Megnyugtatok mindenkit, hogy mostantól már nem babanapló szerint folytatódik a történet. Tegye fel a kezét az akinek nincs ilyen otthon! Utólag, nyilván nem is tudok visszaemlékezni minden egyes napunkra,/ nem is untatok ezzel senkit/ de a kezdetek – amiről eddig írtam- annyira beleégtek az emlékezetembe, hogy könnyű volt visszaidézni, és ezen keresztül megmutatni kik is vagyunk. Most pedig inkább azok a történetek jönnek, amik szintén minden terrieressel, kutyással megesnek. Olyan történetek amik formáltak minket, és most ha visszagondolok rájuk, csak a homlokomra csapok, hogy persze, hogy ez is egy lecke volt. A terrierterápiám része. 🙂
Az első orvosi látogatás előtt gondosan körülnéztem a “piacon”. Aktuálissá vált ugyanis az első vizit. Természetesen voltak elvárásaim, milyen orvosunk is lesz. Nem arra gondolok itt, hogy jóképű, magas, szőke stb. Vagyis dehogy nem! Fontos szempont volt, hogy közel legyen, jól felszerelt, felkészült orvosokkal. Mit orvosokkal, egész team-mel, különféle terápiás területekre specializálva. 🙂 Naná, hogy beleválasztottam elsőre! Sikerült páratlan érzékkel egy olyan rendelőt találni ahol mindig hosszú sor állt. Nahát, akkor ez egészen biztosan jó hely lesz, örvendeztem. Semmilyen tapasztalatom nem lévén, így tudtam csak választani. 🙂 Első főszereplőnk Doktor 1. Alacsony, kövérkés, disznó szemű / és szagú/ rendkívül pénzéhes. Na milyen kombináció? Ő látta először Spy-t. /Mint később kiderült, bár övé a rendelő, csak nagyon kevés ideje van a páciensekre, mert a napjai nagy részét egy sertéstelepen tölti. Á szóval innen a szag! Szuper kezdet./ El is mentünk az első vizitre szigorúan családilag, hiszen ez egy fontos esemény, / kis könyvvel, papírokkal, kiskutyával/ és Doktor 1 így szólt: ” Megkérem a Gazdit, hogy vegye ki a kutyust a bokszból.” Összenéztünk, és én arra gondoltam, te jó ég, ez most mit képzel, csak egy 9 hetes kölyök van a bokszban, nem a tasmán ördög! Megvizsgálta – na jó, ránézett, nem nagyon ért hozzá, pedig se nem büdös, se nem bolhás nem volt- és sorolta a dátumokat, hogy mikor milyen oltást kell kapnia, az pedig mennyibe kerül. Azonnal belerakott egy chipet, és kapott útlevelet is a kutya./ Ez 7 évvel ezelőtt, nem a jogszabályok miatt volt így, inkább a pénzről szólt./ Persze nem bántuk, roppant gondos gazdinak éreztük ettől magunkat. Adatfelvételkor, pedig Gazdi közölte, hogy a nevére veszi Spyke-t. Vele viszonylag csak ritkán találkoztunk, hiszen a sertések orvoslásával volt leginkább elfoglalva. Szegény röfik. Az, hogy engem – mint gyakori látogatót- egyáltalán nem ismert meg, még nem rázott meg különösképpen, de, hogy mennyire volt képben a páciensekkel kapcsolatban, az csak akkor esett le amikor megvettem tőle a századik spot on-t, és megkérdezte: Kutyusnak vagy cicának lesz? / Még jó, hogy mindig úgy kezdtem, hogy hány kilós a kutya./ Empátiája és segítőkészsége is messze földön híres. Egyik délután Spy folyamatosan hányt. Irány a rendelő, szerencsétlenségünkre Doktor 1 rendel. Mindegy, vészhelyzet van! Elmeséltük mi a baj, majd kapott egy injekciót. Azt mondta, hogy hányás csillapító, most pedig menjünk haza, vége a rendelésnek! Majd holnap reggel jöhetünk újra, ha szükséges. Útban kifelé, az autóhoz menet Spyke újra hányt. Visszarohantam, becsöngettem és elmondtam, hogy ez így nem jó, nézze meg, tényleg rosszul van. Kijött, meglátta a hányást a parkolóban, elfehéredett, bement még valami gyógyszerért, amit be is adott neki a parkolóban és ezzel a lendülettel a kezembe nyomott egy halom papírtörlőt, hogy legyen mivel feltakarítani a hányást. Hát nem kedves. 🙂
Hogy mégis miért maradtunk náluk ezek után? Mert sikerült kifigyelnem, hogy napközben soha nincs ott, -persze, hiszen napközben várják a malackák 🙂 – és így megismerkedtünk az alkalmazottjával, Doktor 2-vel. Fiatal, frissen végzett, lelkiismeretes orvos volt. / Nem magas, nem szőke és nem jóképű. 🙂 /Megkaptuk a magán számát, és azt mondta bármikor hívhatjuk. Szegény, akkor még nem is sejthette mi minden vár rá. Gondos mami lévén, állandóan hívtam, vagy rohantam személyesen, hónom alatt a kutyával. Kezdetben csak olyan kérdésekkel szórakoztattam mint: valami kinövés van a mogyoróinál, és kicsit mintha nőtt volna / a mellékhere volt /, büdös a szája / fogváltáskor/, valami új folt van a bőrén / pigment folt/, fura szemölcs van a hasán / kis cicik/ és így tovább. Aztán beütött az első krach. Egyik reggel kiderült, hogy eltűnt Gazdi egyik füldugója. Naná, hogy rajtam kereste. 🙂 / Mint a slusszkulcsát, pénztárcáját, telefonját stb./ Mindent tűvé tettünk, de nem lett meg. Azonnali vész telefon. Doktor 2. kéri, hogy vigyük be a megmaradt darabot, hogy lássa mivel van dolgunk. Olyan narancs sárga szivacsos cuccról van szó. Türelmesen elmagyarázta, hogy a kutyusnak most még mandarin méretű a gyomra, ceruza vastagságú belekkel. Na szóval, itt van valahol ebben a rendszerben a füldugó. Először is kezdjük a kíméletes módszerrel, kapjon egy kis ricinus olajat. Itt azonnal félbeszakítom, hogy semmit nem tudok beadni még neki, nagyon válogatós, kizárt, hogy lenyeli. Erőszakról pedig szó sem lehet. Jó, akkor legyen olajos hal. Vettem néhány félét, kiderült, hogy a Rio Mare a kedvence. Még jó, hogy azt szereti. 🙂 Ezután csak egy feladatunk volt, minden kakit gondosan átvizsgálni, és addig keresni a füldugót amíg meg nem lesz. Ha két nap után sem találjuk, menjünk vissza. Spyke nyomában loholtunk, és kerestük a kincset. Gazdinál volt a jackpot. 🙂 De Doktor 2.-höz rohantunk olyankor is, amikor megsérült egy-egy verekedésben a füle, vagy a háta – ami akkoriban elég gyakori volt, mert utcagyerek stílusban verekszik, első vérig- és varrni kellett, tőle kapta az oltásokat, injekciókat, gyógyszereket. Ellátott minket hatalmas házi patikával, sokszor be sem kellett mennem, csak megmondta mit csináljak, és minden újdonságról lelkesen beszámolt. Nekem aztán mindent el lehetett adni. Garantáltan napra kész voltam az állatgyógyászat aktualitásait illetően. Nem csoda ezek után, hogy Spy-t hat ökörrel sem lehetett bevontatni a rendelőbe.
Megint orvoshoz viszel?
Próbálkoztam én mindennel. Leparkoltam 2 háztömbnyire, és úgy csináltam mintha csak sétálni indulnánk, de amint befordultunk az utcába befékezett. Beálltam a parkolóba, de Spy GPS adó-vevője pontosan jelezte a koordinátákat, hogy hol vagyunk és bebújt az ülés alá, elé, közé. Végül mindig ölben kellett becipelni. Magától soha nem jött. Ott bent pedig senki nem érdekelte, se kutya, se macska. Talán csak egy dolog. A váróban egy kicsit el lehetett terelni a figyelmét egy akváriummal, amiben valami gyíkféle házaspár élt. Ha szerencsénk volt éppen tücsköt-bogarat ettek, vagy megmozdultak. Spy pedig a vadász szemével nézte őket, és folyamatosan kaparta az üveget, hogy ezt valahogy kiveszi. 🙂
Spyke új barátja…
De a rendelő para mindig megvolt, és meg is maradt. Pedig a kemény dolgok csak ezután jöttek…
Kommentek