Karácsony előtt jártunk. Valami készült. Gazdi, akkor már egy hete, elvette tőlem a garázsnyitót. Állítólag takarított, pakolt, rendezkedett. Mondjuk, néha láttam, hogy a kuka mellé kerül ki ez-az. Leginkább az én cuccaim. 😀 Ha valamit nem használok egy ideje, szerinte akkor logikus, hogy már nem is kell. Világos. De, hogy a szalmakalapom miért került a kuka mellé, nem értem. Télen, még jó hogy nem hordom. Szóval, nem elég, hogy készültünk a Karácsonyra, időnként, át kellett néznem a szemetet is. Mint egy nyomozó, olyan alapossággal vizsgálgattam minden zsákot. Tudtam volna vétózni még párszor, de hagytam, had szelektáljon.
Aztán, ahogy közeledett az Ünnep, egyre inkább foglalkoztatott, mit kapok majd idén. Mi lehet a garázsban? Persze, értem, hogy itthon minden rejtekhelyet ismerek már, de ugyanaz a kíváncsiság lett úrrá rajtam, mint régen, amikor, alig vártam, hogy a szüleim elmenjenek otthonról, én pedig az öcsémmel, mindent áttúrtam, ajándékot keresve. Ritkán találtuk meg. Úgy látszik, én még ma sem adtam fel. Remélem, hogy egyszer előbb megtalálom, mint ahogy megkapom. 😀
Aztán váratlan alkalom kínálkozott. Gazdi minden ajtót becsukott, és a vendégszobába pakolt be. 24.-e délután volt. Az idő sürgetett. Még mielőtt este lesz meg kell tudnom. Ki kell derítenem. Egy utolsó körre indult a garázsba. Bingó. Kilopakodtam a konyhából és belestem az ajtón. A döbbenettől szólni sem tudtam. Valami szerszám volt ott egy bőröndben. Sokkot kaptam. Jó-jó, tudom. Kreatív vagyok, szeretek csajos dolgokat készíteni. De a legnagyobb szerszámom egy ragasztópisztoly. Leszámítva a porszívót, persze. 😀 Igen én is hallottam Karácsony előtt a rádióban, hogy a Praktikerben mindenki megtalálja álmai ajándékát, de ezt nem néztem volna ki Gazdiból. Aggasztó, ha elindul egy ilyen folyamat. Jövőre akkor mit kapok? Gyalut? Vagy fémdetektort?
Visszakullogtam a konyhába. Azon tűnődtem, hogy fogok este ehhez mosolyogni. Lehet, hogy már most kéne egy kicsit a tükör előtt gyakorolni? Aztán hallottam, hogy belép. Persze újra felszólít, hogy maradjak ahol vagyok, mert most becsomagolja az ajándékom. Ezt már kérni sem kell. Eleget láttam. Nem vagyok kíváncsi a tartozék készletre, a valamihez.
Minden a szokott ütemben zajlik. Díszítés. Kutya séta. Aztán eljön az ajándékozás ideje is. Szépen bepakolok minden csomagot, Gazdinak és Spyke-nak is, a fa alá. Aztán Gazdi jön. Hoz pár kisebb csomagot. Majd behúz, egy hatalmas deszkára emlékeztető valamit. Becsomagolva. 😀 Atyaég. Dekopír fűrész lehetett a bőröndben? És az még most jön csak?
Bontogatjuk az ajándékokat. Spyke is.
Mi ez?
Mindenki a kisebbel kezdi. Mondjuk azok mindegyike telitalálat. Már csak a deszka van vissza. Gazdi büszkén feszít mellette. Kibontom. Akkor és ott elállt a lélegzetem. Már értem miért kérdezte, mik a kedvenc közös pillanataim. Annyira meglepett. Úgy beletalált. Picit sírdogálok. És! Elhatározom, hogy többet nem kutatok! Nincs itt semmi szerszám, vagyis van. De az az övé.
Az én egyik ajándékom ez volt.
Mint a filmeken…
Spyke-val töltött közös kedvenc pillanataink, filmszerűen felidézve. Egy képen. Bekeretezve. Gyorsan felfúrtuk. Még este. Ne csak a Last Xmas szóljon. 😀 Szemben van az ággyal. Így, ha nem érezném, hogy a kutya éjszaka kiszorítja a tüdőmből a maradék levegőt, ahogy fekszik rajtam, elég felnéznem, és tudom, hogy ott van.
Megoldottuk a mit tegyünk a hatalmas, üres falra problémát is. Gazdi! Köszönöm!!!! Te mindig tudod, mivel lephetsz meg igazán.:-D
Este, azért még szóvá teszem, hogy nem kaptam hozzá portörlő rongyot. Pedig, az még Észak-Koreában is alanyi jogon jár. Azzal törölgeti minden nap, a jó nép, az atommal fenyegető hülye gyerek és apukája fényképét. 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: