Igen csak az! Mert az “A” terv, múlt héten csúnyán megbukott.
Minden évben, nagy zarándoklatra indulunk. Ausztriába, egy futós szentélybe, ahol mindhárman kimozoghatjuk magunkat. Itt, Gazdi félmaratonozik, mi pedig Spyke-val kutyás futáson veszünk részt. Idén is beneveztünk. Csakhogy, az élet néha változtatásra kényszerít.
Tavaly, Spy és én, meg rajtunk kívül jó pár pár gazda-kutya páros, -szám szerint úgy 170-200 között -állt rajthoz. Augusztus végén, ragyogó szombati napon, csodás környezetben, tó parton. Van ott minden, aminek a kutyák és gazdáik is, örülhetnek. Kaptunk starter csomagot, – csupa finomsággal-, érmet, rajtszámot. Van medence, tó, állatorvosi felügyelet, frissítő pontok, adomány gyűjtés menhelyeknek, -menhelyes kutyusok itt a gazdi jelöltekkel futnak- , lelkes szurkolók, célfotó.
Másnap, vasárnap volt Gazdi félmaratonja. Szombaton, azonban már pihent, és természetesen kijött drukkolni. Mivel, nem lett megfelelő az idő eredményünk, értsd, szerinte csak lekocogtunk a 4 km-es távot, – ami semmiképp sem elfogadható- idén erősebb csapattal neveztünk. Gazdi és Spyke állt volna rajthoz. 🙂 Gazdi vállalta, hogy szombaton kutyás fut, vasárnap pedig a félmaratonon indul.
Hú, de jó! Akkor, nekem nem is kell kihajtanom magam. Ennek tudatában, el is lazsáltam a készülést. A fiúk készültek, edzettek, és mégis beütött a krach. Spyke-t, a szíve miatt nem lehetett túlterhelni, vele csak keveset futottunk, Gazdi pedig csúnyán lesérült. 🙁 Most comb középig gipszben van.
Nem maradt más hátra, minthogy nekiálljak edzeni, és legalább arra a szintre eljutni, hogy ne legyünk túlságosan hátul a mezőnyben. Egy hetem van hátra, – ja, már annyi sem- mert jövő szombaton futunk. Átneveztük a csapatunkat, mindent beregisztráltunk.
Pénteken, gondoltam, hogy Spy-al közösen futunk egyet. Mire Gazdi megszólalt: “Spyke-t nem kell formába hozni, ő tudja a dolgát, te lazsáltál eddig, menj és fuss! ” És így is lett. Amíg én a tűző napon aszalódtam, közben folyamatosan átkozva magam, amiért ennyit kihagytam, ők vidáman vizeztek.
Ma is futottam,- igen egyedül!- és a héten, a versenyig, még fogok is párszor. Brutális izomlázam van. Kutyául szenvedek, de csak magamat hibáztatom, hogy ennyire kihegyeztem a versenyt rájuk. Titokban élvezem ám, hogy készülök. 🙂 Na meg, nagyon várom is, hogy elinduljunk.
Azért, hogy ne legyen túl nagy a nyomás rajtam, megbeszéltük, hogy nincs nagy elvárás. Öröm futásra megyünk. Titkon, persze remélem, hogy nem bőgök le nagyon. Értsd, nem fog minden osztrák nyugdíjas megelőzni. 🙂 Azért az nagyon de-motiváló tud lenni, hogy készülsz egész évben, futsz, heti három-négy alkalommal, és verseny közben egy kedves idős hölgy, 4 nagytestű kutyával úgy húz el mellettünk, mint a Halley üstökös. Erre, azért idén már számítok, és legalább az vigasztal, hogy nem is edzettem annyit. 🙂 Elméletben, mentálisan, persze igen jól állok, hiszen, folyamatosan nézem a zürichi atlétika EB-t.
Jövő héten, a verseny után, képes beszámolóval jövünk! Drukkoljatok nekünk!
