1.0Terrierterápia, kockázatokkal és mellékhatásokkal...https://terrierterapia.cafeblog.huSchmidt Ágneshttps://terrierterapia.cafeblog.hu/author/schmidt_agnes/A Big Five, az az öt nagyvad Afrikában, amire előszeretettel vadásznak. Az, hogy ez mennyire sport, és mennyire a pénzről, trófeáról, kínai gyógyászat szerinti hiedelmekről, ékszer, dísztárgy készítésről szól, inkább most hagyjuk is. Azonban, nekem is megvan a környékbeli erdőkben, a saját Big Five-om. Nem kerestem őket. Ők találtak meg minket. Ebből, már ismeritek az elsőt, az aranysakál történetét. Hátravan még négy.  Nézzük a következőt. Miután megbeszéltük a Vadásszal, hogy átvesszük a házi és vadállatok nem szerinti megnevezését, a szót tett követte. A vadászterületükre hívott minket, hogy mialatt bejárjuk azt,  és a kutyáink sétálnak egyet, mi beszélgethessünk. Én meg tanuljak. :-D Arra azonban egyikünk sem gondolt, hogy már a találkozási pontig sem jutunk el. Sőt, le sem merek parkolni. A megbeszélt bekötő úton, a vadászterület mellett húzódik egy rét. Éppen kukorica van, volt a területen. [caption id="attachment_608" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01309.jpg"><img class="size-medium wp-image-608" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01309-300x225.jpg" alt="Ilyen volt a kukorica..." width="300" height="225" /></a> Itt kellett volna találkoznunk...[/caption] Pontosabban, már learatták, de még néhány cső maradt a földön. [caption id="attachment_618" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01468.jpg"><img class="size-medium wp-image-618" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01468-300x225.jpg" alt="Ennyi maradt a kukoricából..." width="300" height="225" /></a> Ennyi maradt a kukoricából...[/caption] Itt álltam meg, és indultunk volna befelé, hogy találkozzunk a Vadásszal, amikor azt láttam, hogy egy hatalmas vaddisznó, eszeget. A méreteiről csak annyit, hogy bár kis kategóriás autóm van, a visszapillantó tükör magasságában volt a háta. Hatalmas volt és kövér. Rám nézett. Én pedig azonnal, halálra rémültem. Láttam magam a hírekben, hogy vaddisznó falt fel a kutyámmal együtt, miközben ránk horpasztotta a kocsit, agyarával pedig feltépte a comb, nem is, inkább a nyaki artériámat. Gázt adtam, és elhajtottam. Pár perc múlva csörög a telefon, hogy hol vagyunk. - Még az autóban, útban hazafelé. [caption id="attachment_609" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01227.jpg"><img class="size-medium wp-image-609" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01227-300x225.jpg" alt="Menekülünk..." width="300" height="225" /></a> Menekülünk...[/caption] -Miért? Elmesélem az egész történetet. Kiszínezem azzal, hogy lévén kukoricás, nincs egy darab fa sem, ami mögé bújhatnék, vagy amire felmászhatnék. A megmaradt kukorica, meg lássuk be, nem elég magas ahhoz, hogy felmásszak rá, kutyástól. Mégis mit csináltam volna? Örülök, hogy nem szálltam ki. Ide hívott minket, mert biztosan annyira zabos a téves állatmegnevezések miatt, hogy fel akar etetni egy vaddisznóval. Ide küldte az útig, hogy biztosan megtaláljon minket. Tuti olyan távirányítós, vaddisznódrón. Ide repítette, aztán landolt. Pont a meeting pointnál.  Azonnal hívja vissza. Mivel már ismer, és megszokta ezeket a kirohanásokat, sztoikus nyugalommal megkérdezte. -Kan volt, vagy koca? Remélem figyelsz és ezt fogod majd megírni. Ez az első lecke. Vadkan és koca! -Fiú volt, azt hiszem, mert a kocsi tetejéig ért./ Ekkor, már nem a visszapillantóig! / -Nincs olyan, hogy fiú. Vadkan van. Ne merészeld máshogy hívni!