Az utolsó héten, amiről akkor még azt gondoltam hogy az utolsó előtti 🙂 elképesztő dolgokat műveltünk. Például minden fa / tehát rágható/ bútorlábat bekentem rágás elleni spray-vel. Mivel azt gondoltam soha az életben nem lesz már időm takarítani / ebben végül is nem tévedtem túl nagyot/ kifertőtlenítettem a lakást. Eldugdostunk minden rágható vezetéket. Felállítottuk a szabályokat, hiába na, sokat képeztük magunkat. A terasz korlátra műanyag rácsot rögzített Gazdi, nehogy a kicsi lezuhanjon az alsó szomszédhoz / csótány Petihez./
Akkor itt és most jöjjön egy kis társasházi ki-kicsoda. Olyan házban lakunk, ami egy hegyoldalba épült. Nincsenek közös tereink, mindenkinek van egy szintje. A miénk a legfelső egy kis hegyoldallal, terasszal, középen lakik csótány Peti egy terasszal, alul pedig Sz.B.V.K. néni kis kerttel a garázsok felett. A névválasztás Gazdit dicséri, bár nem túl szalonképesek. Pedig igyekeztünk gondosan megválogatni a szomszédokat mielőtt beköltöztünk, de néhány év távlatából már látszik, hogy egy kis hiba csúszott a rendszerbe. 🙂 Ez azért még kezelhető. Szerencsére nem társasház, nincsen beszámolási kötelezettségünk senkinek.
Gazdi az utolsó héten Pénteken elutazott – ez sokszor megesik a munkája miatt – én úgy gondoltam, hogy akkor jó, még marad egy bő hetünk kutya nélkül. 🙂 Elmehetek kiválasztani pórázt, fekhelyet, játékot stb. Persze mindenből kis csajosat. Gazdi azonban máshogy gondolta. 🙂 Ez sűrűn előfordul nálunk. Pénteken, amikor végzett, egy nagy kutyás áruházban bevásárolt mindent egyedül, mert ő tudja mi kell! és hazafelé útba ejtette a vadászt. Én persze erről semmit sem tudtam, csak csak őt vártam haza, amikor hívott, hogy: Szia kicsim! Adom a hívót!- és meghallottam egy kiskutya sírását. Teljesen elképedtem, és a rémrádió már kihangosítva szólt. És a cuccok? Úristen még egy óra és itthon vannak, már semmi nem lesz olyan mint régen. De csak annyit kérdeztem: Milyen a kislány? Nagyon sír? Leforrázott ismét: Kisfiú, és most fiúneveken gondolkodj! Ott és akkor teljesen becsapva éreztem magam. Nem elég, hogy nem együtt mentünk a kutyáért, ahogy terveztük, de most még képes volt elhozni azt a kis tehén fazont? Aki majd jelölget a lakásban?
Az utolsó órára úgy emlékszem vissza, hogy ültem a fehér padlószőnyegen a hálóban, besütött a nap a frissen pucolt ablakon / szeptember eleje volt/ és sírtam, zokogtam. Tudtam, hogy olyan változás előtt állok amire nem készültem még fel.Nekem még kell legalább egy hét, de inkább egy év.Nem akarom én ezt. Kinek kell kutya? Kérem vissza a régi életemet. És meghallottam, hogy beáll a kocsi a garázsba. Megkeményítettem magam, letöröltem a könnyeimet, és próbáltam következetes mami lenni. Elővettem a fejemben a kész házirendet és elhatároztam, hogy akkor megküzdünk. 🙂 Nehogy már egy kölyök kutya kifogjon rajtam.
Feljött Gazdi, karjában egy pöttöm kiskutyával, és látszott rajta, hogy nagyon boldog. Meg büszke. Én is az voltam amikor megláttam őket együtt. Tényleg, őszintén.Letette a kicsit, aki először bátortalanul nekiindult felfedezni az új helyet. Ahogy kocogott keresztül a lakáson valami porszem féle potyogott ki belőle egyenesen a világos padlóra. Ahogy felszedtem teljesen elképedtem, úristen ez bolhás! Gazdi rám mosolygott és azt mondta: Ezek már nem élnek, szóltam a vadásznak, hogy fürdesse meg, mert tudom, hogy nem szereted ha van egy kis szaga. /Hiába, na áldott jó ember a gazdi, aki mindig tudja mit szeretnék. :-)/
Gazdi és az Ő kisfia…
Kommentek