A coursing jó móka volt, de mivel nem teljesen az amire gondoltam, új sport után néztünk.
Az agility volt, a második jelöltünk. Hirdettek is egy kezdő tanfolyamot. Ott a helyünk. 🙂 A csoportba, csak engedelmes és behívható kutyusokat vettek fel. Épphogy megugrottuk a suliban a lécet. Az idő múlásával azonban az emlékek megszépülnek, – mint tudjuk- meg különben is, ki emlékszik már arra, hogy mik történtek velünk. Itt más oktatók vannak, senki sem ismer, ezért arra gondoltam belevágunk. Azt persze, elfelejtettem megemlíteni a jelentkezéskor, hogy Spyke, csakis itthon minta eb.
Miután megérkeztünk az első órára, döbbenten láttam, hogy miből lesz a cserebogár. Az egykori óvodás társunk gazdija volt az egyik oktató, és a kutyája a segítője. Igazi minta eb, aki gazdi minden szaván csüng, óvodás kora óta. Franc! Ezek ismernek minket, és tuti, hogy emlékeznek is ránk. Nem mellesleg egy aeirdale terrierről van szó. Wow! Itt egy kicsit elkalandoztam. Ha kezdettől fogva komolyabban vesszük a sulit, mostanra, simán agility oktató lehetnék. Ez is a koszos terrier hibája. Így, csak megmaradok mezei gazdinak, akit lehet majd cinkelni. Miután jó sokan vagyunk, két csoportra osztják a jelentkezőket. A renitens, hivatalos néven, vadász kutya csoportba kerültünk. Társaink spánielek, vizslák, terrierek és keverékeik. És persze, hogy tanár bácsi választotta ki magának a csoportot. Remek kezdet! Ez is, az a program, ahol egész nap pórázon és-vagy bokszban ül a kutya, csak a feladatok idejére engedhetjük el. Eddig nem tetszik, de adjunk egy esélyt neki.
Felállítjuk a pályát közösen. Aztán, sorba állunk, és kezdődhet az elméleti oktatás, később a gyakorlás. Mivel motiválható a kutya? – hangzik el a költői kérdés. Mert, azt hozzuk neki jövő hétre. Elrévedek, és még nem tudom, honnan fogok szerezni pockokat, meg büdös cuccokat, amibe bele lehet feküdni, de megoldom! 🙂 Ugye a labda kizárva, kaja esetleg, plüss játék talán. Túlélő felszerelést cipelhetünk magukkal ezután, mert kell majd még a motivációs eszközökön túl, víz, edény, pokróc, boksz, kanapé, toronyóra stb. Az első órán sikerül ellenséget felfedezni, a spániel fiú csoport társunkban. Ezután rájuk mindig figyelni kell majd. Nincs az a fáradt terrier, aki ne lenne képes egy kis verekedésre, bármikor. 🙂 Mögéjük nem állhatunk a sorban. Miután szétszedjük a hörgő ellenfeleket, mehet egy kis gyakorlás. Akadály ugrásokkal kezdünk. Ez ismerős, a suliban óra végén, ez volt a jutalom játék. Spyke, amint lekerül a pórázról, megcsinálja a feladatot. 🙂 Dagad a mellem a büszkeségtől. Már csak megfelelő időben kell a vezényszavakat visítanom, és nyerők vagyunk. Megy ez. Ez lesz a mi sportunk!
Hát, valahogy így ment… / Forrás: Google képkereső/
Örömömből csupán az zökkent ki, hogy Spy nem hajlandó visszajönni. Újra kezdődik minden. Kergetem a suliban, csakúgy mint régen. Ő büszkén lepisil minden akadályt, az oktató pedig őrjöng. Miután levadászom és kikötöm a kutyát, – közben persze minden szempár engem figyel, ismét- kapok egy kanna vizet, amivel minden pisi nyomot el kell tüntetnem. Totális égés. Miattunk – szigorúan kihangsúlyozva- szünet, és újabb szabály ismertetés következik, mialatt a másik csoport vígan gyakorol. Szuper. Most aztán tuti, mindenki utál. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Gazdi persze sehol. Nyilván, nincs is túl sok fényképünk ebből az időszakból. Kapunk még némi házi feladatot, és irány haza. A kocsiban a kölyök boldogan durmol, mint aki jól végezte dolgát. Elfáradt. 🙂
Befordul, és alszik…
Amikor, otthon elmesélem, hogyan bőgetett le megint a kutya, Gazdi csak nevet. Szerintem is vicces. Főleg a kannás rész. Én persze rögtön megkérem, hogy jöjjön el ismét, és álljon be kutyabefogónak, úgy mint az oviban. Szerinte, ezt nekünk kell végigcsinálni, muszáj, hogy rám hallgasson Spyke, és ha nem megy, hát legfeljebb újra kezdhetnénk a sulit. Hogy mi van? Inkább rágom le tőből a karom, minthogy még egyszer végigkínlódjam a sulit. De az agility, az menni fog!
Ment is. A kutya simán ugrik akadályt, pörög, forog, szlalomozik, kúszik, fut fel pallóra, áll be az akadály elé stb. Végig tolja, lazán a pályát, aztán keres valami elfoglaltságot. Miután sorra került, például lepisilheti a kerítést, engedéllyel, és pórázon sétálhat, ihat, pihenhet. Az órákon, később, az oktató a pálya végén mindig elkapta, aztán mi ketten mentünk foglalatoskodni, amíg újra mi jöttünk. Újabb felfedezést tettem. Persze, hogy mindenki jutalom falatkája jobb volt mindig, mint a miénk. Labdával, játékkal továbbra sem lehetett motiválni. Amikor ránk került a sor, az egész csoport lelkesen figyelt. A legfinomabb juti falatot rejtegető csoporttársunktól mindig kaptunk egy darabot, azt megmutattam Spy-nak, és neki indultunk. Az akadályok simán mentek. Víz kikészítve kannában. Csodás. Mondtam, hogy a mi sportunk.
Túl voltunk, jó néhány órán, amikor beütött a krach. Spyke úgy gondolta, ő ide nem jön többet. Egyszerűen megmakacsolta magát. Éppen a szlalomot gyakoroltuk, amikor megállt előttem és nem volt hajlandó neki indulni. A varázs falatkák sem működtek. Senkié sem. Bármilyen hangnemben beszéltem is vele, csak állt ott. Na persze, hogy tanár bácsi ismét lenyomott egy rövid monológot arról, hogy biztosan túletettem, mielőtt jöttünk, és egyébként is szar a kapcsolatunk a kutyával, mert mindent meg kellene tennie a kedvemért. Nézzem meg az ő terrierjét. Miután befejezte, azt mondta, hogy majd ő megmutatja, hogy megy ez. Csak figyeljek, és tanuljak. A legfinomabb juti falatot kézbe veszi, és kiadja a parancsot. Spyke leül. Újabb parancs szó. Kutya lefekszik, nyújtózkodik. Felállítja, újabb vezényszó. Spyke elfordítja a fejét. Tanár bácsi rákvörös. Hangnemet vált, Spyke rögtön megugatja. Újabb parancs, a kölyök most már háttal ül le neki. Én, jól mulatok ezalatt, na és tanulok! Spyke rám néz. Odahívom magamhoz. Azonnal jön. Aztán, keresi a szemével a tekintetem. Mutatni akar valamit. Megindul a kapu felé. Értem. Elköszönök mindenkitől, utána megyek, becsukom a kaput, és végleg magunk mögött hagyjuk az iskolát és vele együtt az agility-t.
Hogy mégis mit tanultam? Azt, hogy figyelnem kell a jelzéseire. Azt, hogy ő más. Nem érdeklik az eminens dolgok. Ha megtanult valamit, szuper, de mutassak mást is az életből. Valami újat. Olyat, amit még nem csináltunk közösen. Azt, hogy a mai napig emlékszik mindenre, és használja amit tanult. Az erdei torna pályán, vagy a ló futtatón szokott agilityzni. Néha. Csakis az én kedvemért. 🙂
A te kedvedért, még a réten is figyelek… Egy szabályos “Közé!”
És aznap délután, ott álltunk egy agyoniskolázott kutyával, aki arra várt, hogy megtudja mi lesz a következő sportunk.
Kommentek