsi, de játszani akar csak. Nem beteg. Nem lesz baja. Gazdi nem hagyja ott, és elkezdi masszírozni a lelkiismeretemet, úgy mint : hőség lesz, nincs víz, a kutyák elkapják, az autók elütik és hasonló forgatókönyvekkel.
Újra próbálkozunk. A kutyakórus aláfestő zenéje mellett, végre elkapjuk. Most, biztos ami biztos alapon, Gazdi teszi a bokszba. Megbeszéljük, hogy hagyjuk a szomszédokat egy kicsit pihenni, így felugrom Spyke-ért. Cica a bokszban a csomagtartóban. Terrier a hátsó ülésen és a kalaptartón. Vadászna egy kicsit. Magam elé veszem, és elindulunk a menhelyre. Cica sír, terrier dühöng, én próbálom elől tartani, Gazdi anyázza a mazsolákat. Laza negyed óra, húsz perc után kiérünk a menhelyre. Megsüketülve. Gazdi viszi a bokszot, én Spy-t. Pontosabban ő húz befelé egy pitbull elszántságával.
A menhelyen zajlik az élet. Locsolják a kifutókat, takarítják a kenneleket. A gondozók meglátják a mi kis csapatunkat, és nem tudják mi fog történni. Odaszólnak nekem, hogy: De szép kutya! Most hozták be? Jaj, nem! Dehogy, ő a miénk, csak egy cicát hoztunk, azért van így oda. Amíg Gazdi elintézi a papírmunkát, addig megpróbálom elterelni Spy figyelmét. A kölyök kifutó nem érdekli, elhúzunk a nyuszik mellett, itt sincs érdemi reakció, következnek a malacok, szárnyasok. Még mindig semmi. Csak a boksz, és a macska kell neki. Menne vissza.
Látom, hogy melege van, beleült egy rozsdás lábosba. 🙂 Ekkor gondolok egyet és megkérem az egyik gondozót, hogy locsolja le slaggal Spy-t. Hátha lenyugszik tőle. Megteszi. De nem, hogy jobb lenne a helyzet, csak romlik. Felfrissülten húz az iroda felé. 🙂 Végre átveszik a cicát. Kiderül, hogy két hónap körüli, és, hogy az utolsó szabad cica helyükre vittük be. Mázlink volt. 🙂
Gazdi jön felénk az üres boksszal. Spyke kaprja, szagolja, bemegy, megkotorja a falát. Még mindig keresi a macskát. Lassan elindulunk kifelé. Éppen az istállóknál járunk, amikor az egyik lovász megkérdezi, hogy segítenénk-e nekik. Persze! De mire gondol? Rámutat Spyke-ra és vigyorog. Megérkezik a felkérés. Egy visszautasíthatatlan ajánlat formájában. 🙂 Van egy patkányunk. – mondja. Meg kéne fognia! Gazdi igény felmér, és gyorsan tisztázza, hogy az nem egy szimpla megfogás lesz, mert ha megtalálja, és elkapja nem fogjuk tudni úgy elvenni tőle, mint egy játék labdát. Nem baj? Nem, dehogy.
Szóval, irány az istálló. Spyke a vérszomjas, egy győztes hadvezér peckességével lovagol be. Mindenki félreáll, vigyorogva nézik a kis vadászt, én pedig elengedem. Éppen a szalmát cserélik ki, néhány helyen van csak egy-két ló, de egyébként üresek a karámok. Spyke ló kompatibilis, hála Paci barátnak. 🙂
Haverok…
Spy elemében van. Minden helyre benéz, minden szalmabála alá befúrja magát. Érzi a szagát. Pontosan azt a bokszot túrja fel módszeresen ahol a patkányt látták. A terrier röfög, túr, hörög, mire a patkány gyorsan kiszalad. Én sikítok. Gazdi vigyorog, a gondozók tudósítanak. Patkány a vaddisznó kenneljébe menekült. Na oda nem engedem be a kutyát. Gyorsan elkapom. Megköszönik a segítséget, és még beszélgetünk velük, addig a kimerült kutyánk lepihen egy kicsit. Igen! A lópisi, és kaki maradványos hűvös betonra. Mikor elindulunk feláll, és csöpög belőle a trutymó. Erre most mit mondjak. Mindegy. A vadkaki is rajta van még. Nehogy már félig üres legyen az a pohár! 🙂
Végre csend van a kocsiban. Indulunk haza. Spy-nak melege van. Előre ül, a lábamhoz. A cipőm, a lábam lószaros lesz. Mit vétettem? Izzadt vagyok, fáradt, kialvatlan, büdös, és még csak fél tíz van! Mi jöhet még?
Egy kis kutya fürdetés, és délután egy jégeső. Viharral. Egy órákon át rettegő terrierrel.
A vihar után, egy erdei sétával folytatjuk a napot. Botozással, ásással.
Ezt dobd!
Csak, hogy megnyugodjon, lelazuljon kicsit. Úgy lelazult, hogy gyorsan talált egy kis vadkakit. Belefeküdt, csak, hogy keretet adjon a napnak. 😀
Azt kérdeztem már, hogy mit vétettem?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: