“Since I don’t have you”…

ELSŐ NAP…

Ez a kedd is csak egy átlagos nyári napnak indult.

Ilyen nálunk a reggel…

Tikkasztó hőség, esetleg néhol záporok. Emlékszem, ezt jósolták.

Minden a szokásos hétköznap reggeli tempóban zajlik, azzal a kivétellel, hogy nem én, hanem Gazdi viszi sétálni Spy-t, majd át a szüleimhez, napközizni. 

Szépen haladok a munkámmal, még van egy fél kettes időpontom, de utána irány haza. Jöhet a vízpart. Kaposváron süt a nap. Látom, hogy Gazdi hívott, többször is. Semmi rosszra nem gondoltam, maximum az jutott eszembe, mit nem talál éppen. Pénztárca, kulcs, garázsnyitó.  🙂

A hangjában pánik, amikor elmondja, hogy Spy megszökött a viharban a szüleimtől. Először fel sem fogom, milyen viharról beszél, hiszen itt süt a nap. Zanzásítva elmondja, hogy épp csak befelhősödött az ég egy picit, és pillanatok alatt jött a vihar. Spyke a kertben volt, és mire az első esőcseppek koppantak a teraszon, és Anyukám kirohant érte, már sehol sem volt. Ekkor hívták a szüleim Gazdit, de mire Ő odaért,  már csak rekonstruálni tudta a történteket.

Csendes kis zsákutca, zárt beépítésű sorházak, hátsó kerttel. Mindenhol kerítés, a kutya 8 év alatt nemhogy nem szökött, de nagyon még a kerítés közelébe sem ment soha. Miért is tette volna, mikor a finomságok, víz, játék, Gazdik, mindig a terasz felől érkeznek. 

Cápasrác vs. krokodil…

A vihar azonban mindent felülírt. Csak egy dörgés elég, és ő fejvesztve menekül. Szerencsétlenségünkre, az első dörgéskor a kertben volt. Pánikgomb bekapcsolódott nála és csak ment, menekült. A szomszéd kerítésén küzdötte át magát, ezt még látták a kaput figyelő kamerán.

Gazdi és a szüleim keresni kezdik, én fejvesztve előzgetve rohanok haza. Nem érzek semmit, csak mérges vagyok, és azt hajtogatom, hogy ezt nem hiszem el.

Mikor megérkezem már csak a rommá ázott kutatókat találom. Hívom aki eszembe jut, kérek mindenkit jöjjön keresni. Petra barátnőm azonnal berobog. Szétválunk felosztjuk a területet és megkezdődik a kérdezősködés. Gazdié a templom környéke, ahol utoljára látták, Petráé a 6-os út és a vasút, enyém a fás, zártkertes rész. 

Csak információ morzsák vannak, az eper árusok látni vélték kamionok közt. Szerintük pánikban rohant, de nem ki a városból, hanem visszafelé. Én pontosítani akarom ezt, ezért megállok a traffipaxozó rendőrök mellet és most én faggatom őket. Furánm néznek rám, vajon miért érdekel, hogy mióta állnak ott. Elhadarom a történetet, és kiderül arra nem járt kutya.

Mindegy, lehet, hogy csak nem vették észre. A keresést bővíteni kell, pár óra alatt bárhol lehet már. Én hazarohanok, és kiírom az első segélykérést. Ev barátnőm azonnal hív. Ő az, aki gőzerővel szervezkedik, plakátot készít, hirdet, megoszt, mozgósít, vigasztal, keres-kutat, mindezt munka mellett. 

Én alig érzékelem akkor mindezt. Órák óta keressük, a vihar ugyan elmúlt, de a kutya sehol. Jeges rémület lesz úrrá rajtam. Közben, hogy egy percre se tudjak megnyugodni, hív a futár, hogy megjött Spyke csomagja, amiben kaját rendeltem neki. Nem veszem át. Talán majd másnap. Ma erre képtelen vagyok. Senkit nem látok, csak a keresőkbe futok bele, néha. Az eső legalább elállt.

Plakátolunk. Első nap 100 plakátot ragasztunk ki a környékre. Már a plakát látványától sírógörcsöt kapok. Aztán összeszedem magam és folytatjuk. Aznap, hajnali 3-kor megyünk először haza. Mindent találtunk éjszaka, macskát, vaddisznó családot a város szélén, lányokat munka közben, padon alvókat, önsétáltató kutyákat, de Spyke-t nem.

Nem bírjuk az üres lakást elviselni. Mindenhol ott van. Látom a szőnyegen feküdni, hallom szuszogni, érzem a fekhelyén az illatát, és látom a még reggel széthordott játékokat. Próbálom álomba sírni magam. Elképzelem, hol van, mit csinál. Ettől még rosszabbul leszünk. Folyamatosan visít Axl Rose a fejemben. A Since I don’t have you-t énekli. Ettől, még jobban bőgök csak. 5-kor újra az utcákon vagyok. Nem tudok otthon ülni, amíg nincs meg.

MÁSODIK NAP…

Mindeközben Ev, felforgatja a világot. Bevonja az egyetemistákat, a taxisokat, kamionosokat, a rádiókat, a menhelyt, állatvédőket, mentősöket, buszosokat, hajléktalanokat, gyülekezeteseket, postásokat, közterület felügyelőket, mezőőröket, önkénteseket. Hadsereget toboroz. 🙂 Remélem nem hagytam ki senkit. 🙂

Reggelre kitisztulnak a gondolataim, és valami jeges nyugalom lesz úrrá rajtam. Én beszélek a jó doktorral, aki kör e-mailben értesíti a megye minden orvosát, regisztrálja Pet-Vet datán, és a Hungaro Vet-en is. Közben kimennek  a Vadászok is kutyákkal. 🙂 Naponta többször hívom a Misinát, és a sintért. Semmi.

Elrohanunk, készül újabb 100 plakát, melyen már feltüntetjük a jutalmat is. Újra felosztjuk a területet, Petra megy ki a falvakba, miénk a Mecsek. Minden séta és túra útvonalon, buszmegállókban, benzinkutakon, futtatóban, gyümölcs árusoknál, kis boltokban ott a plakát. Petra bevonja a prostikat is. 😀 Ekkor nevettem először, szívből, mert elmesélte milyen arcot vágtak, amikor megállt mellettük egy nő, kocsival. ” Kurvára nem értették.” – mondta. Evelin, és a kis magánhadserege pedig folyamatosan mozog. Keresik gyalog, biciklivel, kutyákkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel. Egy emberként mozdul meg mindenki.

Közben a Mecseken plakátolva, kicsit újra belehalok a történtekbe. Bámulatos érzékkel, újra hív a futár. Nincs szívem visszaküldeni a csomagot, így arra kérem vigye a szüleimhez, mert talán úgy könnyebb, ha nem látom. Megkérem Gazdit, hogy menjen haza kocsival, én pedig az erdei utakon maradok és bőgve, üvöltve hívom, miközben ragasztom a plakátokat hazafelé. Egyszer csak utolér egy német juhász és a Gazdája. Látták a plakátot, tudják a történetet. A Gazda nyugtat, a kutya pedig a maga természetes módján, az ölembe fúrja a fejét, és harapdálja gyengéden a kezem. Lehajolok hozzá, és lenyalja a könnyeim. Fantasztikus érzés, hogy egy kutya ösztönösen nyugtat engem, aki vadidegen vagyok számára. Ettől újra megnyugszom, mert tudom, hogy erősnek kell lennem. Hazaérek. Beszélünk a szomszédokkal, és megegyezünk, hogy a kapu éjjel-nappal nyitva lesz, hogy ha hazaér be tudjon menni. Mert ha tud, képes rá, hazajön!

Ekkor fut be az első hívás. Bicsérden van egy hasonló kutya. Nem tudom, hány bírságot fogunk kapni, de Gazdi olyan gázzal megy, hogy szinte kilyukad a kocsi padlólemeze. Tényleg egy hasonló foltos kis kutya volt, de csak a Büféig kocog, majd kedélyesen hazafelé veszi az irányt. Marad a faluban. Ő ott lakik. A remény után újabb mélypont következik. Ev, ír kommentel, megoszt és mindig elmondja hol járunk. A kutyás barátaink – naná, hogy a terrieresek is- hívnak. Támogatnak, hol együtt sírunk, hol jó ötleteket mondanak. Mindenki segíteni akar. Felajánlják, hogy jönnek Pestről is keresni. Ezt azért nem fogadom el, mert tudom hány ember van már kint így is miattunk. 

HARMADIK NAP…

Éjjel ismét későn értünk haza. Pár óra vergődés után felkelek. Még csak 4 óra van. Igen, az a reggel négy, amikor felugrik az ágyba, minden nap. Nem jön. Nincs itthon. Nem hallom a körme kopogását, vagy az elégedett sóhajtásait. Tudom, hogy valami történni fog. Felöltözöm. Gazdi még alszik. Nincs még 5 óra amikor megcsörren a telefon. Egy buszsofőr, látta a kutyámat, nem messze a szüleimtől, a patikánál. Gazdit kirángatom az ágyból. 2 perc öltözés Neki, majd teljes gázzal hajtunk át a városon. A telefon a fülemen lóg, és kapjuk az infót, hogy merre látta. Megtaláljuk mi is. Egy édes, foltos kutyus. Nem Spyke, nála azért nagyobb és egy fekete kutyával bandázik. Belógnak egy kertbe. Szerintem, csak hajnali őrjáraton voltak.

Leginkább amiatt féltettem, mert újra felkelt a nap és kitartóan, tikkasztóan sütött.  Spyke pedig nagyon rosszul viseli a meleget. Két dolgot biztosan tudtam. Azért nem látják mert kerüli a várost, és a forgalmat. Megfogni nem hagyja magát senkinek. Csakis ismerős lehet akihez odamegy, mindenki mást levegőnek néz. Ami jó, ha futók, biciklisek vagy egyszerűen csak cuppogó nénik mellett megyünk el, de most komoly hátrány.

Délután, Anyukám hív. A buszvégállomáson járkált kereste Spy-t, és a forgalmi irodában mondták neki, hogy két gyerek pórázon vitte el a kiskutyát, és leszedték a plakátokat is. Odarobogunk, és kiderül egy beagle kutyust vittek el a gyerekek, és a közös bennük csak annyi, hogy a az ő Gazdáját is keresik. Újabb zsákutca. 

Nincs más dolgunk plakátolunk tovább és keressük. Új plakátok készülnek, amin már a pontos összeg is szerepel, és az erdő addig még nem lefedett terülteire megyünk, valamint a kutya sulikba, futtatókra. Ev, és csapata marad a városban. Gazdinak ekkor új ötlete támadt. Mi lenne, ha azokat az időseket akik nincsenek fenn a neten, megpróbálnánk elérni újsághirdetéssel. Ev újra aktív, intézi a hirdetést, még mi keressük tovább. Éjszakáig.

NEGYEDIK NAP…

A hajnali kelés után, fura mód csöng a telefon. Még nincs 7 óra sem. Megjelent a hirdetés. Egy férfi, tudni akarja megvan-e Spy. Mondom neki, hogy nincs, mire az a válasz, hogy akkor ő most elindul keresni. Ilyen telefonból jön még jó pár. Most már azok is megmozdulnak akik csak a kincset keresik. Nem baj, keresse bárki, aki visszahozza viheti a pénzt.

Újabb tippet kapunk, miszerint jelezzük az első Horvátországi állatorvosnál is, hogy eltűnt, tudjanak róla ott is, elvégre közel van a határ.

Közben egy idős férfi hív, hogy tegnap az iskolások minden házba becsengettek és keresték a kiskutya gazdáit. Szerinte hívjam fel az iskolát. Így is teszek, de a gyerek a beagle-t fogták be, és vele házaltak. Mondjuk fura is lett volna Spy pórázon, két gyerek mellett. Újabb zsákutca. 

Evvel, közben tanácskozást tartunk egy közeli kávézóban. Adunk még plakátot Neki, és megbeszéljük, hogy mi elmegyünk Horvátországba, közben végignézzük az Ormánságot is. Ők maradnak a sereggel a városban, és a távoli városrészekbe is visznek plakátot. A kávézóban ott az aznapi újság. Benne a hirdetés. De csak olyanok hívnak, akik ismernek minket a Mecsekről, idősek és reggel kezükbe került a lap. Támogatnak, együtt éreznek velünk.

Ezen a reggelen már nem sírtam. Napok óta először. Sőt, Evvel még nevettünk is. Magunkon. Mi, akik betegesen materialisták vagyunk, már sötét babonaságokon kezdtünk gondolkodni. Én már boszorkányhoz készültem. Mondjuk, a bogarat a mi drága doktorunk tette a fülembe, aki szerint -bár Ő maga irtózik és fél tőlük- mégis kiváló boszorkányok élnek Kaposváron és Dombóváron. El is mesélt rengeteg sikersztorit róluk. Gazdi nem is hitte el, hogy miket hall tőlünk. Szerintem, nem így képzelte a reggeli kávézást. Én azzal érveltem, hogy ha a XXI. századi módszerek csődöt mondtak, jöjjön más. Gazdi még egy jó ötletet bedobott aznap délutánra, a drónt. Pontosan tudta, kit kér meg rá. 🙂 

Elindultunk a negyedik tikkasztó napon, kialvatlanul, fáradtan a Horvátországi orvosok felé. Nem rádióztunk, csak beszélgettünk, fogtuk egymás kezét , én néha sírtam, bár könnyem már nem sok volt. Minden apróságnak örültem út közben. Bárányokat láttunk. Mi, amikor bárányokat látunk, mindig jó napunk van. Két faluval arrébb kéményseprőt. Gazdi már kezdte azt hinni teljesen agyamra ment a nem alvás, nem evés és a keresés. Ezután már csak félve mondtam el neki, hogy a fejemben szól a zene. Felhúzta a szemöldökét, sóhajtott egyet, de végighallgatott. Elmondtam, hogy olyan ez, mint amikor nem tudsz szabadulni egy számtól, mindig csak szól benned, és ismételgeted a szövegét. Pedig nem egy sláger, én is vagy 15 éve hallgattam, de a szövegét ismerem. Gazdi szerint nem kell hallgatni a rádiót, elég ha én csicsergek neki egész nap, egyébként pedig lehetne önálló szórakoztató műsorom is, hülyére keresném magam a sötét babonaságaimmal. 🙂 Azért csak kíváncsi, és megkérdezi mi az. Ozzy Osbourne válaszolom. Ő szól a fejemben és azt énekli : ” Mama I’m coming home” Én, szokás szerint újra sírok. Gazdi a szemét forgatja.

Ekkor, úgy másfél órányira voltunk Pécstől, és megcsörrent a telefon. Egy bácsi volt az. Látta a hirdetést. Azt mondta, hogy a szőlőhegyen él, – légvonalban kb. 1 km-re a szüleimtől- és a mellette lévő lakatlan telken, két napja fekszik egy kutya a bokrok alatt. Kérdezte, hogy mekkora Spy. Megbeszéltük, majd azt mondta, hogy fekete nyakörve van, és ha Ő a kerítéshez közelít, megugatja. Arra kértem, hogy ne piszkálja, azonnal küldök valakit, akit ismer, már ha valóban Spyke az.

Beszélni is alig tudtam. Itt vagyunk az Isten háta mögött, miközben talán Spy-t megtalálta valaki. Gazdi nyugtat, hogy ne éljem bele magam. Hívom Petrát. Kérem, hogy vágja magát kocsiba, és menjen ki a szőlőkbe.

Csiga tempóban telik az idő. Gazdi kér, hogy ne omoljak össze akkor sem, ha beagle miatt ugrunk harmadszorra is.

Petra hív. Sírva kiabál a telefonba. ” Ági, Ő az! Spyke az! Megvan!!!”

Folytatjuk….