A méhecskés kaland után, ideje volt valami más elfoglaltság után nézni. Elvégre, ki mondta, hogy egy nyaraláson majd a napágyban fekve olvasgatok a tóparton. 🙂 Míg Gazdi biciklizik, edz délutánonként, én addig animátorkodom. És, hogy mindezt, hogy oldom meg? Valahogy így!
Ha már tó, akkor értelem szerűen, azt terveztük, hogy hajóval indultunk felfedezni a túlparton lévő városokat.
Hajóra várunk…
A kikötőbe érkezéskor azonban, hatalmasat kürtölt, dudált a hajó. A terrier ereiben megfagyott a vér. Hat ökörrel sem lehetett volna, ezek után felrángatni erre a szörnyűségre. Fülét, farkát behúzva, kocogott vissza a kocsihoz. Na, jó akkor autózzunk. Igaz, hogy elég nehéz parkolót találni, nyáron ezekben a városokban, de mindegy, csak a kutya ne féljen. Szegény, már két nap vihart átvészelt. 🙂 Én, is alvás nélkül. Még jó, hogy zombiként közlekedtem, szemem alatt olyan árkokkal, amikhez képest a Marianna árok csupán, ócska kis vízmosás.
A tó parti kisvárost, nagyon jól ismerjük. Mindannyian. Spyke bekapcsolta a GPS-t a fejében, és szánhúzó üzemmódban röptetett a parkba. A kutyás strandon, már fürdött egy kis uszkár. Néhány család, pedig madarakat etetett. Igazán idilli kép volt, de megérkezett a raptor, és egy hatalmas hasassal vetette magát a tóba, telibe fröcskölve minden nézelődőt. Azt sem tudtam, melyik bokor mögé bújjak szégyenemben. Az uszkár, aki csak körbe- körbe úszkált próbált barátkozni. Megkezdődött a live show.
Önjáró uszkár vizezik, Spy farkincája pedig a kép alján..
Bármit is csinált azonban a kis uszkár, Spyke-t nem érdekelte, a terrier nem ismerkedni jött, hanem botot dobáltatott magának. A környéken lévő összes vízi madár háttérbe húzódott, a turisták fényképeztek, videóztak, nevettek. Hiába volt luxus autó találkozó a városban, senkit nem érdekelt akkor, és ott, egy-egy Ferrari, Maserati, Lamborghini, Porsche és társaik – kivéve Gazdit- , amikor egy kutya a vízben vidámparkozik, és botért úszik, úgy , hogy közben ügyet sem vet a madarakra, kutyákra, emberekre. Szórakozni jött, miközben másokat szórakoztatott. 🙂 Nagyobb sikere volt, mint Felipe Massa tavaly előtti Ferrarijának, amiénél 10 Euroért lehetett fényképezkedni, tőlünk mindössze 150 méterre.
Közeledik…
Már itt van…
Rajongók veszik körül…
Ezután, a kis magánszám után, fagyizott egyet, – bár meg kell mondani, a fagyi nagyon rossz volt- és végre leülhettünk vacsorázni. Arról beszélgettünk Gazdival, hogy régebben, azért bármelyikünk nyugodtan pihenhetett, akár szundíthatott egyet a parton délután, de mióta megvan a kutya, ez mind megszűnt és állandó felügyelet van. Felváltva őrködünk. Olykor, ha mindketten fáradtak vagyunk, biztos valaki belekezd, a vigyázz rá te, a te kutyád kezdetű nótába. 🙂 Igaz, hogy sokkal több szervezést igényelnek a napjaink, de nem kérjük vissza a régi életünket.
Spy kimondottan élvezte, hogy nyaralunk. Alkalmi süket volt egy hétig, elvégre pihenni jött. Szót fogadni, ráér otthon is. Addig, terrorizálhatja a szomszédokat, ugathatja a hajókürtöt, elszaladhat előlem a parkban, és kínos helyzetekbe hozhat, minden nap. Miután szépen, végigcsinált velünk minden programot, esténként már láttam a fején, hogy tudja, most jön számára, a nap fénypontja. Kihasználja, hogy vegetáriánus vagyok. Természetesen -7 év után ismét- csirkét, halat, borjút “ettem” vacsorára. Khm, vagyis a köretet, mert én azt szeretem. 🙂 Neki, meg becsomagoltattuk a maradékomat. 🙂 Hát kell csodálkozni, hogy azóta itthon nem hajlandó ránézni a száraz tápra?
Vacsorára várva, és az utcát kémlelve..
A programok, azonban még nem értek véget. Hátra volt a kedvencünk. Van egy hatalmas tóparti park Klagenfurtban. Running city. Itt rendezik minden évben az Ironman-t a fél maratont, kutyás futást stb. Elzarándokoltunk hát ide, hogy benevezzünk idén is. Ha már ott voltunk, -akkor éppen az Ironman miatt- ki nem hagyhattuk az expót. Gazdi egy futó cipőt kapott, és mint minden vásárló, Ő is felírhatta a nevét a Hall of Fame falra. Naná, hogy Spyke is aláírta. 🙂 Mellette, pár sátorral arrébb, Faris Al Sultan a triatlon félistene dedikált.
Ami ezután jött, az minden kutya álma. Labdázás a parkban , irigykedéssel egybekötve, fürdés a tóban, és – vagy szökőkútban, hempergés a fűben, tengerész gyalogos módra kúszás, mászás, őrült módjára le föl szaladgálás. Mindez, valahogy így néz ki képekben…
Labda a vízben…
Hozom…
Megvan…
Ezt játsszuk újra, meg újra…
Újabb kör…
Szárítkozik…
Gyere vedd el, és dobd…
Az én labdám…
“Kicsi” a park…
Nagyobbat nem tudsz dobni?
Egyet pihenek…
Nem adom…
Komolyan, már megyünk?
Lassan véget ért a téli, őszi, nyári nyaralásunk. Gazdi még belogisztikázta a csomagokat, -máig sem értem, hogyan, hiszen hazafelé, ha lehet, még nagyobb volt a kupac- és az utolsó reggel, még úsztunk egyet. Ráértünk, hiszen a hallókészülékes házinénit ismét elő kellett keríteni, hogy fizessünk, és elbúcsúzzunk. Ugyanazt játszottuk el újra, mint érkezéskor. Mire előkerült, addigra simán megszáradt a fürdőruhám is. 🙂
Mindjárt indulunk haza…
Mami még úszik, addig őrködöm…
Végül, tényleg megindult a vándorcirkusz hazafelé. Augusztusban, azonban visszatérünk, ugyanis akkor lesz a fél maraton, és a kutyás futás. Azt pedig, ki nem hagynánk! 🙂 Addig, pedig még van mit finomítanom a listámon is!
És, hogy milyen kutyával nyaralni? Ezek után, mindenki döntse el maga! 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: