Tavasz van. 🙂 Egyre több időt – feltéve, ha az eddigieket lehet még tovább fokozni- töltünk, mi is a szabadban.
Tavaszi virágok…
Ez, valamiért egyet jelent azzal, hogy mindenki, jó kutyatartó módjára sétálni és sétáltatni akar. Olyanok is, akik egyébként csak kertben tartanak kutyát, és évente egyszer, kiruccannak velük. Nem is lenne ezzel semmi bajom, – én tényleg az élni és élni hagyni elvet vallom- ha nem megint minket talált volna meg ismét, egy “barátságos” kutyus.
Fogalmam sincs, hogy miért gondolja magáról minden gazda azt, hogy alkalmas és képes sétáltatni a kutyáját. Olyan kutyákat, akiket előbb talán szocializálni kellene, vagy ha alapvetően szocializált már, de valamiért megváltozott a viselkedése, akkor azt kezelni. De ezt, lehet, hogy csak én gondolom így.
A mostani esetünk, ijesztően hasonlított arra a kutyatámadásra, ami még Szilveszterkor történt. Egy hosszú, egyenes, kavicsos, belátható sétányon történt. Hármasban voltunk, hiszen Gazdi is próbál mihamarabb visszazökkenni a műtéte után, a sétáinkba. Messziről láttuk, hogy egy nő közelít felénk, két nagytestű kutyával, akik szabadon vannak. Spyke is szabadon volt, és ilyenkor, mint mindig, ha idegeneket látunk, pórázra veszem.
Kiskora óta, pórázon ismerkedik…
Ő azonnal megáll, és megvárja míg felkerül a póráz. Szerencsére, a támadás óta semmit sem változott a viselkedése, továbbra is bízik bennünk, úgyhogy ez nem is kérdés. A nő is megfogta az egyik – német juhász kan- kutyát. A másik, egy nagytestű hosszú szőrű, keverék kutya- persze, hogy a nemét nem tudom, mert nem láttam alá 🙂 – simán közelít felénk. Hiába hívja vissza a nő, nem hallgat rá. Csak jön felénk. Messze a családja előtt mozog. Felderít, becserkész minket. Már halló és látótávolságban voltunk. Akkor döbbentem le, hogy a nő mellkasán, egy csecsemő is van, gyerek hordozóban, ráadásul a nő egy hihetetlenül vékony, szemüveges, anyuka. Ezzel még mindig nincs is gond, hiszen egy kétéves gyerek is lehet jó gazda, vagy ha úgy tetszik falkavezér, de itt, éppen kezdett eluralkodni a káosz, amit nem tudott a nő uralni, csak fejhangon sivítani felénk, hogy: “Barátságos”.
Láttam, hogy a szabadon lévő, mint már tudjuk, barátságos kutya semmilyen félelmet nem mutat. Gyakorlatilag, egy három fős falkával állt szemben, és továbbra is közelített. Én félrehúzódtam Spyke-val. Gazdi elénk állt. A kutya természetesen kikerülte és csak jött felénk. Gazdi csak annyit mondott, hogy álljunk be a fák közé, és figyeljek erre a kutyára, és semmiképpen ne engedjem oda, Spy-hoz. Közben, a nő folyamatosan ordított, hogy ne aggódjak, barátságos. Ettől a mondattól, valamiért kirázott a hideg. Ezalatt, a német juhász is begyorsított, és szinte felszántotta a nővel együtt a kavicsot. Alig bírta megtartani. Gazdi gyorsan eléjük állt, hogy legalább ők ne kerüljenek a közelünkbe, és így rám maradt a szabadon lévő kutya. Ösztönösen, magam mögé vettem Spyke-t. A keverék kutya engem is gyorsan kikerült, és elkezdte szagolgatni, a pórázon lévő Spyke-t. Spy feje fölé emelte a fejét, többször is. Láttam, hogy Spyke már ridgeback háttal áll, mereven, pattanásig feszülten. Tudtam, hogy még két másodperc és morogni kezd, aztán