A héten, már teljes lázban égtem. Két szó. Húsvéti készülődés. Biztosan tudom, hogy minden nagyobb ünnep előtt átélem ezt. A rohanást, a mindent a legutolsó pillanatra hagyást, a tolakodást. Ex-pedantomániásként – szigorúan csak ex, mert mióta kutyánk van, azért kénytelen vagyok kisebb- nagyobb kompromisszumokat kötni, pl. a tisztaság területén- minden apró részletre figyelek, és imádom, ha minden úgy tökéletes, ahogy én azt elképzeltem. Véletlenül, vagy sem, de pont április első napján jutottunk el a kedvenc lelőhelyemre,- Anyukámmal együtt- hogy beszerezzünk némi dekorációt, az ünnepre.
Ahogy beléptünk, én azonnal le is ragadtam a plüssjátékoknál. Gyorsan landolt a kosaramban egy húsvéti kötött bárány – szigorúan lakás dekorációként-, egy PRT-s kulcstartó – jó, ezt magamnak 🙂 – és nézelődtem tovább, amikor a kezembe akadt egy kis takaró. A takaró puha polár volt, és egy kis mackó volt hozzávarrva. Azonnal tudtam mire lett volna jó.
Csak forgattam, és ott és akkor, elkezdődött a fejemben, az időutazás. Méretben, pont akkora volt mint Spy macskahordozója, amit Gazdi szerzett be, anno. Amikor hazaért első nap a kis vacak, több nehézségünk is akadt.
Első nap, otthon.
Nekem meg kellett birkóznom a tudattal, hogy személyes önzésből, elszakítottuk a családjától, és az a kis tenyérnyi pisis, mostantól csak ránk számíthat. Tudom, hogy ez így történik a legtöbb kutya esetében, hiszen viszonylag ritkán fordul elő, – zömében csak mesékben- hogy komplett kutya családok élnek együtt, boldogan, békében, szülők és gyerekek. De fantáziálni csak szabad róla. 🙂 Szóval, akkor megígértem Spyke-nak, hogy anyja helyett a mamija leszek.
Tudom, hogy ezen a területen bármelyik PRT szuka rám ver, de rendületlenül igyekszem. 🙂 Bár, mint tudjuk minden viszonyítás kérdése. Ha például, a szomszédnéni 6 éves unokáját vesszük, aki ennyi idős korára zömében még csak ugat, vagy ordít, iskolába pedig nem engedik még, – Gazdi szerint, merev hülye- és akit télen elástak a hóba, a saját testvérei- nos, akkor kimondottan jó munkát végzetem, hasonló időtávban. Bár szerintem, ha a kis unokát még nulla éves korban egy emu pár gondjaira bízták volna, nos, még akkor is ennél sokkal jobb eredményt értek volna el:-)
De vissza a polár plédhez. A másik gondunk, első este rögtön az alvással kezdődött. Addigi életében Spy, mindig hozzábújt valakihez. Vagy a tesókhoz, vagy az anyjához.
Inkább, itt alszom. Veled.
Mi meg ott álltunk, újdonsült óriás szülőként, és meg kellett tanulnunk kutyául, egy éjszaka alatt. Jött is a fantasztikus ötlet,- ami aztán szerencsére működött- hogy tegyünk egy mosdókesztyűbe egy csörgő órát, – persze úgy, hogy nem húzzuk fel 🙂 – ez imitálta a szívverést, és puha plüssel kitömött mosdókesztyű lett a tesó, vagy anya dummy. Hónapokig úgy aludt, hogy hozzábújt a kis vacak, meg persze az én kezemhez, ami még az installáció elengedhetetlen része volt. Szigorúan véve, még ide vehetjük az ágykeretet is, amin ezt a performanszot alakítottam, minden éjjel, hónapokig.
Szóval, ez a film pergett éppen a fejemben. Álmodozásomból, Anyukám rángatott ki.
-Ugye, nem veszünk több plüsst?
-Nem! Dehogy, ezek az enyémek! Bár egy csacsin még gondolkodom.
-Minek? Annyi van most neki otthon, meg nálunk is.
-Tudom, de szeretem ha fejlődik a szókincse. Tudod, hogy midig azt hozza amit kérek. Delfint, krokodilt,
Spyke, a megboldogult krokodillal birkózik.
lámát, nyuszit, macit, rókát, kutyát, rénszarvast, csibét. Ezek fele, már kimúlt. Különben pedig, csacsi még nem is volt!
-Jó, akkor hozd és menjünk. Ajtódíszért jöttünk, meg dekorációért. Szóval, máshol is nézzünk körül. Ne ragadj le itt!
-És ez a takaró?
Ebben a pillanatban mellénk lépett egy ezüstös hajú nagymama, – nem a szomszédunk 🙂 – aki végighallgatta a beszélgetésünket.
-Vigye el kedveském! Nagyon jó lesz. Az én unokám is ezzel alszik. Ha megnyomja a maci hasát, brummog is kicsit. De csak úgy halkan. Tud aludni vele a kicsi. 🙂
Itt vitte be a néni a kegyelemdöfést. Hogy brummog, meg lehet vele aludni. Hát hol volt ez a csoda nyolc éve, amikor vérkeringés nélkül lógattam a kezem?
-Látod Anya, milyen jó lett volna! Lehet, hogy mégis megveszem.
A néni tovább agitált, majd miután így összemelegedtünk, megkérdezte.
-Kisfiúnak lesz, vagy kislánynak?
-Kisfiúnak.
-Mi a neve?
-Spyke.
-Érdekes! Még sosem hallottam ezt korábban. De végül is, én is ismerek Amadeus-t!
Anyukám nem bírta tovább hallgatni, és felvilágosította a hölgyet.
-Spyke a kutyája, és 8 éves. A lányom, április elsején, éppen egy polár plédet készül venni neki. Mármint a kutyának. Egy brummogó mackós, polár plédet, ami maximum, akkor lett volna jó, amikor pár hónapos volt. Inkább segítsen lebeszélni róla! Elég ez a kosárnyi plüssjáték is.
Végül, nehéz szívvel, otthagytam. Vártak az ajtó és más húsvéti díszek.
Jó, azért lett ajtó dekor is…
Másnap, már egyedül lopóztam vissza a boltba. Átgondoltam, és mindenképpen kellett az a pléd. De már valaki elvitte. 🙁 Ki tudja, talán egy ember, de az is lehet, hogy egy kutya gyereknek. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: