Dolce vita…

A vasárnapi flúgos futam, egész normálisan indult. Ebéd után összehoztuk a kis csapatot, és megbeszéltünk, egy gyűjtögetős, kirándulós programot. A barátnőmék telke, nincs túl messze az imádott rétünktől, így kézenfekvő volt, hogy náluk kezdünk.

A program első felében mi diót és gesztenyét szedtünk. Amíg szorgoskodtunk, a kutyák – két fiú egy lány- habitusuknak megfelelően tettek-vettek. A fiúk, verekedtek, üldözték egymást, ástak, a kislány el sem mozdult mellőlünk. Ami igazán gyanús volt, hogy a srácok egyszer csak eltűntek. Spy önállósodása nem meglepő, de a másik fiú, nem szokott túl messzire menni, mert félősebb. Befogadott kutyus, kölyökként találtuk az erdőben, szétroncsolt hátsó lábakkal. Számos műtét után, ma már jár, rohan, tombol. Néha picit sántít. Szóval, nem az a típus, aki csak úgy lelép. Persze, hogy ő ért vissza elsőnek. Aztán megjött Spy is. Látszott rajtuk, hogy vaj van a fülük mögött, de nem tudtuk, mit csináltak.

A barátnőm felsikolt: ” Spyke tűnj innen olyan büdös vagy. ” Ránézésre, nem látok semmi gyanúsat, de odahívom magamhoz. Egy kicsi, szemmel alig látható kaki folton kívül, nincs rajta semmi. Az pedig, nem volt annyira büdös! Ezt simán letörlöm otthon. Gyűjtögetünk tovább. Újra kezdődik, a Spyke, büdös vagy!  című nóta. Most, vagy nálam is jobb orra van, vagy nem Spy a büdös. Odahívom a  másik kis vakarékot is. Látszólag semmi, de a szaga penetráns. Szólok, hogy inkább nézze meg a saját kutyáját. Vizsla keverék, barna szőrrel. Elsőre nem is tűnt fel, hogy tömény trágyalé csorog, diszkréten az oldalán. Mi a fene? Ez meg, hogy lehet?

Ja, igen. Azt elfelejtette megemlíteni a barátnőm, hogy a fasor túlsó felén egy marha istálló van. A kutyája pedig, jó házigazda módjára, körbevezette Spyke-t. Átbújtak a villanypásztor alatt, és kicsit körülnéztek. A végeredmény pedig szemmel látható, orral érezhető volt.

Kezdődik a következő programpont. Vagyis, mossuk le valahogy. Persze víz sehol. A telkeken, itt csak akkor van víz, ha felhozunk ballonban, vagy van fúrt kút. Náluk nincs. Nézelődünk szorgalmasan, mert közeleg a kritikus pont. Ha most nem mossuk le, idegösszeomlást kap a Gazdája. Már így is azzal fenyegeti, hogy otthagyja. 🙂 És!  Akkor meglátjuk. Összenézünk. Bingó! Van a szomszédnál, egy  még le nem eresztett felfújható medence. Tele esővízzel, levéllel. Átvágunk a sövényen.  A kutyák utánunk. Még mi  a szarost dörgöljük, Spyke kicsit ásni kezd. Minél inkább tiltom, annál erőteljesebben. Odarohanok hozzá, és kirángatom a lyukból, mit lyukból. Gödörből. Gödör sormintákból.

Hiába, sok a munka…

Magunkban feszengünk, és vihogunk, hogy mit fognak szólni a szomszédok, amikor meglátják a feltúrt kertet és a szaros gumi medencét. Még jó, hogy csak jövőre jönnek újra. Németek ugyanis. De azért siessünk, és pucoljunk gyorsan.

Ezek után, úgy gondoltuk, hogy átmegyünk a rétre, mert ott jobban tudjuk fárasztani őket.  Az egyetlen gond, hogy az út a tehenek mellet megy el.  A renitens pórázon, még Spyke és a lányka szabadon indul tovább. Spy az orrom előtt bújik át a villanypásztor alatt, és teli torokból ugatja a teheneket. Azok meg fenyegetően jönnek felé, és bőgnek. A terrier meg csak borzolja a szőrét, és acsarkodik. Soha életében nem látott még ilyeneket. Vicces volt a kis tehén, nagy tehén,  csendélet. Hasonló foltosokkal. 🙂 Átmászok a drót felett, és kihozom.  Végre, túljutunk a kritikus pontokon, és felérünk a rétre.

A birodalom, és annak császára…

Ez itt már Spy birodalma. El is rohan, egy gyors ellenőrzésre. Elhangzik a varázs mondat: ” Spyke, találkozunk a háznál.” Rám vigyorog, és boldogan rohan a dolgára. Kis barátja, egy darabig követi, de inkább, mellettünk marad.

Mi is sétálunk tovább. Előttünk messze, látszik egy lovaskocsi, szénát gyűjtenek. A lovak, persze  szorgalmasan potyogtattak az útra. Eljött hát a kis hercegnő számára a Kánaán.  Az, aki végig a lábunk mellett halad, vízbe, pocsolyába a lábát be nem teszi,

Aki nem lép vízbe…

kényesen ügyel a személyi higiéniára, csak a neki tetsző jutalomfalatot fogadja el, most két pofára tömi magába a lócitromot. A Gazdája hiába toporzékol, csak annyit ér el, hogy a lányka le-le maradozik, és addig kajál, amíg nem látjuk. Sűrűn lebukik. 🙂 Két, zilált idegrendszerű gazdival, és bűzlő kutyáikkal sétálgatok tovább. Arcomon angyali mosollyal, hogy lám-lám, az én kutyám ma milyen okos. Ezt hangosan is kimondom, kiborítva a csajokat ezzel, és végig hallgatva, a Spyke az oka mindennek, mindent tőle tanultak, című örökzöldet.

Felérünk a házhoz. Spyke a megbeszéltek szerint, ott vár. Tényleg okos. Ki is hangsúlyozom. Újra, hangosan. Odaszalad hozzánk, csóvál, és oldalra fordul. Az elém táruló látvány iszonyatos. Az egész kutya zöld. Talált egy kevés vad kakit, és ő sem maradhatott ki a jóból.

Na? Jó fiú vagyok? Előbb ideértem, mint te…

Angyali mosolyom azonnal lehervad, és válogatott káromkodások jutnak csak eszembe. A csajok sikítanak a gyönyörűségtől. És kezdődik a lám, lám. Végül, mindhármunk kutyája megtette, amit tudott. Három kutya, három csodálatos aroma, egy szatyor gesztenye, és két zsák dió volt a nap mérlege.

Hátra van még a hazafelé vezető út. Egy kocsiban, a három kutya, a három gazdával. Sorsot húztunk, hogy ki vezet. Az legalább biztonságban ülhet, távol a szarosoktól. Nem én nyertem. 🙁 A kutyák lapítanak, alvást színlelnek, mi a csajokkal felváltva vagyunk rosszul, és húzódunk erre, arra, hogy csak most ne dőljenek nekünk, vagy bújjanak hozzánk.  Végig lehúzott ablakkal repesztünk.  És nem a dolce vita érzés miatt, bár a hajunkat fújja a kereszthuzat…