Szóval, ott ültünk az autóban Gazdival, amiben már gyakorlatilag négy napja berendezkedtünk a túlélésre, éjszakázásra,- a fejemben egyre hangosabban dübörög a zene- és úgy másfél órányira lehettünk Pécstől, amikor kiderült, hogy valóban Spyke van a kiskertben.
Először Petrát láttam el mindenféle hasznos anyai tanáccsal, úgy mint “El ne engedd!” “Vidd haza magatokhoz, vagy ne is, inkább a szüleidhez!” ” Ne adj neki semmit csak vizet, amíg hívom a Kezelőt!” és így tovább. Közben pedig egy spanyol inkvizítor alaposságával vallattam is, mert tudnom kellett, hogy ” Nincs baja?” ” Hogy van most?” és ezt bármeddig folytathatnám. Így, utólag már nekem is úgy hangzik, mintha létezne egy inkvizítori zsebkönyvem lenne ilyen esetekre, amiből simán idézem a bölcsességeket, és ontom a kérdéseket.
Miután befejeztem a telefonálgatást, mindent elismételtem szóról szóra Gazdinak. Csak ezután engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy újra sírjak. Most éppen azért, mert végre megvan Spy, és mi még legalább másfél órára vagyunk tőle. Gazdi újra a gázra lépett, és száguldottunk haza. Egyszerre, ismét minden megváltozott. Újra örülni tudtunk a napsütésnek, részesei lettünk a világnak, nem csak kívülről szemléltük az eseményeket. Hihetetlenül boldognak és nagyon szerencsésnek éreztük magunkat.
Közben Petra újra hívott. Spy, már a klímás kocsiban alszik és egy kis vizet is ivott.
És, hogy hol is volt? Légvonalban egy kilométerre onnan ahonnan eltűnt. A szüleim, a templom alatti utcában laknak, Spy pedig a templom felett dekkolt a szőlőhegyen. Nem tudom a harangok hangja mennyire különbözik templomonként, de ezt a harangozást Spy, biztosan ismerte. 🙂 A mázlink az volt, hogy a 77 éves bácsi, naponta végigböngészi az újságot. Látta a lapban Spy fényképét, és úgy rémlett ez a kutyus “lakik” 2 napja a szomszédban. A ház most lakatlan, de német tulajdonosai vannak. Alaposan, precízen körbekerítették. Ő azt hitte, még előző nap is, amikor hátrament cseresznyét szedni, hogy Spyke az ő kutyájuk, és most jöttek vissza a városba. Beszélt is Spyke-hoz, de ő rendre megugatta. Ezután szólt a feleségének, hogy azt a kutyát látta tegnap és ma is, aki az újságban van. A néni is felment megnézni, de Spy nem volt sehol. Valószínűleg a bokrok alatt feküdt, mert ekkor már 34 fok volt. A bácsit azonban nem hagyta nyugodni a dolog és felhívott minket. Ez volt a mi szerencsénk!
Ekkor kértem meg Petrát, hogy menjen ki, nézze meg. Mert, bár a nyakörv színe nem stimmelt, a bácsi szerint fekete, de abból ahogy a kutya reagált rá, akár Spyke is lehet. A maga pokróc stílusával. 🙂
Megkezdődött a mentőakció. A bácsi és Petra átvágnak a gyümölcsösön, és a kert legtávolabbi végében lévő cseresznyefához mennek. Itt ér véget az idős pár telke. Nem úgy kell elképzelni, hogy a kis házuk teraszáról csak úgy, oda látnak. Ide valóban hátra kell menni. Át, a gondosan megművel szőlő sorok között egy kis emelkedőn. Petra szólítgatja Spyke-t. A kis manó előjön a bokrok alól, csóvál és nagyon örül neki. Nyalogatja a kezét, és nem mozdul a kerítéstől. Igen, csakhogy a kerítés elég magas. Petra nem tud átmászni. Végül két létra segítségével átjut, és ki tudja hozni a kölyköm. 🙂 Spyke megvan. Biztonságban. Petra, a nála lévő összes pénzt odaadja a bácsinak, és megígéri, hogy pár órán belül visszamegyünk, közösen.
Eközben én lógok a telefonon és most éppen Kezelőt vallatom, mit tegyünk. Ja, van ilyen esetre is kézikönyvem. 🙂 Abban maradunk, hogy ha hazaértünk egyből megyünk hozzá. Addig nem ehet semmit Spyke.
Ev, aki közben megtudta a jó hírt, már a csapatokat rendeli vissza. Mindenhol szétkürtölik, megvan Spyke! Hazáig már nem érünk rá gondolkodni, mindkettőnk végig a telefonon csüng és az összes barátunk, ismerősünknek elmondjuk a részleteket. Végre a városban vagyunk. Percek múlva végre, ismét a karomban tarthatom Spyke-t. Alig hiszem el. Loholunk Petra szüleihez. Ők, mindeközben jó kis meglepetést készítettek elő. Amint belépünk az ajtón, elkezdik videóra venni a második első találkozásunkat. Az első elsőről nincs kisfilm. A Vadász nem volt ilyen gondos. 🙂 Spyke visít az örömtől, tutulnak Gazdival, én csak azt hajtogatom, hogy Köszönöm! és mindenki ölel mindenkit. Sírós örömünnep volt.