harc lesz. Annyi időm volt, hogy gyorsan betegyem közéjük a lábam. Időközben a nő arrébb vonszolta a német juhászt, aki szintén nagy boldogan beszállt volna a buliba. Így már Gazdi is besegített nekünk, és Ő is belépett a kutyák közé. Végül, mindketten ordítva küldtük el, a szabadon lévő kutyát, akit ekkor már hívott a nő is – naná, hogy még mindig rá se rántott- és nem eloldalgott, hanem fej és farok felcsapva, elvonult, néha még visszanézve. Védte a falkáját. Előröl és hátulról is. Nem hibáztatom. Ösztönösen cselekedett. A nőt már inkább. Hiszen, a szituáció lehetett volna egy egyszerű, kikerülés is. Ehhez mindössze annyi kellene, hogy a másik oldalon is tudja valaki kezelni a kutyáit, és tudja mi az, hogy kikerülés. 🙁
Szerencsére, most nem lett baj, de nem sok hiányzott hozzá. Több dolog is felmerült bennem, ezzel kapcsolatban. Ha a keverék kutya a falkavezér, és csak védi az egyébként kisbabás gazdáját, akkor miért ő van szabadon? Vagy ha ő a barátságos, milyen lehet a másik? Miért nem veszi észre a gazdája, hogy a kutyája két embertől sem ijedt meg, mi több, fenyegető testtartásban, lassított felvételként mozogva cserkészett be minket? Csak nekünk tűnik fel ez? A gazdájának nem? Náluk ez normális? Mi van, ha a német juhász esetleg felborítja az anyukát, gyerekestől? Ki lenne a hibás? Mi, mert kimerészeltük vinni sétálni a kutyánkat? Vagy, ha egy hasonló szituációban, legközelebb úgy dönt a keverék kutya, hogy harcol, anyuka, hogy szedi majd szét a feleket, egy gyerekkel a nyakában? Vagy hagyja, had történjenek meg az események? Miért nem mérik végre fel az emberek, hogy tudnak-e bánni, egy vagy két kutyával?
A szituáció rém kellemetlen volt. A nő, pedig köszönés, vagy egy köszönöm nélkül elment az ellenkező irányba, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az, hogy valaki majd biztosan megoldja helyette a problémát. Bárgyú vigyorral a képén, némán ellebegett, pórázon a német juhásszal, és nyomában a keverékkel. Nem tudom, egyáltalán felfogta-e, mi volt a gond. Nem vártam, hogy lelkizzünk órákig, vagy befonjuk egymás haját, de az, hogy a kommunikációnk kimerült abban, hogy “Barátságos”, nekem kevés volt. Lehet, hogy én működöm rosszul, de ha valakinek gondot okozok, én legalább elnézést kérek. De igaz is, ne legyenek elvárásaim. 🙁
Már biztosan tudom mitől félek leginkább, ha kint vagyunk Spyke-val. Nem a vadaktól, kóbor kutyáktól, fura emberektől, vihartól, sötéttől, hanem a tavaszonként, mindössze egyszer sétáló, GAZDÁS kutyáktól. Nem állítom, hogy Spyke egy szent. Van akivel nem jön ki. De, mindketten tudjuk Gazdival, hogy kik ezek a kutyák, és őket mindig kikerüljük. Persze ott, a másik gazda is közreműködő. Sosem erőltetjük, hogy a kutyáink “játszanak”. Ha valakivel jól kijön, akkor még a méret sem lehet akadály. 🙂
A fiúk, jó barátok…
Mindketten tudjuk, hogyan mutassuk be új, ismeretlen kutyának. Figyelünk a jelzéseire, és ha nem tetszik az új pajti, hagyjuk az egészet. Miért nem lehet ezt a túloldalon is gyakorolni? Elvégre ez nem egy rocket science.
Azóta, végigfuttattam magamban vagy százszor a történteket, és egy dolgot tudok, biztosan. Nem szabadna mindenkinek kutyát tartani.
Kommentek