Az a bizonyos, kis fekete…

A dilemma, hogy legyen-e Spyke-nak télen kabátja, úgy fél éves korában kezdődött. Az volt az első tele.

Az első telünk, közösen…

Igazi, jeges, havas, fagyos tél volt. Miután, már csak a szemem látszott ki a sétáltatásoknál, és úgy éreztem magam az erdőben egy-egy séta közben, mintha Nepálban élnénk, és a Himalájára járnék reggelente kutyát sétáltatni, elhatároztam, hogy nem hagyom fagyoskodni szegény Spy-t. Hazaérve, minden érvvel felfegyverkezve, le is támadtam Gazdit.

-Szívem, ma olyan viharos szél fújt fent az erdőben, hogy az az érzésem volt, mintha -50 fok lenne, holott “csak” -12 volt. Szerinted nem kéne a kutyának kabát?

-Nem.

-Miért? Én már ősszel is látok kutyákat kabátban.

-Azért mert vastag a szőre, és ő mozog kint. Hazáig, meg a kabátod alatt rejtegeted. Nem fog megfagyni.

-De a fűtött lakásból megyünk ki, és ott fent tényleg nagyon hideg van. 

-Szerintem nem kell. De ha akarod, nézd meg a neten milyen kutyákon van kabát.

-Azért, én megkérdezek pár kutyást. Esetleg felhívom Doktor 2-t.

Így is tettem. Minden kutyás ismerősöm mást mondott. Az agaras barátaink, persze a ruha mellett voltak, de általánosságban több volt a nem, mint az igen. Elhatároztam, hogy a tudomány erejével teszek pontot az ügy végére. Tárcsáztam Doktor 2-t.

-Szerinted kell télen kabát Spyke-nak?

-Hát, van aki rájuk adja, de van aki soha. Én nem tudom, döntsd el Te. De minden estre,nem ellenjavallt.

Kösz! Nagy segítség volt. Elmondtam Gazdinak, aki csak annyit mondott, hogy szálljak le a témáról, mert csak hülyét csinálok magamból is, és a kutyából is. Gondoltam nem adom fel. Bevallom, én nagyon szerettem volna neki egy télikabátot venni. Miután végigböngésztem a kutyás webáruházakat, köztük a vadászos oldalakat is, felcsillant a megoldás. Újabb lépésre szántam el magam. A Vadászt hívtam. 

-Gondoltam, veszek Spy-nak télre egy kabátot. Mit gondolsz róla?

-Azt most inkább el sem mondom. Én már akkor sokkot kaptam, amikor megláttam nyáron a stafírungját. Vedd már észre! Ez egy vadászkutya. Nem járhat rózsaszín kabátban, meg strasszos nyakörvben.

-Ki mondta, hogy rózsaszín. Tájékoztatásul mondom csak, hogy láttam, hogy azon az oldalon, ahonnan rendeltük a láthatósági mellényt, van thermo kabát kimondottan vadászkutyáknak. Meg fűthető fekhely is. – Gondoltam, hogy most megfogtam. És nyertem! De a Vadász csak tovább füstölgött.

-Azok a kutyák éjszaka, kint dolgoznak. Látnunk kell őket. Azokon a kabátokon van láthatósági csík. És igen, ha egy-egy hajtásból visszajönnek, csurom vizesen, latyakosan, száraz helyre fektetjük őket. Be a kocsiba. Nálunk pokróc van, nem fűthető fekhely, de a lényeg nem változik. Spyke nem tölt kint egy éjszakát. Napközben vagytok kint pár órát. Nem lesz baja. Nem kell neki kabát!

-De még olyan kicsi. Nem akarom, hogy megfázzon.

-Akkor vegyél neki, de nehogy idehozd kabátban. Látni sem akarom benne. Abban csak a városban mutatkozzatok, jó messze tőlem.

Magamban már vigyorogtam. Hát végül, csak kimondta. El is újságoltam a hírt Gazdinak, gondosan kifelejtve azt a részt, hogy ne vigyem a Vadász közelébe, kabátban. Kimondottan a lényegre szorítkoztam. Elismételve, hogy azt mondta: ” Akkor vegyél neki.” Gazdi is megismételte, hogy akkor vegyek. Gondolom, unta már nagyon a témát. Végre eljött az én időm. elvégre ki más tudhatná, mi kell a kölykének, ha nem egy mami. 🙂

Egy teljes napot töltöttem válogatással. Miután nem találtam olyat, ami még kis pasis, és nem feltétlen ciki, a neten, felkerekedtem, és a kutya méreteivel felszerelkezve, sorba vettem a kutyás boltokat. Volt minden. Skót kockás, színes, kötött stb. De nekem igazi téli cuccra volt szükségem. Végül megtaláltam. Egy fekete, kívül vízálló, belül polár puha kis kabátot. A zsákmánnyal hazarohantam, és meglóbáltam Gazdi orra előtt. Tudom, hogy díjjaz minden technikai ruházatot, így a praktikumait – vízlepergető, lélegző, meleg, a bélés kivehető, és esőkabátként is hordható- kiemelve, bemutattam  A KABÁTOT. Azt, hiszem, még idéztem, Coco Chanel-t is, miszerint minden nőnek kell, hogy legyen a gardróbjában egy kis fekete, és ezt rögtön át is konvertáltam kutyára. Gazdi valami olyasmit morgott, hogy akkor feltétlenül vegyek hozzá gyöngysort is. Én azonban meg sem hallgattam. Már alig vártam a sétát. A hó Spy melléig ért, ideje volt bevetni az adu-ászt.

Ráadtam a kabátot. A kutya lefagyott. Gazdi is. Közölte, hogy úgy néz ki mint egy örvös tatu. Mondjuk, tényleg olyan volt. Ketten röhögtünk rajta, ahogy zörgött a kabátban. Spy, először  csak a fejét forgatta. Azóta sem láttam azt a nézést, amit akkor produkált. Azt a vedd le, de rögtön nézést. Végül megmozdult. Elindultunk sétálni. Jó, így utólag elismerem, olyan volt mint Colombo a ballonjában. Csak ez fekete volt, nem szürke. De kint már csak a játék számított. Végre lenyugodtak a kedélyek. A kölyök első tele volt. Imádta, hogy beássa magát a hóba. Azt képzelte akkor nem látjuk. Ezzel a gondolattal csak két probléma volt. Általában a fejét ásta be, és igen, a ballon zizegett rajta. 🙂 Botokért rohangált, ásott, hempergett, szóval jól szórakozott, még a ballonban is.

A nap végén, mikor visszaértünk a kocsihoz, levettem róla a kabátot. Akkor döbbentem le igazán. A porhó, minden résen bement, és a mellkasánál összeállt egy nagy jégdarabbá. A mellkasa hideg volt, és a szőre vizes. Gyorsan áttöröltem, és hazáig a saját kabátomban melegítettem a kis testét. Utáltam magam. Az én hülyeségem miatt kaphatott volna mellhártya gyulladást, vagy hugyúti gyulladást is, a felfázástól. A kabátot bent hagytam a kocsiban. Talán még egyszer, hetek múlva, egy nagyon szeles napon adtam rá, később. Emlékszem, akkor már alig bírtam ráfeszegetni, mert a kutya időközben rohamosan nőtt. Ja, igen. Ezzel sem számoltam a vásárláskor. A szezon végén még mindig ott volt a kocsiban a drága és gyűlölt darab. De Spy már végleg kinőtte. Így nem volt mit tenni, elajándékoztuk. Egy kis, kölyök tacskóé lett. Ő is jól mutatott benne. És ki is húzták vele a telet. 

Soha többé nem vettem neki kabátot. Véleményem szerint nincs rá szüksége. Jó kis szőre van, és mindig áttörlöm, ha megázik, úszik, vagy havazik kint. Imádja a telet. Hasig érő hóban csörtetni, együtt lenni. Kis farkas módra üvölteni.

Ezt Spy is tudja. Vérprofi módon. 🙂

Na jó, ezt nem csak télen csináljuk. Nyáron is. Közösen, akár kórusban is. 😀

Spy, nyáron…

De ne térjünk el a tárgytól. Maradjunk csak a téli történéseknél. Mert ha tél van, a mi kis malamutunk, igazán elemében érzi magát. Hogy mit csinál ilyenkor? Egy szóval. Tombol. Harapdálja a havat. Kapkodja a hógolyót, rohan, mint akibe belebújt az ördög.

Játék, télen…

Még a jeges vízbe is bemegy. De, a túlélő készlet mindig a kocsiban van, így nyugodtan fürödhet, mert biztos van nálunk polár pokróc, meg törölköző is.

Tél van? Na és?

Végül a Vadász is megnyugodott, miután megtudta, hogy mi lett a kabát sorsa.

Én, a mai napig gyakran látok kutyákat kabátban. Vadász kutyákat is. Sőt, átnézem az új modelleket is. A kötött cuccokat is nagyon bírom.  De eszembe sem jut, hogy újra vegyek egy téli kabátot. Azért, elárulom, idén ismét kísértésbe estem, amikor egy vadászos oldalon láttam valami praktikusat. Most egy esőkabáton  gondolkodom. Még nem tudom, hogy töröm át magam az akadályokon, úgy mint Gazdi, Spyke és a Vadász.

Sajnos az örvös tatu modellt nem tudom megmutatni, mert le sem fotóztuk. Miután, csak két alkalmat élt meg velünk. 🙂