Ugorjunk egy kicsit vissza az időben! Oda, amikor még csak ketten voltunk. Mielőtt még kutyánk lett. Helyesebben, amikor még csak szó volt róla, úgy 8 évvel ezelőtt. Egészen pontosan, oda, ahol én még azt gondoltam, hogy ez egy elvi síkon folytatott diskurzus. Tét nélkül. 🙂
Én: – Ha jön, le kell fektetnünk néhány alapszabályt.
Gazdi: – Nem bánom, csak ha lehet, akkor ne álljon 300 pontnál többől!
– Akkor kezdjük. Nincs rágás, bepisilés, bekakilás.
-Ezt, ne velem ígértesd meg. Egyébként felmosóronggyal és vödörrel, csodákat lehet művelni!
– Nagyon vicces. De Te segítesz majd mindenben?
-Persze, hiszen a mi kutyánk lesz.
-Mi lesz, ha megrágja a cipőimet?
– Betesszük mindet a szekrénybe.
-Mi lesz, ha letépi a vadonatúj függönyt?
-Szerintem egy kölyköt minden más jobban érdekel, mint a függönyöd.
– Fogadjunk, hogy az ülőgarnitúrának, annyi. De tudod mit, nem érdekel! Legyen! Próbáljuk meg. De ágyban nem alhat. Soha! Ígérd meg, hogy nem engeded, akkor sem ha nem vagyok itthon.
Gazdi: – Én biztosan nem engedem fel. Megígérem! Nyugi…
Most ugorjunk, egyet újra! Pár évvel később, a Spy, érkezése utáni kb. második, harmadik évben….
Naiv gondolat volt azt hinnem, hogy egy kutya érkezése után is megmarad a lakás olyan állapotban, ahogy mi szeretnénk. Előre bocsátom, hogy Spyke, egyáltalán nem rombolt. Szóval, nem szétrágott ajtófélfák, vagy kiborogatott szemét, vagy letépett függöny, netán szétbontott kanapé borzolta a kedélyemet, hanem az, ahogy a szőnyegek, szőnyegpadlók amortizálódtak, viharos gyorsasággal.
Beköltözéskor, még nem terveztünk – én még később sem 🙂 – kutyát, így bátran választottunk a szobába világos, hosszabb szőrű szőnyegpadlót. Vagy a nappaliba hasonló szőnyeget. Pár év kutyás lét után, azonban mind megérett a cserére. Aki próbált már vér, hányás, pisi vagy fűfoltot kiszedni ezekből, órákig sikálva minden létező csoda szerrel és eszközzel, miközben négykézláb dünnyög válogatott szitkokat szórva az orra alatt, -nem is beszélve a zsírról, mert ő kutyasága szalvétának tekinti a szőnyeget, és egy-egy finomabb falatokkal megspékelt étkezés után, percekig fúrja bele a pofiját a szőnyegbe- jól tudja miről beszélek. Minden, neten fellelhető praktikát kipróbáltam, talán csak a disznóperzselőt nem. Nincs az az ipari szőnyegtisztító, -pedig béreltünk párat- ami megoldotta volna a kérdést. Tiszta lett ugyan, – bár, szerintem, érdemes lett volna egyszer fluoreszkáló fényben is megnézni- de itt-ott hiányzott már a folyamatos dörzsöléstől a szőr. A dohányzóasztal alatti alvás, -különös tekintettel az ágyazásra- pedig kikezdte azt a szőnyeget is. Mert az ágyazás fontos. Szabályos lyukat kotort bele, persze milliméter pontosan a mértani közepébe, – hiába, született Bolyai Farkas a kölök- , forgott párat, majd a kitépett csomókra feküdt, és elégedetten nyögött hozzá. Ilyenkor mit tehet egy gazda. Sírva nevet rajta. 🙂
Az a bizonyos, megboldogult szőnyeg…
Végül, pár év küzdelem után, beláttuk, hogy ebben a háborúban, csatát vesztettünk. Már csak egy módja maradt a nyomok eltüntetésének. Az a klasszikus filmes jelenet következett, amikor feltekertük a véres szőnyeget, lecipeltük az autóhoz, és káromkodva befeszegettük a csomagtartóba. Csodálom, hogy a szomszédok nem riadóztatták a hatóságokat, és beérték némi leskelődéssel.
