Terrierterápia, kockázatokkal és mellékhatásokkal...

Kutyamegőrzés…

A nyaralás előtti pénteken, a szabadságom első napján történt. Már javában listáztam a tenni és csomagolni valókat, mikor reggel váratlanul felhívott a Vadász. Nimróddal orvosnál voltak – csak a szokásos kötelező körön – és már épp indult, hogy hazavigye, de kiderült, hogy valami extra sürgős tennivalója akadt a városban, így nem maradt idejük hazamenni. Arra gondolt, pár órára behozza hozzánk.

– Rendben gyertek! Én már szabin vagyok. – biztattam, majd gondolatban újralistáztam a teendőimet. 

Ahogy megérkeztek, Spy átkapcsolt őrző-védőbe. Nimit megszagolta, és beengedte, aki elégedetten végigügetett a lakáson, de a Vadászt megugatta, már rögtön az ajtóban. 😀

– Mi van törpeharcsa, mit keménykedsz? Én vagyok. 

– Nyugi, senkit nem enged be. Teljesen mindegy milyen régóta ismeri, mindenkit mindig megugat.

– Jól is teszi! Védd meg Anyád, törpe! Egyébként tényleg maximum két-három óra! Sietek vissza.

– Csináld csak a dolgod! Mi biztosan jól elleszünk. – lelkendeztem, hurráoptimistán.

– Aztán nehogy Mami kedvencét csinálj belőle mire visszaérek. Komoly vadászkutya!

Miután a Vadász elporzott, láttam, hogy Spyke, Nimi nyomában van, és egy háziúr akkurátusságával ellenőrzi, hogy nem csinál-e valami rosszat a kis haver, és ismerteti a házirendet. Nimród egyszer csak megállt, és feszes vigyázzban leült pontosan Spy szekrénye elé, és türelmesen várta, hogy a kincsesbányából valami finomság kerüljön elő. Spyke gyorsan melléült. 😀 Opportunista a lelkem.

– Jaj! Kicsim, te éppen most voltál oltáson. Biztosan egy jó szót sem kaptál, nemhogy jutalomfalatot. Na várjatok! Ezt mindjárt bepótoljuk.

Figyelő szemek kereszttüzében, gyorsan nekiálltam papírtörlő gurigából bombákat gyártani, had játszanak egy jót a srácok. Miután egy atomvillanás sújtotta övezetté vált a lakás, mindössze két perc leforgása alatt, kitaláltam, hogy inkább kimegyünk a parkba.

Ezt Spy egyedül is tudja bármikor produkálni…

Amíg a park és egyben kutya kompatibilis öltözetem magamra vettem, a fiúk kaptak egy-egy rágcsarudat, és ketten két szőnyegen aprítottak rendületlenül. A listámra gondolatban felvettem az ipari szőnyegtisztítást is.

Azért a parkra, és nem az erdőre esett a választásom, mert Nimród tényleg élesre töltött fegyver, ha vadról van szó, és gondoltam a parkban nem lesz gond, ott simán kivárjuk, még megjön a Vadász. Nem könnyű két eltérő korú és igényű kutyával, és otthon biztosan nem tudtam volna lefárasztani őket. Mivel Spy-t úgy ismerem mint a tenyerem, így őt engedtem ki  elsőnek, és hagytam, had mutasson meg mindent Nimródnak. Gyönyörűen ment utána a “kicsi”.

Erre Nimi!

Gyere már!

A sorrend pedig így nézett ki. Spy rohant elől, utána Nimi, végül én, két pórázzal a táskámban, és Spy-t próbáltam irányítgatni. Teljesen jól ment a dolog. Szuper jót kukáztak közösen, mindent felül és lepisiltek, és az ásásban sem akadályozták egymást. Az idilli csendbe, egyszer csak belehasított egy gyerek visítása. A kutyák csak néztek.

Ennek vajon mi baja? Miért ordít?

A fiúk…

– Apa! Milyen nézd! Kutyák. Milyen fajták?

– Nem tudom, de megkérdezzük a nénit.

Na ettől rögtön kivert a víz. Még hogy, a nénit! Jó, hogy nem a nyanyát. Azonnal hátat fordítottam nekik, és elindultam a kutyák felé, és közben rögtön  bele is kezdtem a számolásba. Ezerig szerettem volna eljutni, de kb. tíznél, utolértek. 😀

– Elnézést! Ők milyen kutyák?

– Parson Russell terrierek.

– Mik?

Gondoltam időm végül is van bőven, legalább egy rövid ismeretterjesztést tartok.

– Vadászkutyák. Nagy-Britanniából. A vadászatokon segítették a gazdáikat. Úgy tenyésztette őket John Jack Russell tiszteletes, hogy gyorsak legyenek, és felhajtsák a vadat, pont akkorák legyenek, hogy beférjenek a rókalyukba, és a lovakkal is jól kijöjjenek. Kitűnő kotorék kutyák, profin fognak egeret, rágcsálót. Azért fehérek, hogy a Vadászaton kitűnjenek a környezetükből. És, azért rövid a farkuk, hogy a rókalyukból ki tudja húzni a vadász, ha éppen szükséges. – ekkor Nimire néztem, és láttam, hogy ez nem teljesen igaz, mert az ő farkát már nem csonkolták. Spy-ét a Vadász vágta le, személyesen. 😀

Farkincák…

– Értem! És a másik, milyen?

– ?????? Mindkettő PRT!

– Ne vicceljen. Az a kis tehénfoltos is? Milyen füle van már! Az inkább olyan, mint egy korcs foxi.

Nem láttam értelmét a további diskurzusnak, annak fényében, hogy épp akkor gyalázták meg Spy vér szerinti anyját, és történetesen Nimi nagyanyját. 😀 , Inkább szóltam a srácoknak, hogy megyünk a patakhoz.

– Megsimogathatja a kisgyerek?

– Azt inkább ne! Az a kis tehénfoltos, tudja, a korcs foxi, az nagyon vad. Azért is Vlad Tepes a neve! Gyere Vlad! Menjünk! – kiáltottam, mire Spy, megfordult, és vidáman hozzám kocogott.

Jön Vlad…

Húzta magával Nimit is, én pedig elégedett mosollyal hagytam hátra az elkerekedett szemű tudálékost. Milyen jó, hogy Spy hallgat a beceneveire, úgy mint Vadász, Vad, Vadikám, vagy ha éppen úgy szükséges Vlad. 😀 Meg a drakula bébire is, de az éppen nem illett a helyzethez.

Miután továbbmentünk, hívott a Vadász, hogy kicsit tovább tart a programja, szóval csak délutánra tud jönni. Semmi gond, akkor hazamegyünk, becsomagolok még egy adag strandcuccot, és irány a tópart. 

Van egy szuper helyünk. A Vadász egyik barátjáé a ház, és közvetlenül a tóparton áll, saját partszakasszal. Idilli, vízbe dőlt fatörzzsel, kis erdőrésszel. A legnagyobb tömegben is nyugodtak lehetünk, mert mi egészen biztosan fogunk tudni úszni, és kutyát fürdetni.

Amint leparkoltam szabadon engedtem a két PRT-t. A kacsák és a hattyú, akik addig háborítatlanul pihentek a parton, rögtön vízre szálltak. Spy benézett a nádasba, őt kimondottan a siklók érdekelték. A fatörzs mögött, takarásban azonban volt még egy komplett hattyú család, amit én sem vettem észre. Mama az öt picivel. Az élesre töltött Nimród, pedig azonnal elkezdte a leggyengébb kicsit “levadászni”. 

A viharba! Ő nem immúnis a madarakra! Rohantam feléjük, hogy lefogjam Nimit, aki hátulról támadt, és próbálta elkapni a kismadár lábát.  Spy észlelte a felfordulást, és beszállt. Persze nem az én oldalamon! Szóval éppen a két PRT-t próbáltam jobb belátásra bírni, miközben a mama hattyú kiterjesztett szárnyakkal terelte a piciket a víz felé. A legnagyobb zűrzavar közepén, átverekedte magát a nádason az apa hattyú, és nekünk támadt. Épp annyi időre vonta el a kutyák figyelmét, hogy a kis család sértetlenül vízre szállt. Az apa nem akart leállni. Rohant felénk kiterjesztett szárnyakkal, -komolyan akkora volt mint én- és kegyetlenül rikácsolt. A kutyák ugatták, de a hattyú csak nem ment el. Egyenesen felém jött, és én pedig mindent hátrahagyva, sikítva szaladtam fel a házhoz. Spy rögtön utánam jött, megnézni, hogy mi a bajom, de Nimród maradt. Végül ő tette vízre a megvadult madarat. A hattyú még percekig ott csápolt, kb 1 m-re tőlünk, aztán a családja után ment.

Miután megnyugodtak a kedélyek, jöhetett a kutyastrandoltatás. A mérleg a következő. Egy miszlikekbe tépett vízijáték, két nyakig kacsa vagy hattyúsz@ros kutya, rengeteg botdobálás, két vakondtúrás feltárása, és végül fűben törölközés. Még jó, hogy két strandlepedőt is vittem. 😀

Késő délután, hívott a Vadász. Megegyeztünk, hogy házhoz szállítom Nimit. A kocsiban a két kutya kétfelé dőlve aludt.

Spy kidőlt, a váltócipőmön és a törölközőn alszik…

Spy-t ki sem engedtem, mikor megérkeztünk. Amint hazaért, Nimród besétált a helyére és lefeküdt aludni a diófa alatti házikóba, úgy ahogy volt, büdösen, vacsora nélkül. A Vadász csak nézett, s megjegyezte.

– Valamit jól csináltál!Eddig, csak vadászat után láttam ennyire fáradtnak a kutyám. Vigyázol rá máskor is?

– Megőrültél!  Épp most éltem túl egy majdnem végzetes  hattyútámadást, a kutyád miatt. Ígérem, azonnal szólók, ha legközelebb sürgősségire akarok kerülni miattatok. 

Azóta, ez a Vadászék kedvenc története, mert nem minden nap kergeti meg a városi csajt a vérhattyú. 😀

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!