- ekkor már nem volt, olyan nyugodt a hangja. :-) Nem akartam tovább hergelni. -O.k. Vadkan volt. Mégis mit keresett itt? -Kukoricát. Vagy a kocákat. Most fognak párzani. -Remek. Nem elég, hogy a két méteres körzetemben ott egy vadkan, még lehet, hogy a csaja is itt ólálkodik. -Nincsen csaja. Még. Azt keresi, aki ugye a KOCA! Ha nem érzi magát fenyegetve, nem támad. Fordulj vissza. Gyertek be. El fog menni, mire visszaérsz. Fogd pórázra a kutyát, és gyertek. Kimegyek elétek. Megálltunk, már tényleg nem volt ott. Csak a szaga, ami  Spy azonnal megérzett - mondjuk bárki érezte volna, még az is akinek nincs vagy sérült az orrnyálkahártyája, olyan erős szag volt-  és megállás nélkül ugatott. [caption id="attachment_610" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01365.jpg"><img class="size-medium wp-image-610" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01365-300x225.jpg" alt="Kiszagolta..." width="300" height="225" /></a> Kiszagolta...[/caption] Ott ültem az autóban egy őrjöngő kutyával, és vártuk a Vadászt. Hamarosan megérkezett. A kutyái is érezték a vadkan szagát, felcsapták a fejüket és úgy szaglásztak. Szerencsére a disznó okos volt, és rég elhúzott. Hm, szóval nem drón. Igazi. Még jobb. :-) Így már nem volt semmi akadálya annak, hogy átvegyük az első leckét. Végül is, nagyon érdekes volt. A mese,  a vadkanról, a kocáról, a malacokról szólt, és arról, hogy három-négy hónap múlva, február végén, március elején meglesznek a picik. Ha fiatal a koca akkor 2-3 malacka, ha középkorú, akkor 5-7. Egyre több van belőlük, és sokszor már a városokba is bemerészkednek. Ha nem érzik, hogy sarokba szorítom őket, nem fognak támadni. Elmennek majd. Még a koca is, a malacokkal. Ha, hagyunk neki menekülési utat. Csak a kutya ne érezze meg őket előbb, mert Spyke támadni fog. Az meg kétesélyes. Whiskey óta tudjuk, sajnos. :-( Miután így megnyugtatott :-( , tényleg körbejártunk egy kicsit. Szedtünk fagyöngyöt, csipkebogyót, a kutyák pedig benéztek minden rókalyukba,később  találkoztunk  lovasokkal. [caption id="attachment_620" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01461.jpg"><img class="size-medium wp-image-620" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01461-300x225.jpg" alt="A csokrom..." width="300" height="225" /></a> A csokrom...[/caption] [caption id="attachment_619" align="aligncenter" width="225"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01469.jpg"><img class="size-medium wp-image-619" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01469-225x300.jpg" alt="Ebből, pedig lekvár lesz..." width="225" height="300" /></a> Ebből, pedig lekvár lesz...[/caption] Átvettük néhány madár nevét. Nem esküszöm meg, hogy felismerem őket egyedül is, de a nevüket legalább tudom. Már, amennyiben nem nézem őket macskának legközelebb. Szóval, végül is jó kis séta volt. A Vadásszal és a kutyákkal, újra  biztonságban éreztem magam. És, mondjon bármit a Vadász, akkor is leírom, - Egyébként, miért is ne írnám le? Különben, meg hová lenne az alkotói szabadság? Ő ír blogot vagy én? - hogy az én második nagyvadam, tehát nem más, mint a vaddisznó, még pedig, a fiú vaddisznó. Na jó, legyen vadkan. Latinul aper. Remélem most mindenki boldog. :-D Azért pár dolog még hazáig foglalkoztatott. Végül is, soha nem gondoltam volna, hogy valaha találkozom aranysakállal. A vaddisznó sem volt esélyes annyira. Eddig. Mi van még hátra? Medve? Most rendeljek Kanadából medveriasztó spray-t? Tényleg, az jó lenne a fiú vaddisznó ellen is? :-D Lehet, hogy telefonálnom kéne, hogy megkérdezzem... Bár, ahogy ismerem a Vadászt, éppen most meséli a többieknek, hogy milyen kalandja volt ma. Egy veszélyes vaddal. Egy városi nővel, aki piros nadrágban és szivárványos gumicsizmában volt, és megállás nélkül sápítozott... [caption id="attachment_613" align="aligncenter" width="300"]<a href="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01205.jpg"><img class="size-medium wp-image-613" src="https://terrierterapia.cafeblog.hu/files/2014/10/DSC01205-300x225.jpg" alt="Terepszínekben..." width="300" height="225" /></a> Terepszínekben...[/caption] Azt pedig, még nem is tudja, hogy hamarosan visszamegyek, mert kell néhány cső kukorica őszi dekorációnak, és még több csipkebogyó a lekváromhoz. :-)rich