Betépve…

Fekszem a kanapén, és töprengek. A fejemen vizes borogatás, körülöttem papírzsepi halmok, ha lennének, biztosan önsegélyező könyveket olvasgatnék. De, ha megfeszítenek sem tudom megmondani, miért lett ma, az én kis Spyke kutyámból egy természeti csapás.

Akkor rekonstruáljuk csak a történteket!

Már a reggel is furcsán indult. Gazdi kitalálta, hogy bablevest szeretne. Olyat, amit csak én tudok főzni. Fogalmam sincs milyen az, mert úgy csinálom, hogy soha egy kanállal nem eszem belőle, mégis elfogy mindig egy kondérral. 🙂 / Gazdi nem vega./ Kora reggel, szépen sorban állok a hentesnél. Hurrá. Füstölt húst veszek. Ipari mennyiségben. Ilyenkor, két húsevőre főzök, meg egy kis ráhagyással juti falatnak is. Spyke elég nagy fogyasztó. 🙂 Azért, hogy eltereljem a gondolataimat a látványról, már a délutáni sétáról fantáziálok, a réten.  

Hazaérve, be is ígérem Spy-nak a bableves húsos kirándulást. Tudom, hogy érti. Csóvál ezerrel.

Mi ez? Hús?

Én, pedig a leves főzés mellett, nekiállok leszervezni a délutánt. A Vadász közli, hogy ők is kint lesznek a kutyákkal, de menjünk csak. 

Megérkezünk. A romos ház felé veszem az irányt, hogy minél előbb a lényeghez – vadas terület, pockos mező, rókalyuk stb. – érjünk. A ház előtt, több négyzetméteren csak ibolya. Hoztam magammal egy nagy papírdobozt, és nekiállok virágot szedni. Spyke, közben mellettem áll, őrködik, szimatol, néha ás. A virágokra nagy szükségem van, mert kandírozni fogom és dzsemet is főzök belőlük. Éppen a barátoktól bezsebelt, idei Michelin -csillagaimat számolgatom , mert ugye szerényen, az ehető virágos desszertetek, limonádék, saláták királynője lennék-, amikor a kutya lelép. Valamit hallott. Nem baj, én tovább dolgozom a tervemen, vagyis, igyekszem megtölteni a dobozkám. 

Pár perc múlva, gyanús, hogy nem jön. Ennyi idő után, általában még az ásást is megunja. Hangosan hívom. O.K. Csörtetést hallok. Pillanatokon belül, feltűnik két fül. De azért fura, hogy ezek nem lokátorok. Belép a látóterembe a Vadász egyik kutyája, aki történetesen nem Spyke. 🙂 Jé, egy PRT ment el, és egy airdale jött vissza. Mi hozta vajon ide? Ja, igen. Ő olyan, mint a cápák, akik egy óceánnyi hígításban is megérzik a vért. Nyilván, megérezte a főtt hús szagát. Hallom, hogy hívja a Vadász. Akkor legyen egy kis nehezítés. 🙂 Bedobom a csalit. Egy piranha gyorsaságával veti magát rá. Megeszi, és elpucol. Közben előkerül Spyke is, vigyorogva, hogy micsoda csapatot hozott a nyakamra.

Térdig sárosan, boldogan…

A Vadász csak nevet.

-Látod, mennyire szeretnek? Mindegyik hozzám jött!- mutatom boldogan, a zsebem körül szaglászó sereget.

-A főtt húst szeretik. Amit csak Tőled kapnak. Megtanulták. Okosok. De azért Téged is szeretnek, ne aggódj. 🙂

-Fura, hogy Spyke-t hívtam, és nem jött.

-Bandázott. De láttam, hogy figyelt, honnan jön a hang.

-Nem kéne vennem egy sípot?

-Nem. Tudod, hogy mindig, bárhonnan visszamegy hozzád. Ezerszer bizonyította már. 

-Igen. Tényleg.  Emlékszem./ Itt eszembe jutott a legjobb sztorink, amit nemsokára megírok, amire most a Vadász is utalt./

Eljött a kaja idő. Sorba ülnek, szépen néznek, Spyke kicsit közelebb tolakodik, mert hát nehogy elfelejtsem, hogy ki is az én kutyám, ha nem ő. 

Miután négyen, négyfelé szaladtak el, és úgy ették meg az adagjukat,- gondosan szemmel tartva a többieket közben- nekiállnak porszívózni, kinél maradt egy kis morzsányi. Volt némi kakaskodás, egy bőrdarabon, de a Vadász gyorsan rendet vágott köztük. Aztán sokkal nagyobb falatra bukkantak.

Bűzlő, őzláb… / Nem gomba. 🙂 /

Szerencsére, ezt Spy nem kérte. Azért, volt aki hozta egy darabig, biztos ami biztos alapon. 🙂

Elindulunk egy nagy körre. A kutyák falkában garázdálkodnak. Egyik sem maradhat ki semmiből. Kezdik azzal, hogy megesznek egy kis nyúlbogyót. Spyke, rám néz a szeme sarkából, és a foghegyével felcsippent egy kis adagot, majd pucol gyorsan tovább. Csak hápogok. Mi ez? A Vadász szerint, francia drazsé.

Csoki csoda…

Na jó. Köszi.

Aztán, a már szokásos műsorszámokon esünk túl. Pocsolyából fekve ivás,

Híres gyógyfürdő…

rókalyukba bemászás,

A kedvenc sportja…

 és ezúttal bárány kakiba hempergés.

Klassz, ugye?

Azt hiszem, ez sokkal büdösebb mint az őzeké. Következő napirendi pont, a gyógyfű evészet, szintén csoportosan. Spyke annyira habzsol, hogy következik egy kis hányás. A fűszállal és némi gyomornedvvel kevert főtt hús, annyira finom, hogy négyen eszegetik fel, nagy egyetértésben.

Aztán, hogy jobban szemügyre vehessem, mit alkotott eddig, még hempereg egy kicsit. Így jól látszik, hogy alul- felül sz@ros.

A hasam is olyan…

Ennél a pontnál, már nem is forgatom a szemem, teljes belenyugvással bandukolok tovább, és már csak a kocsiig akarok visszajutni.

A kutyák még nem. Ők futnak, bunyóznak, boldogok. Úgy cikáznak, mint akik betéptek. Ha tudom, hogy így hat rájuk a hús, tuti nem veszek többet ilyet. Ez is a hentes hibája. 🙂 Felhevültek, így újra hűsölnek a langyos iszapos pocsolyában.  Nézzük csak, hogy is néz ki a rétegrend. Sár, a pocsolyából. Bárány sz@r a rétről. Föld a rókalyukból. Újabb sár a pocsolyából. Már előre tervezgetem, milyen fürdőt készítsek otthon neki. 🙂

Van még valami? Persze! Hogy ne érezzem annyira jól magam, Spyke nem akar beszállni a kocsiba. Kergetőzünk egy darabig, aztán végül pórázzal megoldom a dolgot.

Már megyünk is?

A Vadász, eközben jót nevet a  mi kis pantomimes előadásunkon, majd, hogy még megalázóbb legyen a szitu, kiadja a vezényszót, hogy ” Gyerünk, befelé” és a kutyái szinkron ugrásban a platón teremnek. 

Itt, még meghallgatok egy rövid kiselőadást arról, mennyire fontos a fegyelem, aztán indulunk haza. Útközben, mialatt szállingóznak a szagok hátulról, – isteni, ahogy az ibolya illata és a bárány sz@r szaga egyesül- arról dörmögök Spyke-nak, hogy persze fontos a fegyelem, de ha katonás rendet szeretnék otthon, akkor mindannyiunk fenekébe dughatnék esetleg karót. Meg rendelhetnék sípot. Tudom már, ezt kellett volna válaszolnom… Spy csendesen lapít. Vagy már alszik? 

Otthon aztán, jön a frissítő fürdő. Spyke hófehér, a kád retkes, csoda, hogy nem dugult el a lefolyó. A kutya újra felélénkült. Játszani akar. Hozza a plüssét, hogy rángassuk még! Na, ne!!!!!!!

Játszunk?

Én örülök, hogy kitakarítom a fürdőt utána, aztán jöhet az önsajnálat a kanapén. A miért kellett ez nekem, mit vétettem én, és hasonló kérdésekkel. Hát így történt.

Persze, úgy tíz perc múlva rendben vagyok. Semmiért sem cserélném el a közös életünket. Csak néha egy PRT nagyon sok tud lenni. Főleg, ha mindent egy napra időzít. 😀 Jó tudni, hogy van az a pont, amikor kidől.

Tiszta ágynemű, makulátlanul tiszta kutya…

Ilyenkor, az én idegeim is újra kisimulnak. Már csak nevetek az egészen.

Mondom! Biztosan a hentes az oka….