Közben végignézzük a sérüléseit, felnyalábolom a poros testét, és indulunk a Kezelőhöz. Ahogy kilépünk az ajtón, a napról egy kis gyík szalad be a kövek közé. Spy ki akar ugrani a karomból. Nem csak úgy játékból. Ez most komoly volt, úgy tűnt a túlélésről szólt. Á, szóval ezt etted a kertben, kis vadászom. 🙂
Kezelőnél is örömünnep van. Ellenőrizzük a chipet, megnézi nincs e toklász a fülében, gondosan átvizsgálja láz, sérülések után kutatva – ennek persze része némi borotválás is- majd probiotikummal, étkezési tanácsokkal felszerelve a már fertőtlenített, sánta kutyát visszük végre haza. Annyira éhes, hogy alig lát. De csak rizst kaphat, probiotikummal. Az én kutyám, aki 8 év alatt nem evett meg egy tasak rizst összesen. Kíváncsi leszek. De a legfontosabb most, hogy ne kapjon hasnyálmirigy gyulladást.
Elkészül a kaja. Olyat látok, hogy nem hiszek a szememnek. Zokszó nélkül tolta be az egészet. 🙂 Gyógyszerestől, minden feltét nélkül. Éhes nagyon, nagyon. Tudom, de csak több kis adag jár neki. Miután konstatálta, hogy most ennyi volt, bemegy a szobába, és azonnal lefekszik a házikójába.
Közben hívom Petrát, mert nekünk még dolgunk van. A bácsinak jár a jutalom. Izgatottan megyünk hozzá, és közben újra végigmeséltetem az egész történetet. Úgy érzem, soha nem tudom megunni. Minden apróságra rákérdezek.
Becsengetünk. A bácsi mosolyog, és mutatja merre menjünk. Tényleg átvágunk az egész telken, végig a szőlők közt és ott a cseresznyefa. Aminek a szerencsénket köszönhetjük, mert ha nem most érett volna a gyümölcse, a bácsi biztosan nem jön ide hátra. Mennyi véletlen volt ebben a történetben!
Készítek pár képet.
A rejtekhely…
A kert végében, a cseresznyefa alatt…
A bácsi lehúzza nekünk a fa ágait, hogy együnk egy kis gyümölcsöt amíg beszélgetünk. Figyelem az arcát, a kezeit. Vidám szeme csillog, valahogy annyira ismerősnek tűnik. Elmeséli, hogy 2 napja már biztosan ott lakott Spyke. Megállapítjuk, hogy a viharban valószínűleg biztonságos helyet keresett, és az adrenalin befelé még átvitte a kerítésen, de ki már nem tudott jönni. Szerintünk, végig itt lehetett. Elmondja, hogy beszélt hozzá, de a kis vacak mindig megugatta. Nagyon megilletődött, amikor a jutalomra került a sor. Alig akarja elfogadni. Felajánlja, hogy csak a felét adjuk neki. Számára az is hatalmas segítség, mert nemsokára kórházba kell mennie. Kéri újra, hogy ne adjunk annyit. Hajthatatlan vagyok. Ami jár, az jár. Elmesélem neki, hogy már akár az ördöggel is alkut kötöttem volna, hogy inkább odaadom a fél vesém, csak kapjam vissza Spyke-t. Petra rákontráz. Elmondja, hogy Spyke aki ágyban alvós kis büdös, most négy napig táborozott egyedül a “vadonban” étlen, szomjan, mi meg közben az őrület határán lebegtünk. Ketten végül csak rábeszéljük, hogy elfogadja a pénzt.
Még egy kicsit maradunk,beszélgetünk, ismerkedünk, de aztán lassan indulnunk kell és én még hazaviszem Petrát. Neki is pokoli négy napja volt. Minden nap részt vett a keresésben, és már Ő is kimerült. Fáradt és boldog. Az én önzetlen, drága barátnőm. 😀
Még vissza van egy utam. A szüleimhez megyek. Felveszem Spy csomagját, – utólag nagyon örülök, hogy nem küldtem vissza- és leülünk beszélgetni. Újabb sírós kör, miközben Anyukám, az elengedhetetlen, ugye mondtam, hogy meglesz részt ismételgeti. A megtalálás körülményeit ecsetelgetem éppen, amikor a még nálam is tapasztaltabb spanyol inkvizítor – persze, hogy Anyukám, és igen, biztosan tőle örököltem- belekérdez az egészen apró részletekbe.
A mozaikok kezdenek összeállni. Az idős bácsit és a felségét is ismeri. Kollégák voltak. A bácsinak mindig volt telke, és amikor gyerekek voltunk, tőle vették a munkahelyükön az anyák a cseresznyét. Azt a cseresznyét, amit alig fél órája eszegettem a vén fáról. 🙂 Ilyen nincs! Azért, hogy még kerekebb és meseszerűbb legyen a történet, kiderül, hogy a bácsi volt a vállalati Télapó ünnepségeken a Mikulás. Az én Mikulásom. Gyermekkorom fehér szakállú mesehőse, most tényleg őszen és idősen, két dolgot hozott nekem vissza. A számomra legértékesebb kutyát, Spyke-t, és a gyermekkori cseresznye ízét.
Légy boldog és élj sokáig ilyen fitten, drága, jóságos Mikulásom!!!!
Anyukám, még aznap felhívta a Mikulást. Na jó, nem volt távolsági hívás, mert nem Lappföldön. 😀 Aztán referált nekem is, hogy igen, őróla beszéltünk délután.
De a napnak még nincs vége! Még majdnem negyed órát beszéltem élő adásban, teljes eufóriában a Rádió 1-en, amit ki más intézett volna, mint az én másik legkedvesebb drága barátnőm Ev! Ő tartotta velük a kapcsolatot, és mivel óránként mondták a felhívásunkat, kíváncsiak voltak a történet végére. Szívesen elmeséltem. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. 🙂
Őrült egy nap volt, és annyira boldog voltam, mert tudtam, hogy otthon már várnak rám!
Már vártalak…
Folytatjuk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: