Az erdő, ahol reggelente kutyások, futók, kirándulók jönnek össze csodálatos hely. Itt kezdünk minden napot, ha esik, ha fúj. Télen is felmászunk, térdig érő hóban is. 🙂 Az, hogy milyen titkokat, történetek rejt, számomra is később derült csak ki.
Az erdő titkokat rejt…
Van egy kis Büfé a parkolóban, előtte padokkal. A Büfés úgy ismer mindenkit, mint egy jó pap a gyülekezetét. Egy őszi reggel, négy szempár leselkedett a bokrok mögül, és követett minket. Két kutya jött utánunk. Spyke próbálta elzavarni őket. A két, közepes termetű kutyus egyedül volt. Egy fekete -cser keverék lány, és egy zsemleszínű fiú. Persze, hogy a fiúval volt mindig gond, Spyke szerint. 🙂 Kérdeztem a kutyásokat, hogy kik ők, ismerik -e a gazdáikat. Nem tudtak róluk semmit. Bezzeg a Büfés igen! Elmondta, hogy nem messze laknak az erdőtől, van gazdájuk, de mivel az kamion sofőr, szinte soha nincs otthon, és ők unatkoznak, gyakran eljönnek kirándulni. Kapnak néhány falatot a Büfénél. Ápoltak, kissé talán kerekek is voltak. Süti és Tobi a nevük. Másnap ismét megjelentek. Látszott, hogy keresnek valakit, akihez tartozhatnak.
Nem sokkal később, megjelent a Büfé előtti padokon, reggelente egy idős hajléktalan férfi. Róla is érdeklődtem, persze, hogy a jó Büfés ismét mesélni kezdett. Laci már évek óta él az utcán. A felesége, miután agyvérzést kapott magára hagyta. Elváltak, Lacié lett a kocsi abban élt, amíg el nem adta. Aztán az utcán. Szinte minden évben itt van a környéken, sokan segítik. A Büfé körül dolgozgat néha, amit tud. Nehéz neki, mert fél oldalra majdnem teljesen lebénult. Az egyik kezét nem tudja használni, csak lóg, és azon az oldalon a lábát is húzza. Mankóval, bottal jár le a városba. A boltok előtt üldögél, és este visszajön az erdőbe. Laci minden reggel vidáman integettet, és mindennek örült. Az a törzsközönség, aki ide jár, a szárnya alá vette a férfit. Ezek után reggelente szendvics, kávé, tea, gyümölcs várta a padnál. Később, mikor hűvösre fordult az idő, vittem neki polár plédet, párnát. A párnán ült reggelente. Onnan üdvözölt, és vigyázott az autókra. Spyke-t nagyon szerette. Leültem hozzá, sokszor beszélgettünk. Nem kért, vagy követelőzött soha. Kedves és udvarias volt mindig.
Néhány hét múlva, ült a szokásos helyén és négy szempár figyelt mellőle. Süti és Tobi. Kérdeztem, hogy kik ők, mire elmesélte, hogy ide szegődtek mellé, este sem mennek haza, együtt alszanak, úgy melegítik egymást. Új életet kezdtek, együtt, amihez új név is jár, Csöpi és Picur a nevük. 🙂 A trió elválaszthatatlan lett. Lacihoz néha alapítványoktól is jöttek segíteni, felhozták a nyugdíját, elvitték fürdeni. Beköszöntött a tél. Tudtuk, hogy nem maradhatnak az utcán. Kértük, hogy menjen szállóra, mi gondoskodunk a kutyákról, de nem akart elválni tőlük. Aztán, mikor már végkép nem maradhatott kint, elvitték a menhelyre. Egy reggel ott találtam a két kutyát a padhoz kötve. Kétségbeesetten kerestük a megoldást számukra, és a parkoló közelében , nem messze onnan ahol laktak, befogadták őket. Csöpi és Picur azonban nem maradt ott, elszöktek és keresték a Gazdit. Sokszor láttam őket, arra csavarogni, amerre Lacival jártak. Ilyenkor mindig betettem a kocsiba a párost és elvittem az új helyükre. Egy nap végleg eltűntek. Senki sem tudta hol vannak. Azt reméltük a régi gazdájukhoz mentek vissza.
Elmúlt a tél, kitavaszodott. Laci visszajött a Büféhez. Végtelenül magányos volt, kereste a kutyákat. Elmondtam, azt a keveset amit tudtam róluk. Igen, én találtam meg őket a padhoz kötve. Igen, szereztem nekik helyet. Igen, néhány napig ott voltak. De nem, nem tudom mi lett velük. Nagyon szomorú volt, mindig azt mondta, hogy a két kutya az élete. Újra végigkérdeztünk mindenkit, hátha valaki látta a kutyákat. Senki. Nem volt más remény mint a menhely. Kimentem és ott megláttam Picurt. A kis segítő közösségünk, elhatározta, hogy összehozza a párost. Volt aki kifizette a kutyus kiváltását. Chipet kapott, ivartalanították még a menhelyen. Laci Csöpit is kereste. Sajnos, őt nem tudtuk már kihozni. Bár, együtt kerültek menhelyre Picurral, sajnos Csöpiről kiderült, hogy nagyon beteg, és elaltatták. Attól kezdve Laci és Picur elválaszthatatlanok lettek. Hihetetlenül ragaszkodnak egymáshoz. Ennek immár három és fél éve. A teleket most már fűtött helyen töltik. Idén, egy Büfében éltek, napi háromszori ellátással. Szépen kikerekedtek tavaszra. 🙂 Volt olyan tél, amikor Laci a szállóra ment, de csak azzal a feltétellel, hogy viszi a kutyát is. Vitte is. 🙂 Picur csendes, rendes, szobatiszta.
A kép csak illusztráció… Forrás: Google képkereső
Hihetetlen a történetük. Két magányos lélek, ahogy egymásra talál. A környéken mindenki szereti őket. A kutyusnak tápot, felszerelést, nyakörvet, pórázt biztosítanak a kutyások. A futók gondoskodnak Laciról. A Büfés őrzi a papírokat, többek között Picur oltási könyvét, Laci nyugdíját. A közterület felügyelők, nem piszkálják őket, feltéve ha minden felszerelésük megvan. Márpedig az mindig megvan. Ha valamelyikük piszkálódik, akkor pedig mehet a Büfés elé! 🙂
Egy kis segítség nem kerül sokba. Hol, a megmaradt étel, hol, egy kis jutalom falat, hol, egy kabát vagy pokróc kerül a kocsiba. A legnagyobb öröm számomra azonban, hogy mióta Kezelőnek is van kutyája / de, erről majd később../ elvállalta Picur ellátását. Szuper segítő csapat vagyunk, pedig csak reggelente találkozunk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: