A kislányom…

Napokig esett az eső. Miután elállt, azonnal sétálni mentünk. Szeretem az erdőt ilyenkor. Ez a nagyon kevés alkalom egyike, amikor csak magunkban lehetünk. Nem sokan merészkednek ki a nedves, nyirkos, hideg időben.

Spyke, az előző napok rövidített sétái miatt, folyamatosan pörgött. Mindent megszaglászott, jelölgetett, rohant egyik bokortól a másikig, mint aki nem győzi bepótolni amiből kimaradt. Eltünedezett, ellenőrizte a vadcsapásokat. Folyamatosan ugatott, hogy törjek neki botot. Ha, meg törtem, akkor azért, hogy dobáljam. 🙂

Ezt dobd!

Éppen a pocsolyák kerülgetésével voltam elfoglalva, amikor a játszótérhez közel feltűnt egy férfi. Egyedül volt. Én is, mert a kutya ásott valahol. A fejemben rögtön megszólalt a vészcsengő. Mit keres egy pasi egyedül az erdőben? Benyúltam a zsebembe. Telefon, o.k.  Térerő, rendben. Na jó. Akkor most, gyorsan behívom a kutyát. Bár én sem bíztam benne, de elsőre jött. Mit jött, egyenesen oda száguldott. Megszagolta a pasit. Spyke szerint, rendben volt. És akkor elkezdődött a mi fura beszélgetésünk.

Pasi: – Barátságos a kutyus?

Én: – Igen, úgy tűnik Ön átment a teszten.

– Nem magam miatt kérdezem. A kislányom, imád ilyen kis kutyákkal játszani.

Szuper, gondoltam magamban. Megint egy gyerekes család, aki állatsimogatót akar majd tartani. Biztosan itt van valahol, anyu is a játszótéren a kislánnyal.

-Fogjam meg? Legyen inkább pórázon?

-Felesleges. Mindjárt jön. Itt van a közelben.

– Hány éves a kislány?

– Most múlt 3.

Itt nagyjából meg is rekedt a beszélgetés. Mert miről beszélgetnék egy gyerekes apukával, a ködszitálásban, kora reggel. Magamban, már szorgosan listáztam a témákat. Etetés, játékok, óvoda? A három éves, már óvodás lehet? Kinder tojás, gumi macik, marslakócskák. Mi van még? Francba, jöjjön már az anyuka. Már, már kínos volt a csend. Egyszer csak, Spyke felkapta a fejét. Fülelt. Én is arra néztem amerre ő.

Valaki van itt rajtunk kívül…

És valóban, jött a kislány. Hogy akkora volt, mint egy őz? Igen, ezt a pasi elfelejtette megemlíteni. Meg azt is, hogy az ő kislánya, egy ír farkas. A kislány a vállamig ért, mikor oda kocogott. Én még életemben nem láttam ennyire szép és kedves óriást. Én tartottam állat simogatót.

Elnevettem magam. A kutyák eszeveszett kergetőzésbe kezdtek. A kislány volt a nyúl. Aztán csere. Hirtelen lett közös témánk. Még vagy fél órát álltunk, és beszélgettünk a nyirkos avaron, míg a gyerekek, a kislány és a kisfiú szaladgáltak. Mindkettőnk arcán angyali mosoly, ahogy néztük a kölyköket. 🙂

Megtudtam, hogy a kislány benti kutyus. Ezt, mindjárt gondoltam, de a csattanó még hátra volt.

-És? Hol alszik? – kérdeztem.

-Van egy francia ágy, azon.

-Na jó. De akkor Ön, hogy tud aludni? Azért, elég nagy helyet foglalhat el az ágyon.

-Saját francia ágya van. És, saját szobája. Ott alszik.

Megnyugodtam. Jó érzés tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen zakkant, ha kutyáról van szó. Még jobb érzés, hogy nem csak a nők képesek túlzásba esni. Bár, volt a kislánynak neve is, -szégyellem, de elfelejtettem-, bennem csak úgy maradt meg, hogy a kislányom.

Hazáig mosolyogtam magamban, és már azt terveztem, melyik szobát adjuk oda Spyke-nak. Mert hiába van több háza, iskolája, nehogy az én kisfiam saját szoba nélkül nőjön fel. Csak érjek haza, már pakolom is ki a vendégszobát. 😀