Ez a mese egy fiatal párról szól, akik fontolóra veszik, hogy vesznek egy kiskutyát. Mivel mindketten szeretik részletekbe menően analizálni a dolgokat, külön- külön, majd együtt is utána néznek minden lehetséges módon, hogyan és milyen kutyát válasszanak. És elindulnak megkeresni az igazit. Kövessük hát őket lépésről-lépésre.
Hogyan kövessük el a létező összes hibát a választáskor? Honnan vegyünk kutyát?
Első utunk egy kutyakiállításra vezetett, ahol fajtákat és tenyésztőket ismertünk meg. Már itt nem érettünk egyet, mert amíg én a kis gyúrni való palacsinta pocakú kis vizslákat néztem ki addig Gazdi / régen volt neve is, ahogy nekem is 🙂 / csakis terriereket látott. Hiába magyaráztam, hogy első kutyásoknak nem való, hiszen azt olvastam, hogy… és itt felsoroltam minden ellenérvet. Nem hatott. Így hát egy halom névjegykártyával távoztunk, valamint orromban egy szaggal, amit ma úgy jellemeznék kinti kutya szag.
Egy valamiben egyet értettünk, ha lesz kutyánk akkor bizony nem visszük kiállításra.
Ha lesz, gondoltam magamban. Mert addigra már jól el is ment a kedvem az egésztől. Koszos, büdös, bepisil, bekakil, rág. Majd megszólalt a fejemben a rémrádió, teljes hangerővel. Ha most engedek akkor életem végéig kitérdelt melegítőkben fogok járni, nem jutok el soha fodrászhoz, kozmetikába. Az új lakásunkat pillanatok alatt leamortizáljuk, ráadásként befellegzett a repülős nyaralásoknak. Akkor hát, nincs más hátra ezt az ötletet minden módon meg kell torpedózni.
Eltelt egy hét. Dolgoztunk, és egyre kevésbé merült fel a gondolat, hogy legyen egy kutyánk vagy sem. Legbelül ujjongtam. Aztán vasárnap, lévén vásár és abban kisállat vásár, Gazdi azzal az ötlettel állt elő, hogy ott is nézzünk körül. / Most már látom, hogy minden felelős állattartó sikít, ha ezt olvassa./ O.K. Gondoltam, ha van egy kis szerencsénk nem találunk semmit. De legalábbis terriert nem. Én persze hét közben újra elolvastam mindent a terrierekről, és egyet tudtam, hogy olyan kutya biztos nem jön hozzánk. Néhány foxi kölyök azonban volt.
Na, hogy tetszik kicsim? Milyennek látod? -kérdezte.
Hát, túl csőrös a feje, nem tetszik. feleltem. De van egy fajta ami nagyon aranyos. Én Parson Russell terriert szeretnék. Majd magamban elmosolyodtam, mert azt biztosan nem lehet vásárban kapni. Így is volt, és némi gyümölccsel hazatértünk.
Hamarosan folytatjuk…