Végleg elöntöttünk, hogy a szőnyegpadlót parkettára cseréljük. Mivel azonban ez csiszolással, lakkozással, felfordulással, szalámis kenyeres munkásokkal jár, – amit Spyke nem tolerál, túl jól :-), megjegyzem, a szalonna bürkét sem- jó pár napra elköltöztünk a szüleimhez.
A régi szobámban, az emelten laktunk. Spyke, akit igen következetesen neveltünk, tehát sok mindent lehetett, de ágyban nem aludt soha, ismerkedett az új helyzettel. Leginkább a lépcső frusztrálta, mert át lehet látni a fokok között, felfelé. Lefelé sima volt az ügy, de úgy tűnt nem szívesen alszik az emeleten. Máshol pedig nem volt hely. Vittük a kosarát, párnáit, és ugyanúgy, mint otthon, közvetlenül, mellettem feküdt.
Jó éjszakát!
Abban a pár napban, azonban nagyon nyugtalan volt éjszakánként. Nem látott ki az ablakon, – náluk nem olyan francia erkély van, mint otthon- csak hallotta a szomszéd kutyákat, de nem látta őket, sem a mozgást az utcán, és a kedvenc kertje is egy szinttel lejjebb volt. Szóval, a kis karmos lábaival, egy- egy neszre felriadva, őrjáratba kezdett. Ettől, meg mi nem aludtunk, mert folyamatosan körmözött.
Gazdi, hamar megunta a dolgot, -és az eddig, mindig frankón bevált módszeréhez folyamodott- félálomban rám szólt, hogy csináljak már vele valamit. Jó! De mit? Hajnali háromkor, azért mégsem engedem ki a kertbe. Na jó! Legyen. Hátha megnyugszik kicsit. Gazdi is. 🙂 Papucs, köntös fel. Indulunk. Kivilágítjuk az egész házat, amíg leérünk a kertbe. Hajnali műszak Spyke módra, kezdődik. Pisi. Áttelefonálás a szomszéd kutyáknak, minek eredményeképpen a kertvárosi utca, zeng a kutyaugatástól. Aztán jöhet a non plus ultra, az amire minden papucsos, köntösös Mami hajnalban vágyik. Ásás, a kerítés mellett. Francba. Ebből még ki sem tudom hívni. Így feldühödve, végigcaplatok, mint egy alvajáró a kerten, a harmatos fűtől, bokáig vizes lesz a lábam, és kirángatom az ásásból. Fűcsomóval a szájában bemegyünk. Útközben, a füvet kiszedtem a szájából. Újra fényárban úszik a lépcsőház. Néhány elégedetlen morgást hallok, hogy kapcsoljam már le a villanyt. De nem lehet, mert Spy lefékezett a lépcsőfordulóban. Onnan, ő már nem megy feljebb. Mivel nincs lift, így felveszem, és viszem. Naná, hogy sár csomó még maradt a szájában, ami rögtön nyakamban landol. Sáros mindenem, a pizsamám, a köntösöm, és a kutya. Fordított sorrendben, nekiállok a mosásnak. Mire végzek ezekkel, hajnali négy. Ideje lefeküdni. Kényelmesen elhelyezkedek. Spyke szintén. Kettő, kosárban töltött perc után, ismét elkezd ugatni egy kutya a szomszédban. Újra indul az őrjárat. Megint ott vagyunk, ahol egy órával és néhány mosással korábban. Körmözés Spyke-tól. Dörmögés Gazditól.
Gazdi dörmögésére, Spy, egyből beugrott a kosarába, és lapított. Nyugodtan feküdt is, vagy 10 kerek percig. Aztán halkan kimászott, és leült velem szemben. Hiába nógattam csendesen, hogy feküdjön vissza, ő csak ült velem szemben, és olyan szerencsétlen, árva kutya tekintettel nézett rám. Megsajnáltam. Gondoltam egyet, és felemeltem a takaróm. Majd, halkan, suttogva kiadtam a vezényszót. Akadály, hopp! Egy üstökös energiájával robbant be az ágyba. Látod, Gazdi! Mégis csak ért valamit az agility. 🙂 Eldugtam Gazdi elől, és simán végigaludtuk az éjszakát. Mármint a hátralévő pár órát.
Reggel, kiebrudaltam az ágyból. Gazdi, nem vett észre semmit. Gondoltam, akkor ezt letudtuk. Megoldottam az esti nyűglődést, de ilyen soha többet nem fordulhat elő! Ez csak kivételes alkalom volt. Top secret!
Másnap este, szépen lefeküdt a kosarába és aludt a helyén. Büszke voltam magamra, hogy nem derül ki a mi kis titkunk. Eljött a hajnal. Pontban négy órakor, Spyke, leült szépen, szabályosan velem szembe. Tudtam, hogy vége. Döntenem kell, vagy őrjárattal és az ásással tarkított verzióval, de végül beengedem az ágyba, vagy szimplán beengedem. A kevésbé macerás verziót választottam. Újabb csatát vesztettem. Felemeltem a takaróm, kiadtam a vezényszót, és reggelig aludtunk.
Hát, így került a kutya az ágyba, és pár év következetes nevelése a kukába, egy óvatlan pillanatban, akkor és ott a szüleim házában. Tudom, hogy elrontottam. Őszintén! Még sem bánom. Jó ez így! 🙂 Ezt csak akkor gondolom máshogy, amikor becsúszik a kertbe is megyünk, verzió. Arra, kialakult az évek során, egy másik jelrendszer. Tehát ami biztos, hogy háromnegyed négykor indul a körmözés. Ha csak üldögél, és megy két kört az ágy körül, akkor jön a hosszított verzió, teraszra kirongyolással, pisiléssel, rossz esetben rókalyuk ellenőrzéssel. Eközben, én bent ülök, és várom, hogy haza jöjjön, közben, pedig végleg kimegy az álom a szememből. Utána, vissza van még egy lábmosás, és irány az ágy. Ha a rövidített verziót nézem, és mázlim van, akkor, elég ha jelzésként, felemelem a takaróm. Ilyenkor, még van minimális esélyem aludni.
És így megy ez, minden áldott nap, azóta is. Csak már vezényszó sem kell. Hajnali négykor, valamelyik procedúra szerint, biztosan feljön az ágyba, addig a kosarában alszik. Hogy a takaró alatt bújik- e meg, vagy felette fekszik rajtam, az szigorúan évszakfüggő. Különben is, nyáron kinek kell a takaró? 😀
Reggel, aztán velünk ébred…
Reggel, persze mindig velünk ébred, de ő a leglustább,- hiszen ő fent volt hajnalban is, ja, mert én nem! – és ő kel fel legutoljára, akkor, amikor már cipő is van rajtam, és indulunk végre sétálni. Spyke, szigorú napirend szerint él. Következetesen be is tartja és tartatja, annak minden pontját, percre pontosan. Minden nap. 🙂
Nézzük azért a dolog jó oldalát is. Amellett, hogy szeretek korán kelni, és alapvetően pacsirta típus vagyok, az ágyban alvással, még egy hatalmas dilemmától is megszabadított Spyke. Hiszen, az év vége felé biztosan elhangzó: Mit kértek Karácsonyra? kérdésre, gondolkodás nélkül vágjuk rá a választ: Ágyneműt! 🙂
Jó! Tudom. Elbuktam. Gazdi, végig betartotta a 7 és fél éve tett ígéretét. 🙂 Ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy ha a kutya szőrös gyerek, – by Csányi Vilmos- akkor mégis csak az ágyban a helye. Elvégre a gyerekek,és a családtagok mindenhol ágyban alszanak. Ugye?
Nehogy, megírjátok, hogy melyik harmadik-világbéli bádogviskóban, nem. Mert akkor, milyen felmentés marad számomra? 😀
Kommentek