Szupernagyi…

Az új barátnőm 77 éves. 🙂 Csinos, fitt, rendszerint frissen fodrászolt. Sosem gondoltam volna, hogy van bennük bármi közös. Eltekintve attól, hogy mindkettőnknek van kutyája, és reggelente általában összefutunk, amikor sétálunk.

Reggel…

Bár ha egy kicsit jobban végiggondolom, eszembe jut, hogy mostanában, mennyi keresetlen menopauza reklámmal bombáznak az interneten. Először sokkot kaptam. Aztán a jó oldalát néztem a dolognak. Bár a cookie-k valószínűleg nincsenek jól beállítva, azért az kimondottan jó, hogy mégsem lapostetű vagy netán gomba elleni szerekkel találtak meg. 😀

De vissza az új barinőmhöz! Amikor elkezdtünk beszélgetni,  hirtelen számos kapcsolódási pontot találtunk. Kezdve azzal, hogy mindketten a Kezelőhöz járunk, egészen odáig, hogy mindenkit ismer a környéken. Olyan régi titkok bukkantak felszínre, mint ki kivel költözött össze, ki halt meg, és ki mennyit foglalkozik a kutyájával. Szerintem fotografikus memóriája van. Dátumra, percre, helyre pontosan és részletekbe menően képes beszámolni arról, hogy mi történt pát évvel korábban. Az előző napokról nem is beszélve! 😀

Amit pedig végképp nem várnék egy ennyi idős embertől, nos az, az, hogy elképesztően friss mind szellemileg, mind fizikailag, de ami talán még ennél is meglepőbb, hogy mennyire laza, és szókimondó. Képes megnevettetni.

Emlékszem, régen szinte csak köszöntem Neki. Bár a kis tacsija mindig kivirulva, fülig érő szájjal futott felénk, Spyke-t nem igazán érdekelte, én pedig egy kis fülvakargatás után, mentem is tovább. Aztán csatlakoztak hozzánk, és elkezdődött az ismerkedés.

A reggeli beszélgetéseink általában egészségügyi dolgokkal kezdődnek. 😀 Vérnyomás, gyógyszerek, kezelések, orvosok stb. Rájöttem, ha visszafogom magam és nem okoskodom túl sokat ez ügyben, gyorsan átugorhatunk ezeken a részeken. Aztán pedig jönnek a kutyás, keserédes történetek.

A következő sztorival, pedig végleg belopta magát a szívembe. / Ígérem, nem írom le dátumra és percre annyira részletesen, ahogy elhangzott mindez, csak a lényeget. :-)/ 

Egy nagyobb testű, laboratóriumból mentett, kísérleti kutyussal éldegéltek, hármasban a férjével. Közeledett a Szilveszter, és azon a nagyon hideg téli napon, buszra szállt, hogy bőrös virslit vegyen. A végállomásnál lévő húsboltba sietett, mikor az állomáson egy apró, reszkető kiskutyára lett figyelmes. A hóban kucorgott, és elment mellette mindenki. Egy darabig várt, gondolkodott, hogy mi legyen. Tudta, hogy éjszaka, a mínuszokban esélye sem lesz a kiskutyának. Odament hozzá, felvette, és akkor látta, hogy valami nincs rendben a tacsival.  Egyedül van, beteg. Nem hagyhatta ott. Betette hát a szatyrába, és virsli helyett, egy tacskóval tért haza. Kihívta az állatorvost, aki szerint biztosan kidobhatták egy kocsiból, mert a medencéje törött volt. Náluk meleg helyre és családra talált a kutyus. Természetesen meggyógyították, és megtartották. Imádták egymást a nagyobb kutyával. Így éldegéltek együtt még 5 évig, négyesben. Aztán, egy nap új szomszédok érkeztek. A kis tacskó pedig sokat sertepertélt körülöttük, a közös telekhatárnál. Pár nap múlva szörnyű dolog történt. A kicsi kutya vérezni kezdett, és minden állatorvosi segítség ellenére, otthon meghalt. Nem derült ki pontosan mi történt. Ők mérgezésre gyanakodtak. Az addigi tökéletes életük összeomlott. Napokig sírtak, nem találták a helyüket. A nagyobb kutyus is depressziós lett, így nem maradt más hátra, mint kimenni a menhelyre és hozni egy kiskutyát. Picurra esett a választás, mert annyira hasonlított a mentett kutyájukra. Gyorsan összeszoktak mindannyian, de sajnos csak pár közös év adatott meg, mielőtt újabb szörnyűség történt. A nagyobb kutyus nagyon beteg lett. Sajnos, még Kezelő sem tudta megmenteni. Megint csak hárman maradtak, egymásnak.

A kis Picúr, pedig azóta is a világ legragaszkodóbb kutyája. Jöjjön erről a kedvenc sztorim! 🙂

A barátnőm, osztálytalálkozóra ment. / Nem kérdeztem meg, hányan voltak./ Előtte fodrász stb. Jó pár órát nem volt otthon, és a kutya elhelyezkedett a bejárati ajtóval szemben lévő szobában, és csak várt. Bár a férje otthon volt vele, sem pisilni, sem sétálni, sem enni, sem inni nem kelt fel a kutya. Semmi más nem érdekelte, csak az ajtó. Amíg haza nem ért, a kutya nem mozdult. A barátnőm mindezt így konstatálta.

– Két gyerekem is van, – meg pár unokám- , de egyik sem ragaszkodott soha hozzám annyira, mint ez a kutya! Még a Wc-re is elkísér. Igaz, oda a gyerekek is jöttek egy darabig, de ez a kutya legalább nem kérdez közben!

Szóval, reggelente általában sírok a röhögéstől. Ha van valami amit megtanultam, az az, hogy ne ítéljek elsőre. Megint csak a kutyák hoztak össze egy remek emberrel! Köszi Picúr! És, köszi neked is, Spyke, hogy lelassítasz, és megvárod még végigmondja a sztorikat. 🙂 

Megyünk már?

Van még jó néhány. Ha érdekel benneteket, még mesélhetek. 🙂