Ne ítélkezz…

 Ez jár a fejemben, folyamatosan a kutyatámadás óta. Ha megpróbálok esténként elaludni, még mindig, mozifilm szerűen újra és újra leperegnek előttem a történtek. Vívódom, újra gondolom, hogy mit kellett volna máshogy tennem. Lassan megnyugszom, főleg, hogy jobban van Spyke, de mégis azt  gondoltam, ha kiírom magamból, úgy könnyebb lesz túlesni az egészen. A történetet sokan ismeritek már, így azt nem írom le újra. Inkább csak pár gondolatot, ami még foglalkoztat.

Először is, nem akarok általánosítani. Az én szememben nem léteznek támadó, harci vagy egyéb jelzővel megbélyegzett kutyák. A fajtát, pedig igenis kedvelem, hiszen van egy Rhodesiai ridgeback barátnőnk is. 🙂 

Ő, például jó barát…

Akik ismernek, tudják, hogy alapvetően nem vagyok bizalmatlan, és még jóval nagyobb kanokhoz is odaengedem Spy-t. Így lettek a legjobb haverok egy bordeux-i doggal, aki ivaros kan és senki nem akart játszani vele, soha. Összeismertettük őket – na persze ehhez kellett a másik Gazda is- és minden olyan jól ment, hogy mára a dog imádja, ha Spyke ledönti, húzza a fülét, vagy ugrál a hasán. Ha meglátja a kutyám, már hívja is erre a fura játékra. 🙂 Vannak vizsla, német juhász, nagy testű keverék, terrier, puli, agár, bull típusú stb. fiú barátaink. Persze a lány kutyákkal könnyebb, de alapvetően nem féltem senkitől. 

Hiszek abban, hogy ismerem annyira Spyke jelzéseit, hogy tudjam mikor elég az ismerkedésből, vagy mikor kell megfognom, mert ő a dúvad. Akkor ha rászólok, hogy Finoman! szót fogad. Ha nem, akkor én magam vetek véget a játéknak. Azonnal. Vannak olyanok, akikről tudom, hogy nem jönnek ki vele, így ott, pórázon elsétálunk. Nem erőltetem, hogy mindenki haver legyen. Szót fogad, és tudja, ha addig ismeretlen kutyával találkozunk, az ügymenet a következő. Megáll, én pórázra veszem, és ketten kiderítjük, hogy mi a helyzet. De ehhez, kell egy Gazda a túloldalon is, aki hasonlóan jár el. Ha látom, hogy gond lesz, mindig megkérek mindenkit, hogy kösse meg a kutyát. Én sem engedem rá senkire, ezt várom csak el mástól is, mérettől függetlenül.

Sok önsétáltató kutyát ismerünk, a legtöbb fiú, és nincs velük sem gondom. Nemrég, például egy ismeretlen keverék ( valamilyen staff és dog ) elég nagy testű, izmos kutya járt fent az erdőben a gazdája nélkül. Később a szánkózóktól megtudtam, hogy pár háznyira lakik csak onnan. Ilyenkor sem esem pánikba. Tudom, hogy a kutyák alapvetően nem verekedni akarnak. Nem támadnak gondolkodás nélkül. Mivel a mi falkánk 2 főből állt, ő meg egyedül volt, simán elkergettük. Morgott kicsit, de száz méter után eloldalgott. Mi, pedig arra mentünk, amerre én akartam. Nem először csináltam, és eddig működött. Tudom, hogy vicces, de valahogy úgy nézhetek ki ilyenkor, mint Mel Gibson a Rettenthetetlen csatajelenetében. Ráüvöltök a kutyára, az pedig azonnal pucol. Spy, meg ott röhög mellettem. Ha van más közönségem, akkor ők is. 🙂

Több, kezdő kutyás is volt már velem kirándulni arra, ahol  mindig szabadon van egy nagytestű kan kutya a parkolóban. Tőle sokan félnek. Spy kimondottan rühelli. Ezért, ott pórázon puffog, mellettem. Ha elengedném, biztos, hogy bunyó lenne. Ilyenkor a félős barátainkat magam mögé terelem, és a fenti módszerrel elzavarom a kutyát. Nagyon okos, és mindig hagy nekünk annyi teret, időt, hogy kapkodás nélkül, kényelmesen beszálljunk a kocsiba. Sosem volt vele gond. Pedig előfordult már, hogy póráz nélkül kellett az egészet végrehajtanom. Úgy is ment. Az embert tisztelik bennem, mindketten. Spy is, a másik kan is.

Sok mindenért felelősséget vállalok, de a mostani támadás felelősségét nem szívesen venném magamra. Spyke megállt, én megkötöttem, és nem mentünk tovább. Spy bízik bennem, és tudja, hogy senkit sem engedek be a személyes terébe, ha pórázon van, a másik meg szabadon. Soha nem volt gond. Amikor két kézzel tartottam őket, furcsa mód akkor sem féltem. Nem gondoltam, hogy baj lehet. Azt hittem, hogy a gazda majd  csak odakullog előbb-utóbb és megfogja, megoldjuk, közösen. Oda is jött. De nem fogta meg. A kutya meg felbátorodva azon, hogy megérkezett az erősítése, azonnal támadott.

Utólag, már látom, hogy mik lehettek a problémái. Valószínűleg nem nevelték, hiszen semmire sem hallgatott. Szerintem csak vasár és ünnepnap sétálhat, és tele van feszültséggel. Biztosan nem szocializálták, nemhogy kutyához, de emberhez sem. Nem tiszteli az embert. Önállóan oldja meg a dolgot. Fiatal kutya, talán most lett ivarérett. 

Mi az ami megbocsáthatatlan a szememben? Az, hogy a gazda nem segített egyáltalán. “Férfi” létére. Az, hogy a kutyája gondolkodás nélkül nekimegy egy állatnak, megkap egy embert. Vadászott. Ölni készült. A fickó, meg elintézi azzal, hogy soha nem csinált ilyet. Még jó, hogy nem ugrik rá naponta pórázon lévő kutyákra, meg a Gazdáikra. Mégis kit hibáztatok ? Csak az embert! Nem a kutyát. Csak sajnálom őt, hogy ilyen lett.

Mit szeretnék? A leginkább, hogy Spyke végre a régi legyen. Teljesen a régi. Vidám, sáros, büdös, garázda. 

Teljesen a régi…

Én továbbra sem félek. De, megnézem kit engedek a közelébe. Előbb, rajtam kell átjutniuk. Ezt biztosan tudom. 🙂  Azt hiszem, ez is a felelősségről szól.

Mit szeretnék a támadótól? Tudom, hogy naiv vagyok, de leginkább, csak egy bocsánat kérésre vágyom. Szívesen meghallgatnám, hogy miért nem csinált semmit. 

Most úgy érzem, nincs szükség a pénzére, kifizettük a műtétet. Tisztában vagyok azzal, hogy a kutyatartás költséges. Tudom, hogy kérhetném, de látom, hogy milyen ez a világ. Több barátom kutyájával előfordult már hasonló. Mi történt? Feljelentés. Meghallgatás. Végeláthatatlan hivatali időhúzás. 30 nap erre, 30 nap arra. Aztán fél év után, kártérítésre kötelezték a támadót. Aki részletekben törleszt, és röhög az egészen. Egy milliomos vállalkozó, akinek szabadon járnak ki a kutyái. Nem történt semmi. Nem változott semmi. Uram-bátyám elven, megvédték a haverokat a hivatalban. A kutyák kint vannak, veszélyesek. Csak a pénz cserélt gazdát.  A másik barátomnál még idáig se jutott a dolog. Ott egyszerűen nem fizetnek. És ott, ráadásul ismerik egymást a gazdák. Megy a verbális adok-kapok. Az egésznek pedig a kutyák isszák meg a levét, mert a gazdájuk folyamatosan dühöng. 

Megéri ez? Nem tudom. El akarom felejteni. Túl lenni rajta, és visszazökkenni a régi kerékvágásba. Nem szeretnék ítélkezni. Nem az én feladatom. Nem akarok kioktatni senkit arról, hogyan nevelje a kutyáját. Ez már az ő problémája lesz, és ahogy most látom, nem kis probléma. Megkeresni, mégis szeretném. Csak, hogy beszéljünk. Kíváncsi vagyok a történetre az ő szemszögéből is, de nincsenek nagyon illúzióim. Aztán majd meglátjuk… Ha nagyon rosszul sül el, legfeljebb a Vadász kezére adom. 😀  / Ő már várja./

Akinek pedig nem lehetek elég hálás, az a Kezelő.

Aki aznap segített…

Első hívásra kinyitotta a rendelőt Szilveszterkor, asszisztenciát hívott, és már csinálta is a dolgát, azzal a profizmussal, mint mindig. Bár nem volt tervezett műtét, mégis nyugodtak voltunk, amikor átadtuk neki a kutyát.  Sokkal jövünk Neki. 🙂