Pár napja, találkozóm volt a Vadásszal. Volt egy közös rendelésünk, ami hozzám érkezett, és szerettem volna átadni neki, az ő részét. Mivel én vagyok kettőnk közül a rugalmasabb, házhoz szállítást is kapott. 🙂 Mint utólag kiderült, nem is érdemelte meg.
Éppen megálltam a ház előtt, amikor hívott, hogy késni fog, de mindenképpen várjam meg. A lelkemre kötötte, hogy ne fagyoskodjak az autóban, hanem rögtön felhívja a szomszédban élő, nyugdíjas bácsit, – aki szerinte nagyon jó arc- oda majd be tudok menni, amíg megérkezik. Hát mit mondjak, fel voltam dobva. Utálok várni, és nem szeretek idegenekkel traccsolni sem. Már készültem kitolatni a feljáróról, és csendesen felszívódni, amikor előszaladt egy bácsi a szomszédból, hogy menjek csak be hozzá, mert épp most hívta a Vadász. Arcomra fagyott mosollyal átparkoltam hozzá.
Amikor beléptem a házba, igazán kellemesen csalódtam. Jó meleg, tisztaság, és pedáns rend volt. Tetszett a dolog. Ráadásul, a bácsi vicces és szellemileg nagyon friss volt. Képben volt mindennel kapcsolatban, legyen szó blog írásról, vagy főzésről, vagy a nagyvilág történéseiről. A számítógép volt az ő köldökzsinórja a világ felé. Őt, pedig minden érdekelte. Feltűnt, hogy néha még szlenget is használ. 🙂
Mivel, kint jeges szél tombolt, gondolta rám fér egy kis meleg ital. Kaptam, hát egy teát, mert bár kissé furcsállotta, hogy valaki nem iszik kávét soha, mégsem tett megjegyzést. Ezek után arról, hogy vegetáriánus vagyok, jobbnak láttam, ha mélyen hallgatok.
Kibeszéltük a Vadászt. 🙂 Szerintem nagyon is megérdemelte, mert mint kiderült, a bácsi ismeri az összes aranyköpésem, és minden furcsaságom, legyen szó rosszul használt nőstény és hím vadak neveiről, vagy a gumicsizmámról és a rikító ruhákról. Szó esett persze a kutyákról is. Tudta, hogy nálam van Whisky egyik fia.
Apja fia…
Spyke, éppen nem volt velem, de mutattam róla fotókat. Cserébe ő is megmutatta az unokák képeit. Egész kellemesen telt az idő.
– Mióta él egyedül?
– Jó pár éve már.
-És nem fél? Annyiszor hallani, hogy időseket támadnak meg, vagy használnak ki.
-Dehogy félek, itt van a Vadász és a vadászkutyák is, közvetlenül a szomszédomban. Ők aztán mindent jeleznek. Nézzen csak ki az ablakon, pont rájuk látni. Figyelünk egymásra.
Valóban. Ott sorakoztak a kerítés mellett a Vadász kutyái. Név szerint ismertük, mindketten őket. 🙂 Látták, hogy bementem, és azóta figyelték a házat. A bácsi közben elmesélte, hogy milyen volt Spy, még kicsi babaként. Égetni való rosszaságként aposztrofálta, aki mindig lenyomta a testvéreit, elvette a játékokat, és kisajátított mindent magának. Felháborodva forgattam a szemem, mint akinek fogalma sincs kiről beszél éppen. 🙂
Aljas rágalom. A kicsi Spy, egy angyal. 🙂
Emlékezett rá, mert bár lassan 8 éve, hogy nálunk van, az első 10 hetet ott töltötte a szomszédban. Mint megtudtam, rám is emlékezett, mert otthon volt, amikor a kis törpét visszavittük. Azt mondta, hogy emlékszik arra is, hogy Gazdi nem akarta otthagyni. Csak én erősködtem.
Gazdi és az Ő kisfia…
A Vadász, -elmondása szerint- szívtelen némbernek hívott aznap. Bár gondolom, ez az erősen cenzúrázott változata volt az akkori megnevezésemnek. Aranyos volt, mert elmondta, hogy szerinte én jó ember vagyok, és alapjában véve, igazán élvezi amikor valaki froclizza a Vadászt, aki olyankor, mérgében újra elhord mindennek, de a szíve mélyén szeret engem. Ő, meg szívesen hallgatja a történeteket arról, hogy már megint mit mondtam vagy csináltam. Örül, hogy most az én verziómat is megismerheti. Egyébként meg finomak a lekvárok. Ő is kapott kostolót, és a szeder isteni volt. Megígértem, hogy idén, rá is gondolok majd. 😀
-Szokott kijárni a Vadásszal az erdőbe?
-Néha. De, jobbára inkább magam megyek. Bár, van egy husky-m. Nélküle ritkán indulok el.
-De hát ez remek! Nem is tudtam. Gondolom most télen elemében van.
-Akkor is. Máskor is. Általában véve, nagyon megbízható, ezért is választottam.
-Nem láttam befelé jövet. Hol van most?
-Hátul. A fáskamrában.
Összezavarodtam. Miért van egy husky a fáskamrában? Mibe és hova kerültem már megint? Mi folyik itt? Normális, hogy egy kutya a fáskamrában van? Nem bírtam tovább. Azonnal látni akartam a husky-t.
-Imádom a husky-t. Szerintem, olyan gyönyörű.
-Komolyan mondja? A nők általában nem díjazzák a husky-m.
-Én szeretem a fajtát. Megnézhetem? Olyan kíváncsi vagyok rá. Csak egy kicsit nehéz kezelni, nem?
-Persze menjünk csak. Megmutatom. Egyébként könnyen kezelhető.
-Ez az első husky-ja?
-Nem. Volt már korábban is. Szeretem, mert nagyon megbízható.
Elindultunk kifelé a házból. A szomszédban a Vadász kutyái farok csóválva figyelték mit csinálunk. Igazi, kíváncsi társaság. Ez vajon honnan ismerős? Átvágtunk a kerten, és a gondosan kupacba rakott fahasábok mellett, hátul ott is volt a fáskamra. Erősen füleltem, de nem hallottam semmit. Csak egy autó fékezett, és megjött a Vadász. Bejött és odakiabált nekem.
-Hová mentek? Megjöttem, nem jössz át?
– De mindjárt megyek, csak előbb még megnézem a husky-t, a fáskamrában.- feleltem.
-Megint mi bajod van. Minek? Mióta érdekel téged egy láncfűrész?
-Egy micsoda???????
-Nem mondtad meg neki Öreg, hogy a husky-d egy husqvarna?
-Naná, hogy nem! Miért kellet volna?
-Á! Dehogy!!!
Nagyon-nagyon jót nevettek rajtam. Percekig. Született egy újabb gyöngyszem, amit elmesélhetnek a haveroknak. Ismét hülyére vették a városi csajt. Esküszöm, pár napig azon fortyogtam magamban, hogyan szedem rá őket legközelebb én. Esetleg hívjam segítségül a gyógyszeripart? Az agyam átkapcsolt Lukrécia Borgia üzemmódba, és jobbnál jobb dolgokat eszeltem ki. Végül a lekvárnál maradtam, mint tökéletes vivőanyagnál. Idén, talán kaphatnak bele egy kevés hashajtót is. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: